Esztergom és Vidéke, 1936

1936-06-21 / 50.szám

»PORT. A MESE futballcsapata f. hó 7-én játszotta le a sorsolás szerinti utolsó bajnoki mérkőzését, melynek befejezté­vel azonban mégsem térhet megérde­melt nyári pihenőjére, mert valószínű, hogy a Szövetség elrendeli az elma­radt kisalagi mérkőzés lejátszását. Ezért a vezetőség úgy határozott, hogy csa­patát együtt és erős játékban tartja mindaddig, mig a Szövetség határozata ismeretesé nem válik. Ezt a célt óhajtja szolgálni azzal is, midőn ma, vasárnapra sikerült lekötni a Bpesti Klein Antal Sport Club jóké­pességű csapatát egy barátságos mér­kőzés lejátszására. A KASC csapata a cég-liga bajnok­ság előkelő helyezettje s mint ilyen nagy játékerőt képvisel. Csapatában több ismert profijátékos is szerepel, ami garancia arra, hogy közönségünk­nek élvezetes játékban lesz része. A csapat, valamint cca 200 főnyi kísé­rője a Kereskedelmi Alkalmazottak ál­tal szervezett különhajóvaj fél 12 óra­kor érkezik városunkba. A mérkőzést megelőzően 3 órakor ünnepség fog lezajlani a pályán, mi­dőn a két egyesület zászlót cserél, mintegy emlékeztető szimbólumként egy elkövetkezendő sportbarátság kez­detének. Ezúton is köszönetet mondunk a Klein Antal-cég alkalmazásában álló mindazon esztergomi uraknak, akik közbenjárásukkal lehetővé tették a mér­kőzés megrendezését. SZÍNHÁZ A mai szinházi rovatot arra hasz­náljuk fel, hogy felhívjuk az eszergomi közönség figyelmét arra, hogy hasz­nálja ki jobban a szinház nyújtotta kulturelőnyöket, szerezze meg magának ezt a szellemi szórakozást és ezzel egyúttal támogassa a magyar színé­szetet, a nemzeti kultúra örök elhin­tőjét és terjesztőjét. Nap-nap után üres széksorok ásí­toznak a színházban, pedig Deák Lő­rinc társulata igazán kiválót produkál, amiről tanuskodhatik mindenki, aki látta őket játszani. Fogjunk össze mindnyájan eszter­gomiak, mutassuk meg hogy Eszter­gom igenis elbir egy ilyen nagy tár­sulatot hogy megbecsüli az igazi mű­vészetet és mindent megtesz abban az irányban, hogy a magyar kultúra ezen előharcosai ne göröngyös, hanem sima úton járhassanak. Az igazgatóság a helyárakat még olcsóbbá tette és városunk egyes tra­fikjaiban kedvezményes árú jegyeket bo­csájt a közönség rendelkezésére. Érettségi. A nagy budapesti sikert aratott színjáték Esztergomban sem tévesztette el hatását és a közönség sokat és szívesen tapsolt a szereplők­nek, akik közül mindenki feladata ma­gaslatán állott. Éva. Lehár örökbecsű klaszikus ope­rettje igazán nagyobb érdeklődést ér­demelt volna. Színészeink sikerrel of­dottták meg az operett zenei nehéz­ségeit, különösen tetszett Rákos Tibor alakítása. Aki mer, az nyer. A kedves, nép­szerű zenéjü operett Esztergomban is befutott. A szereplőkről csak a legjob­bakat írhatjuk. Jó volt Deák Lőrinc művészi munkája, mint a rendezés, mint a játék terén. A női szereplők is a legjobbat nyújtották, élükön a ked­ves bájosan szép primadonával. Sokat mulatott a közönség Perényi Kálmán egészséges, bővérű humorán. Műsor: Vasárnap délután „Budapest—Wien" Operett-újdonság. Vasárnap este. Legmulatságosabb katona-operett „Debreceni 2-es huszá­rok". Operett 3 felvonásban, előjátékkal. Hétfőn este vigjáték-ujdonság 8 a „120-as tempó". Vigjáték 3 felvonásban. Kedden este a legmulatságosabb ze­nés vigjáték a „Kölcsönkért feleség". Operett 3 felvonásban. RÁDIÓ Vasárnap, június 21. 9.30 Hirek. — 10 Református istentiszte­let. — 11 Egyházi ének és szentbeszéd. — 12.30 Közvetítés az első magyar nagydijas autóversenyről. — 1.45 Radiókrónika. — 2 Hangversenyzenekar. — 3 Gazdasági elő­adás. — 3.50 Hegedű. — 4 30 Előadás. — 5 Tánczene. — 6 Előadás. — 6.30 Cigány­zene. — 7.20 Előadás. — 8 Szabadtéri elő­adás közvetitése Tatáról. — 10.15 Hirek, sporteredmények. — 10.45 Szalonzene. Hétfő, június 22. Éjjel 12.15 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.05 Ének — 12.40 Hirek. — 1 Hon­védzene. — 2.40 Hirek. — 4.15 E'őadás. — 4 45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Ének. — 5.30 Előadás. — 6 Hanglemezek. — 7.45 Operaházi zenekar. — 9.15 Hirek. — 9.40 Cigányzene. — 11.30 Jazz. Kedd, június 23. Éjjel 12.05 Hirek. —6.45 Torna Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.10 Felolvasás. — 12.05 Szalonzene. — 12.30 Hirek. — 1.30 Gramofon. — 2.80 Hirek. — 4 10 Asszonyok tanácsadója, — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hirek. — 5 Ének. — 5.30 Előadás. — 6 Cigányzene. — 7 Felolvasás. — 7.30 Zongora. — 8.10 Köz­vetítés a Budai Színkörből. — 9.10 Hirek. — 11 Szalonzene. Szerda, június 24. Éjjel 12.05 Hirek. — 6.45 Torna. — Utána gramofon. — 10 Hirek. — 10.20 Felolvasás. — 12.05 Cigányzene. — 12.30 Hirek. — 1.30 Zongora. — 2.40 Hirek. — 4.15 Elő­adás. — 4.45 Pontos időjelzés, időjárásje­lentés, hirek. — 5 Közvetítés a bélyegmú­zeumból. — 5.35 Tárogató. — 6 Előadás. — 6 30 Szalonzene. — 7.30 Eiőadás. — 8 Hanglemezek. — 9 Külügyi negyedóra. — 10 Hirek — 11.15 Cigányzene. Meseszép a frizura — kalap nélkül is! Forró nyór — könnyű ruhák — lobogó haj 1 Most érvényesül csak igazán a haj könnyed hullámossága és ragyogása — most mutatkozik meg igazi szépsége, melyet a természet és a helyes ápolás adott meg. A M I LLO FLO R A szőkéknek kél tű II alkálimentw Kamillofíor Special Shampoo meg­tartja a haj természetes aranyos fé­nyét és azt visszavarázsolja, hj mir eliompuli volna. Gyönyörű fényi ad. BRUNETAFLOR A tötél hajnak készült alkalimentei Brunetoflo» Special Shampoo ragyogó mély fényt ad és o sötétbarna színár­nyalatokat soha nem sejtért pompó* bon juttatja érvényre. Mély fényt od. KÖRISBOGÁR, HÁRSFAVIRÁG, ANYAROZS és egyéb gyógynövényekért min­dig a legmagasabb árakat fizet és előnyös készpénz lebonyolítást biztosit a Pantodrog Magyar Gyógynövény rt. Budapest, IX. Ferenc-körut 35. sz. Mintázott árajánlatot kérünk! 1 HALOK EBÉDLÖK URISZOBÁK kombinált berendezések BUDAPESTI BUTORSZALON mt. Budapest, VIII. Baross-utca 21. sz. Nagy választék. Kedvező részletfizetés. Képviselőnk rajzainkat meghívásra díj­mentesen bemutatja. Szobabútor vásárlása esetén vasúti költ­ségét visszatérítjük. MŰKÖSZÖRŰS FANDLI. és késműves munkáit szak­szerűen csak a 10 éves fővárosi gyakorlattal biró késműves és műköszörűs (Kossuth L.­u. 16.) végzi. Metszőollók és kerti ké­8jeknagy választékban Kiadó hét rét a körtvélyesi szige­ten. Érdeklődni lehet Kossuth L.-u. 6. Kiadó 2 szobás utcai lakás mellék helyiségekkel Ferenc József-út 43 sz. alatt. ^ _ Eladó esetleg bérbeadó a volt „Otthon"-vendéglői ház (Rózsa-utca). Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet a Zentai (Zajác) trafikban a Bibliotheca mellett. Eladó egy hálószobabutor jutányos árért. Cim a kiadóban. Eladó olcsón egy jókarban lévő gyermekkocsi. Cim : Csernoch János-út 26. szám. Tanulóleányok felvétetnek fehér neművarráshoz Singer Karolin fehér­neművarrodájában Szent Imre-u .15. sz. alatt. Francia- latin órát jutányosán eszközöl, (csoporttanitás is) korrepe­tálást elvállal oki. középiskolai tanárnő Cim : Simor János-u. 11. D. u. 2—4-ig. Felhívom a nagyérdemű k özönség figyelmét, hogy mindenféle használt ruhát cipőt a legmagasabb áron meg­veszem Szili János Kossuth Lajos-u. 78. Meghívásra házhoz megyek. Bérbeadnám őszre 35 kat. hold búzatermő földemet gazdasági épüle­tekkel együtt 6 évre, holdankint 2 mázsáért. Cim : özv. Letsőné Puszta­szarkás, u. p. T át. Gyermekkocsit keresek, jókar­ban lévő, modern süllyeszthetőt. Cim a kiadóban. Keveset használt 2 pár evezős könyű ladik eladó. Cim Nagydunasor 19. Eiadó egy „Hein" mesterhegedű, esetleg jó fényképezőgépért vagy var» rógépért elcserélhető. Érdeklődni lehet Kossuth L.-u. 74. fodrászüzlet. • Jókaiban lévő egypár evezős csónak eladó. Szánt Anna- u. 4. D u. fel 2-től fél 3 ig. Belvárosban egy kis csa'ádi úri­ház elutazás miatt azonnal eladó. Cim a kiadóban. Vennék jókarban lévő német gyárt­mányú szőlőprést. Cim: Burgmeister Mihály sütődéje, Nyergesujfaiu. — ugyanott egy nagym éretü vas szőlő­prés eladó. Kisüstön főtt törköly palin ka az Esztergomi Központi Szeszfőzdéből li­terenként 2 pengőért kapható özv. Tóth Jánosnénál Simor Ján os-utca 44. szám alatt. árverési hirdetmény. A m. kir. igazságügyminiszter úr 55 470—1933. I. M. számú rendé­ele alapján közhírré teszem, hogy az esztergomi kir. járásbíróság által elkobzott bünjeltárgyak (fegyverek kivételével) az 1936 évi július hó 11. napján d. e. 10 órakor a kir. járásbíróság hivatali he yiségében Széchenyi-tér 22. I. em. 29. ajtószám alatt eladatnak. Esztergom, 1936. június 12. Schmidt József kir. járásbirósági elnök. SZÜNIDEI NYÁRI Önkéntes árverés. Jókai-utca 8. szám alatti 6 szo­bából és mellékheyiségekböT siló kertes családi ház jUÜUi hó 5-én d. e. 11 órakor dr. Divéícy István­ügyvédi irodájában (Vármagyenáza) önkéntes árverésen el fo* aditni. Feltételek ugyanott megtudhatók. ANC­ISKOLA a Magyar Sirály szállóban! Esztergom és környéke n é. közönségét tiszte­lettel értesítem, hogy a 22 év óta rendszeresen tartott nyári szünidei tánciskolámat az idén jliliUS hó l-én a ,Ma­gyar Király" szálló kel­lemesen szellős díszter­mében megnyitom. Beiratások jún. 29-től a teremben. Külön tanfolyamok ; gyermekeknek, középiskolai di.koknak, egyetemi hal­gatók és tisztviselőknek. Külön esti tanfolyam iparos és keres­kedő ifjúság rés ére olcsó tandíjjal I Szives partfogást kér KREUTZ GYULA a pesti bencisgimnázium és aLudo­vika Akadémia tánctanitója

Next

/
Oldalképek
Tartalom