Esztergom és Vidéke, 1936
1936-06-11 / 47.szám
prézesük és a kedves nővérek kisé • rétében. A hajnali hajóval való megérkezés után szentmisén vettek részt a visegrádi templomban, mely után dr. Hell Ferenc érseki tanácsos meg vendégelte a kiránduló társaságot. Felvonultak később a várromokhoz, hol gyönyörködtek a páratlan szép kilátásban és szívták magukba a 700 éves mult dicső emlékeinek levegőjét. Délután a társaság áthajózott Nagymarosra, hol dr. Monsberger József esperes-plébános bemutatta az 500 éves nagymarosi plébánia-templom nevezetességeit. A kongreganisták testben lélekben megújulva az esti hajóval tértek haza. Megváltozik az úrnapi körmenet útiránya a bazilikában. Az ásatásoknál történő földhordás egyes utakat annyira igénybevett, hogy emiatt az idén a körmenet a következő úton fog haladni: kiindulva a bazilikából le a szerpentinen. Első oltár a képző középső kapujánál, második oltár a városi oldalon levő kanonokház első kapujánál, harmadik oltár ugyanezen sor 5. kapujánál, negyedik oltár a bazilika oszlopcsarnokában. Szombaton lesz megtartva a bencésgimnázium tornaversenye. Mult vasárnap a rossz idő miatt elmaradt a bencésgimnázium évzáró tornaünnepélye. Az igazgatóság ezúton is értesiti a szülőket és a sport iránt érdeklődőket, hogy ezen tornaverseny /. hó 13-án, szombaton d. u. fél 5 órakor lesz megtartva a szigeti bencés sporttelepen azonos programmal. Zongoratanitás. Bankó Sarolta férj. dr. Borbély Zoltánné, városunkban előnyösen ismert zongoratanárnő jutányos díjazás mellett zongoratanítást vállal. Jelentkezni lehet naponkint d. e. 11—12 óráig Szent Imre-utca 55. szám alatt. Tanításra kerülnek magyar, klasszikus és modern zeneművek. Gyors tanulás. Kik pályáztak a hegymesteri állásra ? A városnál megüresedett hegy mesteri állásra a következők* nyújtották be pályázatukat: Cserép Ferenc, Horváth Kálmán, Kiffer Ferenc, Kiffer János, Meszes Ferenc, Pifkó János, Somlai Nándor, Tóth Imre és Tóth János. Harcgyakorlat bemutató. Folyó hó 14-én, vasárnap délután 4 órai kezdettel a Move sportpályán a 3. és 6 kerékpáros zászlóalj sportversenyt rendez. Utána kerékpáros karusselt és harcgyakorlatot mutatnak be. Belépődíj nincs. A nagyszabású és ritkán látható bemutatóra felhívjuk városunk közönségének figyelmét. Az OSztGE hősi kultuszórája. Az Országos Szent Gellért Egyesület vasárnap este 7 órakor tartotta meg a hősi kultuszórát a Hősök emlékénél a közönség élénk részvétele mellett. Búzás Kálmán kisgazda igaz átérzéssel szavalta el a Magyar Hiszekegyet és elhatározták a Magyar Hiszekegyben megénekelt társadalmi osztálybeli egységnek művészi megjelenítését. Mély meghatott ságot váltott ki a püspöki karnak 1920. évi körlevelében közölt imája Magyarország feltámadásáért. Hazafias, vallásos buzgósággal állva hallgatták végig a Hit, remény, szeretet egyesületi imát, mely a Sz. Gellért szeretet egységben Sz. Gellért közbenjárásával esdi az Istentől ezeréves alkotmányunk alapján a Szent István és Szent Gellért sugalmazta eszmék megvr^ósulását és a szenve dések, mint megpróbáltatások egybeforrasztó erejével a nemzeti egység léíesülését. K. Kamenszky Gyula országos örökös elnök a Prohászkaféle s a többi egyesületi imák létesülése ismertetésénél közölte, hogy azok fogadalmi része a székesfővárosi Szent Gellért kegyhelyen emléktáblákkal és domborművekkel kapcsolatban már kifejezésre jutott. Kiemelte nagyjaink s köztük elsősorban Rákóczi és Széchenyi önvallomásainak nevezett imáit, melyek példakövetésül szolgálnak arra, miképen kelljen az igaz nemes léleknek Istennel való kapcsolatában bűntudattal kifejezésre jutnia. Majd felolvasták a hősi ima keretében a 458 esztergomi hősi halottra vonatkozó mozgalmi tervezetet. Eszerint érdemadat gyűjtést indítanak azon hőseinkre nézve, akik vitézzé avathatok volnának, hogy a hősi erények ilykép a leszármazóknál hatványozódjanak. A koszorú és kegyelet virágszálak letétele után zárt sorokban a Szent Anna-templomba vonultak, hol hazafias imák, énekek és a Himnusz eléneklésével esdették diadalmas feltámadásunkat. A Máv Koszorú és Gyámolító Egyesület elnöksége felkéri és ezúton értesíti tagjait, hogy ma, csütörtökön a bazilikái úrnapi körmeneten zászlónk alá minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Gyülekezés reggel 7 órakor a Belvárosi Kat. Olvasókör helyiségében. Értesítjük egyúttal tagjainkat, hogy f. hó 14-én a belv. plébánia-templom úrnapi körmenetén is résztveszünk. Ezalkalomból a gyülekezés f él 8 órakor lesz, szintén a Belvárosi Kat. Olvasókörben. Akik esetleg később jönnek, azok a plébániatemplomban csatlakozzanak zászlónk alá. ítélet előtt áll a győri iparka mara sikkasztási bünpere. Negy napon át tárgyalta a győri Ítélőtábla a győri kereskedelmi és iparkamara volt tisztviselőinek, Szommer Ernő főtitkárnak, dr. Karikó Imre titkárnak és Kemény Rezső irodatisztnek sikkasztási bűnperét. Az elsőbiróság felmentő ítéletének ismertetése után tanukat, majd szakértőket hallgatott ki a tábla, majd a vád és a védőbeszédek után úgy határozott, hogy a tárgyalást július 1-ón folytatja és akkor hirdeti ki az Ítéletet. A főszékesegyházi ének- és zenekar mai műsora. Introitus és Communio koraliter. Mitterer: Graduale, Lauda Sión sequentia korál. Haller : Offertorium. Büchner : Liziői kis szent Teréz tiszteletére komponált új ifjúsági ünnepi mise (Missa XXXIV. első előadás). Mise végén Pange linqua korál. Körmenet alatt Büchner négy oltáriszentségi ének férfikarra, éneklik a kispapok Béres István vezénylésével. Te Deum, Haller: Tantum ergo, Pápai himnusz. Elbúcsúztatták Havas (Halper) János Kínába induló misszióst. Vasárnap délelőtt Bartal Alajos, a tanítóképző igazgatója búcsúztatta Havas Jánost, aki itt Esztergomban képesítőzött 1929-ben, majd jezsuita lett, most pedig a kinai katolikus misszióba megy. A bátorlelkű jezsuita áldozatos működésére Isten áldását kérjük. A numizmatikai társulat Esztergomban. Vasárnap kirándult az illusztris társaság Észtergomba dr. Zimmermann Nándor elnök vezetésével, ahol a bibliothekai kiváló éremgyűjteményt tekintették meg. Közöttük láttuk Berán Lászlót, a kiváló pénztervezőt, ki többek között az 5 pengősöket is tervezte. Tiltsák ki végre a kerékpáro zókat a szigeti sétányról! A kisdunaparti szigeti sétányon ismét kerékpároznak, sőt még nőket is látunk a kerékpárosok között, akik a sétálók testi épségét veszélyeztetve öregbítik kerékpáros tudásukat. Sürgős és erélyes intézkedést kérünk. Hénel Gusztáv és Margit festőművészek kiállításukat fokozódd érdeklődésre való tekintettel f. hó! 14 ig, vasárnap estig meghosszabbították. A kiállítás, amely Lőrinc-u. 8 sz. alatt van (a Korona-kávéház mellett) megtekinthető d. e. 10—1 és d. u. 3—8 óráig díjtalanul. Űrnapja a Belvárosban. Űrnapján a belvárosi plébánia-templomban reggel 7 órakor kezdődő szentmise után a hivek körmenetileg vonulnak fel a Bazilikába, hogy az ottani úr napi körmeneten résztvegyenek. A plébánia úrnapi körmenete 14-én, vasárnap, a 8 órai szentséges nagymise után indul. Ezúton is kéretnek az egyesületek, testületek és intézetek, hogy a körmeneten zászlóik alatt résztveni sziveskedjenek. Az Úrilányok Mária kongre gáciöja kéri tagjait, hogy ma, Űrnapján a Bazilikában tartandó körmeneten minél nagyobb számban, jelvénnyel jelenjenek meg. Gyülekezés a vízivárosi templom előtt egynegyed 9 órakor. A Szent Imre reálgimnázium és reáliskola évzáró ?tornaünnepélye ma, csütörtökön d. u. 4 órakor kezdődik a MOVE szigeti sportpályáján. Az ünnepély műsora: 1. Felvonulás. Himnusz. 2. Közös zenés szabadgyakorlatok. Gramofonzenére. 3. Talajtorna. 4. Padgyakorlatok. 5. Rövidtáv-futások. (50 m, 80 m, 100.) 6. Magas korlát- és távolugrások. 7. Tréfás stafétaverseny alsó osztályosok számára. 8. Gyakorlatok a lovon. Magasugrás. 9. Mozgásos gimnasztika. 10. 4x100 staféta (V—VIII). 11. Kosárlabda 2x5 perc V—VI. o. között. 12. Felvonulás. Hiszekegy. Diszelvonulás. Belépődíj nincsen. Az intézet igazgatósága ezúton hivja meg a m. t. szülőket, az ifjúság és a tanügy barátait. Az Esztergomi Oltáregyesület f. hó 14-én, vasárnap tartja szokásos szentségimádását a vízivárosi zárdatemplomban. Szentségkitétel — tekintettel a vízivárosi plébánia úrnapi körmenetére — e napon kivé telesen délelőtt 10 órakor, a litánia és szentségbetétel szokásos időben. Másnap, hétfőn délután 4 órakor választmányi gyűlés. Credo gyűlés. Tekintettel Űrnapjára, a június havi Credo gyűlés a hó harmadik vasárnapján, június 21-én lesz a Belvárosi Kat. Olvasókörben. Társasutazás Mária-Remetére. Máriaremetére a Jézus Szive Szövetség társasutazást rendez június hó 14.-én, vasárnap. Menettérti kedvezményes jegy ára 2.44 P. Akik ezen az utazáson reszt akarnak venni, június 11.-ig jelentkezni sziveskedjenek a Szent Anna-templom lelkészi hivatalában. Siesta Sanatorium, Budapest, I., Ráth György u 5. a főváros egyik legideálisabban fjkvő és orvosilag legtökéletesebben felszerelt gyógyintézete. Bel- ós ideggyógyászat, sebeszet, szülészet, nőgyógyászat, urológia stb. Röntgen. Kémiai és mikroskopiai laboratórium. Élektrocardiograph (szivvizsgáló). Krógh féle alapanyagcsere vizsgáló készü lék. Enterocleaner (bélfürdő). Modern vizgyógyintézet. Orvosilag vezetett villanyüzemű konyha. — Elsőrendű ellátás I 9700 négyszögöles park 1 — Olcsó árak! Repülőtér épül Érsekujvárott Kereskedelmi vonatkozással magyarázzák, de mi inkább katonai szempontokat látunk érvényesülni abban a vállalkozásban; melyet Érsekújvár városa és a Bata cipőüzem kötött A megállapodás értelmében Érsekújvár vezetősége egy modern nagy repülőteret építene s ezzel szemben a Bata-gyár kész ottani cipőüzemét jelentékenyen nagyobbítani. Igy kilátás van arra, hogy a közeljövőben Érsekújvár határában, tehát a mi tőszomszédságunkban, hatalnas repülőtér létesül. Rádőit a kunyhó. Lencsés János 8 éves dömösi iskolásfiúra a kunyhó rádőlt. Súlyos fejsérüléssel a Kolos-kórházba szállították. F1RBD5ZNIABAN EUR1TUHK mmsmm (BASA-UTCA 8,) EHI Szép kerthelyiség! TEKEPÁLYA! Pompás magaslati levegő! Kitűnő Laiszky-féle KDSZTDSl FEHÉRBOR! Frissen csapolt János-sör! Hideg ételek! Szolid és pontos kiszolgálás! Vízivárosi plébánia hivői a bazilikái úrnapi körmenetben. A vízivárosi plébánia már eltérőleg az eddigi szokástól, ezévben résztvesz a bazilikái úrnapi körmeneten. Reggel fél 9 órakor szentmise lesz la vízivárosi plébánia templomban, mely után körmenetben vonulnak fel a hivek a bazilikába és csatlakoznak a körmenethez. — Vasárnap reggel 8 órakor lesz ünnepélyes nagymise, utána a plébánia ünnepi körmenete. Mindkét alkalomra felkéretnek a hivők, az egyházközség és az egyesületek tagjai minél nagyobb számban való megjelenésre. Árverés a rendőrségen. Az esztergomi rendőrkapitányságnál június 22. napján d. u. 4 órakor nyilvános árverésen eladásra kerülnek az 1 év és 1 napon belül át nem vett talált tárgyak, továbbá a kihágási eljárás során jogerős Ítélettel elkobzott fegyverek és egyébb tárgyak. Fegyvert csak az vásárolhat, aki fegyvervásárlási engedéllyel rendelkezik. Felhívás a Jó Pásztor-kriptában lévő sírhelyek tulajdonosaihoz. A belvárosi plébániahivatal közli, hogy a renoválási munkálatok a Jó Pásztor-kápolna alatti kriptában a napokban megkezdődnek. Ezért felkéri a kriptában nyugvók hozzátartozóit, hogy a munka befejezéséig távolitsanak el minden elmozdítható tárgyat a sirhelyekről. Leesett a motorkerékpárról. Réger István 25 éves soffőr, budapesti lakos a táti országúton mozgásban levő motorkerékpárról leesett. Jobb lábtöréssel a Kolos-kórházba szállították. Felhívás. Felhivatnak az állományban lévő azon hadirokkantak és hadiözvegyek, akiknek a házuk csupán egy szobából és konyhából áll, hogy az adómentesség elnyerése végett a közgyámi hivatalban haladéktalanul jelentkezzenek. Repülőgép, mint anyajegy. Égy angol pilóta kislányának szive fölött olyan anyajegy van, mely kétfedelű repülőgépet ábrázol. Ilyen és ehhez hasonló érdekességről egész sereg képekkel illusztrált cikket közöl Tolnai Világlapja minden számában. Rengeteg kép, kiváló irók novellái, folytatásos regény, film, rádió és rejtvényrovat teszik változatossá a népszerű képeslap minden egyes számát, melynek ára 20 fillér.