Esztergom és Vidéke, 1936

1936-04-12 / 30.szám

mottevő tényezőjeként ottani életünknek. Különösen közjogi felszólalásai tarthattak mindenkor közérdeklődésre számot, legutóbb megjelent művében is ezeket fejtegette „Külpolitika és királykérdés" cimen erős hitet tévén benne nemzetünk szeretete és függetlensége mellett. Túri Bélát kiváló képességei, munkabírása és jelleme országos tényezővé és értékké avatták, tevékenységét is túlnyomóan a nagy kérdések számára foglalták le. Városunkban talán kevesebbet tartózkodott, ügyeinek intézésében talán kevesebb részt vehetett, mint azt egyébként tehette volna, ha az országos érdekek és kötelesség ott annyira le nem kötik. Érdeklődése és szeretete azonban mindig és mindvégig megmaradt szülővárosáé, amelytől teljesen el nem szakadt soha, amely iránt mindig melegen érdeklődött, amelyet egész szivével szeretett és amelynek földjébe most — egy munkás élet derék harcának megvívása után — pihenni ismét visszatér... (m) Vitéz leveldi Kozma Miklós belügyminiszter látogatása városunkban Néhány héttel ezelőtt ismertette a belügyminiszter a Házban nagyszabású tervezetét, amellyel a magyar közegészségügyet akarja modern alapokra fektetve szolgálni. Most az ország több részét meglátogatja a belügyminiszter, hogy nagyvonalú tervének kivitelezéséhez személyes impressziókat gyűjtsön. Hétfőn, f. hó 6-án, délelőtt Esztergomba látogatott el Johann Béla dr. államtitkár és személyi * titkárának társaságában, hogy megszemlélje az esztergomi közegészségügyi intézményeket. Az illusztris vendégeket a megyeházán Radocsay László dr. főispán üdvözölte a megye és város vezetőségének az élén. A megérkezés után villásreggeli volt a főispánnál, majd a belügyminiszter rövid látogatást tett az alispánnál, melynek végeztével három autón a Kolos-kórházba hajtattak, ahol Eggenhofer Béla dr., a Kolos és Simor egyesitett kórházak igazgató-főorvosa fogadta és kalauzolta végig, ismertette az új építkezésekre vonatkozó terveket, a kórház jelenlegi nehéz helyzetét és átadta a nyomatott elaborátumot, mely felöleli a Kolos-kórház szanáási és fejlesztési tervezetét. A belügyminiszter a kölcsön jóváhagyását és sürgős elintézését igérte, kilátásba helyezte azonkívül, hogy amennyiben tárcája keretei engedik, a kormány még egyéb segélyekben is részesíteni fogja az esztergomi kórházat. Johann Béla dr. államtitkár a fertőző osztály létesítését sürgette erélyesen. A kórházi látogatás után a városi egészségházat, majd a Stefániaintézményt nézte meg a miniszter. Itt Csárszky István dr. prelátuskanonok, a Stefánia Szövetség elnöke üdvözölte a belügyminisztert, Stockinger János dr. vármegyei tisztifőorvos és Hamza József dr. kórházi főorvos szolgáltak magyarázattal. Innét a Vörös Kereszthez mentek, majd a belügyminiszter a biboroshercegprimásnál tett tisztelgő látogatást, utána ebéden vett részt, melyet a főispán adott a belügyminiszter és kísérete tiszteletére. Ebéd után a Szegényházat és a Szent Antal-Otthünt látogatta meg a belügyminiszter, ahol P. Virágh Rajmund, az intézmény vezetője számolt be az intézményről. A szegényházban Kozma Miklós megszólította az ott kezeiteket, a látottakon pedig legteljesebb elismerését fejezte ki. A tiszti üdülő megtekintése után Dorogra mentek, ahol Schmidt Sándor dr. m. kir. bányaügyi főtanácsos, Morva Izidor főjegyző és Kárer Lőrinc biró várták a magas vendégeket. A belügyminiszter itt is megtekintette a modern Egészségházat Rogrün Jenő dr. orvos vezetésével. Nyergesújfalun a mentőállomást mutattatta meg magának, majd Dunaalmáson a község főjegyzőjével beszélgetett a tervekről, melyeknek kivitelezéséhez pártfogását igérte. A belügyminiszter társaságában volt a látogatás alatt Radocsay László dr. főispán, Frey Vilmos dr. alispán, Glatz Gyula polgármester, Krecsányi Kálmán dr. rendőrtanácsos és Székely Gyula rendőrfelügyelő. Emlékezzünk! Kun Béla, aki most Spanyolország földjét forradalmasítja, 17 éve kezdte el nálunk a keresztény magyarság pusztítását. Kegyelettel emlékezzék meg minden magyar azokról a vértanukról, akik a vörös terror pribékjeinek kezei által hullottak el. Az áldozatok sorát Panczu György rendőrellenőr nyitotta meg, aki Budapesten, az őt lefegyverezni akaró vörösöknek ellentállt s azért az őrszobán agyonlőtték. Szaromi László 30 éves kecskeméti lakost négy vöröskatona „szolgálati rendetlenség" miatt agyonlőtte. Kamuty Lajos főhadnagyot „ellenforradalmi magatartás miatt" Kisvárdán letartóztatták s a fogságban agyonlőtte magát. Bummer Lajos, Steiner Sándor, Preiszl Károly, Tschürtz Frigyes soproni gazdák összetűztek a vöröskatonákkal ; „ellenforradalmi magatartás" cimén agyonlőtték őket. Földvárv Bálint dömsödi gazda direktóriumi elnök elé vezett az erőszakoskodások miatt elkeseredett gazdákat, mire az revolvert rántott s Földváry Bálintot lelőtte. A tömeg erre agyonverte a gyilkost. Bucz-Mts János és Drimmel Mária fülesi lakósokat a vörös katonák agyonlőtték. Becker András sárospataki földműves több gazdaemberrel összeállt, hogy a csupa csőcselékből álló vörösőrséget szétkergesse. Beckert erős, védekezés után, amelynek során egy vörösőrt agyonlőtt, kettőt pedig megsebesített, Riskó József társával együtt lefogták s a forrsdalmi törvényszék elé állították, amely egy cipészsegédből, egy géplakatosból és két kádársegédből állott, a vádat pedig egy jogászgyerek képviselte. Mindkét vádlottat halálraítéltek. Beckert a sárospataki városháza kapujának vasrácsára akasztották föl, mig Riskót két nappal később a Kossuthszobor mellett felállított akasztófán végezték ki. Hegedűs József váci vöröskatonát ellenforradalmi nyilatkozata miatt az ottani forradalmi törvényszék, elnöke agyonlövette. Szemelicher Antal fülesi plébánost Eutzbruder vörösparancsnok lázadásra való buzdítás miatt elfogatta s a forradalmi törvényszék agyonlövette. * Egy hét eseményei a proletárdiktatúra idejéből, Április 4-én rendeletileg kimondották a száz holdon felüli földbirtok „szocializálását." 7- én megejtették a szovjet-választásokat. Tisztára komédia volt ez a választás az összehajtott listákkal, amelyet boríték nélkül adtak át. 8- án Böhm népbiztos (műszerész) kijeíentette, hogy csak egy ellenségük van, a burzsoázia. Több plébánost, szerzetest, apácát letartóztattak... Magyarok — emlékezzünk... Ónos, aki ölt. Irta: Ifj. Balázs János. Felöltőjét és kalapját hanyagul az előszoba fogasára dobta. Hullámos, barna haján néhányszor végighúzta tenyerét, majd határozott mozdulattal kinyitotta a műtő ajtaját és belépett. Csak harmincöt éves, fiatal se bésztanár volt, de törhetetlen akaraterejével, széleskörű tudásával és szorgalmával annyira vitte, hogy csakhamar kinevezték kórházi főorvossá. A sebészeti osztályon dolgozott. Fehér, hosszúkás keze fölényes biztonsággal kezelte az operálókést és bátran vágott az élő emberhúsba. Kemény arcélén soha nem látszott a fáradtság legcsekélyebb jele, még a legnehezebb operációk után sem. A betegek tömegesen keresték fel, mert tudták, hogy soha senkin még csak egy téves karcolást, egy vigyázatlan vágást nem ejtett és a keze alatt még nem történt haláleset. Becsukta maga után az ajtót, közben a műtőasztalra pillantott, ahol egy férfi feküdt leszijjazva. A beteg körül két tanársegéd és egy asszisztensnő foglalatoskodott. — Vérmérgezés — állapította meg magában, a férfi dagadt, sötétlila karjára tekintve. Megszokott mozdulattal húzta fel a gumikesztyűket, azután segédeihez fordult. — Készen vannak ? — Igen, — felelte Anna az aszszisztensnő — már el is altattuk a beteget, mert a mérgezés elég súlyosnak látszik. — Helyes, köszönöm, — mondta a sebész — akkor azt hiszem kezdhetjük is az operációt. Azonban úgy gondolom, a tanársegéd urakra nem lesz szükségem. Elég, ha Annácska itt marad. Mégsem olyan nagyon súlyos az eset, mint ahogy látszik. Az asszisztensnő segítségével is el tudom végezni az operációt. Ha netalán szükségem lenne önökre, csöngetni fogok. A két tanársegéd csendben eltávozott. Annácska hálásan pislogott az orvosra fényes, fekete szemeivel. — Úgy örülök, ön mellett maradhatok, — mondta elpirulva — ön mellett élvezet dolgozni. A professzor elmosolyodott. — Kezdjük meg az operációt Annácska! Az egész operáció alatt egy szót sem szólt. Megfeszülő idegekkel, némán dolgozott. A beteg karja lassanként visszanyerte normális alakját. — Kötszereket kérek! — Rendelkezett a tanár, mikor elkészült az operációval és fertőtlenítette a sebet. — Tessék! — nyújtotta át az asszisztensnő a kért dolgokat, de olyan vigyázatlanul, hogy leejtette. — Ej, ej Annácska, ne ügyetlenkedjék 1 — Bocsánat tanár úr, — mondta elvörösödve — de, ha ön mellett. .. izé ... ha ön mellett vagyok ... A professzor csodálkozva nézett arcába. — Mit jelent az, hogy izé, ha ön mellett vagyok ?.. . — O, tanár úr, ne tulajdonítson különösebb jelentőséget szavaimnak. Olyan szórakozott vagyok az ön jelenlétében. A tanár elgondolkozva kötötte be a beteg karját, majd levette orráról az altatóval átitatott vattát és feléb resztette. — Hogy érzi magát? — kérdezte. — Elég tűrhetően. Most már nem fáj a karom. — Akkor el is távozhat. Mikor a beteg elment, asszisztensnőhöz fordult. — Máskor ne legyen szórakozott Annácska, mert a szórakozottságn ak beláthatatl m, súlyos következményei lehetnek némely esetben. — A jövőben elővigyázatosabb leszek tanár úr. * Az alkonyat nyúlós, szürke köde csendesen szétfolyt a város házai között, mikor végre a napi munkától fáradtan hazatérhetett autóján. Az inas hajlongva fogadtö, s miközben átvette felöltőjét, megjegyezte : — Egy hölgy várja önt a fogadószobában. — Milyen hölgy ? — kérdezte meglepetten. — Nem tudom uram, nem nevezte meg magát, csak annyit mon dott hogy önnel akar beszélni, mert nagyon beteg. Hiába próbáltam szán dekától eltéríteni azzal, hogy ön csak a kórházban fogad — nem ment el. A professzor kíváncsian nyitotta ki a fogadószoba ajtaját. Az egyik bőr huzatos fotőjben Annácska, az asszisztensnő ült, finomvonalú, selyemharisnyás lábát keresztbe rakva. A tanár hangosan elnevette magát. — Hahaha, ez egészen érdekes, Annácska, mint beteg. Hiszen önnek egész nap semmi baja sem volt. Mi történt hát, hogy ilyen gyorsan megbetegedett ? — Ne nevessen tanár úr, már régóta súlyos beteg vagyok, csak eddig nem mondtam. Éjjelenként a szivem sokszor vadul, rendszertelenül ver és ilyenkor az ön arcát látom, csak önre gondolok, ön sebész, tudja mi az oka ennek. Azért jöttem, hogy gyógyítson meg. A tanár elkomolyodott. — A szimptomákból teljesen megértem az ön betegségét, de attól tartok, mégsem tudok segíteni An nácska. Az ön betegségén a világ összes orvosai és sebészei sem segíthetnek. — De ön igen! — Téved, a legkevésbbé. Sajnos hiába fordult hozzám. — Hát elutasít ? — zokogott fel a nő. — Beláthatja hogyhát izé ... eh, nincs értelme a komédiának, távozzék Annácska! A nő a sebész elé állott. Sziluettje félig beleolvadt az esti homályba. Halkan akadozva beszélt. — Azt akartam mondani, hogy . .. azt akartam ... nem, nem akartam semmit 1 Puha karok fonódtak a tanár nyaka köré és egy forró száj tapadt ajkára. Egy pillanattal később kinyílt a fogadószoba ajtaja és a nő eltűnt. A sebész megkövülten bámult maga elé a sötétben. Egyszerre fölszakadt belőle a sóhajtás. — Énnek a nőnek összetörtem illúzióját, vágyait és álmait. Nagyobb bűnt követtem el, mintha a műtőasztalon valamelyik betegemnek a szivét téptem volna ki. Ezt a nőt megöltem . .. Felcsavarta a villanyt és leroskadt az egyik székbe. Kezefején csöpp nedvességet érzett. Égy pici, csillogó könnycsepp volt. A nő könnye. — Ez az ő elfolyt vére — mondta és megtörölte kezét, mint ahogy operáció után szokta,