Esztergom és Vidéke, 1936

1936-10-04 / 80.szám

munkatorlódás, meg az a célszerűt­len berendezkedés, hogy a telefonke­zelőknek is csak egy kezük s csak egy fe­jük van. Nem bizony, nem szabad kérem azért a három másodpercért rögtön méltatlankodni, a csengővel vészjeleket leadni, hanem magyaros, nyilt őszinteséggel s kérő szóval a postaigazgatósághoz kell fordul­ni, hogy adjon elég munkaerőt a gyakran összetorlódó munka elvég zésére. Ezt, — mondjuk — a Ke­reskedelmi Társulat, vagy a város vezetősége meg is tehetné s akkor nem volna okuk az ideges emberek­nek méltatlankodni, ami egyébként olyan embereknek, akik a kultúrá­nak azon a fokán élnek, hogy már telefonjuk it van, igazán nem is na­gyon szabad... — hogy a műkedvelők nagy meg­értéssel fogadták lapunk kritikus, de mindig jómájű munkatársának azt a bejelentését, hogy a műkedvelő sze­replőkről ezentúl az igazat fogja megírni, mert tudja, hogy az ilyen műkedvelő gár dák tagjai igazán ön­zetlenül fáradoznak azon, hogy kö­zönségünknek a legjobbat nyújtsák s ez az önzetlen jószándék — ugyebár ? — már előre is kizár „ minden ön­hittséget s egyoldalú elfogultságot. A tárgyilagos kritikának ugyanis az a célja, hogy fokozza, nevelje a mű­kedvelők ambícióját, \merl csak en­nek feltételezésével lehet a közönség­nek a műkedvelőkkel szemben támasz­tott igényeit is helyesen szabályozni. Egyezzünk meg tehát abban, hogy a jövőben minden műkedvelő a legjob­bat óhajtja produkálni, a közönség a legjobbik belátásával s jó szívvel fogja ezt a jószándékot honorálni s a kritikus is — remélhetőleg — mindig jót és szépet fog írni. Mert erre most már meg van a kilátás s a kellő lelki bázis... — hogy a vasúti vendéglő is van annyira humanisztikus, emberba­ráti intézmény, mint a falusi nagy­korcsma s igy igazán érthetet­len, hogy mig például nagykorcs­mát a bölcs és belátó elöljáró­ságok még a legkisebb faluban is építenek, addig Esztergom város nem bir vasúti vendéglőhöz jutni. A fa­lusi nagykorcsmában az emberek rendszerint a községi vagy politikai közélet lelki differenciálódásának folyamatát élik át csendes borozga­tás, vagy élénk fejbeverés közben, a vasúti vendéglőben viszont az utazás és az otthontól való kényszerű elsza­kadás idegizgalmaira keresnek az utasok egy pohár sör mélyén jóleső kiengesztelődést. De hiába, a vasút urai első sorban üzletemberek s nem pszichiáterek s ezért nem bir az esztergomi vasútállomás legalább egy kétarasznyi vasúti büféépületet kapni... Ipartestületi közlemények Az esztergomi Ipartestület f. évi október hó 5-én este 6 órai kezdet­tel tartja meg rendes havi elöljáró­sági ülését. Figyelmeztetjük az összes segéd­tartó iparosokat, hogy segédeiket a munkábaállás után nyolc napon be­lül az ipartestületben annál is in­kább jelentsék be, mert a vonatkozó miniszteri rendelet értelmében a be­jelentést elmulasztó iparos ellen min­den alkalommal kihágás fog indít­tatni és csak ennek lefolytatása után lehet csak az utólagos bejegyzést eszközölni. Menhely! teljesen árva 14 éves leány háztartásban alkalmazható, — azonnal is elhelyezhető. Feltételek a telepfelűgyelőnőnéi megtudhatók. Si­mor János-u. Ő. HIBEK Szomszély Antal A napokban emlékeztünk meg ar­ról, hogy a biboros főpásztor a vízi­városi plébánia adminisztrátorává ne­vezte ki Dorog lánglelkű szónokát, ötezer magyar bányász rajongva sze­retett lelkipásztorát: Szomszély An­talt. Városunk egészségesebb klímájá­tól remélt gyógyulást évek óta mind­jobban súlyosbodó tüdőbajára. Saj­nos, életkönyvében az Ur másként rendelkezett és még mielőtt új őrhe­lyén híveinek vezetését átvehette volna, az égi hazába szólította lelkes pásztorát. Pénteken déli fél 12 órakor dob­bant utolsót — a budapesti Irgal­masok kórházában — derék bányá­szaiért lelkesülő, szerető jó szive. Csaknem egy évtizedet töltött lan­kadatlan munkában, a dorogvidéki bányászviiág lelki életének, szociális és kulturális érdekeinek szolgálatá­ban. A bányakerület 12 községének Munkás Otthonában — ahol dr. Schmidt Sándor m. kir. bányafőta­nácsos oldalán, mint a históriai Kapisztrán — minden évben meg­jelent, s felejthetetlenül lélekbemar­koló ékesszólásával lángragyújtotta a lelkek mélyén szunnyadó isteni szikrát és hittel telített életörömöt varázsolt a föld rejtelmes, sötét mély­ségeiben verejtékező, fásult lelkekbe. Szomszély Antal 1894. október 8-án született Budaőrsön, áldozópappá szenteltetett 1920 ban, első állomása Szentendre volt, ahol mint káplán 1924-ig működőit, innen Budapest Tisztviselőtelepre, majd 1926 ban Esztergomba, a főszékesegy házba nevezték ki karkáplánnak. Dorogon 1927 óta működött, mint bányalel­kész. A megboldogultat ma, vasárnap délután szállítják Budapestről Do­rogra, hol a temetőben ravatalozzák fel és a litánia után szentelik be. Hétfőn reggel a dorogi banyatem­plomban ravatalozzák fel, honnan a 9 órakor lelkiüdvéért bemutatandó ünnepélyes rekviem után helyezik örök nyugalomra a dorogi temetőben. Mind a bányavezetőség, mind az egész bányásztarsadalom osztatlan részvéte és haiája kiséri a megbol­dogultat utolsó útjára. Requiescat in pace 1 A hercegprimás imát rendelt el a spanyolországi katolikusok­ért es üldözőikért. Serédi Juszti­nián dr. bibornok-hercegprimás most kiadott pasztorleveiében közös imád­ságot rendelt el a spanyolországi borzalmas állapotok megszűnéséén. A hercegprimás pasztorleveiében ki­fejti, hogy a spanyol események kö­zelről érdeklik a katolikusokat, mert Spanyolországban nemcsak politikai, hanem vallási üldözések is folynak. Majd igy folytatja: „De sajnálatunk nemcsak az ártatlan áldozatoké, ha­nem az üldözőké is, akik jórészben szintén katolikus hitben születtek s akiket a vallásellenes propaganda nemcsak Krisztustól távolított el, ha­nem emberi mivoltukból is kivetkőz­tetett. Imádkozzunk tehát értük is, imádkozzunk az üldözőkért és az üldözöttekért egyaránt." Változások a főegyházmegyé­ben. Oeminenciája a biboros-herceg­primás október elsejével a következő változásokat eszközölte: Könözsy Béla budapest-kamaraerdei, Moser János budapest-angyalföldi, Terényi József budapest-külsőkeienföldi, Pe­rényi István budapest-kőbányai lel­készek lettek. Gyászmise az aradi vértanúk lelkiüdvéért. Az aradi vértanúk emlékünnepét Esztergom város kö­zönsége ez évben is méltó kegye­lettel óhajtja megünnepelni. Ezért a belvárosi hegyúri plébánia-templom­ban f. hó 6 án, kedden d. e. 9 óra­kor hivatalos gyászmise lesz. Angol és francia képviselők Esztergomban. Vasárnap délelőtt előkelő vendégei voltak városunknak. A fővárosban időző angol ós francia képviselők látogatták meg az ősi primási várost, a magyar királyok hajdani székvárosát. Az angol ven­dégek négy gépkocsin érkeztek ma­gyar kísérőikkel, jó félóra múlva, tizenegy óra felé pedig a francia képviselők csoportja érkezett meg egy nagy autókáron. A képviselők megtekintették nevezetességeinket, az ásatásokat, a kincstárakat. Megnéz­ték a trianoni határt. Míg a város tájszépsége kellemesen lepte meg a kirándulókat s gyönyörködtek ter­mészeti kincsekkel gazdagon meg­áldott város panorámájában, kínos megdöbbenéssel szemlélték a forgal­mától megfosztott Duna méltóságos, csendes, szinte bánatos hömpölygé­sét. Érdeklődéssel és mély részvéttel hallgatták a trianoni szerződés foly­tán az ország központjából végvárrá lett Esztergom történetét. Délben a Fürdő szállóban ebédeltek. Egy-egy teritett asztal fogadta az előkelő ven­dégeket. Ebéd után a cigányzene különös jó hangulatot lopott be ven­dégeink szivébe. A franciákon lát­szott meg kiváltképen a magyar muzsika hatása akkor, amikor Mrs Clayburgh, egy előkelő amerikai hölgy, aki mint meghívott vendég szintén részt vett a kirándulásban, magyar nótát rendelt: „Magasan re­pül a daru ..." (Tizenhárom óv előtt járt Magyarországon, azóta ismeri e nótát. Most leányát hozta szép ha­zánkba.) A kitűnő magyar bor, a tüzes magyar nóták még a talpakat is megcsiklandozták és bizony táncra perdültek vendégeink. A legkedve­sebb emlékekkel távoztak városunk­ból. Bábolna megtekintésére indultak. Véglegesen igazolták az egy­hangúlag választott kamarai ta­gokat; Megírtuk, hogy a győri ke­reskedelmi és iparkamara 80 rendes tagja közül 76 ot egyhangúlag aján­lottak az iparos és kereskedő vá­lasztók és igy ezeket a választási bizottság egyhangúlag megválasztott tagoknak jelentette ki. A választási bizottság határozatát nyomban köz­szemlére tették ki. A felszólalási ha­táridő most járt le és miután a tag­ságok ellen egyetlen felszólalás sem érkezett be, az illető kamarai tagok, akiknek névsorát már közöltük, vég­legesen igazolt tagoknak tekintendők. Uj tanitó. Bajna község iskola­széke szept. 25-én egyhangúlag Vértes Gusztáv oki. tanítót válasz­totta meg segédtanítónak. Filléres gyors indul f. hó 11-ón Debrecenen át Tokajba. A vonat indul reggel fel 5 órakor, Tokajba érkezik 11 órakor, vissza indul To­kajból este 7 órakor. Tokajban ezen a napon nagy szüreti mulatság lesz. A vasúti jegy ára 7.40 P. Országos nagy frontharcos találkozó. Az országos magyar frontharcos szövetségbe tömörült baj­társak f. évi október hó 17-én és 13-án tartják meg Budapesten a hadviseltek országos nagy találko­zóját, melynek rendkívüli fontossá­gara való tekintettel kívánatos, hogy azon a hadviseltek minél nagyobb tömege vegyen részt. A közelebbi részleteket a Magyar Front hozza és az országos elnökség körieveiben közli a helyicsoportok vezetőségei­nek. E helyütt csak arra kívánjuk felhívni a vármegyénk területen óiő hadviselteket, hogy most a fronthar­cos törvénytervezet parlamenti tár­gyalásának küszöbén a nagy talál­kozón való teljes számú részvéte­lükkel demonstrálják a hadviseltek egységét, szövetségünk vezetősége iránti bizalmát és ezzel Imin Jen ^had­viselt figyekezzék előmozdítani azt, hogy a jogos kívánságainkat és méltányos kéréseinket a lehetőség határain belül teljesítő törvényterve­zetet mielőbb letárgyalják, elfogadják és a törvényt életbeléptessék. A ta­lálkozóval kapcsolatban 50 százalé­kos vasúti kedvezményes utazást biztosított a vidéken lakó szövetségi tagok részére az országos Elnökség. Kívánatos lenne, hogy a helyi cso­portok előzetesen helyi bajtársi tá­borozást tartsanak. Vármegyei ve­zetőség. Áramszünet. A Hungária Vili. r. t. értesíti a közönséget, hogy f. hó 4-én, azaz vasárnap reggel 8—11 óráig halaszthatatlan hálózati mun­kák miatt áramszünetet tart a Vízi­város, Sziget és a városnak a Vá­rosházától és Kolos-kórháztól a vasút állomás felé eső részen. Változás a vasúti menetrend­ben. A Budapest nyugati pályaud­varról 3 00 órakor induló ós ide 9 30 órakor érkező naponkénti vo­natok, valamint a Budapest nyugati pályaudvarról 6 29 órakor induló és ide 8' .2 órakor érkező vasár- ós ünnep íapi vonatok megszűntek. 54 ker házat építtet Győr vá. rosa munkás-családok részére, Győr /árosa elhatározta, hogy az inségakció keretében 54 ikerházat építtet munkáscsaládok részére. Az építkezésekhez szükséges összeget az id'íi költségveiésben irányozták elő. A város elgondolása az, hogy a munkáscsaládok bizonyos idő múlva az állandó befizetés mellett megvált­ják házhelyüket és saját tulajdo­nukba megy át a ház. Fával fűteni nem szabad. Ez a tilalom magán emberekre és magán társulatokra nem vonatkozik, csak az állami és a közigazdasági szer­vekre. Az iparügyi miniszter rendelte el, hogy a reánk jövő télen az ál­lami os az önkormányzati szervek fát csak begyújtásra használhatnak, a fűtést pedig koksszal, vagy szén­nel vtgeznetik. Kimondja a rendelet azt is. hogy a szükséges tűzifát csak hazai származásút szabad besze­rezni. December 10-ig lehet igényelni tatarozási kölcsönt. A hivatalos lap közli a lakásépítési állandó bi­zottság hirdetményét. A hirdetmény szerint a munkanélküliség enyhítése érdekűben és az elhanyagolt álla­potba.i lévő bérházaK es családi lakónazak helyreállításának és átala­kításának lehetővétótelére a folya­matban volt tatarozasi kölcsönakció folyta ;ásaképen az e célra még rendé, kezesre álló hitel erejéig a hi­teligény lési kérelmek az előirt mó­don 1936 december 10-ig meghosz­szabbitott határidő alatt előterjeszt­hetők. Rendelet a mozik játszási jo­gáról. A belügyminiszter a mozgó­tenyképszemek játszási rendjéről szó­ló rendeletet akként módosította, hogy a budapesti úgynevezett be­mutató mozgófónyképüzemek egy­egy előadáson 3400 méternél hosz­szabb műsort nem mutathatnak be. Az úgynevezett másod és harmad­hetes, valamint a vidóki mozgófény­képü2 emek műsorhossza 3800 mé­ter lehet. Az utoisó előadásnak éjjel 12 óta előtt kell végződnie, kivéve a szombat, vasár- és ünnepnapot, amikor a mozgófónyképüzemek elő­adásaikat éjjel félegy óráig meghosz­szabbíthatják. Elgázolás. Szabó Teréz 15 éves cseléd, nyergesujfalui lakost Nyer­gesuj alu és Tát között az ország­úton ismeretlen autó elütötte. Fején jobb karján és lábán életveszélyes sérüléseivel a Kolos-kórházban ápol­ják,

Next

/
Oldalképek
Tartalom