Esztergom és Vidéke, 1935
1935-09-29 / 76.szám
Kinevezés. A Magyar AERO Szövetség Bodnár László vegyészmérnököt, a MOVERO főtitkárát magasabbfokú pilótavizsgákhoz sportbiztosnak ki. Egyik kisdunai hajójárat megszüntetése. A MFTR közli, hogy az eddig Budapestről 8 óra 30 perckor Esztergomba és Esztergomból délután 5 órakor Budapestre esedékes hajójáratot akként szünteti meg, hogy az utolsó hajó mindkét irányban szeptember 30-án indul. A Budapestről délután 2 óra 30 perckor, illetve Esztergomból hajnali 3 óra 40 perckor esedékes ha jó, valamint a vasárnaponként reggel 6 óra 30 perckor Esztergomba in duló turistahajó további intézkedésig közlekedik. Csak a Píafí varrógép jár m 30—40 évig csendesen javiBÉÉS tas nélkül. — Egyedarnsitó: fi^** SCHENKEN6EL A. Esztergom Leégett Tatán az Esterházy, féle téglagyár. Veszedelmes és nagyarányú gyári tűz pusztított szerdán egész nap Tatán. Reggel félhét. kor többhelyütt kigyulladt az Esterházy grófi téglagyár, amelynek hatalmas épületei a tatatóvároskerti vasúti megállóhellyel szemben vannak. A tűz rohamosan terjedt, szinte percek alatt lángban álltak a téglaégetők és szántok, a gépházak és a téglagyári munkások lakásai. A veszedelemhez a tatai, a komáromi, tatabanyai, baji, tatatóvárosi és az egész környékbeli tűzoltóság kivonult és együttes erővel indított har cot a tűz ellen. A tűzoltók megteszitett munkája ellenére délelőtt tiz órakor a tűzvész még teljes erővel dühöngött s az egyes épületek emeletei nagy robajjal dőltek össze. A keső délutáni órakDan sikerűit a tűzoltóknak a veszedelmet legyűrni. Mue azonban a tüzet elfojtottak, teljesen leégett a háromemeletes 70 méter hosszú présház, az emeletes gépház, ket körkemence és egy 1200 meter hosszú szántó szin. A kár az eddigi becslesek szerint közeljár az egymillió pengőhöz. Az egész gyártelep teljes ertekére biztosítva van. A tűz keletkezesének okat meg nem sikerült megállapítani. Törökszentmiklósi retesiísztet mindenki dicséri. Főraktár: Vörös Józseí cégnél. ESZTEHGOI. MHIIimillMIIIMIIMIHI Uj telefonok. Legújabban bevezették a telefont: Levente iroda (hívószáma : 132) és érseki tanítónőképző (hívószáma : 133). Áramszünet. A Hungária Villa mossági Rt. értesiti a közönséget, hogy f. hó 29 én ma, vasárnap reggel 6—9 óráig halaszthatatlan hálózati munkák miatt áramszünetet tart, a Víziváros, Belvárosnak a Szigetköz, Postaköz által húzott vonalától a vasút felé eső részén. Flanel, sifon, divat bársony és düftin legolcsóbban Keménynél. Megszűnik a munkamesternői képesítés. Az 1877. évi tanitóképesitő vizsgálati szabályzatban emiitett elemi népiskolai munkamesternői képesítő vizsgálatok megszervezésének az volt a célja, hogy az elemi leányiskolák kézimunkatanitására elegendő számú okleveles tanítónő hiányában, alkalmas női tanerők álljanak rendelkezésére. Az alkalmazásban álló tanerők arányában az idők folyamán azonban olyan változás állott be, hogy a munka mesternői képesítés megszerzése már évek óta nem nyújt rendeltetésének megfelelő elhelyezkedési lehetőséget s igy ennek a vizsgálatnak fenntartása feleslegessé vált. Mindezeknél fogva a közoktatásügyi miniszter most elrendelte, hogy munkamesternői képesítő vizsgálatokra az 1936— 37. iskolai évtől kezdve ujabb engedély nem adható. Tánctanfolyam. Az Esztergomi Kat. Legényegylet rendes tagjai és pártoló tagjainak leányai részére október 15-én tánctanfolyamot nyit az egylet helyiségében. Jelentkezni lehet a dékáni irodában okt. 10 ig este 8—10-ig. Gazdátlan csónak. F. hó 9-én a Nagydunáhól egy gazdátlan csó nakot fogtak ki. Igazolt tulajdonosa jelentkezzék a rendőrségen. Magyarország jövőjének alapja a gyümölcstermelés. Mindenki ültessen, fásitson, akinek módja van hozzá. Árjegyzéket ingyen küld és tanácsokkal szívesen szolgál Unghváry László faiskolai szaktanácsadó irodája, Budapest IV., Veres Pálné utca 8 Tel. 883—31. A kereskedelmi miniszter nem teljesítette a nyugdíjas vasutasok kérelmét. A VOGE nemregiben felterjesztést küldött a kereskedelmi miniszterhez és kérte a nyugdijasok illetményeinek felemelését a szanálási levonások megszüntetését A VOGE felterjesztésére most válaszolt a kereskedelmi miniszter. Válaszában hangsúlyozza, hogy a vasutasok kérelmei egyelőre nem tel jesithetők. Kelengye vásznat sehol ne vegyen addig, amig meg nem győződik Illés Sándor cég olcsó árairól nittniaiinniiiiiiiHiMi S Gondolkozott-e már azon — miért éppen ORION rádiót ? Bemutatja Önnek Zongoratanitás. Brenner Júlia okleveles zongoratanitónő iskolájában — Sissai-u. 1 sz. — az oktatás megkezdődött. Jelentkezni állandóan lehet. Tandíj havi 12 P. Csoportban olcsóbb. Kézimunkafonalak dús választékban Keménynél. A hullámcsapda fogalmát csaknem minden rádiós ismeri. Hullám csapdával érhetjük el azt, hogy külföldvételnél nincs zavaró hatással a nagy energiájú helyi adóállomás. A kétcsöves 222-es Orion rádió vesztegmentes hullámcsapdával van ellátva, mely igen jelentős ujitás a rádiótechnikában. A veszteségmentes hullámcsapda ugyanis csak a zavaró állomás hangját nyeli el, mig a keresett állomást tisztán szelektálja. A 222-es Orion rádió rövid-, közép és hosszúhullámokon működik, minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja. Adakozzunk a belvárosi plébánia-templom festésére. A főispáni installációra több autóbusz megy Győrbe. Radocsay László dr. győri főispáni beiktatása alkalmával, október 3 án, reggel fél 7 órai indulással a „Start" autóbusz vállalat a „Központi" kávéház elől tebb autókárt indit. Részvételi jegy személyenkint oda és vissza 7"50 P. Jelentkezni lehet telefonon 57-es szám alatt, személyesen pedig Szent Lőrinc-utca 4. sz. alatt, a „Start" irodában. Vizicserkész versenyek nyereményei. Az esztergomi bencés gimnázium 14 es Holló csapatának az országos viziversenyeken szerzett nyereményei megtekinthetők a Széchenyi-téri Cserkészboltban. Elveszett egy barna női kétrekeszes női tárca, 10 pengő készpénz-tartalommal és több apró írásokkal ; továbbá elveszett egy kb. 12 cm hoszzú, 8 cm széles, hosszban csíkozott ezüst cigarettatárca, amelynek külső oldalán „R. J." mo nogramm, belső baloldalán pedig „Emlékül a szobi praksziktól" bevésés olvasható. A rendőrség a két elveszett tárgy körözését elrendelte. Öt évig elveti gondját, ha „Főnix" gallért vasáról. Egyedárusitó Illés divatárú üzlete, Széchenyi-tér. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmá nyokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel mint külföldön. Intézeti ruhaszövetek, csikós és sima bluz vásznak legolcsóbbak Illés Sándor divatárú üzletében. Autóbusz megy az osztrákmagyar futball-mérkőzésre. A „Start" Autóbuszvállalat október 6 án reggel 6 órakor, a „Központi" kávéház elől, az osztrák magyar futballmérkőzésre, Wienbe, autóbuszjáratot indit. Részvételi dij oda-vissza 20 P. Jelentkezni lehet telefonon 57. szám alatt, személyesen pedig Szent Lőrincutca 4. sz. alatt a „Start"-irodában. A meghűléses betegségek megelőzése a csecsemőkortól az aggkorig. Irta Dr. Müller Vilmos kir. tanácsos, főorvos. Az épen most meg-jelent könyv tartalomjegyzékéből : Van-e meghűlés — Hogyan védekezzünk a meghűlés ellen? Hogyan védjük meg csecsemőinket és kisgyermekeinket a meghűlés ellen? — Mi is történik testünkben, ha meghűlünk? — És ha mégis meghűlünk, mit csináljunk? A meghűléses betegségek elleni óvintézkedések az aggkorban stb. stb. stb. A sok éves gyakorlattal biró kitűnő tudású főHÁLÓK EBÉDLŐK URISZOBÁK kombinált berendezések BUDAPESTI BÜTOBSZALONBAM Budapest, VIII. Baross-utca 1, sz. Nagy választék. Kedvező részletfizetés. orvos szerző most megjelent könyvében a meghűléses betegségek elleni védekezés értékes tanácsaival látják el a nagyközönséget. Különösen értékesek a csecsemőkor és gyermekkorra vonatkozó különleges óvóintézkedések, amelyeket minden gondos szülőnek a legnagyobb gonddal és pontossággal kellene betartania. Nem sokkal kisebb jelentőségű azonban az aggkorban betartandó megelőző és óvóintézkedésekre vonatkozó fejezet, különösen, ha meggondoljuk, hogy a meghűléses betegségek következményei e korban különösen veszélyesek. A korábbi müvei révén is már jól ismert kitűnő szerző most megjelent könyvét nagy érdeklődéssel és hálával fogadta a nagyközönség. A szép kiállítás Nóvák Rudolf és társa tudományos könykiadóvállalat (Budapest, VIII., Baross u. 21) Ízlését dicséri. Ára csak 1.20 P. Hentes és mészáros üzlet Kossuth L-utca legforgalmasabb pontján, a laktanya mellett modern berendezéssel, nagy vevőkörrel családi okok miatt eladó. Cim: Kossuth L.-u. 30. Megérkeztek a közismert, óriási sikert aratott minőségekben a legújabb divatú férfi-, női- és gyermektélikabátok Virtus: Női télikabát s. kék, fekete OA' S0 nagyon szép, nutriette szőrmével csak »* Lián : Női télikabát s. kék, fekete gyö- OH 80 nyörű seal-bunda sálszormével — csak fi" Mary: Női télikabát s. kék, fekete OQ 80 csodaszép Maron sálgallér-fejjel csak öv Abony : Női télikabát s. kék, fekete OQ 80 gyönyörű alaskabárány sálszörme csak Öv Kapitol) Női télikabát fekete, s. kék, JIQ'80 Buda ) szines I-a szép sálszörmej csak »v Férfi átmeneti-kabát óriási reklám in 80 1980, csak II Férfi télikabát fekete és szines első- MS0 rendű bársonygallér 29 80 — — csak «• Férfi télikabát fekete és divatszürke OQ 80 I-a lastig, bársonygallér 47*80, 42'80 Öv Férfi bőrkabát meleg bélés, elsőrangú OR 80 Reklám I W J Boy-kabát melegen bélelt, kitűnő meleg 1 A*80 3. sz. tW Lányka télikabát dúsan szörmézve s. |O*80 kék kitűnő posztóból 3. sz. csak *« Férfi-, fiú- és gyermeköltönyök, női- és lánykaruhák, meleg pongyolák nagy választéka t Esztergom és vidéke készruha áruháza VERMES Esztergom, Kossuth Lajos-utca 10. sz.