Esztergom és Vidéke, 1935
1935-05-23 / 41.szám
Mattyasóvszky Kassziánf meggyilkolták A tettes a felmondásban lévő inasa volt, ki a gyilkos ság után megszökött Az egész ország megdöbbenéssel vette a hirt: Az aranyszívű főigazgató kedd éjszaka folyamán gyilkosság áldozata lelt. Rettenetes volt a hir, megdöbbentő, hogy egy olyan embernek, aki mindenütt és mindenkivel csak jót tett, ilyen ellensége lehetett. Az élet útjai kiszámíthatatlanok, ki hitte volna, hogy a nemes szivet egy irtózatos baltacsapás némítja el. Ki hitte volna, hogy a teg napelőtt nálunk járt főpap szerdán már könnyedén végew^^'vegső leszámolását. Mert bizonyos, hogy az ő leszámolása könnyű és dicsőséges lehetett Legutóbbi hétfői ittartózkodása alatt emiitette rokonai előtt, hogy rövidé sen, pár nap múlva Argentínába megy. Ki gondolta volna, hogy ez az út most olyan messze eltolódott. A brutális gyilkosságnak, amint lesújtó hirét vettük, nem tudtunk hí telt adni annak, inkább valami borzasztó tévedést, kósza hírt sejtettünk Talán megbetegedett, vagy baleset érte Mattyasóvszky Kasszián dr. t... Gyilkosság ki van zárva ... De mégis ! Korán reggel, alig 8 óra után az első telefonbeszélgetésünk megerősítette a leverő hírt. „Meggyilkolták. Részié tek ismeretlenek." Ugyanezt a hírt megerősítették Budapestről is telefon-megkeresésünkre. A részletes tudósítást 9 óra után pár perccel kaptuk Budapestről telefonon. Borzalmas kép tárult elénk: A gyilkosságot egy 20 éves fiatalember követte el baltával. A rendház felmondásban lévő inasa. Dolgozószobájában, íróasztala mellett ülve, hátulról mérte áldozatára á gyilkos az első baltacsapást. Mattyasóvszky Kasszián felkelt az asztaltól, de megszédült és elesett. Ekkor hatalmas ütéssel sújtott fejére a gyilkos. A baltát alig lehetett eltávolítani a sebből, mikor a holttestet reggel megtalálták a diványon, ahová gyilkosa vonszolta. A gyilkosság még kedden, a kora esti órákban történt. Hat órakor még látták a c. főigazgatót. Vacsorán már nem vett részt. Rendtársai előtt ez nem volt feltűnő Azt gondolták, valahol banketten vacsorázik. Reggel, amikor a szokott időben miséjét nem tartotta meg, fel akarták keresni. Ajtaja zárva volt. Feltörték ajtaját. Ott találták a diványon. Lábai lelógtak. Körülötte vér . . . vér . . . Megdöbbentő látvány. A gyanú mindjárt a felmondásban lévő inasra terelődött. Keresték, de nem találták. Megszö kött. Áldozatát kirabolta. A gyilkos országos körözését a rádió már 10 órakor leadta, amikor a gyilkosság hirét először közölte. Az ország megdÖDbenése leírhatatlan. Városunkban kétségbeesett emberek tárgyalják a szomorú eseményt, senki sem tud belenyugodni a megváltozhatatlanba. Nem is hiszszük, hogy a nemesszivű ember életét szívvel, lélekkel rendelkező egyén ölhette meg, ez a gyilkos csak állat lehetett. Részvétünk ott áll halottas ágya mellett, könnyeinket nem tud juk visszatartani. Az ő tragikus el múlása a mi kegyetlen végzetünk. ökölvivóverseny Esztergomban Kevesen tudják Esztergomban, hogy mintegy öt esztendeje annak, hogy Mákay László áldozatkész jóvoltából lehetővé tétetett, hogy leventéink egy csoportja, az ökölvívásban fejlessze és képezze magát. Az ő áldozatkészsége tette lehetővé, Német Lajos jelenlegi trénernek a főiskolán való részvételét, melyet oly sikerrel végzett, hogy 1931 augusztusában tagja lett az olimpiai-keret nek is. A főiskola elvégzése után közösen válogatták ki mindazokat, akiket az ökölvívás nem kis teljesítményt igénylő sportjára alkalmasnak találtak. Néhány esztendő telt el azóta csendben, azonban annál szorgalmasabb munkával és az az ambíció, mely ezt a kis csapatot tüzelte és az a rendszeres tréning, melyet Német Lajos a reábízott fiatalsággal végeztetett, tette lehetővé Esztergom leventéinek, hogy 1935 március ha vában Budapesten megtartott levente ökölvívó-bajnokságban oly szépen szerepeljenek, amikor is egy orszá gos bajnokságot, első, második és harmadik helyezéseket biztosítottak városunknak és honorálták mindazok áldozatkészségét és fáradságát, akik annakidején felkarolták őket. Folyó hó 25-én, szombaton este 8 órakor a Fürdő Szálloda terraszán Pestszentlőrinc ökölvívó leventéi ellen tartandó dijmérkőzés keretében lépnek nyilvánosan Esztergom közönsége elé, hogy bebizonyítsák ezen sportra való rátermettségüket Pestszentlőrinc ellen ringbe szálló együttes: Csepregi Lajos, Mundi testvérek, Nagyfejeő István, Palika Gyula, Kováts János, Kiss József, Neumann Lajos, Viczena Lajos, akiktől a multbani eredmények után Ítélve méltán várunk eredményes szereplést. Kis családiház eladó Szent Anna utca 30 sz. alatt. HIBDK Hősök emlékünnepe. Esztergom város közönsége május 26 án d. e. 11 órakor hőseinknek kijáró mélységes kegyelettel fogja ezidén is a Hősök emléknapját megünnepelni. Program a következő : d. e. 9 óra kor a belvárosi kegyúri plébánia templomban ünnepi istentisztelet. A Hősök-szobránál d. e. 11 órakor: 1. Hiszekegy. Énekli a Turista Dalárda. 2. vitéz Veszprémy D.: „Hősök emlékére". Szavalja: Szentmiklóssy György főreáliskola VIII. o. t. 3. Ábrányi-Huber: „őseink emléke." Énekli a Turista Dalárda. 4. Ün nepi beszéd. Mondja : Szövény-Lux Géza reáliskolai tanár. 5. Hősök szobrának megkoszorúzása. 6. Him nusz. Énekli a Turista Dalárda. Kinevezés. Dr. Radocsay László főispán dr. Divéky-Dezsilla Sándor és dr. Gedeon Gábor közigazgatási gyakornokokat tb. szolgabirókká nevezte ki. Esküvő. F. hó 18 án esküdtek örök hűséget egymásnak a rákosligeti plébánia-templomban Paulovits Bözsike és Boronkay József bán révei tanitó. Az esketést dr. Bartmann Miklós szentszéki jegyző tartotta. Névmagyarosítás. Werner Gyula gimnáziumi testnevelési tanár és családja belügyminiszteri engedéllyel édesanyja nevét, a „Roromissza" nevet vette fel. Rekviem Mattyasóvszky Kaszszián dr. lelkiüdvéért. Értesítjük az esztergomi bencésgimnázium tra gikus körülmények között elhunyt nagynevű volt igazgatójának, Matty a-, sóvszky Kasszián dr. c tanker, fő igazgatónak barátait, tisztelőit és vol növendékeit, hogy ma, csütöriökön, reggel 8 órakor a Szent Ferenc ren diek templomában, a tragikus vegű, érdemekben gazdag volt igazgatója nak lelkiüdvéért, a bencésgimnázium Igazgatósága engesztelő gyászmiséí mondat. 'A Belvárosi Egyházközség Szivgárdája május hó 26 án, vasárnap d. u. fél 7 órakor a Stefánia Szövetség tejkonyhája javára, — az Anyák napjával kapcsolatosan — műsoros ünnepélyt rendez. Szinre kerül „A Tündér csókja" cimű gyermekszinmű Koszter atyától. Ünnepi beszédet Bayler István a Szt. Anna templom lelkésze mond.' Szeretettel hívjuk fel a nagyközönség s főleg a kis szivgárdisták szülőinek figyelmét, valamint a Stefánia Szövetség ne messzivű pártfogóit s kérjük jöjjenek el minél számosabban a kedves és meleghangú kis ünnepélyre. Felhívás a Tanult Férfiak Kongregációjának tagjaihoz Az Esztergomi Tanult Férfiak Mária Kong regációjának vezetősége felkéri tagjait és a velük együttérzőket, hogy dr. Mattyasóvszky Kassziánnak, a kongregáció megalapítójának lelkiüdveért tartandó rekviemen megjelenni vasárnap pedig d. e. 8 órakor a szentferencrendiek templomában, a diákmisén alapitónkért felajánlott közös szentá ldozáüon résztvenni szíveskedjenek. Hangverseny a Fürdőben. Mint értesülünk az esztergomi kiváló úrijazz június l-én Paczolay-hangversenyt rendez a Fürdő Szállóban. Városunk kiváló zeneszerzőjének a neve ma már közismert, nagyszerű gondolat volt tisztelőitől, hogy most külön hangversenyt rendeznek, melyen Paczolay számok szerepelnek. Utána tánc lesz, amely alatt ugyancsak az úri jazz szolgáltatja a zenét. Helyreigazítás. A Szent Antal Egyesület közgyűléséről mult számunkban-közölt cikkben azt irtuk, hogy lakbérsegélynek 87 pengőt osztottak ki. Ezt most készséggel helyreigazítják : lakbérsegélyként kiosz osztott összeg nem ennyi, hanem 180 P volt. Értékes és különleges vadászzsákmány. Vasárnap délelőtt a Du nakorzón nagy feltűnést keltettek dr. Jármy István és fia, akik vadászatról tértek haza. Az emberek csoportosan nézték a ritka zsákmányt mely nem volt más, mint egy gyönyörű példányú vidra, melyet a a szigeteken ejtettek. Miért maradt el a győri hajókirándulás? A sokoldalú érdeklődés arra készteti a Levente Zenekar győri hajókirándulásának rendezőit, hogy tájékoztassák az érdeklődőket arról, miért maradt el a hajókirándulás. Megbizotluk, ki Budapesten tárgyalt a hajótársasággal, megtudta, hogy a hajó 3600 pengőbe kerül Azonban még igy sem tudják biztosítani a hajó indítását. A rendező ség, ezen nem várt akadályokra való tekintettel, nem rendezi meg a hajókirándulást. Győrött portalanítják az utcákat. Győr város polgármestere versenytárgyalást irt ki a városi utcák és terek portalanítására. Egyelőre 30 ezer négyzetméternyi utat portalanítanak kátrányos kezeléssel és olajozással. Az utcák nagyobbarányu öntözésére és tisztogatására is nagyobb összeget fordítanak. A mérsékelt távbeszélő dij. szabás a balatoni fürdő- és üdülő helyekkel, a mátravidéki, valamint a lillafüredi postahivatalokkal való for galomban. A kereskedelemügyi miniszter a balatonmenti fürdő- és üdülőhelyek egymásközti távbeszélő forgalmában az előző évek fürdőidénye tartamára bevezetett mérsékelt távbeszélő díjazást f. hó 16-tól szép tember 15 ig terjedő időre újból élet beléptette. A győrmegyei községek állam segélyt kaptak. A belügyminiszter 158.756 pengő államsegélyt utalványozott Győr—Mosón—Pozsony vármegye alispánjának a magasabb ipótadóju községek államsegélye cimén. Most a vármegyénél a községi költségvetéseket fölülvizsgálták és ennek kapcsán az alispán 64 község között szétosztotta az államsegélyt is. A községekben nagyarányú építkezés indul meg, a segélyből iskolákat bővítenék, községházakat, népházat, jegyzői, orvosi és tanítói lakásokat építenek. Több községben útépítésre, szegényügyi szociális segélyekre [fordítják az államsegélyt. Záróóra május és június havára. A kereskedelemügyi m. kir. miniszternek 46531/1934 számú rendelete értelmében a nyilt árusítási kereskedések, irodai és raktárhelyiségekkel együtt, május és június hónapban esti hét órától reggeli hét óráig tartandók zárva. Ahol túlnyomóan élelmi, vagy egyedárusági cikkeket árusítanak, ott a kereskedéseket május elsejétől egészen szeptember 30-ig bezárólag esti 8 órától egészen reggel 6 óráig kell zárva tartani. A zárási időben csakis élelmi cikkeket, italokat és egyedárusági cikkeket szabad eladni. Vendéglők, büffék, cukorka, gyümölcs és szesztelen italok kereskedéseire is vonatkozik ez a rendelkezés. Mit tegyünk a fagykárt szen védett növényekkel ? Erre a kérdésre ad részletes és bő felvilágosítást a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még a gyümölcstermelés mesterséges fokozásáról, az alma- és körtefák termésének alakulásáról, a permetezés helyes idejéről, a gyümölcszacskó zásról, a levéltetvek és földi bolhák irtásáról, az őszibarack levélfodrosodása elleni védekezésről, a szekfűről, a kincstári nikotin beszerzéséről és alkalmazásáról stb. A dúsan illusztrált két lapból, mely szines gyümölcsképet is közöl, egy alkalommal e lapra való hivatkozással, a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11., Földmivelés- • ügyi Minisztérium) díjtalanul küld mutatványszámot. Ami az órában az óramű, az a reklám az üzleti életben. Ha a kereskedő leállítja reklámtevékenységét, azonnal visszaesés mutatkozik forgalmában. Ha pedig nem fejt ki reklámtevékenységet, nem számithat üzlete fellendülésére. A reklám technikájára tanít a „Reklámélet", amelynek most jelent meg szépen illusztrált tartalmas száma. A lap kirakatrovata pompás kirakatfelvételeket közöl. Szerkeszti: Balogh Sándor. Előfizetési ára egy évre 12 pengő. Kiadóhivatal : Budapest, V. Lipót-körűt 9. Kérjen mutatványszámot! Ipartestületi tagok közgyűlési joga. Köztudo násulag az 1932. évi Vili. tc. 11. §-a kifejezetten kimondja, hogy tanácskozási és szavazati jogát nem gyakorolhatja az az ipartestületi tag, aki ket évi tagsági dijjal hátralékoan van. Ennek a törvényes rendelkezésének magyarázatában kimondotta azonban a kereskedelemügyi miniszter, hogy írásban az ilyen tagok is terjeszthetnek indítványokat az ipartestületi közgyűlés elé. Az igy benyújtott indítványok az indokolással együtt ismertetve az ipartestületi közgyűlésen tárgyalás anyagát képezhetik, de a hátralékos tagok természetesen a tárgyalásban nem vehetnek részt. A városi tisztviselők és az OTBA. A Magyar Városok Országos Kongresszusának állandó bizottsága december 7-én tartott üléséről felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, hogy az Országos Tisztviselői Betegsegélyző Alap kedvezményeit a városi tisztviselőire is terjesszék ki, vagyis a városi tisztviselők is tagjai lehessenek az OTBAnak. A belügyminiszter magáévá tette az előterjesztést és már meg is állapodott a pénzügyminiszterrel a kiterjesztés ügyében. Mivel azonban ez csak törvényhozási felhatalmazással vihető keresztül, ez a feladat az uj képviselőházra vár. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot a pénzügyminisztériumban már elő is készítették.