Esztergom és Vidéke, 1935
1935-10-06 / 78.szám
1935. október 6 ESZTERGOM és VIDÉKE 5 adást és egy d. u. 5—7 ig és egy este 8—10-ig tanuló csoportot fog megszervezni. A tanfolyam igazgatósága ezúton kéri az összes beiratkozott hallgatót és érdeklődőt, hogy hétfőn október 7-én este 8 órakor a Szt. Imre-utcai elemi iskola azon tantermében jelenjenek meg, amelyben a női keresk. szaktanfolyam előadásait szokták megtartani. Akkor fogják a tantervet és tanrendet kihirdetni. A református templomban — tekintettel az Országzászló-avatásra — vasárnap, okt. 6 án délelőtt 9 órakor kezdődik az istentisztelet. Balesetek. Bodovics Vencel 44 éves napszámosnak munkaközben a jobb kezére egy nagy kő ráesett és a középső ujját összezúzta. — Szokob Károly 42 éves asztalosmester esztergomi lakos a Vár-utcában kerékpárjával egy szegélykőnek futott, a kerékpárról leesett s véres fejjel eszméletlenül terült el az úttesten. — Fiola János 22 éves esztergomi kőművessegéd kővésés közben a kalapácssal kezét súlyosan megsebezte — Kucsák Pál 30 éves esztergomi vasöntőnek munka közben az olvadt vas hátára és lábára locsant, I. és II. osztályú égési sebeket szenvedett. A sérülteket a Kolos-kórházban ápolják. Halálos bányászszerencsétlenség. A dorogi Reimann-akna „F" mező 40-es szintjén a fejtés leszakadt Horváth Ferenc és Kniebeisser Antal bányamunkásokat maga alá temette. Futballmérkőzés. Ma, vasárnap délután 2 órakor a MOVE Esztergomi Sport Egyesület nagy edzőmérkőzést tart, melynek keretében több új játékost próbálnak ki. Felülfizetések. A MÁV Nyugdijasok Koszorú és Gyámolitó Egye sülete rendezésében megtartott ismerkedési estélyen felülfizettek : dr. Lepold Antal, Nagy Pá), Püspöky Aladár, Estéli János, Horváth György 2—2, Horváth N. 1.60, dr. Felber Gyula 1.30, Etter Ödön, Kapa József, N. N. 1—1 pengő. N. N. 90, N. N. 70, Gerendás István, Gerendás János, Kamicska József, Sebők Ferenc 60, N. N. 50, Reicher Alajos, dr. Darvas Géza, Kondek József, Farkas P., Keil N., Kormány N., Páva N., Rákosi N., Szűcs Lajos 30—30 fillér. A fenti összegeket hálás köszönettel nyugtázza az Elnökség. Tánctanfolyam. Az Esztergomi Kat. Legényegylet rendes tagjai és pártoló tagjainak leányai részére október 15-én tánctanfolyamot nyit az egylet helyiségében. Jelentkezni lehet a dékáni irodában okt. 10 ig este 8—10-ig. Közgyűlés. A Szenttamás-Vízivárosi Kath. Polgári Kör f. évi októberi hó 6-án d. u. 5 órakor a Kör nagytermében tartja az 1934. évi közgyűlését, melyre a Kör tagjait tisz-j telettel meghívja az Elnökség. A 42es óriáságyú hangja erőben felülmúl minden más földi hangadó eszközt, azt azonban senki sem mondhatja, hogy valami nagy gyönyörűség volna hallgatni. Épen úgy van a rádiók hangjával is a hallgató. Rádiónál sem elég a nagy hangerő, az iskolázott fülnek a han gok finomsága is fontos. A kétlámpás készülékek közül kiválik a 222es Orion rádió, mely nagy hangereje mellett a hang minden szépségét is érvényre juttatja. E készülék különleges hangminőségét egy uj hang szóró szerelési elv eredmenykép érte el. Hangszórója ugyanis egy ferdén elhelyezett hangfalra van szerelve, melyet most alkalmaztak először kétlámpás készüléknél. Az Orion rádiók 1935—36-os sorozatát minden Orion rádiókereskedő készséggel bemutatja. Kelengye vásznat sehol ne vegyen addig, amig meg nem győződik Illés Sándor cég olcsó árairól. Felhívás. Felhivjuk a város lakosságának figyelmét, hogy okt. 6án házaikat lobogózzák fel a nemzeti és az Országzászló ünnepségre való tekintettel. Az esztergomi Oltáregylet folyó hó 13-án, vasárnap tartja havi szent ségimádását a vizivárosi zárdatemplomban. Délután 5 órakor szentbe széd és szentségbetétel, 14-én, hétfőn délután 4 órakor pedig választmányi gyűlés. Az Esztergomi Polgári Egyesület vezetősége felkéri tagjait, hogy a ma d. e. 10 órakor történő Országzászló-avatáson minél számosabban megjeleni sziveskedjenek. Indulás a Városháza alól fél 10 órakor. Az érseki tanítónőképző Mária Kongregációja szeretettel kéri végzett tagjait, hogy a folyó hó 7 én, hétfőn délután 5—7 óráig tartandó kézimunkadélutánon, amely egyúttal az évmegnyitó közös gyűlés előkészítő értekezlet is lesz, teljes számban megjelenni sziveskedjenek. Felhívás a labdarugókhoz. Felkérjük a Move Esztergomi Sport Egyesület összes játékosait, hogy szombaton este 8 órakor a klubhelyiségben feltétlenül jelenjenek meg, továbbá mindazokat, akik a második csapatban, valamint az alakítandó kölyökcsapatban szerepelni akarnak, ugyancsak a fentjelzett időben és helyen jelenjenek meg, vagy pedig vasárnap délután fél 2 órakor a pályán Maróti Józsefnél jelentkez zenek. Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat füszerszakosztálya felkéri a szakosztály tagjait, hogy f. hó 10 én, szerdán este 9 órakor a Magyar Király szálloda küíön termében megtartandó szakosztályi ülésén megjelenni sziveskedjdnek. Törökszentmiklósi réteslisztet mindenki dicséri. Főraktár: Vörös József cégnél. ESZTERGOM. ttMMiiioniuniimmm Tűz Héregen. A komárommegyei Héreg községben a szalma- és szénaboglyákban tűz ütött ki, a nagy szélben rohamosan továbbterjedt s rövid idő alatt hét ház állt lángokban. Molnár Kálmán plébános vezetésével indult meg az oltás és a segítségül jött tarjáni tűzoltók elszigetelték a tüzet. Hét ház teljesen leégett. OTI kölcsön és a gazdasági élet. Sok szó esett az OTI tőkéjéről és az ebből nyerendő kölcsönről a gazdasági élet számára. A tényleges számadatok szerint ingatlan vagyonban fekszik 15 1 millió pengő értékpapírokban és már kiadott kölcsönökben (LÁB kötvényben, egyéb kötvényekben) 43.3 millió pengő, készpénzben 29.8 millió pengő áll rendelkezésre, ez tehát az az összeg, amelyre a gazdasági élet kölcsönképpen számíthat. Érdekes az OTI vagyon jövedelmezősége. Az ingatlanba fektetett összeg 2.7 százalékot, az értékpapír vagyon 6.11 —10.1 százalékot jövedelmez. A biztosítási ágaknak nyújtott kölcsönök 4 százalékot, a betétek pedig 3.8 százaiékot hoznak. Ezekből is látszik, hogy még elég jelentékeny összeg áll rendelkezésre kihelyezésre. IRODALOM Csak a Pfaff varrógép jár 30—40 évig csendesen javítás nélkül. — Egyedarnsitó: SCHENKENGEL A. Esztergom Öt évig elveti gondját, ha „Főnix" gallért vasáról. Egyedárusitó Illés divatárú üzlete, Széchenyi-tér. Flanel, sifon, divat bársony és düftin legolcsóbban Keménynél. A Tér és Forma legújabb száma, amely ma jelent meg, kimerítő statisztikai anyaggal gazdagon illusztrált tanulmányt közöl a magyar városokról, azok fejlődéséről dr. Bierbauer Virgil tollából. Dr. Déznai Viktor a városok telepítési viszonyairól és a szomszédos városok egymásra gyakorolt kölcsönhatásáról közöl mélyreható tanulmányt, amely annál érdekesebb, mert a várospolitikai vizsgálódásnak ez a területe eddig teljesen elhanyagolt volt. Zilahy Dezső az idegenforgalom és az építőművészet kapcsolatáról értekezik. Külön közleményben tárgyalja Szekér Pál a székesfőváros díszvilágításával kapcsola'os problémákat. A hazai anyag között emlitésreméltó a székesfőváros fotópályázatára beérkezett nagyszerű felvételek közlése. A külföldi anyagot illetően a Tér és Forma uj száma ismerteti a kotkai (Finnország) modern városházát, annak architektúráját és korszerű berendezését. A lap külön oldalakat szentel a különböző rendeltetésű helyiségek belső berendezésének és általában a diszitőművészeteknek. Ismerteti a lap a párisi díszítőművészeti kiállítást, amelyen előkelő helyet foglalnak el Székely Árpád Parisban élő magyar művész munkái, aki értékes anyagot küldött a kiállításról a Tér és Formának. A rendellenes és túltengő sző rösödés egyike a leggyakoribb és legjobban vélt szépséghibáknak. Hány nő kedélyében okoz mélyreható rombolást a szőrös kar, — szőrös láb, — de nem kevésbé kellemetlen u. ez a tünet a férfiaknál is. „A rendellenes szőrszálak megelőzése és eltávolítása" című most megjelent müvével Dr. Grünbaum Ernő ismert budapesti or-1 voskoznietikus, bőrgyógyász nyúl először e kényes kérdéshez, — hogy 1 gazdag tapasztalatokon nyugvó értékes j tanácsaival felvilágosítást nyújtson a nagyközönség számára e kérdés minden vonatkozásáról. A kiváló szerző élvezetes stílusban, nagy szakavatottsággal tárgyalja e kellemetlen szépséghiba minden kérdését, — a jelenleg alkalmazott eljárások őszinte kritikájával sok idegromboló és költséges próbálkozástól menti meg az érdekelteket. A mű főbb fejezeteinek cime: Mi a szőrtúltengés oka? — A rendellenes szőrösödés gyakorisága. — Az otthoni manipulációk eredményei. — Tennivalók a szőrösödés kezdetén. — A végleges szörtelenités módjai. — A helyes kezelésnek nincs káros következménye. — Nagyobb területek szőrtelenitése. — Miért félnek a nők a szőrtelenitéstől? stb. stb. Az értékes tartalmat tanulságos illusztrációk gazdagítják. A mű szép és ízléses kiállítása Nóvák Rudolf és Társa Tudományos Könykiadóvállalat (Budapest, VIII., Baross u. 21.) áldozatkészségét dicséri. Ára csak 1'80 P. Beszerezhető minden könyvkereskedésben. Bútor- és épületasztalosmunkák irányárai. Az Asztalosmesterek Országos szövetsége és a Budapesti Asztalosok Ipartestülete részletes és minden előforduló munkára nézve tájékoztató és árelemzésen alapuló irányárakat készíttetett az asztalosmesterek a közmunkákat kiiró közhatóságok és hivatalok részére. A bútoripari irányárak 320 oldalra terjednek és 230 olyan mintarajzot is tartalmaznak, melyeket az asztalosok, stb. mintaképen is felhasználhatnak. Az épületasztalosmunkák könyve szintén mintarajzokat tartalmaz. A bútoripari irányárak könyve 3.-pengő, az épületasztalosmunkák irányárait tartalmazó könyv 2.-pengő. Egy-egy könyv megrendelése esetén a a postai szállítási költség 80 fillér, a kettő együttes megrendelése esetén 1.10 pengő. A könyvek ára és a postai szállítási dij a megrendeléssel egyidejűleg előre küldendő be az Asztalosmesterek Országos Szövetségéhez, Budapest, VIII. Bérkocsis u. 12. HÁLOK EBÉDLÖK URISZOBÁK kombinált berendezések BUDAPESTI BÜTOBSZALONBAN Budapest, VIII. Baross-utca 1, sz. Nagy választék. Kedvező részletfizetés. kapunkat támogatja, ha hirdetőinknél vásárol. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik szeretett jó édesatyánk elhunyta alkalmából részvétükkel mély fájdalmunkat enyhítették, valamint a temetésen megjelentek, hálás köszönetet mondunk. Külön mondunk köszönetet az esztergomi Turista Dalárda tagjainak a temetésen való kegyeletes közreműködésükért. Kaszás testvérek. ÜZLETMEGNYITÁS. Ttsztelettel értesitem a n. é. közönséget hogy Esztergomban Kossuth Lajos utca 26. sz. alatt (volt Stricz Lajosféle szabóüzlet, Koréntsy ház) SZABÓÜZLETET nyitottam. A szabóiparban szerzett többéves tapasztalataim, valamint jó kereskedelmi összeköttetéseim lehetővé teszik, hogy t. rendelőim minden kívánságának megfeleljek. Kérem a n. é. közönséget, hogy megrendeléseivei megtisztelni szíveskedjék. Kiváló tisztelettel CSÓKÁS ISTVÁN angol úriszabó. Újságolvasók bármely napi- vagy hetilapra szóló előfizetését a Sajtóköz pont készséggel intézi el portómentesen Kossuth Lajos-utca 22. Bútorozott szobák kényelmesen berendezve olcsón kiadók Szent Imre-u 21. sz. Istállótrágyát (marha vagy sertés alól) veszek. Laiszky, Simor-u. 20. Eladó a cigánykúti dűlőben 664 négyszögöl fiatal gyümölcsfákkal beültetett föld. Bővebbet ugyanott Engelbrecht Lajosnál. Liszt ellenőrző, forgalmi és raktár-könyv kapható LAISZKY JXNOS könyvnyomdájában, Esztergom