Esztergom és Vidéke, 1935

1935-09-05 / 69.szám

ESZTERGCMt J/BEKÉ ÖTVENHATODIK ÉVF. 69. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi iap. CSÜTÖRTÖK, 1935. SZEPTEMBER 5 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. A magyar könyv szolgálatában A vonaton sokféle megnyilvánu lássál találkozik a figyelő ember. A beszélgetésekből, elkapott szavakból kisír a magyar falu, a magyar vidék minden fájdalma, keserűsége. Utaznak olyanok, akik senkivel sem beszélnek. Néznek ki az ablakon, kémlelik a messzehajló felhőtlen eget, hátha feltűnik valami reményt keltő folt a nyári azúron. Végtelen fajdal mat tükröző szemmel nézi a szomjas földet, melyet verejtékén kivül alig öntöz eső, keserűen gondol arra, hogy ezidén megint felperzselődik a termés. Legutóbbi utazásom alkalmával a pesti vonal egyik állomásán felszállt egy asszony. Kopott fekete ruhában, fején fekete kendővel. Csontkeretes szemüveget viselt és legnagyobb meglepetésemre egy sárgaregényt vett elő, melyet mohon kezdett olvasni. Néztem egy darabig, s lassan elémvetődött a falusi magyarság kulturális élete. A sárgaregény már a falura is eljutott. A föld fiait is hatalmába keriti. Eddig a pesti villamos ütközőjére kapaszkodott inas kezében láttuk e műfajt, ma már úgylátszik bekopogtatott a kicsi falusi házak muskátlis ablakain is. Mikor egy pillanatra feltekint a sok gyönyörűséget nyújtó könyvből, megkérdem mit olvas. — Csak ilyen bolondságokat — mondja. — Én már mindent elolvastam. Ebben a pillanatban újra felötlött előttem a magyar falun kívül a magyar író sorsa is. Aki kénytelen lázas írói ihletvirágait különféle idegen, afrikai hangzású nevek mögé bujtatni, csakhogy a betevőfalatot valahogy előteremtse. S az egyszerű falusi olvasó, aki már „mindent elolvasott", az idegen író sárgakönyvbe bújt mondani valóit egyszerűen bolondságnak nevezi. A sok kaland a gyémántmezők elképzelt csillogásai, a költött érvényesülés fertőzi meg a lelkeket, veszi el a becsületes munkakedvet, teszi kalandvágyóvá a magyar ifjúságot, amelynek pedig idehaza vannak egyszer szent kötelességei. Zalamegyében most nyilik meg a „Göcseji Hét." A héten régi kultúrájukat, ezeréves magyarságukat tárják fel a Göcsej lakói. Eszel kapcsolatban olvastam, hogy itt vannak fal vak, ahol a gyerekek k

nem járnak iskolába, holott 50—70 tanköteles is lenne. A szomszéd községek iskolaépítéseihez egyszerűen nem járultak hozzá, igy iskolába sem mehetnek. A magyar falu népe tudatlanságban él, természetes ösztönein kivül senkire és semmire nem hallgat. Nem olvas. Nem művelődik. Elsodort emberek, elsodort falvak. A másik oldalon a sárgakönyvek olvasói. Itt tenni kellene valamit. Olcsó, jó könyvekre van szükség, mert különben nagy bajok következhetnek. A magyar falu elmarad, vagy elfogul, mind a kettő végzetes. Sokszor felvetették már a pony vairodalom mérgező hatását. Fiatal, lelkes irói gárda járja a falvakat, kutatja a falu problémáit. Ez is egy nagy probléma, aminek megoldását elodázni nem lehet. Adjanak módo arra, hogy becsületes magyar irók könyvei legyenek a biblia mellett, nem lélekmérgező, fantázia csiklandó ponyvatermékek. Az irók szívesen irnak saját nevü kön, közkinccsé teszik kivirágzott mondanivalóikat, küzdenek, dolgoznak a faluért, a falvak egyszerű lakóiért, de tegyék lehetővé, hogy ezek a becsületes nyomdatermékek jussanak el az egyszerű olvasó kezébe. A rotációsgépek zúgnak, s az ördög ott leselkedik leginkább. A betű az lehet a legdrágább kincs, de lehet a legveszedelmesebb méreg is. Magyar falunak magyar irodalmat, becsületes sajtót, és akkor mi nem féltjük ezt a nemzetet. Maradjon csak tiszta felfogásában a magyar falu, ne fertőzzék meg soha idegen eszmék, mentalitásától távol álló kalandok, akkor ez a nemzet mindig erős lesz gyökerében, a faluban . . . Piles László Az Öreg Hollók fészekavatása Annak a maga nemében szép és művészi nyári laknak, melyet az Öreg Hollók „fészek"-nek neveztek el, felavatását egy ugyancsak egye dülállóan érdekes esemény előzte meg. Ezek a szülővárosukért rajon gó Öreg fiúk búcsúvacsorát rendeztek a baráti körükhöz tartozó és távozni készülő nyaralók tiszteletére: Meszéna Ferencné, a Kovács és Hor váth házaspárok voltak azok a kedves nyaralók, akiknek bizonyára felejthetetlen lesz ez a kedves búcsúztatás. A pompásan kivilágított és ünnepi lobogódíszbe öltöztetett öregeserkész vizitelepen színpompás virágfüzérekkel ékes asztal mellett a legkellemesebb emlékekkel búcsúztak a nyaralók kedves városunktól és ez a búcsúztatás talán vissza is hozza őket, vagy — hire kelve — másokat csábít majd Esztergomba, ahol a nyaralók nem pénzéhes kufárokat, hanem melegszívű barátokat találnak. A búcsúvacsorára Glatz Gyula polgármester is bejelentette részvételét — felismerve annak a városra nézve is fontos jelentőségét — és csak váratlan vendégeinek érkezése miatt nem vehetett részt azon. A vacsorát követte a tulajdonképpeni avatási ünnepség. Az avatást Katona Gábor dr. azzal konferálta be, hogy ez a „kis fészek" a vidámság hajlékának épülvén, csupán vidámság lesz az elkö vetkezendő ünnepség is. Ekkor kigyúltak a fényvetitők és egy valóságos kis tündérlak mosolygott tarka ragyogással a meg'eleniekre Einczin ger Ferenc kifinomult művészetének lehellete érzik ezen a bájos lakocskán, melynek hátsó falát — gazdag és színdús magyar ornamentumok között — a magyar, a bencés, a legrégibb és a legújabb városi címer díszíti, alattuk ugyancsak színpompás virágkertet, ebben örökítik majd meg a csapat eseményekben gazdag történetét. A Mária Valéria-úti sétálók már hetek óta láthatták, hogy valami tarkaságon dolgozik benn a szigeti fák tövénél egy jókedvű kis társaság. Ezek voltak az öreg Hollók, akik a kedves „Feri bácsi" vezetése mellett nagy szeretettel és buzgalommal festegették fészküket. Ennek a munkának történetét adta elő Bárdos Miklós „Kínrímekben" nagy kacagást keltőén, míg Etter Kálmán dr. — szakállas tudósnak maszkírozva — a „ Vadevezés történeté "-ről olvasott fel egy falrengetően kacagtató érte kezest. Az Öreg Hollók és vendégeik, akik között ott láttuk dr. Balogh Albint, Etter Ödönt, Einczinger Ferencet, dr. Katona Sándort, dr. Eggenhofer Bélát, Podhradszky Károlyt és nejét, dr. Kazatsay Antalt és nejét, tHUillMIUHMIIIMI a Jezierszky, Fuchs és Bartal családokat és még másokat, kik gramofon zene mellett a késő éjszakai órákig voltak együtt városunknak ennél a legfiatalabb, de legkedvesebb klubhelyiségénél. Az avatás eszünkbe juttatja a sza badtéri előadásról nemrég lapunk hasábjain megjelent cikket. Itt tényleg egy szabadtéri színpadot láttunk, amely úgy emelkedik ki szivvidító tarkaságával a környező fasorból és gyümölcsösből, mint egy óriási nyíló virág s a szereplők úgy mozognak benne, mintha a virágkehelyben zümmögő mézgyűjtő bogárkák lennének s az egész produkció — ami ezen a színpadon lezajlik — valami egészen valószerűtlenül bájos s a szellem illatát csak úgy szórja szét a nézők felé. Meg is jegyezte valaki, hogy ez a kis szinpad valósággal kínálkozik arra, hogy intim társaság előtt magas irodalmi nívójú műveket adjanak majd elő rajta az öreg Hollók műkedvelői a jövő nyáron. Óriási demonstrációnak ígérkezik az Irredenták magyar Estje Jeleztük, hogy nagy előkészületek folynak a szeptember 7.-i irredenta magyar estre, melynek méreteire jellemző, hogy az összes jegyirodák bekapcsolódtak a szombat esti különhajó akcióba és többszáz már is azoknak a budapestieknek száma, akik lejönnek ezen a napon Esztergomba, hogy tüntessenek ezeréves államiságunk egyik bölcsővárának tövénél a boldogabb magyar jövő eljöveteléért. Nem véletlen, hogy a magyar irredenták épen Esztergomot választották idei estjük színhelyéül, azt a várost, ahonnan elindult a keresztény magyar kultúra hóditó útjára, hogy az országalapitó magyarságot az Isten áldotta műveltség fegyvereivel is megerősítve minden vihart megbíró nemzetté nevelje. Ez a város ma az ország megcsúfolt határán fekszik, itt fokozottabb mértékben kell élni, erősödni és virágba — ha kell vérvörös virágba —• szökkenni a nemzeti öntudatnak. Az irredenták magyar estjén magyar művészek, magyar szerzők, magyar tárgyú műveit fogják előadni, hogy tanúságot tegyenek fajunk szellemi értékeiről, melyek egy ezredév óta tartják összekovácsolva a magyarságot. Legyünk ott valamenyien ezen az estén, támogassuk szegénységünkhöz mérten, de magyar szeretettel és együttérzéssel azt az irredentizmust, mely a propaganda bel- és külföldi hatalmas eszközével, a nemzetnek nagy feladataira ébresztésével munkálja a boldogabb jövőt: Nagy Magyarországot. Az est szónoka Takács István dr. lesz, aki nem ismeretlen előttünk, a konferanszié tisztét a nagyszerű Szentiványi Kálmán tölti be, akit viszont a rádióból ismerünk előnyösen, Kom óssy Emma, Pártos Dolly, Rudolffy Erzsébet, Sándor József és Vargha Imre kiváló fővárosi művészek magánszámai tarkítják a nivós estet, melyet tánc követ. Azon elgondolásból kiindulva, hogy ezen az estén mindenkinek lehetőséget kell nyújtani a részvételre 50 filléres és csak a műsor megtekintésére jogosító jegyeket is adnak ki, emellett mindenki tehetségéhez képest áldozhat a hazafias célra. A Magyar Est szombaton este pontosan fél 9 órakor kezdődik a Szt. István Fürdő Szálló színháztermében. ni a bitbizomány? Mikor a hitbizományi hallják, legtöbben egyházi birtokra gondolnak. Hit — egyház, összetartozó fogalmak. Pedig a hitbizományoknak semmi közük az egyházi birtokhoz. Fogalomzavart elősegíti maga a szó is, táplálja a tájékozatlanságát és nagy mértékben segített az elterjedésének a szociáldemokrata agitáció. Az agitátorok egy része maga sem tudta, mi a külömbség a kettő között. Szidni azonban együtt és egyaránt szidták a kettőt: a hitbizományt és az egyházi birtokot. Nekik nem baj, ha a hitbizományokat is a papok rovására irja a jámbor hallgató, legalább annál jobban haragszik a papokra, ha azt hallja, mennyi rengeteg földjük van. A hitbizomány pedig valójában vagy 60 főnemesi családnak a földje, amelyet megkötöttek, — amire a törvény módot adott, hogy azt mindig a család legidősebb férfitagja birtokolja a családi tekintély megőrzése érdekében. A család tagjainak is ad a jövedelemből, de el nem adhatja, meg sem terhelheti. Ezeket illik tudni, mikor a hitbizományról van szó.