Esztergom és Vidéke, 1935
1935-08-20 / 65.szám
ESnTOOHJIDfKE ÖTVENHATODIK ÉVF. 65. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. KEDD, 1935. AUGUSZTUS 20 Előfizetési ár 1 hóra: l pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 16 fii. Magyarok ünnepe Künn, a magyar vidéken most takarítják be az életet. Zúgva, zümmögve nyeli a dob szája a kalász-kévéket, sárgállik az aranyszínű tarló, ugarok barázdáiban pihen a zsiros föld, poroszkáló lovak a magyar kenyér magjától terhelt kocsikkal cammognak. Áldást arat a magyar határ... És ezekben a napokban, a télnek készülődés viharos iramában magyar faluk vidékén, itt is, ott is, megáll a munka, pirosarcú lányok leteszik a kévevágó kést, derék legények eresz alá állítják a favillát, cifra, díszes ruhákat öltenek és útnak erednek Budapest felé. Csoportosan jönnek, magyar tájak követeiként, hogy ösztönös, nyersen tiszta tehetségük csillogásával a magyar népművészet, népviselet, a magyar nóta és magyar tánc virágait „gyöngyös bokrétába" fonva pompázatos szint ültessenek az ünneplő főváros képébe ... István király ünnepét üljük... Az egyházi ünnep, a vallás átható tanításában, a hit erejével Isten dicsőségét zengi. A nemzeti ünnep, a nemzedék egymásutánjában, a mult dicsőségével a nemzet nagyságát magasztalja. A nemzeti mult egy-egy kiragyogó eseménye az idők távlatában egyre növekszik jelentőségében, emieke lelkesít, tüzel, bizodalmat ébreszt, tanulsága példát ad, célkitűzést tanít. .. Nekünk, magyaroknak hosszú időn át aligalig volt nemzeti ünnepünk. A magyar nép, melynek egész lelkisége nemes, fenkölt érzésekből szövődik össze, amely mélyen át tud hevülni az emlékezés, a tisztelet, a hagyományok iránt való vonzódás tüzében, amely szívvel tud ünnepelni, mert büszkén hordozza magyar fajiságának boldog tudatát, — évszázadokon át nem oldódhatott íel nemzeti ünnepek fényeben. Felleges szellők jártak fölötte s hiába küzdött ki ragyogó történelmet, dicső napok emlékét csak ÍJ szivében avathatta pirosbetüs ünneppé. Egy nap volt, amikor elringathatta magyar lényét az emlékezés hullámain, — az államalkotó István király ünnepén. A magyar sors végzetszerűsége, mely mindenkor ott leselkedett a nemzet útjának szélén, önálló nemzeti létünk eljövetelét gyászünnepekkel fizettette meg. Amikor örömujjongással ünnepelhetett volna a magyar, újra gyászfátyol sötétítette el az ünnepi fáklyát. 1920 lesújtó napjai után zord komorsággal tolult elő a kérdés : Lehete nekünk, van-e okunk ünnepelni? Hiszen olyan fanyar az ünnepi kalács íze, ha nem nyújthatjuk oda harapásra a közeli távolban élő testvérnek. A kérdésre határozott, erőteljes volt a felelet: Van okunk ünnepelni. Van okunk ünnepelni, mert a mult dicsősége a jövendő elkövetkező nagyságát, szépségét hordozza magában. Van okunk ünnepelni, mert csüggő tekintettel figyelnek ránk odaát, akik mindenkor idegondolnak, hogy milyen lüktetéssel ver a szivünk ... ns mi egyre fokozódó hittel díszítettük fel minden évben első királyunk ünnepét... Hagyományos keretek között folyt le Nagyboldogasszony-napi ünnepünk Esztergom ünnepi hetének legkiemelkedőbb, legfényesebb pontja augusztus tizenötödike: Magyarország Patronájának, a boldogságos Szűz Máriának, Nagyasszonyunknak ünnepe. Igazi Ünnepi Hét a Magyar Sionban. Boldogasszony hete! Vallásos lélekkel, bensőséges, tiszta örömmel készül erre a nagy napra Esztergom városának apraja-nagyja, a környék hívő lakósága és sokan messzebb vidékekről is . .. a fővárosból is: katoiikus magyarok, itttartózkodó idegenek is, hogy tanúi lehessenek a fenséges szép ünnepnek, amellyel Szent István városa hódol égi Királynőjének, akinek első szent királyunk kilencszáz esztendővel ezelőtt, ezen a napon ajánlotta fel a Szentkoronát,- hogy fogadja azt kegyesen s legyen édes hazánknak pártfogó Nagyasszonya ... Kilencszáz esztendeje tölti be a Magyarok Nagyasszonya e szerencsétlen nemzet patrónusi tisztét. Nagy idő egy nemzet életében. Sok öröm, még több gyász és keserűség érte ez idő alatt a magyart. Sokszor állt az örvény szélén, ahol a végpusztulás fenyegette. Ma is ott áll. Sorsa, jövője bizonytalanabb, mint bármikor is valaha ... De ha eddig állt a magyar kemény szirtként a népek folyton háborgó tengerében: állni fog a jövőben is — ha van hite, erős hite, hogy megsegíti őt jövőben is a Magyarok Nagyasszonya, mint a múltban számtalanszor. Ez a fenséges hit s az ebből fakadó bizakodó remény ünnepel Esztergomban, ez hozza ide a proceszsziós jámbor falusiakat, a fővárosiakat, velük az idegeneket, s ez forrasztja eggyé a lelkeket a hódolatban, imádságban, amikor a Sión hegyén álló bazilikában és a kintszorult tömegek ajkán felzokog az ének: „Boldogasszony, Anyánk,. .. Régi nagy Patrónánk ... Ne feledkezzél meg rólunk, szegény magyarokról" . . . I * * * Csütörtökön reggel öt órakor a város összes harangjai félórán át hirdették a nagy nap virradatát. A szerda esti eső kissé lehűtötte a levegőt. A búcsúsok a rossz idő dacára mégis eljöttek a nagy ünnepre és a reggeli harangszó zúgásába már belevegyült ájtatos énekük. A felhőket a szél lassan szétzavarta és az előbújt nap kellemes meleget árasztott az ünneplő városra. Hirtelen megélénkültek az utcák. Sürgésforgás ... A belvárosi plébánia-templomhoz, igyekeztek az ünnepre gyülekezők : hatóságok, testületek, egyesülek, az iskolák növendékei stb., stb. Kilenc órakor indult el a körmenet a plébánia-templomból a megállapított sorrendben. A diszmenetet lovasbandérium nyitotta meg. Majd a tanintézetek növendékei: a fiúiskolák tanítóik, bencés gimnázium, reáliskola tanáraik vezetésével vettek részt a menetben; a dorogi bányászok egyenruhás csapata s különböző alakulatai szintén egyenruháikban, élükön a bányatisztikar Schmidt Sándor dr. bányaügyi főtanácsos vezetésével, a Magyar Nők Szent Korona Szövetsége, a NyüKOSz küldöttsége, az öreg cserkészek jelvényeikkel, a Tokodi bányászok és alakulataik a dorogiakhoz ha sonlóan, szintén festőién szép egyenruháikban, tisztviselőkarukkal, Csanády László bányaügyi tanácsossal az élen. (Mindkét bányászcsoport zenekarokkal.) A leányiskolák, a vízivárosi zárda intézeteinek növendékei tették változatossá ezután a menetet, melynek folytatásában láttuk a női kongregációkat és női egyesületeket, majd a férfiegyesületeket, a Petz Gépgyár csoportját, az Ipartestületet, és a Frontharcosokat. A menet központjában a női, majd a férfiszerzetesek és világi papok haladtak, közvetlen a körmenetet vezető Felber Gyula dr. belvárosi plébános és asszisztenciája előtt, melyet a vármegye, a város, a katonai hatóságok és állami intézmények képviselői követtek. Az egyházközségek férfi és női tagjai, a hivők serege: a környékbeli falvak búcsúsai, a vidéki és fővárosi zarándokcsoportok zárták be a hatalmas menetet. Harangzúgás között érkezett a bazilikába a díszmenet. Tíz óra van. Ekkor vonult be a hercegprímás udvari papjai és Esti Miklós világi pápai kamarás kíséretében a főszékeszgyházba. A kórus az „Ecce Sacerdos"-t énekli s a főpásztor áldást osztva vonul fel trónusához. Ő pontifikálja fényes segédletével az ünnepi szentmisét, melynek végén apostoli áldás osztott és szózatot intézett híveihez : — Egyházi és nemzeti, vallásos és hazafias ünnepet ülünk ma, Nagyboldogasszony napján, — kezdette beszédét a hercegprímás. — Azt a dicsőséges napot ünnepeljük, amikor Szűz Mária szeplőtelen teste és malaszttal teljes lelke a mennybe emelkedett, hogy ott elfoglalja égi trónját, az Isten trónja után következőt, hogy pártfogónk és közbenjárónk legyen egyszülött Fiánál. Szűz Mária két okból lehet pártfogónk az égben: először Istenanyai méltóságánál^ fogva, másodszor azért, mert Ő mindnyájunk édesanyja. Ezer és millió eset bizonyítja, hogy Szűz Mária meghallgatja annak a kérését, aki hozzá fordul segítségért. — Az Egyház különösképpen ünnepelte mindig ezt a napot, amely nemzeti ünnepe is a magyarnak. Éppen ma van kilencszáz esztendeje annak, hogy Szent István király Szűz Máriát Magyarország Patrónájává avatta — mondotta a biboros Főpásztor. — Szűz Mária nevéről szentelték fel az ország első főszékesegyházát, az esztergomi bazilikát. — A vallásosság és a hazafiság a legszebben egyesült és érvényesült a magyar Mária-tiszteletben. Ezután a vallásossággal kapcsolatban az igaz hazafiságról szólott a biboros .hercegprímás. — Nem az az igazi hazafi, aki szépen felépített, nagyhangú szónoklatokban hirdeti a hazaszeretetet, vagy aki az ilyen szónoklatokon könnyekig meghatódik, de különben vallásos élettel és cselekvő áldozatossággal nem szolgálja a hazát! Az az igazi hazafi, aki, ha gyermek, követi szülei vallásos és hazafias tanítását, — ha szülő, a vallás tanítása szerint kimondhatatlan drága kincsnek tartja a gyermeket. Az igazi hazafi az a polgár, akinek ( minden munkálkodása a felebaráti szeretettől áthatott irgalmas, szociális és keresztényi, — és akinek magán- és közéleti cselekedetei vallás-erkölcsi szempontból nem esnek kifogás alá. — Mint már sokszor tettem — folytatta a hercegprímás —, most is hirdetem azt az igazságot, hogy csak az igazán vallásos ember lehet jó hazafi és hogy minél vallásosabb valaki, annál jobb hazafi, mert annál lelkiismeretesebb, áldozatosabb. Csakis az ilyen hazafiság válik javára a hazának és a társadalomnak. A főpásztor nagyhatású beszédével véget ért az ünnepség egyházi része. A hívők szétoszoltak. Az impozáns felvonulás, példás rendjével azonban feledhetetlen lesz előttünk sokáig. Elismeréssel nyilatkozhatunk a rendőrség kiváló munkájáról. Az új felügyelő maga állt az élen s a rendőrség udvarias eljárása olyan
