Esztergom és Vidéke, 1935

1935-08-11 / 63.szám

ESZTERGOM it VIDÉKE 3 egyetemes érdekeit akarja szolgálni s ebben sz egyes csoportokét és osz­tályokét. Erősen hiszünk abban, hogy a belátás alapján nemcsak megta­lálja, hanem másokkal is elfogadtatja a helyeset és szükségeset és mun­kájával azokat is megnyeri csatlako­zásra, akik talán egy kis bizalmatlan­kodással, vagy hitetlenkedássel tekin tenek megindulása elé. Szép eredményeket értek el úszóink a győri házi úszóversenyen Ha idegenbe megyünk, akkor tud­juk csak igazán értékeini az eszter­gomi Szent István-strand és uszo­dák vizének azt a jeles tulajdonsá­gát, hogy a vize állandóan kristály­tiszta, mely kiváló állapota nemcsak a kultúrember követelményeit elé­gíti ki, hanem az úszósport ered­ményei szempontjából is méltóké­pen értékelendő. A versenybírónak is egyrészt meg­könnyíti a helyzetét, mert a me­dence fenekéig tisztán látja, hogy a versenyzők mikor és milyen mér­tékben tesznek eleget a verseny­szabályoknak, másrészt pedig a kö­zönség is meggyőződhetik a ver­senybíró pártatlanságáról s annak tévedéseit ellenőrizheti. Különösen fontos ez a vízipóló játékoknál, ami­kor bizony a küzdő felek kézzel­lábbal igyekeznek a víz alatt egy­mást a jó helyzetek kihasználásá­ban megakadályozni és az akciók sikerét elgáncsolni. Uszodáink vizének e megfizethe­tetlen tulajdonságát annak köszön­hetjük, hogy azokat a bővizű for­rások állandóan táplálják, a fölös viz a lefolyókon ugyanolyan mér­tékben távozik el s egyúttal magá­val viszi a szükségszerűen előállott szennyet. Uszodáink vize, amellett, hogy naponként kiürülnek a me­dencék, kb. öt óránként meg-meg­újulnak. Egyes helyeken, ahol nem elég bő a tápláló forrás s különösen, ha az nem hőforrás, a medencében alig cserélik ki hetenként a vizet, csak közben-közben vegyi sók al­kalmazásával az elposványodást és az egészségre ártalmas bomlásokat igyekeznek megakadályozni, Mi, akik uszodáink vizének ter­mészetadta tiszta kellemességéhez vagyunk szokva, bizony sokáig ké­retjük magunkat az állott, klórozott viz használatára. Emellett nem is bírja mindenki az ilyen vizet s ha egészségére nincs is valami kárté­kony hatással, de egy kortynak a a lenyelése, — ami csak fürdés közben is szinte elkerülhetetlen — kellemetlen érzést okoz és indisz­ponálttá. teszi a legedzettebb ver­senyzőt is. * # * A MOVE Sportegyesületünk úszó­szakosztályának tagjai a mult va­sárnap Győr város meghívására a győri uszodában mérték össze ere­jüket a GyUE tagjaival. A mérkő­zésben a győriek otthon tartották a pálmát, de nem azért mintha ők ki­válóbbak lennének fiánknál, hanem egyrészt, mert anyagiak hiányában úszóink csak kis csapattal indul­hattak útnak, másrészt pedig a győri uszoda vize klórral tisztított s ver­senyzőink közül többen tengeri be­tegséget érezvén, a küzdelmet a cél előtt kénytelenek voltak feladni, vagy pedig akik végig kitartottak, energiájukban veszítettek. A kis létszám szükségszerűleg arra kényszeritette fiainkat, hogy egymásután, úgyszólván pihenés nél­kül több versenyszámban vegyenek a látogatással kapcsolatban rende­zendő közös ebédre, amikor is a legfesztelenebbül lehetünk együtt vendégeinkkel. Máris biztosra vehető, hogy városunk társadalmának min den rétegéből és csoportjából sokan kivannak résztvenni a társasebéden, élénk bizonyítékául annak, hogy itt is megértették a látogatás általános társadalmi jellegét, mint ahogy azt a látogatók minden társadalm körből jövő csoportjai az ő részük ről ezt kifejezi. Különös jelentőséget kell tulajdo­nítani annak és külön ki kell emelni hogy Esztergomban a magyar kato­likus centrumban a Nemzeti Egység látogatóinak és vendéglátóinak útja a Bazilika és Magyarország főpász­tora a biboros hercegprímás felé ve­zet, hogy a magyar katolicizmus fő­helyén is kifejezésre juttassa tiszte­letét a kat. mult és jelen értékei iránt. Az augusztus 18-i látogatás rész letes programmja már megállapítást nyert. Délelőtt negyed tizenegy és féltizen­egy órakor érkezik az ezer főnél na­részt s igy már az első verseny számban takarékoskodni kellett az j gyobb vendégsereg két különvonaton, erővel, hogy már becsületből is | Az állomáson a város nevében Glatz résztvehessen a következő számban annál is inkább, mert csak két vá­ros küzdött egymással. Az eredmények a következők : 100 m. ifjúsági gyors: 1. Margó Gy. (E) 1 p. 13 mp., 2. Liptai (Gy) 1 Gyula polgármester mond rövid üö vözlőbeszédet. Az állomáson az ér kezőket a Nemzeti Egység eszter­gomi szervezetének teljes vezetősége és népes küldöttsége fogadja. Az állomásról zenekarok hangjai p. 14 mp., 3. Vidor (Gy) 1 p 14.6 mp.! mellett zárt sorokban vonulnak fel a 100 m. hát: 1. Marosi (Gy) 1 p Hősök szobrához s rövid ünnepség 25.6 mp, 2. Margó I. (E) 1 p 25.8 mp, ] . keretében koszorút helyeznek el. 3. Weisz (Gy)l p 31 mp, 200 m. mell: 1. Hun (E) 3 p 6.8 mp, 2. Kalapos (Gy) 3 p 11 mp, 3. Fráter (Gy). 3 p 27 mp. 100 m. gyors: 1. Weisz A. (Gy) lp8.8mp, 2. Margó P. (E) lp9 mp, 3. Wehlmut (Gy). 100 m. ifj. hát: 1. Székely (E) 1 p 38.2 mp, 2. Widor L. (Gy) 1 p 45 mp. ­400 m. gyors: 1. Taller (Gy) 5 p 56 mp, 2. Vadas (Gy) 6 p 20 mp, 3. Margó Gy. (E) 6 p 28 mp. 3x100 m. vegyes stafétában Gyue 4 p 3.8 mp, Emse 4 p 11 mp. 4x50 m. gyorsstafétában Gyue 2 p 4.8 mp, Emse 2 p 9.4 mp. 100 m. ifj. mell: 1. Kocsis (Gy), 2. Tamási (E), 3. Rapai (E). A fenti eredmény szerint 3 egyéni számban első helyezést értek el fiaink két számban pedig csak kéttized másodperccel szorultak a második helyre. A szép tornát előkelő és szép­számú közönség nézte végig s lel­kesen, szeretettel vette körül úszó­inkat, akiknek a Gyue este a szi­geti kioszkban bő és igen Ízletes válogatott vacsorával kedveskedett. Egy év múlva mi látjuk vendégül a győrieket. Reméljük, hogy egye­sületünk a szives vendéglátást ha­sonló magyaros kedvességgel fogja viszonozni. Nagy társadalmi megmozdulás lesz a Nem­zeti Egység augusztus 18-iki ünnepsége A Nemzeti Egység f. hó 18-i ün­nepsége iránt, mivel nagyobb érdek lődés mutatkozik, lelkes buzgalom­mal készülvén mind Pest vármegye szervezete, mind pedig Esztergom városé. Minden jel arra mutat, hogy nagy társadalmi jelentősége lesz a pestmegyei szervezet esztergomi lá­togatásának. A pestmegyeiek két különvonata val nemcsak magas közéleti s^emé lyiségek érkeznek, hanem Pestmegye iparos, kereskedő, földmives, mun kás, tisztviselőtársadalmának színe­java is Esztergomba jön, hogy el­hozza ide, Esztergom Ősi városába a Nemzeti Egység társadalmi, osz­tály, rang és felekezeti kereteket nem ismerő testvéri érzését. Nagyszabású lesz ez a látogatás, mert hatalmas tömeg jön ezen a napon városunkba, még sokkal nagyobb értéket ad azon­ban neki az elvi jelentősége. Ezzel a látogatással a Nemzeti Egység ve­zetősége a másutt élő magyar test­vérek és a különböző társadalmi osz­tályuk és csoportok megismerkedé­sét, összebarátkozását, nézeteik ki cserélésének lehetővétételét kivánja különösen szolgálni s ezzel a ma gyarság lelki egységének gondolatát, az igazi Nemzeti Egység előkészíté­sének ügyét. Pestvármegye közönsége már fel ismerte ennek a kérdésnek nagy elvi jelentőségét és nagy tömegben készül az aug. 18 i látogatásra. Esz­tergom társadalma is mind nagyobb rokonszenvvel fordul a • látogatás felé és már megindult a jelentkezés Innen a Bazilikába vonulnak, fél tizenkettő órakor szentmise. Ezután félegykor tisztelgés Magyar­ország Főpásztoránál. A biboros Hercegprímás fogadja a pestvárme­gyei szervezet és az esztergomi szer­vezet tisztelgését. Egy órakor a Nemzeti Egység esztergomi szervezetének párthelyi sógében konferencia lesz, ezen Pest, Nógrád, Hont, Komárom-Esztergom Nemzeti Egység pártjának képviselői, felsőházi tagjai és főispánjai vesznek részt. Utána két órakor lesz ebéd több esztergomi vendéglőben, a vendégek HÁLÓK EBÉDLÖK URISZOBÁK kombinált berendezések BUDAPESTI BUTQR3ZAL0N: Budapest, Till. Baross-utca 21. sz. ff agy választók. Kedvező részletfizetésre. városaik és községeik, földrajzi hely­zetük szerint, országyűlési képviselőik­kel együtt lesznek elosztva. Az esz­tergomi szervezet vezetősége és tag­jai a vendégek egyes csoportjai sze­rint, szintén valamennyi vendéglő között oszlanak meg. Délután szabad idő, ismerkedés, látogatás, a város és nevezetessé­geinek megtekintése, fürdés. A Sáé­chenyi-téren a zenekarok felváltva térzenét adnak. Hat órakor kulturest a városháza udvarán fővárosi vendégművészek közreműködésével. A kulturesten dr. Radocsay László főispán mond be­vezető beszedet, az ünnepi szónok Cstk József apátplébános, ország­gyűlési képviselő lesz. 8 órakor vacsora, fél 10 órakor indul a vonat a vendégekkel .vissza Budapestre. A vendégek szeretettel és bizalom­mal jönneK városunkba. Mi is ha­sonló magyaros lélekkel fogadjuk őKet. Látogatásuk mérete és jelentő­sége túlnő a partnereteken, azért felnérjüK ezúton is a város magyar erzesü polgárságát, vegyenek reszt a vendege* fogadásában és a közös ebéden is. Legyen ez a nap minden­ben méltó atitioz a nagy gondolat­hoz, amelyet kifejezni töreKszik. MAGYAR GYÁRTMÁNY, Gyógyszertárakban kapható! Gömbös Gynla miniszterelnök augusztus 18-án veszi át esztergomi díszpolgári oklevelét A f. hó. 8-án, d. u. 5 órakor tar­tott városi közgyűlésen dr. Brenner Antal elnök napirend előtti kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a pol gármester már több izben lépéseket íett, hogy a díszpolgári oklevél át átadása megtörténhessék, dr. Rado­csay László főispán személyes érint kezest keres, ebben az ügyben és valószínűnek látszik, hogy az aug 18 iki délután megfelelő lesz. Ha nem, akkor csak szeptemberben kerülhet sor az oklevél átadására. Ugyancsak napirend előtt bejelen­tette a polgármester, hogy a Magyar Újságírók Egyesülete 40 taggal ki­rándulást rendez Esztergomba, hoz­zájárulást kér ahhoz, hogy a város 100 P-vel a szigeten megvendégel­hesse az újságírókat. A közgyűlés tudomásul vette dr. Stranyavszky János~ dr. Radocsay László és dr. Kemenes Illés válaszát a közgyűlés üdvözleteire. A Weekend telep megépítésére beérkezett ajánlattal szemben eluta­sító álláspontra helyezkedett a köz­gyűlés, meghatalmazza azonban a polgármestert, hogy versenytárgya­lást hirdesen 25 ház felépítésére. Ha ez felépül és az eladás biztosítva lesz, a város gondoskodik utakról és víz­vezetékről. A Nagyboldogasszony Hétről szóló polgármesteri jelentést vita nélkül elfogadták. Újból tárgyalták az OTI telekvé­tel ügyét. A központ a saskertet szeretné megkapni kb, 20.000 P ösz­szegért. A képviselő testület ezt nem adja, a Népkertből ajánlanak egy részt, vagy pedig a régi vámházzal szemben lévő szabad telket. Az alispán átiratot intézett a vá­roshoz, hogy a vármegyei népmű­velés céljaira 1900 P-t állítson be a város a költségvetésébe. Minthogy azonban Esztergom a városok kö­zött a legnagyobb iskolaterheket vi­seli, kérni fogják a régi 300 P-ős hoz­zájárulás fenntartását. Nagyobb vitát váltott ki a kórházi építések odaítélése, melyet Fazekas­Romanek építkezési válaikozó kapott Toldy János 1300 P-vel olcsóbb ajánlatával szemoen. A vitához Hermann Lajos ip. test. elnök is hozzászólt az ő vehemens hangján kijelentette, hogy „kutya­kötelességének" tartja az esztergomi iparos támogatását. Szavazásnál az előbbi maradt győztes és igy az építkezést ők kap­ták meg. A versenypályázaton egyéb­ként 15 pályázat szerepelt, ebből 5-öt nem vehetek figyelembe. A református egyház részére, a templom tornyának javításához 100 pengő segélyt szavazott meg. Ugyancsak a közgyűlés helyt adott Barti János vámellenőr nyugdíjazási kérelmének és negyvehárom évi szol­gálat után 135 havi alapnyugdijat szavazott meg. Ehhez járul még a családi pótlék. A hosszú és dicsé­retes munkáért egyúttal elismerését is kifejezte a közgyűlés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom