Esztergom és Vidéke, 1935
1935-05-02 / 35.szám
Egy kézben az esztergomi autóbuszok A város polgármestere 2186/935. szám alatt tiz évi időtartamra kizárólagossági joggal léczfalvi Bodor Zoltán, az Idegenforgalmi Hivatal vezetőjének adott ki engedélyt rendszeres járatú társaskocsi-gépjármű vállalatra. A határozat ellen a Start-cég fellebbezést jelentett be, a vármegye alispánja azonban a város határozatát jóváhagyta, majd a kereskedelemügyi miniszter, tekintve, hogy felülvizsgálati kérelemmel élt a nevezett cég, 26796/935. szám alatt a polgármester illetőleg az alispán határozatát hagyta jóvá. A polgármesteri határozat értelmében meg van állapítva a viteldíj és a szakaszhatár is. A szakaszhatár a Magyar Király-szálló épülete. Viteldíj az állomástól a szakaszhatárig 24 fillér, a teljes vonalra 30 fillér. Éjjel a szakasz 40, a vonaljegy pedig 50 fillér. Tizszelvényes bérlet a szakaszhatárig 2 P, vonalra 2.40 P. Újítás a kisszakasz, amelynek ára 16 fillér. Ez érvényes a vasútállomás —Hősöktere—Központi —Primástér között. Az új rend május elsején lépett életbe. * # # Az Idegenforgalmi Hivatal felkéri azon esztergomi lakósokat, akik üres, vagy bútorozott kiadó lakásokkal rendelkeznek, jelentsék be a Hivatalban, hogy a városba érkező nyaralókat elszállásolhassák. Az érdeklődés már is nagy. # * * A budapesti Nemzetközi Vásárra a vásári igazolványok az Idegenforgalmi Hivatalban megválthatók. Az igazolvány háromszori belépésre érvényes és félárú vasúti jegy váltására jogosit. Igy az ára III. osztályon 4.40 P, II. osztályon 5.70 P. A vásárigazolvánnyal egyidejűleg a szükséges vasúti jegy is megváltható a Hivatalban. Amint a Hivataltól értesülünk, a legközelebbi filléres gyors Pécsre megy, előreláthatólag május 19-én. Bővebb felvilágosítást a Kossuth-u. 25. sz. alatti hivatalos helyiségben lehet szerezni. IIIIHIIHltlMIIIIIMIHIll Háj, l-ének nagy eseménye lesz a „Tábornok" Régen előzött meg színielőadást oly nagy érdeklődés, mint az Öreg Hollók május 4-i versenyelőadását és a fáradhatatlan műkedvelők valóban mindent el is követnek, hogy eseménnyé avassák ezt az estét Nemcsak a verseny miatt, de azért is dolgoznak megkettőzött buzgalommal, mert hiszen csak a közelmúlt ban jártak itt a hivatásos színészek s most a közönség bizonnyára öszszehasonlitást fog tenni a két együttes játéka között. Bízunk benne, hogy az Öreg Hollók gárdája ezúttal is megállja helyét és a fővárosi zsűri megelége déssel állapithatja meg, hogy városunkban komoly színházi kultúra is van. A „Tábornok" nehéz, de — miként Zilahynak úgyszólván minden színműve — rendkívül hatásos és izgalmas cselekményű darab. A szereplők pedig a nekik kitűnően megfelelő szerepekben — színházi szakkifejezéssel szólva — helyükön vannak. Az e lőadást pontosan V* 9 órakor kezdik, mert a zsűrinek vasárnap már a szemeretelepi intelligencia „Tábornokát" kell megbírálnia. Bizonnyára nehezen fognak majd megválni a Fürdő vendéglőtől, ahol az előadást követően megkezdődik majd a tánc. „Tavaszi táncestnek nevezték el az Öreg Hollók a versenyelőadást követő táncot, mint amely hivatva lesz bevezetni a tavaly oly nagy népszerűségre tett szombatonkánti ismerkedési estéket. A Vakok „Homeros" énekkarának hangversenye A május 5-én délután a Legényegyletben tartandó Vakok énekkarának hangversenyére igen nagy az érdeklődés. Az énekkar tagjai a Vakokat Gyámolító Orsz. Egyesület által gyámolított s az egyesület ipari műhelyeiben dolgozó vak munkás és munkásnők. Ezek a vák énekesek nehezebb életkörülmények és súlyosabb előfeltételek mellett a látókkal egyenlő, vagy magasabb művészi értékű eredményt produkálnak s ezzel joggal szolgálnak rá, hogy a szerencsésebb életkörülmények kö zött levő társadalom támogassa művészi és kulturtörekvésüket. A támogatásért oly művészi produkciót kap, amely az egész világon egyedül áll, mert tényleg az egész világon ez az egyedüli vak énekkar együttes. A hangversenyen az énekkaron kivül, melyet Schnitzt Gusztáv kiváló igazgató-karnagy vezet, közreműködik meg Jármer Lajos vak zongoraművész is. A hangverseny a nagyközönség részére d. u. 6 órakor kezdődik, az ifjúságnak pedig d. u. fél 3 kor lesz. Jegyek árai : í. hely 1.20 P, II. hely 80 fill., állóhely 50 fill. Kaphatók Buzárovits, Kemény, Tatarek és Scheiber üzletében. HM W& K HL A héten a Kerschbaummayer gyógyszertár tart éjjeli szolgálatot. Serédi Jusztinián dr. hercegprímás a római magyar követ villásreggelijén. Vülani Frigyes báró, kvirináli magyar követ szombaton villásreggelit adott Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás tisz teletére. A villásreggeiin résztvett Visocki lengyel nagykövet és felesége, Rivas Vicuna chiliéi nagykövet és felesége, Bergen német szent széki nagykövet és felesége, Salvago Raggi márki nagykövet és felesége, Soragna márki és felesége, Rota gróf és felesége, Mottola márkinő, Buti követ, Romanelli ezredes és felesége Cafarelli herceg és felesége, Végh Ilona szobrás 2művésznő és Meszlényi Zoltán dr. prelátus-kanonok, hercegprimási irodaigazgató. Huszonötéves szolgálati jubileum. Meghitt és bensőségteljes ünnepség folyt le a vármegyei számvevőségnél, szombaton, április hó 27-én, a délelőtti órákban. A számvevőség két kiváló és érdemes tiszt viselője e napokban töltötte be köz szolgálatának huszonötödik évfordulóját. A két ünnepelt tisztviselő: Bélteky Gyula és Albert János számvevőségi tanácsosok. Az ünnepelteket a tisztikar nevében és élén Serényi Gyula számvevőségi főtanácsos, vármegyei számvevőségi főnök üdvözölte meleg, meghitt és keresetlen szavakkal, kiemelvén mindkettőnek kiváló érdemeit, melyekkel a kartársak sze retetét, az elöljárók és a nagyközönség elismerését és tiszteletét kiérdemelték. Az ünnepeltek meghatottan köszönték meg a nem várt ünneplést. Az ünnepság fényének emeléséhez nagyban hozzájárult a vármegye alispánja, aki több megyei tisztviselő kíséretében a vármegye és a vármegyei tisztikar nevében köszöntötte az ünnepelteket. A vármegyei számvevőség tisztikara pedig egy-egy kedves emléktárgy ajándékozásával tette számukra e napot feledhetetlenné. Angyal kellett az égbe. Nádler Rezső helybeli jónevű fűszerkeres kedő és neje Winkler Irma kisleánya, Mária Magáolna, 6 éves korában, kedden éjjel, hosszas szenvedés után eltávozott az élők sorából, az örök hazába. A drága kis teremtés hosszú és kinos betegségében hiábavalónak bizonyult a szerető szülők ápolása, aggódása és orvosainak leggondosabb kezelése ... Elment a kis Magduska örökre, a szebb, a boldogabb égi hazába; liliomos tiszta lelkével beállt az angyalkák sorába. Temetése ma, csütörtökön délután 5 órakor lesz a szentgyörgymezői temetőkápolnából. Elismerés. Az Országos Stefánia Szövetség Schleiffer József dr. és Boncz Nándor, dr. vármegyei árvaszéki ülnököknek az anya- és csecsemővédelem terén kifejtett eredményes működésükért elismerését és köszönetét fejezte ki. Rákóczi-ünnepély a Vízivárosi Körben, Az Esztergom-Szenttamási és Vízivárosi Kat. Polgári Kör kedves és sikerült ünnepséget rendezett vasárnap este 6 órai kezdettel, melyen II. Rákóczi Ferenc halálának 200 éves évfordulója alkalmával hó dolt a nagyságos fejedelem emlékének. Az ünnepélyt az érseki tanitóképzőintézet növendékeinek tizenhét tagú zenekara nyitotta meg a Rákócziinduló tökéletes eljátszásával. Majd Almássy László II. éves tanltóképzőintézeti növendék szavalta el Thaly Kálmán „Esztergom megvételéről" c. költeményét, átérzéssel és nagy hatással. Az ünnepi beszédet Etter Jenő dr. városi főügyész mondotta. Alaposan átgondolt és szépen felépített beszédével hűen jellemezte a nagy fejedelem korát, küzdelmeit a magyar szabadságért, vallásos és önzetlenül hazafias erényeit, tragédiáját és hőshöz méltó halálát száműzetésében. A szép előadás, mély natással volt a közönségre. Özv. Müller Antalné kuruc dalokat énekelt kellemesen csengő, szép hangján Eitler József harmónium kísérete mellett, ifj. Szkalka Lajos pedig tárogatón adott elő kurucdalokat a tőle megszokott preciz előadásban. A kör műkedvelő gárdája egy szép alkalmi egyfelvonásost adott elő nagy sikerrel. A darab szereplői: Vilsiíz Ilonka és Juliska, Sebik Klárika, Sebák Lajos és Major István, kitettek magukért. A műsor második részében egy humoros párjelenetben Vilsitz Juliska játszott kedvesen. Volt még egy sikerült magánszám, mely után Szoleczky János ny. igazgató-tanitó mondott köszönetet az estélyen szereplőknek és a megjelent közönségnek. A szép ünnepély a Szózat eléneklésével ért véget. Közös szentáldozás. A Tanult Férfiak Kongregációja vasárnap f. hó 5-én d. e. 8 órakor tartja közös szentáldozását a szentferencrendiek templomában. Külön meghívókat nem küld szét a Vezetőség. Turistakocsi. A Magyar Turista Szövetség és a Cserkész Szövetség hivatalos utazási irodája vasárnap, május 5-én Esztergomba indít turistakocsit. A kocsi a nyugati pályaudvarról 6 óra 56 perckor indul, 8 óra 55 perckor van Esztergomban. Innét 19 óra 28 perckor indul és Budapestre 21 óra 19 perckor érkezik. A menettérti jegy ára 57 százalékos kedvezménnyel 2.24 P. A tábori fiúnevelő növendékei a cserebogarak irtásában dicséretreméltó módon vesznek részt. Eddig százhetvenhét kilogram cserebogarat szedtek össze. Egy kilogrammra kb 1000 cserebogár esik, tehát a tábori fiúnevelő növendékei 177.000 darab cserebogarat irtottak ki. Ha most még minden cserebogárra csak ötven utódot számítunk, akkor a tábori diákok 8,850.000 cserebogarat irtottak ki tulajdonképpen. A hatóság a beszolgáltatott cserebogarak után kilogrammonkint jutalmat ad. A legnagyobb jutalom mégis az elmaradt kártevés nyomában mutatkozó megsokszorozódott terméseredményben mutatkozik igazán, A cserebogárirtás kötelező, de annak a gazda látja legnagyobb hasznát. A tábori diákok példáját követni kell minden gazdának ! Szombat este programmja lesz-e ? Várja a Tábornok a Fürdőben. Tornaünnepély. A tanítóképzőintézet ezévi tornaünnepélye június hó 2 án, vasárnap délután 4 órakor lesz a Primáskertben. A tornaünnepélyen Sarlós (Starkbauer) József testnevelési tanár, a főiskolai tornászvilágbajnokság negyedik helyezettje is szerepelni fog. A pontos műsort kellő időben közölni fogjuk. Szellemi felfrissülést csak egy egy szép színielőadás nyújthat: nézze meg a Tábornokot. Vandáliából. Ugylátszik, állandó rovatot kell nyitnunk a „nemzet jövője"-hez tartozó garázdálkodók viselt dolgainak nyilvántartásának. A szigeti sétaútnak a Horánszky utcával szemben levő részén két csemete, kik egy helybeli középiskola formasapkaját viselték, azzal mulattak, hogy egy ülőpadot felállítottak és pisztollyal céllövés! gyakorlatot végeztek ugy, hogy az egyik golyó az innenső parthoz kötött Kerschbaummayer-féle csónakház közvetlen közelében csapódott be a vízbe. Ha így haladunk, hamarosan elérünk Texasba ; egészen kedves dolog lesz, ha a gyanútlanul sétálók, vagy csó * nakázók csak végrendelettel a zsebükben indulhatnak útnak. A másik eset: vasárnap délelőtt egy 15 éves, négy középiskolát végzett „reménység" vígan tördelte le a plébániatemplom előtti sétány nemes orgona bugáit. Mikor figyelmeztették, még neki állt f ellj ebb és nagy önérzettel hivatkozott apjára, egy tekintélyes földmives gazdára, nyilván abban a büszke meggyőződésben, hogy neki az szabad. A derék ifjút nem az apjára való hivatkozás, hanem csak a vasárnap mentette meg a megnadrágolástól. „Ahol valaki nem vetett, ott nem is arathat", ha mást nem, de ezt az igazságot annak a tiunak első sorban kellene tudnia. Ajánljuk ezeket az eseteket a szülők és a rendőrség szives figyelmébe és szigorú megtorlást kérünk. Megindult újból a munka a Várhegyen. Hétfőn reggel tizennyolc munkással megindult újoól a munka a Várhegyen. Az újabb ásatások folyamán a király dolgozó szobáját tárják fel. Most várják a kereskedelemügyi miniszter kiküldöttjét. A táti legényegylet felvatása. Az újonnan alakult Táti Katolikus Legényegylet felavatása vasárnap, f. hó 5 én lesz ünnepélyes keretek között. Az ünnepély a templomban kezdődik főpapi szentmisével, melyet Surányi Feronc komáromi apát-plébános celebrál. A szentmise alatt az esztergomi érseki tanítóképző Cecíliakórusa énekel Pántol Márton dr. tanár vezénylete mellett. Műsor: Introitus : zsoltártónus recitálva. Kyrie : Kersch, 3 szólamú. Glória: M. de Angelis, koralis. Graduale : Liszt Alleluja. Credo: Liszt Koronázási miséjéből (stilizált korális). Offert. : recitálva, majd Witt: Ave Maria 4. sz. Sanctus : Kersch 3 sz. Benedictus : De Angelis korális, majd Orlando Lasso: Verbum caro 3 sz. Agnus Dei: De Angelis koralis, majd Vittoria: Domine non sum 4 sz. Prédikáció előtt: Harmat: Szent Imre herceg 4 sz. Avatás előtt: Veni Creator (korális; alatta: Koudela: Kész az én szivem 4 sz. Te Deum : Halmos : Minden földek 3 sz.