Esztergom és Vidéke, 1935
1935-04-21 / 32.szám
reszteseknek a vallással szemben elfoglalt álláspontjára. Krisztusellenes vagyok és pogány is, — mondotta Ludendorff. — Erre büszke vagyok, mert mit akar az egyház ? Az embert ki akarja emelni nemzetéből azzal, hogy menyorszá got igér neki. Éppen ezért nem lehet népegységről szó ott, ahol krisztusi tanokat követnek. Ha az angolok meg akarnak maradni Krisztus tanainál, ám tegyék, hatalmuktól azonban akkor meg kell válniok ! A németség ma az a nép amely leginkább eltávolodott az egyháztól ós nemzete iránti szeretetből küzd az egyház ellen. Sok őrültséget hallottunk, mióta a keresztény Németországban ez a zavaros, uj eszme, a horogkereszt lett „államvallássá". De ilyen brutalitással, ilyen vademberi őszinteség gel, az ostobaság ekkora vakmerőségével még sohasem szólalt meg az uj pogányság, mint most az öreg Ludendorff kijelentésében. Hogy Ludendorff agya tagadta e meg a szolgálatot vénségére, vagy a többi náci vezér is egészen igy gondolkozik-e, nem lehet tudni biztosan. De a náci észjárásra jellemző, hogy legutóbb apácák ellen indítottak eljárást valutakihágás miatt. Ezzel akarták leleplezni azt a hajszát, amit az evangélikus lelkészek ellen folytattak ; igy akarják azt mutatni, hogy ők katolikus egyházi személyek ellen is eljárnak. A tücsök és a hangya. Van bennem egy hangya, aki gyűjt, aki takar. És van bennem egy tücsök, aki ciripel, aki dalol, aki mindig pazarolni akar S úsy általában jóbarátok, csak néhanapján perlekednek. De a civódás nem halálos; a hangya megbocsát a szívnek, az agy a nótás, mókás kedvnekA tücsök ciripel hálából egy-két új verset s szent a béke. S mint két jó szomszéd hűn megosztják a bölcsesség szent éléstárát s a tarka-barka szép meséket. Magasi Artúr IBIBE K Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk kedves munkatársainknak előfizetőinknek és h irdetőinknek. A Hercegprímás Rómába utazik. Seréái Jusztinián bíboros-hercegprímás ma, húsvét vasárnapján délután, sürgős ügyben Rómába utazik. A Főpásztor a váratlan utazás miatt több, április hóra vállalt funk cióját elhalasztotta, illetve megbízatásokkal végezteti el. Esküvő. Galgócz Ilonka és Horváth György f. hó 22-én (húsvét hétfőn) déli 12 órakor tartják esküvőjüket a Kolos-kórház kápolnájában. Szunyogh Xavér lelkigyakorlatos szentbeszédei. Az idei nagyhét első három hétköznapján este 7 órakor a bencés gimnázium nagytermét megtöltötte az esztergomi fér közönség Szunyogh Xavér lelkigyakorlatos szentbeszédeinek meghallgatására. A kitűnő bencés szónok, aki a kat. liturgikus mozgalom ismert nevű apostola hazánkban, min den egyes előadásával mélységes hatást keltett hallgatóságában, melynek soraiban dr. Radocsay László főispán, dr. Frey Vilmos alispán, Glatz Gyula polgármester mellett az esztergomi közhatóságok vezetőinek és tisztviselői karának színe-javát is együtt láttuk. Az előadó első beszé dében a Krisztusba kapcsolódó lelkiélet szépségét és vigasztaló voltát világította meg, amely képessé teszi az embert a nagy bűnöktől való mentességre. Második beszédében rámutatott arra, hogy Krisztus békéje mily jótétemény az az egész világra, mert alapja az Isten és a felebarát szeretete. Harmadik előadása a lelkiismeret megtisztításának kérdését tárgyalta az evangéliumnak szellemében. Csü törtökön reggel a Bakács kápolnában volt beszédsorozatának befejezése, amidőn Jézus ama szavait: „Tanuljatok Tőlem, mert én szelid vagyok és alázatos szívű" kötötte hallgatóságának szivére búcsúzóul. Szerda esti előadása után Radocsay László dr. főispán mondott meleghangú köszönetet Szunyogh Xavérnek a há lás hallgatóság nevében. A résztvevők legnagyobb részét nagycsütörtö kön a főszékesegyházban tartott istentisztelet alkalmával a hercegprímás részesítette szentáldozásban. A Szent Anna-templom új lelkésze. XI. Pius pápa Bayler István ludányi plébánost nevezte ki az esztergomi Szent Anna-templomnál meg üresedett javadalmas lelkészi állásra. Az új lelkész 35 éves, tizenkét éve felszentelt pap, hitoktató volt Gután, majd ugyanott káplán és Balassagyarmaton, negyedik éve pedig ludányi plébános. Bayler István új javadalmát május l-ig tartozik elfoglalni. Eljegyzés. Molnár József és Öröm Ilonka jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) Húsvét ünnepe a főszékesegyházban. Húsvét vasárnapján délelőtt 9 órakor a Bazilikában ünnepélyes szentmisét pontifikál Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás, majd pedig szentbeszédet mond. A szent mise alatt a főszékesegyházi énekes zenekar Mozart: Koronázási miséjét (C-dur) adja elő. A főpásztor érkezésekor Buchner: „Ecce Sacerdos"-át, a változó részeknél: Griesbacher : Haec dies, graduale, Victimae parchales, sequentia koraliter. Filke: Terra tremuit (offertorium). A szent mise végén, a főpásztori áldás után Pápai himnusz. — Délután 3 órakor ünnepi vecsernye. — Húsvéthétfőn a délelőtt 9 órai szentmise műsora: Griesbacher: Haec dies, graduale. Victimae, sequ. ko raliter. Goller: Angelus Domini (offertorium). Gruber-mise c-moll. — Délután 3 órakor ünnepi vecsernye. Szent Gellért kultuszismertető a gimnáziumban. Folyó hó 28-án (vasárnap) d. e. a bencés-mise és prédikáció hallgatása után áldja meg Balogh Albin dr. gimnáziumi igazgató az OSztGE által az intézetnek felajánlott domborművet. Mely után 10 órakor kultuszismertető lesz a gimnázium nagytermében, az OSztGE céljairól, mellyel az ifjúság, különösen az érettségiző ifjakat akarja támogatni megfelelő állások elnyerésében. A belvárosi plébánia-templom ének- és zenekara husvétvasárnapján, a délelőtt 9 órai ünnepi nagymisén P. Griesbacher : „Stella Maris" miséjét (Op. 141.) adja elő Ammer József karnagy vezetésével. Orgonál : Hajnali Kálmán. D. e. féltizekét órai szentmisén 3 szólamú gyermekkar. — Húsvéthétfőn a 9 órai nagymisén gyermekkar énekel. Halálozás, özv. Deutsch Móráé rövid szenvedés után 79 éves kora ban elhunyt. Temetése ma, vasárnap délután fél 4 órakor lesz. Dr. Décsi Ferenc fogorvos édesanyját gyászolja a Megboldogultban. (Részvétlátogatások sz. mellőzését kéri a gyászoló család.) Adakozzunk a belvárosi plébánia-templom festésére. A Széchenyi Kaszinó vacsorája. A kaszinó Széchenyi vacsoráját f. hó 27-én este 8 órakor tartja meg. Az ünnepi beszédet dr. Raáocsay László fogja mondani. Életre keltik az esztergomi MOVE sportegyesületet. Esztergomnak szép mult után nincs sportélete. A jól kiépített MOVE szervezet már évek óta nem működik. Evezőink, úszóink^ lövészeink, főleg a kiváló sportrepülőink viszik szét Esztergom sportéletének hirét. Pedig valamikor, néhány évvel ezelőtt is, nem igy állt az esztergomi sportügy. Értesülésünk szerint most átszervezik az egyesületet, hogy nemzetne velő hivatásának újból eleget tehessen. Az egyesület élére dr. Horváth György rendőrfőtanácsos áll, a munkában pedig résztvesz minden esztergomi sportszerető ember. .A jövő heti közgyűlésen, amely iránt igen nagy az érdeklődés, megyénk, városuk vezetői, a sportot szerető emberek döntenek Esztergom jövő sportéletéről. Tánccal egybekötött családi estély a Kat. Legényegyletben. Az Esztergomi Kat, Legényegylet f. hó 22 én húsvéthétfőn este 8 órai kezdettel éjfélután 2 óráig pártoló és rendes tagjai részére tánccal egybekötött családi estélyt rendez, melyen egy jónevű cigányzenekar muzsikál. Délután 2 órakor tekepályanyitó lesz. Francia kirándulók városunkban. Csütörtökön a Pesti Hirlap autóbuszán huszonhat francia érkezett városunkba. Megtekintették az ásatásokat, a bazilikát, kincstárt, keresztény múzeumot és a strandot. Nagy elismeréssel nyilatkoztak Esztergomról. A Tenisz-egyesület felhívja tagjait és bérlőit, hogy tekintettel a javuló időre valamint arra, hogy az ünnepek után a saskerti pályákat megnyitják, időbeosztás elkészithetése végett mielőbb is szíveskedjenek jelentkezni az egyesületi intézőnél: dr. Katona Gábornál. Beosztás a jelentkezés sorrendjében történik. Tagdíj mindössze évi 25 pengő, mely havonként 15 illetve 16, egyenként 1 órás játékra ad jogot. Pályák havi bérletre és esetenkénti játékra is és bárkinek rendelkezésére állanak. „Ezermester" aviatikai és ismeretterjesztő képes folyóirat áprilisi kettős száma ismét eleven tartalommal, ízléses kiállításban jelent meg. Tartalmából kiemeljük a következő cikkeket: Gáz, Új sebességi autóvilágrekord, Repülősport — nemzetvédelem. A navigálásról, Mont Everest átrepülése stb., stb., továbbá az állandó rovatokat, melyek mind közhasznú s gyakorlati tudást fejlesztő kincsestárai a modern kor tudnivágyó emberének. A gazdag és ni vós tartalmat a pompás illusztrációk egészítik ki. örömmel lapozgathat benne mindenki, aki a sportot kedveli. Foto-, rádió, autó, mechanika, technika, fizika, kémia stb. mind találnak benne helyet. A lap a buda pesti „Élet"-nyomda fejlett technikáját dicséri. A kettős szám ára csak 50 fillér. Kapható a Buzárovits-könyvkereskedésben. Korzó Mozgó április 20, 21, 22 és 23-án mutatja be a legújabb és leg vidámabb magyar filmet „Köszönöm, hogy elgázolt" cimű zenés vigjáték filmjét. Közönség kedvenceivel Turay Ida, Erdélyi Mici, Jávor Pál, Pager Antal, Kabos Gyuia, Salamon Béla, Pethes Sándor és Gárdonyi Lajos nevettetik meg állandóan a közönséget. A film csupa humor, zene, ének, tánc a kacagás legremekebb mesterműve. Azonkívül lesz egy kulturfilm a spanyolországi szé pékről és kiegészítésül Magyar Híradó. Öt világrész viszhangzik a dicsérettől, mellyel az Aspirin-tablettáknak adóznak. A 33 év óta mindig ismétlődő eredmények igazolják, hogy 4 x 6 Va 8 felvételes 26° Sch P 1*28 6x6 6 , . „ P 1-28 5 x 7 Va 8 „ „ „ P 1*28 6 Vax 11 8 „ „ , P 1*60 PAKKFILMEK: 4 i/a x 6 cm., 6x9 cm., 9x12 cm. méretekben IZSÁK festéküzletben Széchenyi-tér 21. Telefon 92. az Aspirin-tabletták a leghatásosabb szer mindennemű hűlés, járvány, reuma, csúz, zsába, azonkívül fejés fogfájás ellen, anélkül, hogy a szívre karos hatással volnának. Könnyen elképzelhető, hogy ilyen kitűnő szer állandó utánzásnak van kitéve. Ügyeljen azért az eredeti csomagolásra, a „Bayerkereszt"-tel, mert hamisítványok gyakran hatástalanok, sőt sokszor károsak. Talált kulcs-csomó van a rendőrség birtokában. Igazolt tulajdonosa átveheti. Szaporodnak a besurranó tolva jlások. Mindgyakrabban adunk hírt a besurranó tolvajok garázdálkodásairól. Hoi kacsát, hol füstölthúst, fehérneműt, pénzt, ébresztőórát visznek el ezek nem válogatós tolvajok, de mindig érzékeny kárt okoznak és „emléktárgy" nélkül sehonnan sem távoznak. A héten Pirchala Imre rajztanár padlásáról vittek el egy bőr-böröndöt fehérneművel, de sok ideje lehetett a tettesnek, mert a lakásba is belátogatott s pár darab értékes dolgot ellopott. Ki volt a tolvaj, nem tudják, mikor jött, merre ment, azt sem. Ajtók nyitva. Ezekre jó lesz vigyázni és zárva tartani 1 Különösen, ha a szomszédba megyünk — csak egy percre, meg egy kis friss . . . hirecskét hallani, vagy újságolni. Baleset. Sturcz Tamás 27 éves bányász, leányvári lakosnak, munka közben kőszilánk esett a balszemébe. Beszállították a Kolosba. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyeló m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó iroáája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter mészetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. MEGNYÍLT XJXA IOSZE Naponta elsőrendű Mól jazz hangversenyez!!!