Esztergom és Vidéke, 1934
1934-09-13 / 71.szám
is ifjainknak, hogy el ne fásuljanak, el ne kedvetlenedjenek a nehezen érkező szebb magyar jövő varasában. Ezt a felüdülést meg is találták a szüreti mulatságon . .. Délután négy órakor nagy, mókás szüreti felvonulás volt a város főbb mvonalain. Két ökrös szekéren a magyarruhás pásztorlányok és a cigánybanda, lóháton a pásztorlegények, meg az elmaradhatatlan Kátsa cigány és egy sereg bohókás alak a kocsik körül, cigányzene mellett járták az utcákat, hirdetve, hogy este lesz a nagy szüreti mulatság. Este 8 órára volt hirdetve a mulatság kezdete. Egész népvándorlás indult meg a Legényegylet felé. A nagyterem bizony majdnem szűknek bizonyult. A műsoron három kitűnő egyfelvonásos szerepelt. A közönség élén igen sok egyházi és világi előkelőség. Kilenc óra felé megkezdték a műsort, melynek első száma Faragó Sándor „Panoptikuma" volt. A szereplők: Müller Ferenc, Bartus Mancika, Varga József, Kovács Elvira, Jurisin Gyula, Kovács Sándor, Puiz Ilonka, Szűts Zoltán és Molnár Ilonka kitűnő összjátékukkal agyonkacagtatták a közönséget. A „Panasznapon", Péczely József falusi életképében Mitter Lajcsi és Schweitzer Ernő mellett Farszky Gyula és Horváth Gyula jeleskedtek. Vaszary János; „Háztűznéző" c. bohózatában ismét Varga Józseffel találkoztunk, aki Szűts Bélával és Kovács Elvirával alakított kitűnően. A mama szerepében igen jó volt Újvári Rózsika. Az egyes darabok között szellemesen konferált Mitter Lajos. Lepergett a három kitűnő bohózat. A jókedv határtalan volt. Ebben a hangulatban indult meg a tánc. Reggel öt órakor a felkelő nap mosolyogva kandikált be a vigadozó fiatalság közé, akik majdnem teljes számban kitartottak, de itt a záróra, hiába: haza kellett menni ... itt m Sm Hl« ML Diákok az utcákon, mindenütt diákok ! Tele van velük ismét a város és mintha az unalmis hétköznapok szürkeségébe új szin, új lüktetés kavarogna : ifjú rózsás arcok, intézeti fövegek és kackiásan félrecsapott diáksapkák. Az elsős ijedt rebbenéssel bá mészkodik még, az ötödikes már lezser könnyedséggel üdvözli a pajtásait és a maturandusok . .. óh, a nyolcadikosoknál nincsen büszkébb, fölényesebb ember most a világon! Az élet... jaj, ők még ne tud janak semmit a kenyérgondról, titkos minősítésről, szenvedésekről, diktatúráról, választójogi tervezetről, munkanélküliségről, Ínségről, ők ne tudjanak mást, csak mosolyogni. Az élet örök törvénye, amely fölötte áll a a bankokráciának, kartelleknek és sztrájknak, hozta őket a világra, az ő motorja hajtja dobogó szivüket, hogy aztán egyszer összetörjön bennük. Most még ne tudjanak, még ne lás sanak, csak mosolyogjanak és csillogó ideálizmusukat áldja meg a Szentlélek kegyelme. Hi szen ők még fiatal, boldog kis diákok !... A hercegprimás köszönete. A biboros hercegprimás nevenapját szept. 5-ikén csendes visszavonult ságban töltötte Esztergomban. A pa lota portája mellett kitett iven számosan feljegyezték nevüket. Ezen jóleső megemlékezésekért ez uton fejezi ki köszönetét az Egyházfejedelem, Lingauer Sándor búcsúztatása Komáromban. F. hó 4-én Komáromban, a Corso éttermében díszebéd kere tében búcsúzott Komárom vármegye és város közönsége Lingauer Sándortól, Komárom-Esztergom vármegye volt főispánjától. Elegáns autók és diszes fogatok foglalták el a Corsó előtti térséget, melyen Komárom vármegye színe-java érkezett a diszebédre. Az első felköszöntő Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos, Komárom város polgármestere volt, ki beszédében nemcsak a város közönségének és tisztviselői társadalmának soha nem múló háláját tolmácsolta, hanem a megjelenésben akadályozott Radócsay László főispán üdvözletét is. Surányi Ferenc c. apát, plébános Komárom vármegye nevében köszöntötte a megye volt főispánját. Lingauer Sándor ny. főispán lelke mélyéig meghatva mon dott köszönetet az üdvözlésekért és hálás köszönetet mondott a megjelenteknek azért, hogy ilyen szép és kedves ünneplésben részesítették. — Megbízható értesülésünk szerint Esztergom is készül a volt fűispán búcsúztatására. Változások a főegyházmegyében. A hercegprimás Ottinger Gyulát nyugdíjazta, Budai Jánost pedig az esztergomi hittudományi főiskolán az egyháztörténet és a kánonjog tanárává nevezte ki. Kápláni minőségben diszponálta a főpásztor Fodor Ernőt Esztergom-Belvárosba, Gaál Györgyöt Budapest-Herminamezőre, Ervin Gábrielt Budaőrsre, Gróf Ká rolyt Budapest-Tabánba, Koczab Vilmost Csolnokra, László Józsefet Szomorra, Markos Sándort BudapestRegnum Marianumba, Seres Ferencet Hunyadra, Semptey Lászlót Bu dapest-Vár-ba.fo/da Jánost Budapest Krisztus-Király plébániára, Strecke Ernőt, Kovács Gyulát és Mayer Ernőt székesfővárosi hittanárokká, Bányász Józsefet és Varga Gáspárt pedig budapesti hitoktatókká nevezte ki a hercegprimás. Turista választmány, A turista osztály választmánya f. hó 12-én, szerdán este fél 9 órakor a Magyar Király polgári termében a vaskapui menedékház gondnokának ügyében ülést tar:, melyre a választmányi tagok föltétlen megjelenését kéri az Elnökség. Albrecht főherceg válik feleségétől. Néhány évvel ezelőtt Albrecht főherceg feleségül vette Rudnay Lajos szófiai magyar követ elvált feleségét, Lelbach Irént. Most Lelbach Irén hűtlen elhagyás cimén válni akar a főhercegtől. A válópör már megindult és a házasfelek már hoszszabb idő óta küUnváltan élnek. A Korzó Mozgó u] bérlője. Kalmár László egri mozitulajdonos bérbevette az esztergomi Korzó Mozgót és átvette a színház vezetését A mozgó helyiségét újjáalakította és szép műsorral pénteken kezdi meg. előadásait az új bérlő. Az esztergomiak a Manrézában. Pénteken délután indultak el az esztergomiak a budapesti lelkigyakorlatos házba a Manrézába. Az esztergomi csoport mintegy husz tagot számlál. Közöttük többen vanhak a város vezető emberei közül is. Igy Eiter Ödön takarékpénztári elnök-vezérigazgató, dr. Etter JenÖ városi tiszti főügyész, egyházközségi világi elnökök, Kéményffy K. Dániel és Madaras Aurél plébánosok, dr. Brenner Antal főjegyző, dr. Sántha József tanácsos, Homor Kálmán főmérnök és mások. A lelkigyakorla tokon az első beszédet dr. Serédi •Jusztinián biboros főpásztor mondotta. A résztveyők nevében Etter Jenő dr. fejezte ki köszönetüket. Óriási gyorsasággal rohant a az új sinautó Komáromba. Az elmúlt hét csütörtökén délután egy új típusú sinautón utaztatta meg a és csodásan tartós PALMA OKMA CIPŐTALPPAL küldje gyermekét az iskolába 1 Még ma rendelje meg cipészénél 1 Máv igazgatósága a sajtó képviselőit Budapest—Komárom között, hogy bemutassa a legújabb rendszerű, a Ganz-Jendrassik-féle nyersolajjal ellátott gyorsjáratú sinautóbuszát, melylyel biztositani kívánja a jó és gyors utazási lehetőségeket. „Árpád" nevet kapott a nagyszerű gépcsoda, meiy a magyar szellem, a magyar alkotóképesség szimbólumaként 130 kilométeres sebességgel száguldott Budapest—Komárom között és ezt ez utat 70 perc alatt tette meg. Turista közgyűlés Vaskapun. A MTE Esztergomi Osztálya f. hó 16-án, vasárnap d. e. 11 órakor tartja meg XXIV. évi közgyűlését Vaskapun, a turista menedékháznál. Turista osztályunk kedvező idő esetén egész napos családias kirándu'ást rendez Vaskapura. A közgyűlés után társasebéd lesz (gulyás, túróscsusza, ára 80 fillér), melyre a pénz lefizetésével, kötelezettséggel jelentkezni lehet szombat déli 12 óráig Kemény Miklós titkárnál a Városházán. Délután 3 órakor a vaskapui Máriaszobornál a Turista Dalárda közre működésével litánia lesz. Kedvezőtlen idő esetén a közgyűlés ugyanazon időben a Magyar Királyban lesz megtartva. Ez esetben a társas ebéd és litánia elmarad. Zongoratanitás. Brenner Julia zongora iskolájában a (Sissai-u. 1 szám alatt) a 31-i tanév megkezdő dött. Jelentkezni állandóan lehet a délutáni órákban. Tandij: havi 12—18 P Városi közgyűlés. Pénteken d. u. 5 órakor a városi közgyűlésen kerül sor a három reáliskolai tanárállás betöltésére. A tanitóválasztásra vonatkozó miniszteri engedély megérkezett, a jövő hét folyamán a tanitóügy is végleges megoldást nyer. Júliustól visszamenőleg fizetik a vitézségi érem pótdiját. A honvédelmi miniszter a minisztertanács határozata alapján elrendelte a vitézségi érem pótdíjak utalványozását. Azok a legénységi állományú egyé nek, akiknek arany vitézségi érmük van, havi husz pengő, akiknek elsőosztályu ezüst érmük van és azt háromszor kapták meg, havi 10 pengő, akik kétszer kapták meg, havi 5 pengő pótdíjban részesülnek július elsejétől visszamenőleg. A magyar-nóta müvészestet közkívánatra pár napra elhalasztották. Folyó hó 15-én, szombaton a Fürdő Szállóban megrendezésre kerülő magyar-nóta művészestet köz kivánatra pár napra el kellett halasztani, mert a rendezőség belátta azt, hogy honorálni kell abbeli kérelmet, hogy Esztergom tisztikara és katonasága szintén megjelenhessék azon a művészestén, mely Esztergom volt háziezredének, a 26-osok emlékmű vének alapját is szolgálja. Legközelebbi lapunkban közöljük a hangverseny pontos idejét. Szüreti össztánc a szentgyörgymezői Körben. A Szentgyögymezői Katolikus Olvasókör ifjúsága vasárnap, f. hó 16 án, este 7 órai kezdettel szüreti össztáncot rendez. Ez alkalomra az ifjúság feldíszíti a kör termét szőlőkkel, mintha szüreti mu latság lenne. A mulatság rendezése azonban annyi költséggel jár, hogy félnek a ráfizetéstől. Egy sikerült össztánc mégis jobb, mint egy bál ráfizetéssel. Igy talán jut valami a nehéz helyzetben sínylődő Körnek is a bevételből. A szüreti össztáncra sokan készülnek. Pályázat szolgabírói állásra. A vármegyénél megüresedett szolgabírói állásra pályázatot hirdettek. Határideje: szeptember 26. Hogy kenyere ízletes legyen Törökszentmiklósi lisztet vegyen. Főraktár: Vörös József cégnél. Anyakönyvi kivonat. Születések : Sárik József rk. földm. fia. Lovas (fiú) bányamunkás halvaszül. fia. Volentár Pál rk. földm. fia. Barak József rk. üveggyári munkás fia. Szladek Teréz rk. városi erdőőr leánya. Ispán Irén rk. házt. leánya. Eichenvalder Julianna rk. kőműves leánya (Pilismarót.) Mészáros Katalin rk. hajóslegény leánya. Turbács Ferenc rk. házt. fia. Szekér Róza rk. házt. leánya. Majer József rk. bányamunkás fia. Schneller János rk. vándorartista fia. — Házasság kötések : Szabó József rk. korcsmáros és Kucses Mária rk. varrónő (Szolnok). K. Kara János rk. vasúti fűtő és Mészáros Erzsébet rk. — Pruzsinszki Imre rk. tanitó (Bajna) és Nachtmal Erzsébet rk. — Bérezi László rk. ÖTI tisztviselő és Iványi Katalin rk. — Hajnali Gyula rk. postaaltiszt és Heinczinger Etelka rk. — Moravik József rk. kerékpárkereskedő és Fekete Erzsébet rk. — Német Lajos rk. cipész és Moravik Ilona rk. himző. — Nyiredy István műszaki állatorvos (Bpest) és Mike Erzsébet rk. — Fülöp Antal rk. vasúti altiszt és Kubovics Margit rk. — Böszörményi Ferenc ref. telefonkezelő és Nóvák Julianna rk. — Könözsi Ferenc rk. tanitó (Kisbajcs) és Kis Szölgyémy Borbála rk. — Halálozások: Sovány István rk. 57 éves földm. Lőnnczi József rk. 74 éves csizmadia. Gazdag Mihály rk. 77 éves nyug. postaaltiszt. Özv. Béres Istvánné Borz Anna rk. 72 éves. Fogoly Ferenc rk. 6 éves. Makay Gyuláné Illyés Ilona rk. 58 éves. Bálik János ágh. ev. 50 éves cipészsegéd. Paulovics Géza rk. 73 éves nyug. munkásbizt. pénzt, igazgató. Jakli Gáborné Hordina Etel rk. 60 éves. Borz András rk. 86 éves halász. BOROS HORDOK minden nagyságban kaphatók borért cserébe is Kölcsönkádak! Esztergom Bndnay-tór 12 Veszek legmagasabb áron törkölyős must -ot NELHIEBEL vendéglős.