Esztergom és Vidéke, 1934

1934-12-16 / 98.szám

ÖTVENÖTÖDIK EVh 98. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer Keresztény politikai és társadalmi lap. VASÁRNAP, 1934. DECEMBER 16 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Genf után Genf mégsem Trianon, nem is Mohács. Nem is törvényszék. Csupán Tanács. Nem nyomo­zott. Jugoszlávia vádolt, Ma­gyarország védekezett, mind­kettő a saját kutatása alapján. A tanácsban képviselt hatalmak pedig állást foglaltak, kiki a saját szimpátiája szerint. Poli­tikai csoportok alakultak ki pro és contra, de igazában nem most verődtek össze, hanem megvoltak a királygyilkosság előtt és megmaradtak volna e gyászos esemény nélkül is. Világpör volt ez. Nemzetek, népek hadakoztak benne. Két­ségkívül uj, modern formát je­lentett a történelemben, de mé­gis hasonló a catalaulumi csa­tához. Belgrád ujjong, hogy győzött. Budapest nagy sike­rekről számol be. Igazi döntés mégsem következett be, mert lesz másik felvonása, melyben az új magyar vizsgálat végle­gesen tisztázza majd a helyze­tet. Már is elfogadott tény, hogy a nemzet nem hibás, a kor­mány nem hibás és annak vég­ső bizonyítása lesz a csattanó, hogy az alsóbb hatóságok sem hibásak. És ha valaki mégis bűnben találtatnék úgy utólag? Akkor ha más nemzet lennénk, szob­rot csinálnánk neki, utcát ne­veznénk el róla, de mivel „csak" magyarok vagyunk, hát hű­vösre ültetjük, akármilyen ha­zafias búzgóságból cselekedett volna. A fizikai erő nincs ugyan kezünkben, de nálunk van az erkölcsi fölény. Ez gyarapodott meg Genfben számunkra. Eb­ben lettünk mi győztesek és lettek a jugoszlávok vesztesek. Körülbelül olyan a helyzet, mint mikor sikkasztással vá­dolták az egyszeri jegyzőt és kisült, hogy a tételt más ro­vatba könyvelte el s csak a pontatlanságért ítélték el, illető­leg az Ítélet helyett csak ezért dorgálták meg. A népszövet­ségi tanács is valóban csak azt akarja megállapítani, hogy nem mindenben követtük pontosan a szerbek kívánságait és utasí­tásait. Az a bűnünk, hogy nem sepertük tisztára mi az ő házuk elejét. Annyi baj legyen ! Bár meg­értjük, hogy a királgyilkossá­gért hetediziglen szeretne elég­tételt szerezni Szerbia. Talán ki kellene keresni a terroristák volt házigazdáit, az összes ta­nítóit, sőt még a bábájukat is felelősségre kellene vonni, hogy miért nem fojtotta őket vizbe egy napos korukban! A tör­vénykezésben ugyan igaz, hogy a gyilkosokat a haragosok kö­zött kell keresni, — és az is igaz, hogy nekünk ugyancsak elég okunk van a haragra, de nem minden haragos ember gyilkol is egyúttal, legfeljebb az, aki már nem birja tovább és elveszti az eszét. Ezt pedig más vesztette el, nem mi, ha ugyan elvesztette, mert hideg­vérrel, józan számítással, pon­tosan tette, amit tenni akart. Még ha meg is értenők, akkor sem dicsérnők meg érte. Minta ugyan van előttünk, de a poli­tikai gyilkosság nem a mi ke­nyerünk. Ebben nem dicsérhet­jük az ujabb tettest és nem kö­vethetjük a régit. Értsük meg. Könnyű most Marseille után visszafelé mondani, hogy ke­ményebben kellett volna bán­nunk az idemenekült horvát emigránsokkal. De azért talán ezt is megtettük volna, hogyha maguk a franciák, a csehek, a szerbek adtak volna jó és nem éppen rossz példát. Nem tettünk mást, mint a többiek. A biblia története ismétlődhetett volna meg, amikor az eléje hurcolt bűnös asszonyról mondotta az Ur Jézus a zsidóknak : az dobja rá az első követ, aki közületek bűn nélkül vagyon — és ak­kor eloldalogtak a vádolók. De ennyi jó érzés nem volt a min­ket vádoló világ lelkiismereté­ben. Mindegy. Vannak ítéletek, melyek nem okoznak szégyent. A genfi határozat miatt nem pirulunk. Tetszett nekünk Eck­hardt visetkedése és önérzetes, okos beszéde. Tetszett. És ez mindent megmond a. jövőt ille­tőleg is. Dr. M. L. HETI ESEMÉNYEK MMMMMMMMMMMIMMMMMIMMMIMMMMMMMMMMM A hercegprimási bázasságjogi reform­javaslat részletei Emlékezetes az a reformjavaslat, mellyel a házassági jog terén a her­cegpiimás — amint jelezte — a nyilvánosság elé szándékszik lépni. A katolikus körök rendkívül érde­kes házasságjogí reformjavaslatának részletei most bontakoznak ki abban a cikkben, amelyet Hamvas Endre, a hercegprimás titkára tett közzé a Katolikus Szemle decemberi számá­ban és amely minden bizonnyal ille­tékes felfogást tükröz vissza. A hercegprimási elgondolás — mondja a cikk — a bevett vallások teljes paritásának elvén épült fel és senkire nézve sérelmet vagy mellő­zést nem jelent. A hercegprimás ja­vaslatának első változata szerint va­lamennyi vegyesházasság — leg­alább polgárilag — felbontható lenne, mig a javaslat második vázlata sze­rint már minden katolikus szem­pontból felbonthatatlan házasság biz­tosítva lenne a felbomlás ellen. A vegyesházasságokat ugyanis annak az egyháznak törvényei szerint ítél­nék meg, amely előtt azokat kötöt­ték, s igy a katolikus egyház előtt kötött érvényes vegyesházasságok fölött a katolikus egyház Ítélne a felbonthatatlanság törvénye alapján. A cikk szerint a katolikusoknak mindenesetre a primási javaslat má­sodik változatának megvalósítására kell törekednie. A világi törvényszékek 1932-ben összesen 4476 érvénytelenítő, illető­leg bontó ítéletet hoztak házassági ügyekben. Ebből 2028 a tiszta római katolikus, 13 a tiszta görögkatoli­kus és 51 a római és görögkatoli­kus házasság. Ha ehhez hozzávesz­szük a 971 katolikust érdeklő ve­gyesházasságból 300 olyat, melyet az egyház szine előtt kötöttek, akkor összesen 2392 olyan házasságot bon­tottak fel a világi törvényszékek, melyek a primási javaslat második változatának érvénybelépése esetén már nem tartoztak volna joghatósá­guk alá és polgári jogi viszonylat­ban is felbonthatatlanok lennének. A cikk szerint a polgári hatósá­gok annyira túl vannak halmozva a házassági pörökkel, hogy a bírás­kodás ezen a téren teljesen elveszti komolyságát, annyira, hogy a há­zassági perek mai alakjakban a ma­gyar törvénykezés destruálására ve­zetnek. Az ellenvetésekre a cikk azzal felel, hogy az új törvénynek nem lenne visszaható ereje s így BELFÖLD Schussnigg osztrák kancellár Bu dapestre érkezett. — Gömbös mi­niszterelnök a belga Lipót-rend nagy­keresztjét kapta. — Felavatták az ujonan épült győri hosszúhidat. — Még mindig nincs hir Fedák Sáriról. — Fölemelték a csehek a zsirvá­mot. — A keresztényszocialista munkásság a kartelek megrendsza­bályozását követeli. — 25O.000 pen­gő karácsonyi munkanélküli segélyt oszt szét a főváros. — Lágymá­nyoson új kórházat építenek. — A fővárosban fényjelekkel indítják a villamost. — Eger város polgármes­tere nyugalomba vonult. — Három­szán szellemi szükségmunkást al­kalmaznak a fővárosnál. — József főherceg lett a mentők új elnöke. — A miniszterelnöknek aranyplaket­tet küldött a svéd katonai sportszö­vetség. — Törölték báró Gerüczy Félixet a Nemzeti Kaszinó tagjai so­rából. — Grieger interpellációban Hock Jánosnak kegyelmet kért. — Magyar-angol egyezmény jött létre a birói jogsegélyre nézve. — Gróf Csáky Saroltát eljegyezte Piatnik Ru­dolf, á Piatnik-kártyagyár tulajdo­nosa. — Garami Ernő, az ismert szociáldemokrata nagybeteg. — A főváros közegészségügye rosszab­bodott. KÜLFÖLD Kilencven kivégzés volt ismét Moszkvában. — Száz francia tábor­nokot nyugdíjaznak. — Visszahív­ják trónjára a sziámi királyt. — Mankókkal támadtak a rendőrökre a francia rokkantak. — Görögor­szág kiutasította az athéni örmény érseket. — Csehországban állatmo­nopólium készül. — Anglia egye­lőre nem fizethet háborús adósságo kat Amerikának. — Michigan ál­lam politikusai bennégtek egy szál­lóban. — A végrehajtó lefoglalta a tokiói főpályaudvart. — Farka­sak garázdálkodnak Romániában. — Japán újra megkezdte hódító útját Ázsiában. — Román tengeri rablók kifosztottak egy magyar gőzöst. — Szerb terroristákat tartóztattak le Toulonban. — Nemzeti háborút in­dít Amerika a gangsterek ellen. — Tankokat vásárol Franciaország a 800 milliós póthitelöől. — Katona­tisztek cenzúrázzák a telefont Bu­karestben. — Kirabolták Byrd ten­gernagy villáját Amerikában. — Az amerikai légi flotta 110 új repülő­gépet kapott. — Pokolgépes me­rénylet történt négy bosztoni szin­ház ellen. — Roosevelt hadat izent a hadiiparnak. — Újságíró lett De Vienne volt budapesti francia követ. — Forradalom fenyegeti Vaduzt az ott elhelyezett sibertőke mene­külése miatt. Dec. 15-én és 16-án szombat-vasárnap 7 és 9-kor 3,5,7 és 9-kor „Botrány Hónában" Amerika legnépszerűbb komikusának vígjátéka. BAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom