Esztergom és Vidéke, 1934

1934-12-13 / 97.szám

lására. A kiváló biró megérdemelt megbecsülése volt, midőn ilyen szo­katlan, de meleg formában vettek búcsút tőle pályatársai. Betegágyon. Laiszky Jenő, az Élet Irodalmi és Nyomdai Rt. igaz­gatója f. hó 8 án a budai Siesta ­szanatóriumban sikeres kimenetelű vakbéloperáeión ment keresztül. A beteg állapota kielégítő. A vármegyei főjegyzői állás betöltése. Karcsay Miklós várme­gyei főjegyzőnek nyugdíjaztatása folytán megüresedett vármegyei fő­jegyzői állásra dr. Frey Vilmos alis pán pályázatot hirdetett. A pályázati határidő december hó 15. Az Esztergomi Polgári Egye­sület vasárnap délután tartotta gyer­mekfelruházással egybekötött köz­gyűlését a Magyar Királyban lévő helyiségében a tagok élénk érdeklő­dése mellett. Az egyesület ez aalka­lommal 24 szegény gyermeket aján­dékozott meg ruhával és részben ci­pővel. Vodicska István elnök üdvözlő szavai után Felber Gyula dr. szent­széki biró, belvárosi plébános szólott szivreható szavakban a szegény gyer­mekekhez s egyben megköszönte az egyesület jótékonyságát. Az iskola­szék nevében Brenner Antal dr. fe­lezte ki elismerését és köszönetét az egyesületnek s felkérte az egyesület tagjait, hogy a mai nehéz időkre való tekintettel tartson össze, mert közös erővel könnyebben meg tu­dunk küzdeni a mai súlyos gazda­sági válsággal. A kis megajándéko­zottak hálatelt szívből fakadt kö szönő szavai után Sörös Edéné gaz dag ozsonnával vendégelte meg őket. Ezenkívül még! mindegyik két szeretet csomagot is kapott. Az egye­sület mintegy 350 pengőt fordított a karácsonyi jótékonyságra, amiről e helyen is dicsérőleg kell megemlé­keznünk. Különös elismerés illeti az egyesület örökké fáradhatatlan alel­nökét, Pelczmann Lászlót, ki oly fe lejthetetlenné és széppé tette e na­pot a szegény gyermekeknek/Ugyan ez alkalommal tartotta az egyesület évi közgyűlését is, mely Tóth László tartalmas titkári és Giegler Ferenc pénztári jelentése után újból a régi tisztikart és választmányt választotta meg azon kiegészítéssel, hogy Béres István, Felber Gyula dr., Jedlicska István és Merényi Gyula új választ­mányi tagok lettek. Tanulmányi pályázat. Néhai dr. Csernoch János aranymiséje alkal­mából tett városi alapítvány élveze­tére, amely egy főiskolai hallgatónak a budapesti Szent Imre kollégium­ban főiskolai tanulmányai befejezé­séig, de legfeljebb öt Jévig a teljes díjmentes ellátását biztosítja, a pol­gármester 'pályázatot hirdetett. Pá­lyázhatnak jeles előmenetelű, jó ma­gaviseletű, szerényanyagi viszonyok között élő esztergomi illetőségű római katolikus vallású oly tanulók, akik középiskoláiknak legalább utolsó évét helyben végezték és tanulmányaikat Budapesten óhajtják folytatni, vagy már folytatják. Utóbbiaknál a tanul­mányi előmenetel igazolandó. A pá­lyázati kérvények folyó évi decem­ber 20 ig a fentieket igazoló hiteles okmányok kapcsán a városi iktató hivatalnál adandók be. A kérvények felett a szab. kir. megyei város kép­viselőtestülete az alapítólevél rendel­kezéseinek figyelembevételével sza­badon és végérvényesen dönt. Fel­világosítások a hivatalos órák alatt a városi főjegyzői hivatalban nyer­hetők. Madaras Aurél ünnepléséé a MOVERO-vacsorán. Decemberl6-án baráti vacsorát rendezett az eszter­gomi MOVERO, melyen Frey Vil­mos dr. alispán, Glatz Gyula polgár­mester, vitéz Szivós-Waldvogel Jó­zsef, nyug. tábornok, Makkay László alezredes. Podhradszky Károly őr­nagy, Eggenhofer Béla dr. főorvos, Horváth György dr. rendőrtanácsos és Bartmann Miklós dr. főszentszéki jegyző jelentek meg. Budapestről is többen jöttek el, így a MOVERO és a Magyar Aero Szövetség kép­viseletében Szeder János alelnök, Ratkóczy Bódog huszárezredes, Ru­bick Ernő pilóta, Bajnóczy Sándor titkár, Csolnokot Környei József dr. plébános, Meszlényi Béla főjegyző, Liptai Béla dr. orvos, Könözsy Endre igazgató, Garamszegi Sándor kép viselték. A vacsora a kontaktus fenn tartását a helybeli és a pesti vitor­lázó sport között is szolgálta. Ezen a vacsorán adta át Szeder János MOVE alelnök a Szövetség kitün­tetését Madaras Aurélnak és Mesz­lényi Bélának, akik lelkes, fáradha­tatlan munkájukkal, önfeláldozó odaadásukkal lehetővé tették, hogy az esztergomi vitorlázók az ország elsői között foglalnak helyet. Mada­ras Aurél meleg szavakkal emléke­zett meg a lelkes támogatókról és Csolnok község nemes áldozatkész­ségéről. Bajnóczy gépészmérnök, a vitorlázó repülés eddig elért ered menyeit ismertette, majd a hazai rekordok történetéről számolt be. Szeder János hangoztatta a MOVE alakulatok fontosságát, Madaras Aurélról nagy elismeréssel szólott, majd Csolnok község teljesítményé­ről emlékezett meg. Azután átadta Madaras Aurélnak a MOVE nagy plakettjét, Meszlényi Bélának pedig az elismerő oklevelét. — Utána a MOVERO problémáival foglalkoztak és kifejezték reményüket ,a további sikerek iránt. Adományok. Az Esztergomi Pol ­gári Egyesület gyermekfelruházási akciójához folytatólag még hozzájá­rultak : Kutassy Lajos 10, Poláko­vics Gyula 3 pengővel, Farkas Jenő 12 darab zsebkendővel, Izsák József Rt. 25 darab szappannal és Pick Jenő többféle süteménnyel. A Jóbarátok Asztaltársasága ezidén is megtartja szokásos évi gyermekfelruházási ünnepélyét. Nyolc szenttamási szegény gyermek kap karácsonyra teljes öltöny ruhát. Az Ünnepély f. hó 16 án, vasárnap dél­után 5 órakor lesz s megjelenik azon Keményfy K. Dániel vizivárosi plébános is. A Deák Ferenc-utca lakói öröm­mel olvasták a híradást, hogy a Horthy-utat, a Ferenc József-út alsó szakaszát, meg a Lőrinc utcát kera­mit burkolattal fogják ellátni. Azért örültek ennek a hirnek, mert igy megvan a reményük arra, hogy a fenn nevezett utcákban felszedendő kockakövekkel majd a Deák Ferenc­utca kocsiútját fogják kikövezni. Ezt a reményüket erősíti az a tudat, hogy a város első tisztviselője s két­ségkívül legnépszerűbb polgára is eb­ben az utcában lakik s igy, bár la­kása az aszfalttal burkolt utcarészen van, azért bizonyára ismeri ez utca további szakaszát is, hol a középső úttest hibái az utcát járművek szá­mára lassan járhatatlanná teszik. A fennevezett utca lakói bizalommal kérik s várják a város megértő pol­gármesterének ily irányú rendelkezé­sét. A kormányzó ünneplése To kodon. Tokod község közönsége tisztelő kegyelettel ünnepelte meg a kormányzó népnapját. A Levente Otthon óriási helyiségét zsúfolásig megtöltötte a közönség, melynek so rában ott volt a község vezetősége s az altárói bányatelep alkalmazot­tainak egyenruhás, frontharcos csa­pata. Az ünnepély műsora alkalmaz­kodott a nap jelentőségéhez. Az is kolai énekkar s az alkalmi magán­számok, amelyeket Obermayer A. Üveggyári munkás adott elő, Steiner Gy. kántortanító kisérte. A napot méltató ünnepi szónok Tónay Ala­dár díjnok volt. A kiegészítő mű­sorszámban Fentős Ferenc adóügyi jegyző az ősmagyarok életéből és viselt dolgaiból közölt alkalmi esete­ket, Simon Sándor és Hinora Jó­zsef levente szavalattal szerepelt. Az előadók a legnagyobb dicsérettel ol­dották meg feladatukat és sok elis­merésben és tapsban részesültek. Az ebzárlat dacára, minden-ha­tósági rendeletet cinikusan mellőzve, tudomásul sem véve, széltében­hosszában csatangolnak különböző nagyságú és fajtájú kutyák nemcsak a város mellék-, de főutcáin is. Va­sárnap délelőtt egy gyanúsan visel­kedő farkaskutya szaladgált a Szé­chenyi-téren, befutott minden kapu alá, csetlett botlott a járókelők lábai alatt a sétáló közönség rémületére. De a szájkosár is gyakran hiányzik a pórázon vezetett kutyák fejéről, a szigeti sétányon, meg a topekárt — ez már nem város szerintük — fesz­telenül szabadonengedik tulajdono­saik kis kedvenceiket. Szeretnénk a gyepmestert „legalább is olyan gyak­ran üzemben látni, imint amilyen gyakran látunk szabadon kóválygó ebeket. Kisajátítási eljárás. A város polgármestere értesiti a közönséget, különösen az érdekeltséget, hogy az Esztergom—Pilisszentlélek közöti vi­cinális közút céljaira szükséges te­rületek megindított kisajátítási eljá­rása f. hó 19-én d. e. 10 órakor a helyszínén fog eszközöltetni, amikor is a megnevezett szakértők beveze­tése ís megtörténik. Vandalizmus. Kossuth Lajos­utcában több virágágy kerítését meg­rongálták. — Jókai-utcában pedig az elültetett díszfák mellől ellopták a karókat. A tettesek eddig ismeret­lenek. Talán nem is esztergomiak I ? Sőt az is lehetséges, hogy nem is emberek . .. Mikulás-est Csolnokon. Csolnok község népművelési bizottsága a Kormányzó névünnepének előestéjén Mikulás-estet rendezett. Egy kis szín­darab keretében a Mikulás minden elemi iskolai tanulónak édességgel teli csomagot osztott ki. Az ünne­pély jó hangulatához nagyban hoz­zájárult Szivós Sándor kántortanító vezetése alatt álló 80 tagú ifjúsági vegyeskar és az elemi iskola VI. osztályának énekkara. A közönség egy felejthetetlen nap emlékével tá­vozott az ünnepélyről. Magyar ünnepi játékok cimen Fellner Alfréd f. hó ll-én, kedden este a magyar rádióban előadást tartott s ismertetvén a bécsi, salz­burgi, bayreuthi, oberammergaui, majd a müncheni ünnepi hetek, Festspiele-k nemzeti, kulturális, ide­genforgalmi jelentőségét és célját, majd a nemzeti ünnepek rendezésé ben előadott olasz alkalmi ünnepi játékok s a londoni tavaszi ünne­pek célját is rövidesen érintvén, vá­zolta a Budapesten nemrég megala­kult „Tavaszi hetek rendezőbizott­ságá"-nak a magyar ünnepi játékok, nevezetesen a szabadtéri előadások tervbevett megtartására vonatkozó általános terveit, illetve célkitűzéseit s az ezekkel kapcsolatos hétvégi ki­rándulások lehetőségeit, melyeknek keretében az ünnepi játékokra Bud a­pestre özönlő nemzetközi közönséget Esztergomba is elhoznák, hol — ez már az itteniek elgondolása — egy­házzenei hangversennyel, vagy temp­lomtéri előadásokkal adhatnánk e kirándulásoknak s városunknak jelen­tőséget s fontosságot. Egyébiránt itt emiitjük meg, hogy Kárpáti Aurél iró 50. születésnapja alkalmából a közelmúlt napokban a „Fészek" klub ünnepi vacsorát rendezett, me­lyen a kitűnő iró egykori otthonát Esztergomot Einczinger Ferenc kép­viselte. A vacsorán egybegyűlt fő­városi irók és művészek, különösen Márkus László az Operaház főren­dezője élénken érdeklődtek 'az esz­tergomi ásatások, de méginkább a többször emlegetett szabadtéri elő­adások ügye iránt s felkérésükre ezekről Einczinger Ferenc hosszabb rögtönzött előadást tartott a kiváló müvésztársaságnak, mit az egybe­gyűltek nagy figyelemmel s érdek­lődéssel hallgattak meg. _ A Szabad Egyetem őszi tan­folyama befejeződött. A Szabad Egyetem tanfolyam vezetősége közli hogy az idei Őszi tanfolyam előadásai az egyik előadó betegsége és a fel­merült technikai akadályok miatt a keddi nappal befejeződtek s igy a tanrend szerint csütörtöki és keddi órák már elmaradnak. A tanfolyam vezetősége hálás köszönetét tolmá­csolja mind az előadóknak szives készségükért, mind a hallgatóknak érdeklődésükért. A turisták karácsonyfa-ünne­pélye Pilismaróton f. hó 16-án lesz. D. e. 10 órakor katolikus és refor­mátus istentisztelet, utána ebéd. D. u. 1 órakor az ünnepség, melyen Osztályunk is rósztvesz. Közelebbi Szathmáry Béla kirakatában olvas­ható. Elnökség A Szentgyörgymezői Földmi­vesleányok Kongregációja f. hó 16-án, jövő vasárnap félhét órai kezdettel az Olvasókör nagy termé­ben műsoros előadást rendez. Több kedves szám és egy háromfelvoná­sos színmű szerepel a műsoron. A kongreganisták előadására már most felhívjuk közönségünk figyelmét. Mű­sormegváltás kötelező. Első hely 60, második 40, állóhely 20 fillér. Az est igen nagy sikerűnek Ígérkezik. Ágynemű vásznat és kanavász, Gerőtől. Vörösmarty-u. 1. KULTUR Csütörtökön a Jugoszláviából menekültek javára nagy kacagó estet rendezünk, melyben a humor koro­názatlan királyai STAN és PAN, ZORO és HURU H ACS EK és SAJÓ működnek közre. Erre külön felhívjuk kedves közön­ségünk szive3 figyelmét. Legszebb ós legolcsóbb karácsonyi ajándék a VIRÁG mely MOLOF MIHÁLY kertészetéből, vagy Kossuth Lajos-utca 2. sz. alatti lerakatából szerezhető be. Telefon: 105.

Next

/
Oldalképek
Tartalom