Esztergom és Vidéke, 1934

1934-11-25 / 92.szám

ötvenhat millió pengővel tartoznak a munkaadók az OTI nak Az OTI a legközelebbi napokban tartja meg közgyűlését A közgyűlés elé terjesztendő jelentést most tette közzé. A jelentés megállapítja, hogy 1933-ban az OTI tagjainak száma 6*7 százalékkal emelkedett. Az átlagos taglétszám a háztartási alkalmazottak nélkül 460.451 volt, míg a háztartási alkalmazottaké 141.477, ami az 1932. évvel szemben viszont csökkenést jelent. A taglétszám ellenére a járulékelőírás a betegségi ágazatban csökkent, mert a gyárak munkásainak fizetése és napibére az 1932. évhez arányítva kisebb. A magasabb napibérosztályhoz tartozó munkások száma százalékban is kifejezve igen kevés. Esett a segélyezési költségek öszszege, ami annak a kormányrendeletnek a következménye, amelynek alapján a betegszolgáltatásokat csökkentette. Az 1932. évi táppénz helyett a mult évben csak 7 6 millió pengőt fizettek ki, szülészeti segélyre 1*7 milliót, kórházi költségekre 7'3 milliót és féltáppénzre 737.000 pengőt. Az egy biztosítottra eső táppénz is jelentékenyen csökkent. A húszfilléres munkaadói igazolvány megváltása fejében 310.000 pengő, az ugyancsak receptmegtérités fejében történő 30 filléres megtérítésekből 568 000 pengő folyt be. Az öregség esetére biztosítottak száma 372.285, rokkantsegélyt azonban csak 607 rokkantnak, 36 özvegynek, négy árvának, 57 félárvának fizetnek. Baleseti költségekre 9 7 millió pengőt fizettek ki, kártalanítási költségekre pedig 76 milliót. Ebben a két összegben azonban a bányászoknak fizetett összeg nem szerepel. A mult évben 11.825 bányász részesült nyugbérben. A kifizetett összeg 3'3 millió pengő volt. Átlagosan egy nyugalmazott bányász havonta 36 pengő nyugbért kap. Az ügyvitel költsége nem esett olyan arányban, mint a tagok számára esedékes járadékok. Az irodára fordított kiadás 11'2 millió pengőt igényelt. A munkáltatók 32 millió pengővel maradtak adósok 1933 ban. Az intézet fennállása óta a tartozások összege 30 és fél millió pengőnek felel meg. De tartoznak a munkáltatók az öregségi ágazatnak is és a bányapénztáraknak. Végeredmény gyanánt a munkáltatók összesen 56'2 millió pengővel tartoznak az OTInak. A tagok száma a mult évben negyvennégyezer fővel emelkedett. nyéket csalnak a nézők szemébe. A nagy drámai jelenet is lefolyik Hernádné és Homonnayné között, akik a kerti mulatságon találkoztak. Kíváncsisággal figyeljük Anni és Elli meleg barátságának további sorsát, akik a felvonás végén igen szép duettel búcsúznak. („Hiányzottal életemből, fehér mesevilág ...") Homonnayné ugyanis ezt a bensőséges barátságot akarja ketté vágni, fel akarja világosítani Annit arról, hogy szülei" halálának nemcsak ő, hanem haragtartása miatt nagyrészben Hernádné is oka volt. A harmadik felvonásban a Balaton partján vagyunk. Háttérben a tihanyi kolostor. Homonnayné végre akarja hajtani bosszúját, el akarja árulni Anninak Hernádné szerepét szülei halálában. Megkapó némajátékban készül erre. Jön Anni. Homonnayné félrehúzódik. Anni elénekli a darab legszebb énekszámát, az esti imádságot („Csillag, holdfény, lomDok, szellő, mind imádkozik ...") A bensőséges ima, melynek a színmű is cimét köszönheti, annyira meglátja Homonnaynét, hogy lemond bosszújáról. A két megértő barátnő együtt maradhat s Hernádné is kibékül Homonnaynéval. A felvonást Szent Erzsébet-ünnepély az érseki tanítónők épző-intézetben Az esztergom-viziyárosi érseki tanítónőképző intézet Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére a vizivárosi zárda új épületének disztermében szombaton és vasárnap d. u. fél 5 órakor fényes sikerű ünnepséget rendezett. A szombati ünnepségen a távollevő dr. Lepold Antal prelátuskanonok helyett Nádler István pápai kamarás, tanítónőképző intézeti igazgató mondott nagyhatású ünnepi beszédet. Az ünnepi műsor bevezető száma Felice Anerio Szt. Erzsébetről szóló szép éneke volt, melyet Béres István zenetanár vezénylése mellett a tanítónőképző énekkara adott elő. Az ünnepély legkiemelkedőbb része az „Esti imádság" c. 3 felvonásos ifjúsági énekes szinmű volt, melynek szövegét Goriczky Elvira irta, zenéjét pedig Demény Dezső szerzetté. Áz előadást városszerte nagy érdeklődés előzte meg nemcsak azért, mert Goriczky nővér ifjúsági színművei már az utóbbi évek zárdai ünnepségeinek is eseményei voltak, hanem azért is, mert ez alkalommal Demény Dezső pápai kamarás, a székesfővárosi Szent István bazilika karnagya, országos hírű zeneszerző volt a darab zenei részének szerzője, akinek dallamos műveit az egész ország énekesei, zenészei ismerik és kedvelik. Az első felvonás finom hangulatú élőzenéje közben lebbent szét a függöny. Gyönyörű barokk kastély a háttérben. Megismerkedünk özv. Hernádnéval (Kuszkó Gizella), egy ezredes özvegyével és fogadott leányával, Annival (Prohászka Erzsike). Alig egy-két jelenet s már felhangzik a szinmű első megkapó dala: „Fehérszirmú margaréta, búzavirág, piros pipacs virága..." A helybeli zenekedvelők Béres István vezényletével teljes lélekkel kísérik a szép dalt, majd megtudjuk, hogy Anni édesatyja párbaj áldozata, édesanyja pedig bánatában halt meg 16 év előtt, Anni csecsemőkorában. Annit Hernádné Németországban neveltette. A párbaj oka Özv. Homonnayné (Szkurka Olga), akinek szépsége és kacérsága okozta Anni szüleinek vesztét. A leányka csak most érkezett meg Hernádné, leányának, Barcsynénak (Schleifer Ágnes) mát raalji kastélyába, ahol két ennivaló csöppség, Nelli és t Vica (Genersich Esztike és Pántol Ági) szórakoztatja Anni nem emlékezhetik szülőföldjére, („Azt mondották, itt születtem" — énekli egy szép szólószámában) s nem tud szülei halálának titkáról sem. Közben kivül nagy robbanások. Autószerencsétlenség tör ténik. Hozzák a sebesülteket. Ho monnayné leánya, Elli (Posgay Angela) is az autóban volt, de nem esett baja. összeismerkedik, megbarátkozik Annival, aki nem is sejt heti, hogy árvaságának Elli édesanyja volt a főokozója. A második felvonásban Gerőfiék kertjében, abban a kertben vagyunk, amelyben Anni édesanyját eltemet ték. Egyeiőre vidám hangulatban készülnek egy kerti mulatságra. Elli elénekli a bájos „Madárdal"-t („Ma dárka röppen s dalol az ajka"), majd a szinmű leglátványosabb része kö vetkezik. Megjelennek a magyar ru hába öltözött táncos leányok és Demény csodaszép magyar zenéjére vigan ropják a táncot. (A tánc Kemenes Vilma intézeti tornatanár kreációja.) A mulatók elvonulása után — amely percekig tartó tapsvihar közben történik — az egye dül maradt Anni felfedezi a sírt melyet egy öreg parasztasszony (Dorna Ilonka) gondoz. Megható melodrámát hallunk most Anni ajkáról (Milyen simogató csend van itt. ..") A zene halk kísérete, az árva leányka panaszos szavai, az elsötétedő szinpad hangulata könya barátnők lelkes duettje („Néma habok, hallgassátok, mit az est beszél") hatásosan fejezi be. A fentebb elmondottak csak a mű vázát tartalmazzák. A mesét egész sor epizód színesiti. Ezek közül is a legnagyobb sikere Kisanyik Annának volt a jósoló cigányasszony és Zsitvay Klárinak az életmentő cigánylány szerepében. A kisebb szerepekben otthonos játékával kitűnt még Gress Emma, Kárpáthy Ida és Molnár Gabriella. A szinmű sikeréheznagymértékben hozzájárultak még kedves megjelenésükkel: Szép Ilonka, Szkalka Mária, Faragó Piroska, Német Teréz, Illés Mária, Kovács Márta, Albel Ilonka, Kollár Edit, Bors Kató, Nonn Éva, Kottra Magda és Lapsánszky Anna. A második felvonás magyar ruhás táncolóinak festői csoportjában szerepeltek: Bellay Mária, Czibik Anna, Horváth Ili, Moldován Sári, Pataky Irén, Rittler Valéria, Ujjady Magda, Virágh Mária. Őszintén gratulálunk a rendezőknek és a muzsikusoknak is, elsősorban azonban a darab szerzőjének és megzenésítőjének, akik ez előadással a jelenvoltaknak felejthetetlen, maradandó hatású estét szereztek. Elismerő sorok dr. Lepold Antal prelátus-kanonokról Az esztergomi ásatások nagy jelen tőségére vet élénk fényt az a levél, melyet az Uj Magyarság közöl f. hó 22-i számában. A levél irója egyik budapesti mozgóképszínházban, a heti hiradó műsorán nézte végig az ásatásokról készült fölvételeket. Fölfigyelt az Új Magyarság tudósításaira és azt irja, hogy ma már nemcsak a csonka Magyarország, hanem az egész művelt világ figyelme Esztergomra, az ősi primási városra irá nyul és szinte türelmetlenül várja, mi kerül még napfényre a vár omladozó bástyái alól. Az érdekes levélből a következőket közöljük: „Sajnos, még nem nézhettem meg az ásatásokat, nem járhattam ott, ezek között a falak között, nem léphettem a padlójára, amelyen a nagy király és utódai jártak, nem gyönyörködhettem a képekben, amelyek reá és utódaira tekintettek, nem tapinthattam meg a köveket, az oszlopo kat, amelyeket valamikor az ő kezük érintett s az ő ízlésük és hatalmuk szépített meg, s amelyek között Nagymagyarország történelme készült öt, hét vagy kilencszáz évvel ezelőtt. Nem ismerem Lepold prelátus urat, de kalapot emelek előtte, hogy valami isteni sugallattól vezettetve, nekifogott ezeknek az ásatásoknak s a célhoz mérten aránytalan eszközökkel ma is folytatja őket. De úgy érzem, Szerkesztő Ur, hogy amit ő elkezdett, azt állami és nemzeti feladat továbbvinni és teljes, végleges eredményekhez juttatni. Hogy Szent István palotája, vagy mindaz, ami belőle megmaradt, nap fényre kerüjön, ez nem lehet egy lelkes magánvállalkozás gondja, nem lehet egy áldozatkész kitűnő egyházi férfiú privát ügye. Ez a magyar államnak s a magyar kormánynak, elsősorban a kultuszkormányak elemi kötelessége, sőt ennél több: gyönyörű hivatása. Szégyenletes dolog az, hogy Lepold prelátus úr szinte a sajátjából kénytelen fedezni a föltárási és megóvási munkálatok költ ségeit s négy öt szegény inségmunkás-emberrel túrja, kaparja ki a föld alól verejtékes, aprólékos munkával ezeket a történelemtől megszentelt épületeket. Hóman kultuszminiszter úr, aki egyúttal nagy magyar történelemiró is, lehetetlen, hogy át ne érezze, mit kell itt tennie. A magyar kultúra és a magyar történelem kettős érdekének parancsára minden elképzelhető anyagi és technikai segítséget rendelkezésére kell bocsátani ennek a szent munkának. Ha térdig mezítláb járunk is, ez elől a kötelesség elől ki nem térhetünk." Sárisáp község ünnepe F. hó 18 án, vasárnap d. u. 5 órakor Sárisáp község közönsége bensőséges ünneplésben részesítette csikszentsimoni Dávid Tamás áll. elemi iskolai igazgatót 25 éves jubileuma alkalmával. A Munkás Otthon nagyterme zsúfolásig megtelt ünneplő közönséggel. M gjelent az áll. isk. gondnokság Pätz Gyula urad. intéző elnökkel az élén, a községi elöljáróság Laux Antal főjegyző vezetésével, az egyházközség Rubenseifer Alfréd plébános vezetésével,a bányászmunkásság képviselői, a tanitó- és óvónőtestület az iskolás- és óvódásgyermekekkel. Pátz Gyula urad. intéző és Laux Antal főjegyző társaságában megjelenő igazgatót le kes ovációval fogadta az ünneplő közönség. A Himnusz eléneklésével vette kezdetét az ünnepség. Elsőnek az iskolás gyermekek és óvódások köszöntötték igazgatójukat, mely után Németh József tanító tolmácsolta a tanítótestület ragaszkodását és szeretetét. Beszédje végén átnyújtotta a tanítótestület ajándékát. Az iskola énekkarának üdvözlő éneke után Laux Antal főjegyző, gondnoksági alelnök méltatta a jubiláló igazgató érdemeit, ki kilenc évi sárisápi működése alatt példás tanítói munkásságával kiérdemelte a község ragaszkodását és nagyrabecsülését. Isten áldását kérte további munkásságára, mert úgy érzi, hogy a község még sokat remélhet tőle. Dávid Tamás igazgató meghatottan köszönte meg a megemlékezést. Szivébe zárja Sárisáp község közönségét, mely önmagát becsüli meg akkor, midőn a tanítói munkái elismerve, szeretettel hódol tanítója előtt mert a tanitó legszebb elismerése — minor szeretetet szór és azzal nevel — ez a megértés és ragaszko dás. S különösen öröm tölti el szivét ez ünnepélyes alkalommal, mi-