Esztergom és Vidéke, 1934
1934-09-16 / 72.szám
tert Torray Lajos borászati főfelügyelő képviselte, Krakker Kálmán dr. váci polgármester üdvözölte meleg szavakkal a megjelenteket, majd megkezdődött a nagygyűlés. Heves vita után elhatározták, hogy kérni fogják a kormányt a vendéglősök sérelmeinek orvoslására, elsősorban a mindjobban szaporodó polgári kifőzdék felállításának megakadályozására. A pénzügyminisztertől az adóhátralékok fizetésének megkönnyítését kérik. Az éjjeli két órában megállapított zárórának az egész ország területére való kiterjesztését követelik. Az értekezlet ezután elhatározta, hogy a legközelebbi nagygyűlést Zalaegerszegen tartják. Vác városa diszebéden látta vendégül az országos nagygyűlés résztvevőit. Személyi hir. Szlabey Imre ny. csendőrezredes feleségén súlyos epekő operációt végeztek. A műtét sikerült és a beteg állapota állandóan javul, úgyhogy remény van a gyors felépülésre. A kormány tagjainak ajándéka a pannonhalmi főmonostornak. Annak a vendéglátásnak emlékére, amelyben a magyar kormány elnökének és tagjainak részük volt, ami dőn a közelmúltban Pannonhalmán tartottak több napos minisztertanácsot, a miniszterek egy öreg perzsaszőnyeggel kedveskedtek a bencés anyamonostor pannonhalmi székesegyházának főoltára számára. Hivatal áthelyezés. A vármegyei Vitézi Székkapitányság hivatalos helyiségét f. hó hatodikával a vármegyeházáról Csernoch János-út 25. szám alá helyezte át. Baleset. Kocsis Ferenc lábatlani lakos, 18 éves gyári munkásnak munkaközben egy vasszilánk az orrába fúródott. Súlyos sérülésével a Kolosba szállították. Házasodnnak a kőszegi agglegények ? A Nemzeti Egység kőszegi szervezetének egyik vezető tagja mozgalmat indított: állásban, még pedig jól fizetett állásban lévő kőszegi fiatalemberek nősüljenek meg. Értesülésünk szerint a megrögzött kőszegi agglegények (persze „állásban lévő* jelzővel „gyengéd" figyelmeztetést kapnak felsőbbségüktől, hogy egyedül való életüket mentsék át a családi tűzhely mellé ... „Mi agglegények esküszünk" — fújják még a kőszegi házasságkerülők . . . de ki tudja meddig ? Az eladóleányos házakban már varrják a kelengyéket .. . Turista közgyűlés Vaskapun. A MTE Esztergomi Osztálya f. hó 16-án, vasárnap d. e. 11 órakor tartja meg XXIV. évi közgyűlését Vaskapun, a turista menedékháznál. Tu rista osztályunk kedvező idő esetén egész napos családias kirándulást rendez Vaskapura. A közgyűlés után társasebéd (pörkölt, túróscsusza). Délután 3 órakor a vaskapui Máriaszobornál a Turista Dalárda közre működésével litánia lesz. Kedvezőtlen idő esetén a közgyűlés ugyanazon időben a Magyar Királyban lesz megtartva. Ez esetben a társasebéd és litánia elmarad. Szegényjogon rendelt gyógyszerek vármegyei megtérítése. A vármegye az 1934—35. évre a belügyminiszter által szegényjogon rendelt gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátás költségeinek fedezésére a rendelkezésre bocsájtott átalányt a következőkép osztotta szét: Esztergom 520, Komárom 40, Bajna 30, Bajót 20, Csév 10, Csolnok 10, Dág 20, Dorog 20, Dömös 210, Epöl 10, Kirva 10, Lábatlan 10, Leányvár 20, Nagysáp 40, Nyergesújfalu 50, Pilismarót 240, Piszke 50, Sárisáp 20, Süttő 10, Tokod 40, Úny 10 Acs 600, Ászár 50, Bana 10, Bókod 60, Császár 30, Csép 10, Dunalmas 50, Ete 40, Kisbér 220, Kisigmánd 10, Mocsa 50, Nagyigmánd 20, Neszmély 20, Szák 20, Szend 10, Szőny 80, Tárkány 80, Vérteskethely 10, Agostyán 10, Al sógalla 10, Baj 10, Bánhida 200, Dad 20, Dunaszentmiklós 20, Felsőgalla 400, Gyermely 20, Héreg 10, Kocs 60, Kömlőd 50, Környe 50, Naszály 10. Oroszlány 30, Szomód 70, Szomor 10, Tardos 40, Tarján 20, Tata 300, Tatabánya 150, Tóváros 800, Vértessomló 10, Vértesszőlős 50, Vértestolna 10 pengő. „Magyar Sión" cimen új katolikus társadalmi hetilap indult meg a mai napon Esztergomban, melynek felelős szerkesztője ás kiadótulajdonosa dr. Lippay Lajos észter gomi theologiai tanár, ki a lap bevezetőcikkében a lap irányát, elveit,, céljait ismertetvén, igen szimpatikus és tartalmas programmot ad. Cikkeket írtak még a lap első számába \Huszár Károly volt miniszterelnök, jjdr. Drahos János prelátuskanonok, fdr. Schmidt Sándor bányaügyi főtanácsos, bányaigazgató, Keményfy lKálmán szentszéki tanácsos plébános és dr. Etter Jenő vátosi főügyész. A nyolc oldalas lap többi rovatát la világegyház, a külföld, a belföld, [vármegye és a város nevezetesebb; eseményeit tárgyaló hírrovat, könyv szemle, stb. tölti ki. A lap munka1 társaiként hel> i és fővárosi katolikus írókat sorol föl, kik aktív s-erepet vállaltak abban az építő és alkotó munkában, melyre a „Magyar Sión", mint a magyar katoÜKus akció sajtóorgánuma, lelkes odaadással vál-i lalkozott. (Sz.) Felavatták a bányászok sportpályáját Pilisvörösvárott. Pilis vörösváron ünnepélyesen avatták fel az új sportpályát, amelynek tribünjét is a bányászok építették szabadidejükben. De nemcsak a felnőttek, hanem a községbeli gyermekek is résztvettek az építőmunkában. A bánya igazgatósága adta az anya gokat és több mérnök segített a bányászoknak a tervezésnél. Az avatási Ünnepségekre felvonult a község és a szomszéd bányász községek apraja nagyja. Mintegy 2000 ember szorongott a nézőtéren, amikor a bányászok sportegyesületének dalárdájának és műkedvelő csoport jának tagjai sorra felvonultak az uj sportpályára. Kőzvagyonrongálás. Hiába I . . . Esztergomban vagyunk. Dehogy kell itt a szép sétány, a park, ahol a munkában elfáradt ember teste s lelke felüdül, pihenést lel. Pocsolya, útszéli gaz való ide, ahol kényekedve szerint meghentereghet s taposhat az állat s az alacsony gon dolkozású, léha lelkű ember. Virá gos Esztergom ? Hagyjunk fel vele l Korzó ? Dehogy l Mucsaji sár, kidőlt, bedőlt korlátok a poros úton, mint a marhavásártéren. Ha kedve szotytyan egyeseknek, lehessen mit dön getni. E héten, szerdán éjjel iparos fiatalemberek mentek végig a Csernoch János uton. Boros hangulatban voltak. Mit kell ilyenkor tenni ? Neki mentek a virágvázáknak és vandál pusztítással döntögették le azokat. Éber tűzoltóink azonban egyeseket felismertek közülük és jelentést tet tek a rendőrségen, ahol biztosan megkapják megérdemelt jutalmukat. Addig is szégyeljék magukat. A Központi Kávéház megkezdte a Dréher „Bak" sör csapolását. A távolbalátó rádiő. Azok, akik a technika mindenekfelettvalóságára esküsznek, azt hirdetik, hogy a távolbalátó rádió előbb-utóbb meghúzza a halálharangot a színház fölött. Pedig a színházat nem kell félteni : ha megérti az idők szavát, ha megmarad a művészet templomának, s a szociális eszmék művészi megszólaltatásával hirdeti az igazsággal párosult szépet, — győznie kell a gépművészet fölött, Ez a foglalata Beri i értékes cikkének, amelyet vezetőhelyen közöl az Élet legújabb száma. A gazdag szám anyagából kiemeljük még Bandát Horst keleti útirajzát és Radványi Kálmán cikkét. Novellát Péczely József és Csűrös Emília, verset Tartály Ilona, Ács József és m. Décsy Liano irtak az uj számba. Rák István és Pálosy Éva nagysikerű re gényén kivül eleven könyv- és film szemle valamint a pompás képanyag teszi teljessé az uj számot. Mutatványt szivesen küld a kiadóhivatal : Budapest, VII Szentkirályi-utca 28. Egyes szám ára 28 fillér. Kapható mindenütt. Halálos bányászbaleset. Per a kovics István, 40 éves csolnoki la kos, bányamunkás az Auguszta-aknai köszénbánya 2-es aknájának szintjén dolgozott. Eközben az általa kezelt fék berendezésű kasszék fékvasa lágyékon ütötte. Perakovics su lyos belsősérülést szenvedett, ezért beszállították a dorogi bányakórházba, ahol a mult héten meghalt. A vizsgálat és a nyomozás adatai sze rint a baleset, az elhalt mulasztásából eredt. A pestvidéki kir. ügyészség a holttest eltemetését engedélyezte. Hogy kenyere ízletes legyen Törökszentmiklósi lisztet vegyen. Főraktár: Vörös József cégnél. Kötött kabátok, harisnyák, keztyük nagy választékban Illés divatüzletében (Takarék épület). Intézeti csíkos kelme, sötétkék seviott szövet legolcsóbb Keménynél. Városi tisztviselői illetmények. A Városok Kongresszusa szeptemberben tartja legközelebbi összejövetelét, amelynek napi rendjén a tisztviselőkérdés szerepel. (^Puskás Dezső, Baja város helyettes polgármestere terjesztett elő javaslatot és készített szabályrendelet tervezetet a városi tisztviselők illetménykérdésének szabályozása ügyében. Ezt a javaslatot a kongresszus vezetősége magáévá tette és megvitatását a szeptemberi ülés elé bocsátja. A javaslatnak az a célja, hogy a városi tisztviselőket a vármegye és az állami Expr ess - hird etés. Férfi átmeneti kabát 1950 WEISZ MÓR Posztóárúház tisztviselőkkel egyenlő elbánás alá vonja minthogy — a javaslat indokolása szerint — sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, mint állami vagy vármegyei kollégáik. Intézeti kelengyét a legolcsóbban vásárolhat Illés Sándor cégnél Széchenyi tér. A Korona-kávéházban minden este Csonka Gábor és cigányzenekara hangversenyez. Ha olcsón akar vásárolni, keresse fel Illés Sándor céget, meglátja jól jár. Habselyem férfiingek csodaszépek Keménynél. Választójogot a frontharcosoknak. A Független Kisgazdapárt szerdai képviselői értekezlete foglalkozott a Független Kisgazdapárt Frontharcos Szervezete emlékiratával, amelyben a frontharcos szervezet azon kérdéssel fordult a párt vezetőségéhez, hogy mi az álláspontja a frontharcosok választói joga tekintetében. A párt értekezlete egyhangú határozata alapján kimondotta, hogy a párt vezetősége változatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy minden hadviselt és nagykorú hozzátartozója helybenlakás idejére való tekintet '.nélkül választói jogosultságot kapjon. A párt ezen álláspontját Eckhardt Tibor és a párt vezetősége még az elmúlt óv október havában kifejezésre juttatta és ahoz természetesen most is ragaszkodik. Ingyen rendelés a szegény tüdőbetegeknek. A Tüdőbeteggondozó intézet (Szent Imre utca 24. sz) minden hétfőn és pénteken d. u. 6—7 óráig ingyen rendel a szegény tüdőbetegeknek nek. A m. kir. pénzügyminiszter úr 178.000/933 VII. a. sz. rendelete értelmében, aki adóköteles házában 1. Villamos berendezést létesít (a villamos világítást bevezeti); 2. A már meglévő vezetékeket átszerelteti (a zsinór-vezetéket falba sülyeszteti); 3. Villamos szivattyúberendezést létesít (házát vízvezetékkel látja el) adókedvezményben részesül. Részletes felvilágosítással szolgál a községi jegyzői hivatal, vagy a Hungária Vili. Rt. megbízottja. 1934. szeptember. HUNGÁRIA VILLAMOSSÁGI RT. ÜZEMFŐNÖKSÉGE.