Esztergom és Vidéke, 1934

1934-08-30 / 67.szám

Némethy László ellenőr a mult évi zárszámadást olvasta fel, amit szintén jóváhagyott a kisgyűlés és megadta a felmentést, majd a költ­ségvetés megállapítása és jóváha­gyása következett, végül Reviczky Elemér elnöki zárószavaival bezárta a közgyűlést. A Turista Dalárda elénekelte a Hymnust, s ezzel befejeződött a szép jubileumi ünnepség. Két órakor csa­ládias társasebéd volt a Magyar Királyban, ahol az esti órákig a leg­kellemesebb hangulatban voltak együtt derék tűzoltóink s vendégeik. * * * Ezzel lezárult negyven év törté­nete. A zászló szeplőtelen ragyogása mellett indulnak neki az újabb év­tizedeknek, azorjabb megpróbáltatá­soknak. De féltés nélkül engedjük útjukra tűzoltóinkat, hisz Isten dicső­ségéért és egymás segítéséért küz­denek ... Rövid beszélgetés Babits Mihállyal Az irodalmi esttel kapcsolatban kérdést intéztünk Babits Mihályhoz, hogy milyen hatást keltett benne, milyen érzéssel vett részt az ün­nepségen. Szeretettől átitatott hangon nyi­latkozott, újból tanúságot téve Esz­tergom mellett. — Nagyon szép volt az est. A közönség felvonulása és viselkedése, meleg ünneplése. A város szeretete az, amit imént magával visz. Nagy szeretetéért a város iránt, úgy érzi, viszont szeretetet kapott. Szeméből visszasugárzik, hogy mindaz, amit mond, szívből jön, őszinte szavak s a beszélgetés to­vábbi folyamán is látszik a meg­fontoltság, minden szava, amit mond magáról az életről, az irodalomról, mind-mind a nagy ember megnyi­latkozásai. Kijelentette, hogy amig csak en­gedi az idő, itt marad. De ha el is megy, zálogba itthagyja az ő és magával viszi a város szeretetét. Mi kívánjuk, hogy a gyógyuló Babits még nagyon sokszor kipihen­hesse magát előhegyi magányában, Esztergomba vissza-visszatérve min­dig őszinte boldogságot és nyugal­mat találjon városunkban. P, L. Legutóbbi számunkban közöltü| azt a felihvást, amelyet az észter* ] gomi kat. egyházközségek egyházi I és világi elnökei bocsátottak ki az , esztergomi kat. polgárokhoz A Man­rézába való jelentkezés végett. Azóta megindultak a jelentkezések. Alkalmunk volt több kat. polgár-* társunkkal beszélgetni a szeptember 7—11 között tartandó lelkigyakorlat! róL Láttuk, szavaikból megéreztüki hogy mennyire szeretnének elmenni a Manézába. Érzik, hogy annak üdl vös hatására szükség volna, mégj sem mehetnek. Sokféle akadályt hal-, lőttünk elősorolni. Különösen két akadály volt előtérbe állítva. Az első akadály a pénzkérdés, a második az idő kérdése. Mindkettőre vonat­kozólag itt próbálunk felelni. A pénzkérdés valóban komoly aka­dály. A mai viszonyok között min­I den keservesen megkeresett fillérre szüksége van az embernek. Ezt be­I látjuk mi is. Azonban nagyon téves­nek tartjuk, hogy a „szükséglet" alatt mindig csak a testi szükségle­tet értjük. Vannak — sajnos elég kevesen —, akik szellemi szükség­letet is ismernek és a szellemi táp­lálékra is akarnak áldozni. Ámde vannak — sajnos még kevesebben —, akik felismerik a lelki szükség­letek fontosságát is. Ezek nem fog­ják fölösleges kiadásnak tartani azt az összeget, amelybe a lelkigyakor lat kerül, különösen, ha meggondol­juk, hogy az nemcsak lelki, hanem a 4—5 napi testi szükségleteik fe­dezésére is fog szolgálni. Aki pedig meggondolja, hogy mily értéket nyer lelkiekben, ha a lelkigyakorlatra rá­szánja magát, az csak örülni fog an­nak, hogy alkalma lesz olyan lelki üdülésben résztvenni, amely testi pi­henésnek is beillik. A szerzett lelki értékek sokszorosan kárpótolni fog­ják a résztvevőket azért a 18 pen gőért, amely havi 4—5 pengős rész letekben is befizethető, ha annak egy összegben való fizetése talán nehe­zünkre esnék. Az időkérdést már előre figyelem­be vette az egyházközségek vezető­sége, mert olyan időt választott a lelkigyakorlatra, hogy két Ünnep is legyen közben. Igy csak egy teljes hétköznapi munkaidővesztést kell pó­tolnunk. A Manrézában való lelkigyakorlat után pedig majd jobban fog menni a munka, könnyen fogjuk azt tudni pótolni. Ajánljuk kat. polgártársainknak, hogy minél többen menjenek Buda­pestre a Manrézában tartandó lelki­gyakorlatra. Jelentkezni lehet a plé­bánia-hivatalokban is. 26-os Bajtársak! Ezidei ezred emlékünnepünket fo­lyó évi szeptember hó 2 án, vasár­nap tartjuk meg a következő sor­renddel; I d. e. 10 órakor istentisztelet a belvárosi plébánia templomban, I d. e. 11 órakor a Hősök-emléké bek megkoszorúzása, déli 12 órakor díszközgyűlés a Fürdő Szálló színháztermében, ' d. u. 1 órakor bajtársi közös ebéd a Fürdő Szálló éttermében. Egy te­ríték ára 1 80 P. Ezen ünnepségre a volt huszon­hatosokat és a háziezred barátait bajtársias szeretettel meghívja a ren­dezőség. Ezúton hozzuk a bajtársainknak tudomására, hogy Esztergomban la­kó bajtársainknak külön meghívót nem küldünk és kérjük, hogy minél nagyobb számban jelenjenek meg, hogy a bajtársi összetartozandósá­gunkat ezzel is kimutassuk. Egyben közöljük, hogy vidéki vendégeink ké­résére elhatároztuk, hogy az előző, nap este, vagyis szombaton este 9 órakor a Fürdő Szálló terraszán bajtársias összejövetelt rendezünk, melyre ugyancsak szeretettel meg­hívjuk dicső ezredünk minden volt katonáját. Aki huszonhatosnak érzi magát, akiben megvan a bajtársi szeretetből csak egy szikrányi érzés is, az egy­szer egy esztendőben eljön bajtársai közé. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter mészetű ügyekben nyomoz, okmányo­kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. A MTE Esztergomi Osztálya f. évi augusztus hó 31-én, pénteken este 6 órakor a közgyűlés élőké szitése és más ügyek megbeszélése céljából választmányi ülést tart, melyre a tagok figyelmét ezúton is felhívja az Elnökség. Azsur, plissé, endlizés, előnyom tatás, gombkészités Keménynél. Bérmálás. Serédi Jusztinián dr. biboros, hercegprimás ma, vasárnap, szeptember 2 án, Sárisápon fogja a bérmálás szentségét kiosztani. Halálozás. Hoßmann Lajos ma­gántisztviselő, népf. százados f. hó 23-án elhunyt. Váci Burány Amb­rus OTI tisztviselő apósát gyászolja az elhunytban. — Makay Gyuláné ny. huszárezredes neje vasárnap hajnalban elhunyt. Kiterjedt, előkelő rokonság gyászolja. — Paulovits Géza ny. Országos Munkásbiztosi tó Pénztári igazgató f. hó 28 án, 74 éves korában elhunyt. Temetése ma, csütörtökön délután 4 órakor lesz a szentgyörgy mezői te metőkápolnából. Kilenc élő gyermeke, unokái és ki­terjedt rokonsága gyászolja. Eljegyzés. Hernádi (Hecskó) Hil­degard oki. tanítónőt (Dág) elje gyezte Ormai György oki. bánya mérnök (Dorog). (Minden külön ér­tesítés helyett). Mattyasóvszky Kasszián c. fő­igazgató Buenos-Airesbe utazik. Mattyasóvszky Kasszián dr. c. fő­igazgató, a budapesti bencés főgim­názium igazgatója, ki csak nemrég tért haza Leningrádból, szeptember 10 én Buenos-Airesbe indul. Mattya­sóvszky az elmúlt héten több nap Veszprémben volt Rott Nándor dr. megyéspüspök vendégeként. Esküvő. Vénusz Gyula kőfaragó mester és Hirsch Annuska szept. 1-én, este 6 órakor tartják esküvő­jüket a kispesti r. k. plébánia-tem­Plomban- mrrmTi r Névmagyarosítás. Smál Dezső; lábatlani főjegyző nevét belügymi­niszteri engedéllyel „ Györgyfalvy" rat yáltoztatta. Qyászhir. Súlyos csapás érte Vida Jenő felsőházi tagot, a MÁK elnökét, édesanyja, özv. Weil Dá­vidné elhunytával. A 87 éves úrinő a Lukács-fürdőben üdült. Egyik sé­tája alkalmával elesett s eltörte lá­bát. Szanatóriumba szállították, de már nem tudták megmenteni az élet­nek. Szivgyengesége megölte. A váci polgármester kormány­zói kitüntetést kapott. A kormány­zó a belügyminiszter előterjesztésére megengedte, hogy Krakker Kálmán dr. m. kir. kormányfőtanácsos, Vác város polgármesterének buzgó és eredményes közszolgálati működésé­vel szerzett érdemeiért elismerését tudtul adják. Tanitóválasztás Zebegényben. A nyugdíjba vonult Szvoboda Zol­tán zebegényi igazgatótanitó és kán­tor helyébe a szobi származású Né­meth Ferencet választották meg. Szerkesztőváltozás Pápán. A „Pápa és Vidéke" Pápán megjelenő katolikus laptársunk üresedésben lévő főszerkesztői tisztére a laptulajdonos Katolikus Kör választmánya Grátzer János rk. elemi iskolai igazgató ta­nítót kérte fel. Az új főszerkesztő hosszú évek óta lelkes harcosa Pá­pán a katolikus öntudatnak s mű­ködése elé nagy várakozással tekint a város katolikus társadalma. Uj tisztében városunk fiát mi is kartár sias szeretettel üdvözöljük. Megalakul az Esztergomban végzett tanitónők szövetsége. Az esztergomi érseki tanítónőképző ben végzett tanitónők ezúton is felkéret­nek, hogy jövő vasárnap, szeptem­ber 2 án délután 4 órakor a vizivá­rosi zárdában tartandó szövetségi alakuló gyűlésre a teljes számban megjelenni szíveskedjenek. Római határerőditést pusztíta­nak a Duna mentén. Zebegénnyel szemben a Duna-parton lévő római burgus elpusztításához fogtak hozzá. Ez a nagyobb dunaparti határerődi­tés az ottani egyik szántóföld alá bújik s talán 25—-30 cm, mélység­ben akadályozhatja némileg a szán­tást. A földtulajdonos eddig már mintegy 8—10 méter hosszúságban másfél méter mélységig kicsákányoz­tatta az 1—2 méter vastag falakat alkotó köveket. A kifejtett nagyobb ^kőhalmaz szégyenletében messzire kiabál segítségért: „Itt 1600 éves, eddig még föl nem tárt s talán pá­ratlan emléket pusztítanak el min­den komolyabb ok nélkül." Az Esztergomi Testgyakorlók Kőre f. évi szeptember hó 2-án d. u. 6 órakor a Magyar Király nagy­termében közgyűlést tart, melyre úgy a tagokat, mint a sportbaráto kat ezúton hivja meg a Vezetőség. Tárgysorozat: 1. Alapszabály mó­dosítás. 2. Pályabérleti szerződés jó­váhagyása. Gazdag őskori leletre bukkan­tak Süttő mellett Az Esztergomi Történelmi és Régészeti Társulat Süttő község határában a Duna felé néző völgybe a ásatásokat foly­tatott, amelyek már eddig is igen szép eredményei jártak. A történelmi szempontból érdekes leletekben gaz­dag telepen az egymásfölötti réte­geződésekben, tisztán kivehető az őskori, majd ó-római, avarkori, hun és magyar települések. Edények, harci eszközök és egyébb emlékek kerültek elő különféle erődítmé­nyek kövei közül. Frontharcosokhoz! Az országos frontharcos szövetség esztergomi fő­csoporja f. évi szeptember 2 án va­sárnap testületileg vesz részt a volt esztergomi háziezred, a cs. és kir. 26. gy. e. emlékünnepélyén. Gyüle­kezés d. e. háromnegyed 10 órakor a városháza udvarán. Felkérjük baj társainkat, hogy fennti napon és he­lyen jelenjenek meg. Vezetőség. Nagyszabású szüreti felvonu­lás Esztergom utcáin. A Kat. Le­gényegylet a régi jó világ kedélyes hangulatú, hagyományos szüreti mulatságát eleveníti fel szeptember 8-án. Kisasszony napján délután látványos utcai felvonulás, este pe­dig műsoros táncmulatság keretében. A minden tekintetben jó ízűnek ígér­kező felvonulásra és mulatságra, mely Esztergom múltjának egy kivesző szép hagyományát van hivatva újra életre kelteni, már most felhívjuk olvasóink figyelmét. A kedélyes han­gon megirt meghívók a napokban mennek szét. Repülőnap Csolnokon. Vasár­nap szépen sikerült repülőnapot tar­tott az Esztergomi MOVÉ Csolnoki Repülőosztálya. Az idő is igen ked­vezett a nem mindennapi látványos­ságnak. A repülést végignézte Csol nok község apraja-nagyja, s a kör­nyék lakosai közül igen sokan. A repülés megrendezéséért, valamint az igen élvezetes látványosságért, legnagyobb elismerés' s hála illeti Madaras Aurél szentgyörgy mezői plébánost, a repülőosztály elnökét, akinek agilitása, ügyszeretete s fá­radságot nem ismerő, hazafias lel kes munkássága lehetővé tette, hogy Csolnok község s a környék lakó­ságának ilyen feledhetetlen vasárnap délutánban volt része. Nem engedélyezték a mán­gorló átépítését. A legutóbbi építő bizottsági ülésre kérvény érkezett be a dunaparti mángorló átépítésére vo • natkozólag. Az ajánlat szerint a mángorlót villának alakítanák át. A bizottság a kérelmet elutasította, mert a térre szüksége van a Dunapart szépségének emelése miatt. Dohányárusitó bódé az utcán. Az építészeti bizottság már végle­ges határozatot hozott, melynek ér­telmében trafikbódét utcán építeni nem engedélyez. Most újabb kér­vény érkezett be, amelyet természe­tesen elutasítottak. Az illetékes ha­tóságnak nyilvánosságra kellene hozni a határozatot, hogy a feles­leges kiadásokat a jövőben az érde­keltek elkerülhessék, MANRÉZA

Next

/
Oldalképek
Tartalom