Esztergom és Vidéke, 1934
1934-08-30 / 67.szám
ESZTERGOn«yiD ÖTVENÖTÖDIK ÉVF. 67. SZÁM CSÜTÖRTÖK, 1934. AUGUSZTUS 30 Szerkesztőség,kiadóhivatal:Simor-u.20 lereSZtény politikai ÓS társadalmi lap. Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Megjelenik hetenként kétszer Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Revízió a határokon belül Az egyes országok mai súlyos vergődésében nagyon nehéz egy pontot kikeresni, ahonnan kiindulva, az összes felmeredező kérdések megoldhatók lennének. Részletben, elszigetelve a bajokat, szinte lehetetlen minden megvalósítás. A gyógyítás egy fő szisztémája lett: megvédeni, ami még megmenthető s magára hagyni a tönkrementet — akin csak a jó Isten tud segíteni. Nagyon bölcs és okos terveket főznek ki, igen okos agygyal, hogy az ingó-bingó gazdát, a már felig lecsukott iparos műhelyeket és kereskedő házakat, mely módokon lehetne jobb életre hozni; ha megy is, nagyon nehezen megy s szomorúan kell látni, hogy minden erőfeszítés mellett is hol ití, hol ott dől ki egy-egy jobb sorsra hivatott magyar testvérünk. Magyar, ha magunkról beszélünk, de igy van ez az egész világon. Nemcsak a magyar országutakat járják a munkátlanok ezrei — nemcsak nálunk nyög a szegény földmives nép a termények csekély ára miatt — igy van ez a legtöbb helyen. A legnagyobb baj az, hogy nehéz helyzetünk megoldásában teljesen magunkra vagyunk hagyatva. Ellenségeink, akik beletaszítottak e fekete mélységbe, csak sunyi szemmel nézik vergődéseinket, mert ritkán történik meg az a paródiája az életnek, hogy aki a házat felgyújtotta, az viszi az első kanna vizet és ha vinné is — ő ugyan el nem oltja. „Revízió" százezerszer leirt szó, ugyanannyiszor világgá kiáltott sóhajtás, de egy folytonosan elnapolt valóság. Inkább megakasztják saját életük fejlődését is, engedik felvonulni az „éhségezredeket," vérbefojtják a farmer lázadásokat, minthogy elővennék ezt az egyszerű és biztosan gyógyító szert: a revíziót. Pedig, amint a világhelyzetben, ugy a magyar viszonylatban is csak ez az egy orvosság van — ezt kell bevenni minden jószándéku elmének, aki segíteni akar rajtunk. Mert csak tessék elgondolni, kinek van ma kedve tyúkot tenyészteni, mikor a tojás darabjáért három fillért adnak. Mi értelme van a tehéntartásnak 8—10 filléres tejárak mellett. Tartják, mert muszáj a föld miatt, sok helyütt pedig lovat potól. Igy van ez a föld termésével vége-hosszáig. Revíziót! Ide is csak az kell: a föld s az ipari termények árait összekalkulálni. Régente a tojás ára 2 fillér volt, de viszont egy zsemlye is annyi, de micsoda zsemlye! Most itt falun 4 fillért fizetünk egy zsemlyéért, — már aki fizet, mert kevés embernek telik ilyen luxus kiadásokra — pedig a tyúkok most sem tojnak kisebbet, mint régente. Ha egy kiló cukrot megkaphatnánk 3 kg buza áráért — micsoda szerencsétlenség ilyet kívánni, mondják a trösztök és kartelek. Na, ja! Valami ilyet kellene felvetnünk — talán könnyebb lenne az életünk. Revíziót! Átvizsgálni a tőkeerős üzemeket, kicsinyeket és nagyokat, a kisiparos műhelytől, a nagy búgású gépekkel dolgozó gyárakig — bányavállalatokat, közép és nagybirtokokat, különösen amelyek valamely melléküzemmel kapcsoltak, bankokat, melyek gyárakkal, földekkel stb. vannak öszszekötve — méltóztassék megállapítani, mennyit bir el, hogy a sok ezer munkanélküliből egy jó rész munkához juthatna. Ha egy ily fajta gazdasági razziát le lehetne folytatni, nem csalódnánk, ha azt írjuk, sok száz szegény iparos és gyárimunkás — állástalan diplomás, kóborgó cselédember, napszámos jutna a vigasztaló kenyérhez. Az első lépés már ugy is megtétetett a magyar kormány appellált a fentnevezettek jó szivéhez — de mit csináljanak azzal, akinek még szive sincs?... — Egy alapos betekintés a bevételi és a kiadási tételek közé — egy kis számolás —, utána évek sokaságán, kisértő, piszkos éjszakákon átszenvedett pár száz magyar testvérünk fölmosolyogna. Csak el kellene kezdeni . . . Ez nem jogbitorlás, ha a nemzeti élet veszélyben van sokkal nagyobb áldozatokat is meg kell hozni. Beszélhetnének arról az az elrekvirált harangok, ajtókilincsek — 6s katlanüstök — a beporciózott gyomrunk, mert kellett katonáinknak, fiainknak — a hazának. A nemzetnek mindig áldozatot kell hozni ha egy része akár a harctereken, akár itthon sínylődik. Bár csak eljönne a jobb belátás korszaka! Kérjük a határokon inneni revíziót í * (B.) mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Impozáns ünnepség a Tűzoltó Testület jubileumán Negyven évvel ezelőtt sorakoztak az esztergomi tűzoltótestület tagjai először a megszentelt zászló alá. Azóta ez a zászló dicsőségben lobog és az elmúlt évtizedek csak megbecsülést szereztek a zászlónak és hű követőinek. Most, mikor egy pillanatra megállítjuk a tünő percek rohanását és emlékezünk az elmúlt időről, ezt azért tesszük, hogy okulva a múlton, még reményteljesebbé, szebbé tegyük a Jövőt. Szombaton, folyó hó 25-én délután kezdődtek a jubiláris ünnepségek. 5 órakor az elhunyt hősök táblájánál és az elpihent elnökök sírjának megkoszorúzásával indult a jubileum. Mindkét helyen Tátus János helyezte el a koszorút szép megemlékezés kíséretében. Impozáns volt este 9 órakor a lampionos szerenád özv. késmárki Frey Ferencné zászlóanya tiszteletére, a levente zenekar közreműködésével. Résztvettek Glatz Gyula polgármester, elnök, Reviczky Elemér főszolgabíró, parancsnok, László István pénzügyi tanácsnok, vármegyei tűzrendészeti felügyelő, Dallos János szövetségi jegyző, Tátus János alparancsnok és a testület tagjai lampionokkal. Vasárnap, 26-án, a vidékiek fogadtatása volt a vasútállomáson, utána 150 egyenruhás tűzoltó a táti és az esztergomi levente zenekar kísérete mellett a tűzoltó laktanya elé vonult, ahol Reviczky Elemér főszolgabíró, a vármegyei tűzoltószövetség elnöke, tűzoltóparancsnok, a csapatok felett díszszemlét tartott. Kilenc órakor szentmise volt a belvárosi plébánia-templomban, melyet Jeszenszky Kálmán prelátuskanonok mondott. Szentmise végén gyönyörű szavakkal emlékezett meg a zászló jelentőségéről. Tiz órakor kezdődtek a versenyek, sorshúzás útján megállapított sorrend szerint. A táti tűzoltók bemutatója sok tapsot és dicsérő elismerést kapott. A lábatlani tűzoltók szép haladást mutattak az előző évekhez képest. A dömösi tűzoltók egész fiatal, kezdő csapat, amelynek, ha kiforrja magát, szép jövője lesz. A lábatlani cementgyár tűzoltóitól többet várt a közönség. A verseny eredménye a következő : I. A táti tűzoltók a Miskolczi-féle nagy ezüst vándor-serleget, II. a lábatlani tűzoltók a járási községek nagyezüst vándorserlegét, III. a lábatlani cementgyár tűzoltói a Tűzoltó Szövetség nagyezüst örökös serlegét, IV. a dömösi tűzoltók Esztergom város színezüst kisserlegét kapták munkájuk elismeréséül. A versenyek után díszközgyűlés volt a vármegyeház nagytermében. Jelen voltak Radócsay László dr. főispán, Reviczky Elemér központi főszolgabíró, Reviczky István tatai főszolgabíró, Brenner Antal dr. városi főjegyző, Jeszenszky Kálmán és Meszlényi Zoltán dr. prelálus-kanonokok, özv. késmárki Frey Ferencné zászlóanya, gróf Sternberg Józsefné, Frey Vilmos dr. országgyűlési képviselő, Divéky István dr. vármegyei tiszti főügyész, Etter Jenő dr. városi főügyész, Vizváry Viktor dr., Maros Antal tb. főszolgabirák, Dudás László mérnök, a jubiláló Tűzoltó Testület és a vidéki egyletek vezetői és tagjai. A Turista Dalárda Hajnali Kálmán karnagy vezényletével a Hiszekegyet énekelte. Glatz Gyula polgármester-elnök távollétében Reviczky Elemér főszolgabíró, parancsnok olvassa fel Glatz Gyula üdvözlő levelét, amelyben további sikereket kivan a testületnek. László István tanácsos, vármegyei tűzrendészeti felügyelő szépen felépített előadásban elmondja az egyesületi zászló történetét, a felszentelést megelőző idők nehézségeit, a sikereket, a felszentelési ünnepséget. A továbbiakban hódoló fiúi szeretettel üdvözli a zászlóanyát, kéri, hogy maradjon továbbra is az ő édesanyjuk. Igaz tisztelettel üdvözli a még életben lévő koszorúslányokat, a jó Isten bőséges áldását kívánva nekik. Bajtársi szeretettel köszönti a három öreg bajtársat, Pelczmann Lászlót, Tóth Lajost és Weixler Vilmost. Végül hálás kegyelettel emlékezik meg az elhunyt vezetőkről és tagokról. Beszédének a végén buzdítást intéz a testület tagjaihoz, tartsanak ki a zászló mellett, melynek jelszava: Istennek dicsőség, egymásnak segítség . . . Azután Radócsay László dr. főispán feltűzi Reviczky Elemér mellére a huszonötéves szolgálati díszérmet, lendületes buzdító beszéd kíséretében. A jelenlevők meleg ünneplésben részesítették a jubiláns főszolgabíró-parancsnokot. utána a szolgálati érmek kiosztása következik. Érmet kaptak Penczel Lajos 30, Torma János 20, Dallos János, Bagi József, Cserép István, Kerekes József, Kiss János, Korompai József, Sebők János, Szenczi István, Trexler István, Drahos János és Meszes János tizévi hűséges szolgálatukért. Matló László titkár felolvasta az 1933. évi jelentést, amit a közgyűlés tudomásul vett.