Esztergom és Vidéke, 1934
1934-07-15 / 55.szám
berendezett faiskolákat tartsanak fenn a csemete szükséglet biztosítására. Ezek a faiskolák azonban a kellő szakszerűség és anyagi eszközök hiányában nem feleltek meg feladatuknak és igy a földmivelésügyi mi niszter a községi faiskolák megszün tetésére kért a minisztertanácstól fel hatalmazást. Az 5900/1934. M. E számú rendelet most felhatalmazta a minisztert, hogy a szóban forgó fa iskolákat megszüntesse. Csak azokat a községi faiskolákat tartják fenn to vábbra is, amelyek minden tekintet ben megfelelő kezelés alatt állanak A rendelkezés nem jelenti az olt ványszükséglet ellátásának akadályát mert a szakszerűen kezelt állami és magán faiskolái teljesen mértékben kielégítik az igényeket. A balatoni filléres gyors. Ma vasárnap reggel 6 óra 37 perckor indul Esztergomból Balatonfüredre a kiránduló vonat. Fél hatkor a Szt Anna templomban Horváth István kismisét mond. 5.20 órától kezdve öt percenkint autóbusz indul a vasút hoz. Jelentkezni még az indulás kor is lehet. Visszaérkezés éjféli 1 óra 20 perckor. Balesetek. Motuz Ferenc bajóti lakosnak f. hó 3-án munkaközben a kőbányában kő gurult a bal lábára és súlyos sérülést okozott. — Klid ment János szobi lakost f. hó ll-én a mezőn lova megrúgta. Bal lába eltörött. — Hummel Márton nyer gesújfalui lakost Dorogon, kerékpá rozás közben, f. hó ll-én egy teher autó elütötte. Ballábszártörést szen védett. Mind a három sebesültet Kolosban ápolják. A vámőrlési százalék leszál litása. A felemelt vámőrlési száza ók igen súlyosan érintette az ős termelő, de különösen a mezőgazda sóggal foglalkozó cselédeket, mun kasokat, törpe és kisgazdákat. A vármegye legutóbbi kisgyűlése el határozta, hogy felir a törvényhatósági bizottság útján a kormányhoz, szállítsa le a vámőrlő malmok szá zalékát a korábbi kvótára, amellyel általában meg voltak elégedve. Az üdvös kezdeményezésre hisszük, hogy hamarosan kedvező válasz érkezik A Szent László-forrás. Bizo nyara jól eső érzéssel és nagy elismeréssel beszél a turista-közönség a Pilisszentlélek fölött lévő Szent László forrásról. Ezt a forrást vitéz Markóczy János váci alezredes, és a m. kir. honvéd Ludovika Akadémia gyalogos akadémikusai építették 1931ben. Akkor csak kezdetleges állapotban volt. Ma már kiépített és gondozott a forrás. Nagy érdeme van ebben Markóczy alezredesnek, aki minden évben többször is kimegy a forráshoz és újabb és ujabb munkával fejleszti a forrás kultúráját. Ma már két helyen tör elő a víz. Kellemessé teszi itt a pihenést, hogy asztal és pad is van a forrásnál. Markóczy János munkája és természetszeretete szép példád mutat. Mennyi állatot szállítottunk külföldre? A törvényhatósági főállatorvos június havi jelentése szerint Ausztriába kivittünk 84 vágómarhát, 60 vágósertést és 2 használati lovat, Csehszlovákiába 5 használati lovat, Németországba 44 vágómarhát, Olaszországba 160 vágómarhát. Eltűnt. Vida József, 14 éves ácsi fej- és szívbajos egyén f. hó 5 én szülei lakásáról ismeretlen helyre távozott. A fiu 155 cm. magas, vézna termetű, barna arcú, kék szemű, barnaszemöldökű és barna nyírott haju. Eltávozásakor szürke sportsapkát barna kabátot, kék trikóinget és fekete füzös gumitalpas cipőt viselt. A csendőrség az eltüntet keresi. Javultak a terméskilátások. A vármegye területén a terméskilátások örvendetesen javulást mutatnak — jelentette a vármegyei gazdasági felügyelő a keddi megyei kisgyülésen. — Ebből a jelentésből tudtuk meg, hogy a kalászosok terméskilá tása megyei átlagban kat. holdankint: buza 7*1 q, rozs 6'5 q, árpa 55 q, zab 6*2 q. Kapás növényeink erőteljes és egészséges fejlődést mutatnak, a burgonyából, tengeriből és répából jó termésre van kilátás. A takarmányinség veszedelme is elhárul, mert az évelő takarmányok második kaszálása jó, közepes eredményt adott és még egy harmadik kaszálást is lehet remélni. A zabos bükköny nem sikerült, a csalamádéból, ami a vármegyéinkben igen fontos, jó termés lesz. A gazdaközönség megszívlelte a gazdasági felügyelőség felhívását, a szokottnál jóval több muhart, kölest és szudáni füvet vetett, amelyek jó termést mutatnak. A réteken a sarjú növekedése megindult. Legelőn a kijáró állatok ezidőszerint elegendő táplálékot találnak. Kerti vetemények a sok csapadékra megjavultak. Gyümölcstermésünk jó közepes, bár a közelmúlt szélviharai, a termés egy részét tönkre tették. A kalászos vetés területe ez évben a mult évhez hasonlítva ötvenhárom százalékkal több. A búzánál a vetés terület negyvenhárom százalékán minőségi vetőmagot vetettek, amely ezen akciónak sikerét dokumentálja. A kecskeméti „Hirös hét" és az Országos Legény egyleti Nagygyűlés. A kecskeméti „Hirös Heitel kapcsolatban f. hó 27—29. nap jain lesz Kecskeméten a Duna— Tiszaközi Legényegyleti Kongresszus és Legénynap, melyen az esztergomi Kath. Legényegylet is résztvesz. Indulás 27 én, pénteken délután 1 órakor. Részvételi díj III. osztályú sze mélyvonaton (oda-vissza) 7'40 P, gyorsvonaton pedig 10'50 P. Jelentkezni lehet folyó hó 18-ig bezárólag Jakobek Jenő világi elnöknél és az esti órák alatt a Legényegyletben. Pénztárkönyvet keli vezet li az orvosoknak. A pénzügyminiszter rendelete értelmében minden gyakorlóorvos köteles a bevételéről és kiadásáról könyvet vezetni és azt az adóhatóságok kívánságára rendelkezésre bocsájtani. A lúgkőárusitás korlátozása. A vármegyei kisgyűlés foglalkozott Fehér vármegye átiratával, amely a lúgkő szabad kereskedelmi árusításának betiltását kivanja, hogy ezáltal megszűnjenek a lugsővei kapcso latos balesetek és az ismét elszaporodott öngyilkosságok. Péntek Pál a gazdaközönség érdekében emelt szót javaslat ellen, mig Stockinger János dr. főorvos kérte az akcióhoz való csatlakozást. Az eddig kiadott rendeletek nem bizonyultak célravezetőnek. Ennek tulajdonitható, hogy Magyarország a íúgkőmérgezések statisztikájában a legkedvezőleaebb helyen van. Külföldön mindenütt tilos Hatóságilag eng e d élyezett f. hó 14—28-ig Csak 15 napig! Vásár! VERMES Filléres Áruházi Esztergom, Kossuth L.-utca 10 á fantasztikusan olcsó árakat bizonyos okokból nem közlik, csak annyit: vásárol érdeklődjön V Hit ?1 mm* 13 WA Külön próbaterem ! Telefonszám: 143. a lugkő árusítása. Hosszabb vita után az elnöklő főispán javaslatára úgy határozott a kisgyűlés, hogy elvileg csatlakozik Fehér vármegye akciójához, de kéri a gazdaközönség érdekeinek szemmeltartasát, a már érvényben lévő rendeletek szigorú végrehajtását és az ellenük vetők példás megbüntetését. Anyakönyvi kivonat Születések: Zöld László rk. dinnyekertész fia. Hetzer Rozália rk. földm. leánya. Masgio Tibor rk. mindenes fia. Mjáfió János rk. állami tanitó fia. Modroczky Mária rk. kályhágyári munkás leánya. Prska József rk. földm. fia. Saróka István Pál rk. vegyeskeres kedő fia. — Házasság kötések: Cseszka Ferenc rk. szobafestősegéd és Eckl Anna rk. — Gerendás János rk. földm. és Mayer Ilona rk. — Halálozások: Soós Erzsébet rk. 15 éves (Tokod). Rottár Alfonz rk. 41 éves droguista. Farkas Ferenc rk. 3 éves. Magas^Ferenc Károly rk. 55 éves postafóellenőr. Az árromoolók eiiea. Az utóbbi idooen a szomoathelyi iparosfronton egyre elKeseredetteoo hangok nailat szdnak az arromoolás ellen. Egyes iparosom úgyszólván ráfizetéssel dolgoznak, csakhogy a többi iparostarsuktói elhóiicsaK a megrendeléseket. Emiatt az iparosság ülésen viharos felszólalások és a lelkiismeretien iparosok ellen éles kirohanások nangzoLtas el. Végül a gyűlés, Vajda Gyula borbély mester indítványára elhatározta, hogy a kormánytól kér segítséget az árromboió& ellen. SZÍNHÁZ A hétnek két nagy szinházi estje volt: szerdán és csütörtökön elsőrangú szereposztásban az ördöglovast adták telt házzal. A herceg szerepében Deák Lőrinc színigazgató nivós játéka, a gróf szerepében Huszthy Róbert tökéletes alakítása, császárnő szerepében Torma Guszti finom előadása. Erdész Irén nagyszerű énekszámai és tánca váltottak ki megérdemelt sikert. Kőműves Sándor mindig jó. Mészáros Ági táncos szerepében külön jelenti a fényt és a hangulatot. Szabó Ernő nélkül nincs komikum. Szabó László kissebb szerepekben is tökéletes. Szép jutalom játéka volt ugyancsak telt házban Táncos Miminek és Horváth Jenőnek pénteken. A finom bohózatban (Vigyázat női szakasz) Táncos Mimi fordulatos játékával Horváth Jenő nagyszerű alakításaival mindketten komoly színészi tehetséggel biztosították a darab sikerét. Horváth Jenő nagyobb szerepet érdemelne. Szombaton két előadás megy. D. u. fél 4 órakor a János vitéz gyermekelőadásban, este az Áprilisi vőlegény megy Paxi Teri jutalomestjekéat. Vasárnap d. u. Vadvirág, este Egy csók és más semmi kerül szinre. Szerkesztői üzenet. Pilisszentlélek. A kárpótlékot a minisztérium még nem utalványozta. NYÁRI ^47 SZEZONVÉGI KIÁRUSÍTÁS ES SZáRTÓ-nál NEM ERRE A CÉLRA ÖSSZEVÁSÁROLT ÁRUK! A RAKTÁRON VISSZAMARADT LSGJOBB MINŐSÉGŰ ÁRUIN SAT, LESZÁLLÍTOTT ARAKON ÁRUSITJUIHI