Esztergom és Vidéke, 1934

1934-04-19 / 31.szám

Az egypincéres rendszer felelne meg leg óbban a közönségnek is, a pincéreknek is lenek, amit az is mutat, hogy A borravaló: igen — vagy nem? E kérdés körül forog már hetek óta a legtöbb vita, a jogalkotó szervek­től a legutolsó borfiúig. Az érdekel­tek maguk sem tudják, hogy mit csináljanak s a kereskedelemügyi minisztérium által a borravaló ügy­ben összehívott ankéton a borravaló — contra és pro pártiak összecsa­pása még jobban összekuszálta az ügyet. A vendéglátó iparosok kiküldöttje a borravaló eltörlését e pillanatban keresztülvihetetlennek tartja, a ká­vésok elnöke statisztikai adatokkal bizonyította, hogy a borravaló mos­tani formája a legeslegjobb mód­szer a világon, mert a pincérek Magyarországon egy év alatt borra­való révén 2.700,000 pengőt keres­nek, mig a százalékos rendszer sze­rint ez a jövedelem 1.200,000 pen­gőre csökkenne. Peyer Károly szo­cialista országgyűlési képviselő a mostani, szerinte szégyenletes borra­való rendszer eltörlését követelte s be kell hozni helyette a százalékos rendszert. Ugyanígy nyilatkozott a főváros képviselője, a kereskedelmi utazók és a kereskedelmi alkalma­zottak képviselője. A viták eddigi mérlege azt mu­tatja, hogy a szakmabeliek — jobb híján — a borravaló mellett foglal­nak állást, az elmélet pedig a ren­delettervezetet támogatja. A legfur­csább és a legérdekesebb az egész kérdésben az, hogy mindkettőnek igaza van. A vendéglátó üzemek tu­lajdonosai a főpincéri kaució vissza­fizetése miatt védik álláspontjukat, a pincérek egy része szolidaritást vállal a tulajdonossal, a másik ré­sze azon erkölcsi szabály alapján, a munkás méltó az ő bé­rére, jogosan követelhetik egy embersé­gesebb rendszer bevezetését, de en­nek keresztülvitele a meglassudott gazdasági vérkeringés következtében egyelőre kivihetetlennek látszik. Gátlásai a főpincérrendszerben rej­a legpasszivabb magatartást az egész kérdésben a főpin­cérek tanúsítják. Reális számítások alapján a szá­zalékos rendszert is el kell ejteni. A legtöbb kávéház, vendéglő any­nyira csökkent forgalommal tengeti életét szinte hónapjól-hónapra, hogy üzemköltségeit is alig tudja fizetni. Az egypincéres rendszer be­hozását kívánja a közönség, de ez felelne m eg legjobban a pincértársadalom­nak is. A mai viszonyok között a százalékos rendszer nem hozna annyi jövedelmet egy vendéglő pincérei­nek, hogy abból emberhez s az ál­tala végzett feladatkörhöz méltó éle­let élhessen, a tulajdonosok pedig nem tudják fizetéssel pótolni a lét­minimum eléréséig a borravalójöve­delmet. A pincérek sérelmei kétségtelenül jogosak s az eddigi rendszer egye­nesen embertelen, ami főképpen ak­kor tűnik ki, ha a vendéglátó üze­mek alkalmazottainak fizetését össze­hasonlítjuk a pincérek jövedelmével. A konyhaszemélyzet fizetése a fő­városban 64 pengő és 11 pengő hetifizetés mellett ingadozik, ami vidéki viszonylatban sem nagyon változik, ezzel szemben az éttermi személyzet fizetése heti 8 és 3 pengő között mozog. Ehhez járul a borra­való, ami naponta — a forga­lom szerint — eléri Esztergomban a pengőt, de sokszor az ötven fillért sem. Az egypincéres rendszer megszün­tetné a jövedelembeli nagy különb­ségeket főúr és pincér között, meg­kímélné a vendéget attól, hogy há­romszor adjon borravalót egy pohár sör rendelésénél. Az egypincéres rendszer még a százalékos borravalót is megtűrné, sőt mindkét fél igényeit teljesen kielégítené. Az egri kirándulás programmja Az egri filléres gyors, mint már jeleztük vasárnap reggel feltétlenül indul. A kirándulók tájékoztatására leközöljük az Idegenforgalmi Hivatal által összeállított programmot. Indulás előtt a helybeli vasútállo­máson tábori mise lesz, melyet Béres István theológiai tanár mond. A vasúti menetrend a következő oda vissza 6*07 óra Esztergom 0-42 óra 6-21 n Dorog 0-30 » 631 n Leányvár 0 22 6'49 n Piliscsaba 0-08 » 6.53 n Klotildliget 0'05 7-07 n Pilisvörösvár 23-50 » 717 M Solymár 23*10 * 7-39 » Angyalföld 23-19 756 M Rákos 23-01 » 9-08 n Hatvan 21-40 » 10*20 n Füzesabony 20 30 10'43 n Meklár 20*15 M 11 06 n Eger 1955 M Egerbe érkezve a kirándulók első útja az egri Hősök emlékoszlopához vezet, ahol elhelyezik a kegyelet ko szomját. Déli 12 órakor szentmise lesz a főszékesegy házban. A szentmise után ebéd a város különböző éttermeiben. Ebédjegyek jutányos áron kaphatók az eszter­gomi Idegenforgalmi Hivatalban. Id genvezetők díjtalanul rendelke­zésre állanak. A 30'5 C-fokos strandfürdő nyitva. Aki fürödni akar, ne felejtse magá­val hozni a fürdőruhát. Kedvezmé nyes fürdőjegy ára 50 fillér kabin­nal együtt. Az egri vár megtekintésére a be lépőjegy felnőtteknek 30 fii., diákok­nak 20 fii. A minaret tornyába való felszál­lás ára 10 fillér. A filléres gyorsra a mai napig 589 en jelentkeztek. Az autóbuszok reggel 5 óra 15 perctől kezdve fognak járni ötpercenként a városból a va­sútállomásra. itimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Egy miniszteri tanácsos lakást keres Egyik legutóbbi számunkban irtuk meg, hogy Esztergomban igen sok magasrangú nyugdíjas telepedne meg — ha megfelelő lakást találna. Rá­mutattunk arra, hogy ha a város tett is valamit a múltban, hogy itt megfelelő lakások legyenek, az édes­kevés, mert amig nálunk csak ér­deklődnek megfelelő lakások iránt, addig más városok már biztosítot­ták maguknak, hogy nyugdijasok le­telepedjenek. Példának felemlítettük Keszthelyt, amely magyar Gráccá fejlődött és már kedvelt helye a megtelepült nyugdijasoknak. Külö­nösen arra kértük fel a város veze­tőségét, hogy lépjen érintkezésbe a KANSz-szal és a NYUKOöz-szal, mint amelyek igen nagy segítségére lehetnek Esztergomnak a nyugdija­sok letelepedése érdekében. Legutóbb azt közöltük, hogy több letelepülni akaró nyugdíjas között Ferjentsik altábornagy és Krausz tábornok keresett lakást Esztergom­ban. Sajnos, nem találtak. Most egy miniszteri tanácsos érdeklődött. Már többször volt Esztergomban, meg­kedvelte a várost, és ha találna meg­felelő lakást, itt telepednék le. A miniszteri tanácsos megfelelő nya­ralót keres megvételre. Az előhegy vagy más szép helyen legyen a nyaraló. Ára 10 ezer pengőig me­het. Természetesen a miniszteri ta­nácsos is privát embereket bízott meg a nyaraló ajánlásával, mivel azonban mi ezt megtudtuk, célsze­rűbbnek láttuk, hogy a város egész közönsége előtt segítsük a kérdést megoldani. Ma már ilyen kérdések közügy számba mennek. Arra kér­jük tehát a háztulajdonosokat, je­lentsék nekünk, ha a miniszteri ta­nácsos által keresett nyaralóval ren­delkeznének, hogy a letelepülés meginduljon Esztergomban. A meg­felelő nyaralók címét kérjük szer­kesztőségünkben leadni. Háromnapos kirándulás Esztergomból Wienbe ós Mária-Zellbe Mint már mult számunkban jelez­tük, az Esztergomi Idegenforgalmi Hi­vatal május hó 9 én autóbusz kirán dulást rendez Wienbe és Mária-Zeilbe. Az indulás Esztergomból történik május 9-én reggel 7 óra 20 perckor az Idegenforgalmi Hivataltól. Érke­zés Győrbe 9 óra 10 perckor. Reg­geli (kávé, vagy tea, vaj, 2 sütemény). Indulás Győrből 10 órakor. Érkezés Wienbe d. u. 1 órakor. Szoba elfog lalás az Österreicher Hofban. D. u. fél 2 órakor ugyanott ebéd (leves, sült, kétféle köret, tészta és kenyér). Fél 5 órakor körséta autóbusszal araben, a Burg megtekintése, Par­lament, Rathaus, Donau-Kai, Stu benring, Opera, Mariahilfen-strasse, Schönbrunn megtekintése. Visszafelé ugyanezen az útvonalon, Kártner­strasse, szálloda. 5 órakor ozsonna. Este 8 órakor vacsora (sült kétféle körettel és kenyér) a Rathauskeller ben. Május 10-én reggel fél 8 órakora szálloda kávéházában. 8 órakor in dúlás Mária-Zellbe. Az autóbuszban tízórai (hideg felvágott és sütemény). Érkezés Mária-Zellbe d. u. 1 órakor. Szobafoglalás után ebéd. (Lakás és étkezés a Feichtegger-szálloban.) 3 órakor a kegytemplom megtekintése, majd utánna gyalog körséta. 5 óra­kor ozsonna, 8 órakor vacsora. Május ll-én 8 órakor reggeli, 9 órakor indulás vissza. Az autóbu­szon tízórai. Délután 3 órakor ebéd Győrben. 5 órakor indulás és érke­zés Esztergomba este 8 órakor. Jelentkezési jhatáridő május 2-án déli 12 óra. Részvételi dij napi ötszöri étkezés­sel és lakással 80 50 P. Étkezésnél kül kétszeri szállással 58 P. Tisztán az autóbusz viteldíj 43*50 P, Részvételi feltételek : A részvételi díjban bennfoglaltatok az autóbusz viteldíj, szállás, ötszöri étkezés na­poma, kiszolgálás és az összes adók. Wienben autóbusz körséta, magya­rul beszélő idegenvezető dija, belé­pődíj a Burgba és Schönbunnba. Út­levél nem szükséges, határátlépési igazolványt a hivatal szerzi be. Az autóbuszban számozva vannak. A szállókban az elhelyezés két­ágyas szobákban történik. Egyágyas szobáért napi 1*50 P felár fizetendő. A kirándulás csak 25 jelentkezés esetén lesz megtartva. Jelentkezés­fej^dfeä&teli tlij egészben befize tendő. Ha kellő számú jelentkező nem volna, a részvételi dij telj ?s egé­szében vissza lesz fizetve. A GYÜMÖLCSTERMELŐ EGYESÜLET KÖZLEMÉNYEI Tagtársaink figyelmébe I Egyesületünk a következő ked­vezményeket nyújtja tagjainknak : 1. Kedvezményesáru gyümölcsfák 2. Kedvezményes árú permetező ­anyagok. 3. Kedvezményes árú permetező­gépek. 4. Kedvezményes árú gyümölcs­szállító ládák. 5. Kedvezményes árú zöldség és virágmagvak. 6. Kedvezményes árú kerti esz­közök. 7. Kedvezményes árú gyümölcs­famagvak. 8. Kedvezményes árú fészekoduk 9. Kedvezményes árú szakköny­vek. 10. Kedvezményes árú szaklapok. 11. Kölcsön permetezőgépek. 12. Kölcsön szakkönyvek. 13. Kölcsön szaklapok. 14. Díjmentes szakelőadások. 15. Díjmentes szaktanácsok. Kérjük igen tisztelt tagtársainkat, hogy mivel a felsorolt nagy kedvez­ményeket csak u,y tudjuk fokozni, ha a gyümölcstermelők összessége áll mögöttünk, csak egy uj tagot szerezzenek Egyesületünknek. Ismerőseik között biztosan számo­san vannak, akik gyümölcstermelés­sel foglalkoznak és nem tagjai egye­sületünknek. Ha felvilágosítják őket az általunk nyújtott kedvezmények­ről, nem hisszük, h >gy egy percig is haboznának és ne lépnének be tagiaink sorába. Tegyék meg nekünk ezt a szí­vességet, önmaguknak tesznek vele szolgálatot. Vegyék igénybe kedvezményeinket és győződjenek meg, hogy azo < nemcsak papíron vannak. Ha minden tagunk csak egy uj tagot szerez, taglétszámunk megkét­szereződik. Ne felejtsék el, hogy hazánkban még ma is amerikai és osztrák al mát, szerb aszalt szilvát, olasz és francia diót, mandulát, mogyorót és gesztenyét eszünk, pedig mindezek nálunk is kitűnően megteremnek. Ültessen gyümölcsfát, de beszélje meg először gyümölcstermelési in­tézőnkkel. Felhívjuk tagtársaink figyelmét, hogy e hó folyamán sikerűit raktár helyiséget biztositanunk, ahol állan­dóan megfelelő mennyiségű készle­tet tartunk. Lerakatunkban az ösz­szes szükséges védekező anyagok megvannak és miután tagjainknak lényegesen olcsóbb árakat tudunk biztosítani, saját érdekében cselek szik az, aki védekezőanyag szükség letét hivatalos helyiségünkben szerzi be. Hivatalos helyiségünk Esztergom, Vármegyeház (11 — 1 óráig). Levél cim : Gyümölcstermelő Egyesület. Esztergom, Vármegyeház. Magánnyomozó huda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyeiő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter­mészetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. Matt selyem harisnya elsőrendű 1-82 Keménynél.

Next

/
Oldalképek
Tartalom