Esztergom és Vidéke, 1934
1934-04-15 / 30.szám
Uj kultúrintézmény Esztergomban Szeptemberben megnyílik a Széchenyi Fininternátus Régen érzett kulturszükségletet van hivatva Esztergomban kielégíteni az a fiúinternátus, amely szeptemberben nyitja meg kapuit a szülői házból elkerülő tanulni vágyó középiskolai tanulóifjúság előtt. A hegyektől koszorúzott Esztergomot ideális fekvése, a Duna-partja, üde, tiszta levegője, egészséges vize, betegségektől való mentessége, zavartalan csendje, történelmi hangulata már régen a nevelőintézetek ideális helyévé avatta. Ezért már többször foglalkoztak egyesek azzal a gondolattal, hogy fiúnevelő-intézetet nyitnak Esztergomban. Egyidőben maga a kultuszminisztérium is folytatott komoly, de nagyon bizalmas tárgyalásokat ebben az irányban. De a világi érdekeknek szolgálatában álló nevelőintézet akkor nem alakulhatott meg. Ezen a hiányon akar most segíteni a szeptemberben megnyíló Széhenyi Fiúinternátus, amelynek elhelyezése a legszerencsésebbnek mondható. Fenn a Várhegyen, pormentes levegőben, a kanonoki házak második során, a saroképületben nyert elhelyezést. Az épületnek délre és keletre nyíló nagy ablakain a reggeli és déli nap kedvderítő sugarai játszanak. Világos, nagy, szellős terAz 1934. évi május hó 31 tői ér vényes Budapestre szóló őstermelői igazolványok kiállítása, a városi adó hivatalban kezdetét veszi. Jelentkezni az igazolványok kérelmezéséért min den szerdán és pénteken lehet. Más napokon a városi adóhivatal nem fogad el jelentkezést. Őstermelői igazolvány kiváltására csak az a gazda jogosult akinek honyhakerlje, gyü mölcsöse vagy szőlője 300 négyszög öl, szántóföldje pedig legalább 1 kat. hold területű. Bérelt földeknél, a konyhakertnek, gyümölcsösnek, szőlőnek legalább 800 négyszögölnek a szántóföldnek legalább 2 kat. holdnak kell lennie. Ezenkívül a földbérletet olyan szerződéssel kell igazolni, amely után a M. Kir. Adóhivatalnál a szerződési illeték lerovatott. A bérleti szerző dést minden esetben be kell mutatni. Az igazolvány kiállításához minden őstermelő annyi fényképet tartozik becsatolni, ahányan a családtagok közül az elárusitásnál segédkezni szándékoznak. A jelentkezéseknél a múltban előfordult fennakadások elkerülése céljából, a városi adóhivatal kizárólag csak olyan uj elkészi-1 tésű 4x6 cm. méretű fényképeket | meiben üditő a napsütés, egészséges a levegő. Játszó udvarán és üdülőkertjében virágos fák illatoznak, A gondos felügyeletet és a szülői házat pótló, kath. szellemű nevelés munkáját a reáliskola igazgatójának vezetése mellett három bennlakó középiskolai tanár végzi. Nagy gondot akar fordítani a tanulók szellemi előhaladásának biztosítására az ál'andó korrepetálás révén. Megadja a lehetőséget a német, francia társalgási nyelv, a zene tanulására és a sportolásra. A tartásdíj, amelyben benne van a mosás és orvosi kezelés is, évi 600 pengő. Ennek fejében a serdülő szervezet kívánságának megfelelően tápláló és bőséges ételeket kapnak. Az intézet felvesz növendékei közé mindkétféle középiskolai tanulót az I—VIII. osztályig és gondoskodik iskolai felvételükről is. A magunk részéről a legmelegebben üdvözöljük a vállalkozást, amely szervesen illeszkedik be Esztergom iskolavárosi programmjába és idegenformalmunkat is fellendíti. Éppen ezért sok sikert és nagyarányú fellendülést kívánunk az új intézménynek ! fogad el, melyeknek hátlapja teljesen tiszta. A régi igazolványokban levő képek nem használhatók. A jelent kezessel egyidejűleg 1 pengő kezelési költséget kell lefizetni, enélkül a jelentkezést nem fogadják el. A jelentkezések megkönnyítése céljából minden őstermelő tartozik a gyümölcsfáit leszámolni és ezeket egy darab papirosra gyümölcs ne nenként felírni, (pl. almafa 10 drb, körtefa 4 drb. stb.) A tavaly kiállított igazolványok megőrizendők, mert az uj igazolványok csak a régiek ellenében adhatók ki. A városi adóhivatal ismételten felhívja az őstermelők figyelmét arra, hogy szerdán és pénteken kivül, más napokon ne jelent kezzenek. Mindazok akiktől a budapesti vá sárcsarnok igazgatósága a tavalyi év folyamán az őstermelői igazolványokat elkobozta, kötelesek az elkob zásról szóló végzést jelentkezéskor felmutatni. Akiknek az igazolványuk elveszett, hitilt érdimlő módon tanuk által kötelesek beigazolni azt, hogy az igazolvány ninci a birtokukban. Őstermelői igazolványt Budapestre csak az kaphat, aki mezőgazdasági termeléssel rendszeresen és hivatásképen foglalkozik és áki csakis a saját terményeit hozza a piacra. A családtagok közül a gyermek vagy az állandó gazdasági cseléd csak abban az esetben segédkezhet, amenyiben 16 évnél idősebb és az igazolvány tulajdonosával közös háztartásban él. Az aki a falujában vagy bársol másutt vásárolt élelmicikket hoz piacra, attól a vásár felügyelőségi közegek az őstermelői igazolványt elkobozzák és őt magát a budapesti piacokról és vásárcsarnokokból kitiltják. Ugyan ez az eset áll fenn akkor, ha az őstermelő gazda jelentkezés alkalmával a városi adóhivatal tisztviselőjének hamis adatokat mond be. Figyelmezteti a városi adóhivatal az őstermelőket, hogy az igazolva nyok kérelmezéseért legkésőbb folyó év augusztus l-ig jelentkezzenek, mert a késedelmes jelentkezésekből eredő bármilyen nemű károkért felelősséget nem vállal. A legnagyobb magyar publicista jubileuma Milotay István dr. a „Magyarság" főszerkesztője huszonöt éve áll a magyar újságírás szolgálatában. Ez a huszonöt év „a legnagyobb magyar publicista" nevet adta Milotay Istvánnak. A legteljesebb mértékben meg is érdemli ezt a jelzőt Milotay István, mert nemcsak munkássága, cikkeinek tartalma váltott ki mindenkor nagy elismerést, hanem lapjának, a „Magyarságának jelentősége és színvonala is a legelső helyre állítja Milotay Istvánt a magyar újságírásban. Milotay István cikkei mindenkor eseményt jelentettek a magyar közéletben, mindenkor irányt mutattak különösen az utóbbi tiz esztendő hullámzó és bizonytalan politikai életében. Színmagyar irás, a legigazibb magyar lap életét jelenti Milotay István munkássága. A magyar élet zűrzavaros és megfertőzött napjaiban gránitkő gyanánt áll a milotayirás, a milotay-ujságszerkesztés, a „Magyarság" élete és nevelése. A legnagyobb nemzetnevelő hatás árad ki Milotay Írásából és lapjából. Tekintélyt jelent ez nemcsak a belföldön, de a külföldön is. Ugyanakkor, amidőn Milotay István publicisztikai nagyságát elismerjük, meg kell emlékeznünk nagyszerű újságíró-gárdájáról, amely szintén kiváló és elsőrangú munkásságról tesz tanúságot. Milotay Istvánt huszonötéves jubileuma alkalmából Budapesen a Vigadóban nagy ünneplésben részesítették. A magyar közélet ünnepelte. E szerény sorokkal mi is csatlakozunk a szerencsekivánók hosszú sorához. (&•) AZ ESZTERGOM KERESKEDELMI TÁRSULAT KÖZLEMÉNYEI Az Esztergomi Kereskedelmi Társulat felhívja tagjait, hogy f. hó 16án, pénteken este 9 órakor a Magyar Király szállóban tartandó taggyűlésen saját érdekükben minél számo sabban megjeleni szíveskedjenek. A taggyűlés keretén belül Laping Miklós póstafelügyelő, az esztergomi m. kir. postahivatal főnöke egy általános ismertetést nyújt egy előadás keretében a posta üzletköreire vonatkozólag. Előadásának célja, hogy a nagyközönség figyelmét felhívja a postára és megismertesss a posta üzletköreivel. Saját érdekükben hívjuk fel tagjainkat arra, hogy ezen gyűlésen minél nagyobb számban megjelenni szíveskedjenek. Érdeklődőket szívesen látunk. Kik kérelmezték az alispánválasztás elhalasztását Az alispánválasztás elhalasztása tárgyában rendkívüli közgyűlés öszszehivását a mai napig az alább felsorolt törvényhatósági bizottsági tagok kérelmezték: Adolf Ágoston, Ács Lajos, Baják János, Balogh Ferenc, Balogh Zsigmond, Barcza Gyula, Bekő János, Bellus Béla, báró Bothner Árpád, vitéz Czakó Mihály, Csanády László, Csaplár József, dr. Csárszky István, Csengery Gyula, gróf DegenfeldSchomburg Ottó, vitéz Dinnyés Zsigmond, dr. Drahos János, Eggenhoffer Jenő, gróf Eszterházy Móric, Etter Ödön, dr. Fehér Gyula, dr. Földessy Tibor, dr. Frey Vilmos, Fritz Károly, Füle István, Gaál Endre, dr. Garzuly József, Gácser János, dr. Ghiczy Dénes, Ghiczy Elemér, dr. Gieber János, Glatz Gyula, Crábits Henrik, dr. Gróh József, Grosz István, Hajnal Oszkár, Halmos Antal, Harmath Mihály, Hauk János, Heinrich Henrik, Henser István, Hermann Lajos, Hollósy Sándor, Holop István, Horváth Antal, Horváth Béla, Horváth Mihály, Hörömpöli Zsigmond, Izsó Sándor, Jakóbi Mihály, dr. Jenny Géza, dr. Kamenszky Gyula, Katona József, Katona Mihály, Karikó János, Kálmán Miksa, Keleméi Béla, Kerety József, dr. Ke menés Illés, Kicsindy Géza, Klein Endre, Klotz Ignác, Kolossváry Kálmán, Komjáthy Aladár, Kompolthy Ö<fön, Körmendy Károly, Kubovits Ferenc, Láng Géza, Láng Kálmán, László Vince, Lengyel István, Lenkey Emil, dr Lepold Antal, Lévey József, Ligday János, Locher János, Lődy Mihály, Lőke Károly, Lugossy Gyula, Lukács Ferenc, Lukács Lajos, dr. Machovich Gyula, Mann Marton, Marosi József, vitéz Matus Gyula, dr. Mattyasóvszky Béla, dr. Mattyasóvszky Kasszián, Mayer Antal, Mayer János, Mayer Mihály, Mátéffy Viktor, Meszes Ferenc, Mészáros József, Michl Géza, Mihályi Endre, Michályi László, dr. Mike Lajos, Moller Ferenc, Molnár Imre, Molnár Sándor, Nagy Ágoston, Nagy István, Nagy János, Nagy Károly, Nemes Ferenc, Németh Gyula, Németh István, Noll Miklós, Oberthaller Antal, Ott Béla, dr. Paár Lajos, Paksy Pál, dr. Paléta Viktor, Papp József, Pataky Pál, Patzenhofer Herbert, dr. Paulovits Tibor, Pályi István, Perl József, Pethő Nándor, Pet ricsek Rezső, Péntek Lajos, Péntek Pál, Pifkó János, dr. Pogány Jenő, Princz István, Pungor Lajos, Rákosy Károly, Rehling Konrád, dr. Rogrün Jenő, báró Rohr Rezső, Roth Kálmán, vitéz Sághy Antal, dr. Sárváry Sándor, dr. Schmidt Sándor, dr. Schraidthauer Vdmos, Schrank Ödön, Schreck Jakab, Schrohmeis István, Schwach Sándor, Schwartz Sándor, Seedoch Károly, Skovronsky József, Sporny Károly, Stephanovsky Sándor, Stieber Antal, Surányi Ferenc, dr. Szabó Kálmán, Szakáll Ferenc, Szakáll Rezső, Szarka Dénes, Számord Ignác, Szánthó Géza, Szekendy Jó zsef, Sziklay Kálmán, Szijj Bálint, dr. Szőke Lajos, Sztankovits Endre, Takáts Ferenc, Taxner Béla, dr. Teutsch József, Thaly Dezső, dr. Thoma Imre, Tilesch Alfréd, Toldy János, dr. Tomanóczy József, Tóth Miklós, Tri bolt László, dr. Trinkl Kálmán, Vaszary Gyula, dr. Vándor József Vétsey Ede, vitéz Vértes István, Vida Jenő, dr. Virágh Elemér, Vitáris Dániel, vitéz SzivósWaldvogel József, Weisz Hermann, Weisz Mór, dr. Wiplinger Ödön, Zalay Lajos, gróf Zichy Ernő, Zoltán József. Összesen 183. Függönyök nagy választékban Illés Sándor cégnél. A forgalmi adóhátralékok kedvezményes befizetése A pénzügyminiszter 1934. évi 36.000 sz. rendeletében kedvezmé nyes részletfizetést engedélyezett azoknak, akiknek általános vagy fényűzési forgalmi adókötelezettsége már megszűnt, akár azért, mert kizárólag forgalmi adóváltság alá vont áruk eladásával foglalkoznak, akár azért, mert forgalmi, illetve fényűzési adóköteles foglalkozásuk már nincsen, illetve forgalmiadó fizetése alól teljesen felmentették — avagy az általános forgalmi — vagy fényűzési adóval tartozó hátralékosoktól az adót csak egyetemleges fizetési kötelezettség folytán követelik. Az adózók más csoportja csak egészen kivételes méltánylást igénylő esetekben nyerhetnek e rendelet alapján kedvezményt, egyébként csak 24 havi részletfizetési kedvezményre van igé nyük. A forgalmi adóvált ság (kész letváltság) fizetésére kötelezettek részére a pénzügyi hatóságok részletfizetési kedvezményt, vagy fizetési halasztást továbbra sem engedélyezhetnek. Hivatalból kapja meg a részletfizetési kedvezményt az, akinek a forgalmi-, illetve fényűzési adóhátraléka a 250 pengőt nem haladja meg. Ha a hátralék több 250 pengőnél, a részletfizetést Írásbeli, bélyegköteles beadványban (2 pengő) kell kérni az illetékes forgalmiadóhiva táltól. Az engedélyezhető részletfizetés leghosszabb tartama 60 hónap. Ha a hátralék több 250 pengőnél, havi egynegyed százalék kamatot (adópótlékot) kell fizetni. A részletfizetésre vonatkozó elsőfokú határozat ellen egyfokú fellebbezésnek van helye. PIPWPIPIWPIPIPIWPIPIPitNINPiPiPlPfPIIIIPIHPIPIPIPIPIPIPIPj Az ni őstermelői igazolványok kiváltása