Esztergom és Vidéke, 1933
1933-09-10 / 71.szám
Érdekesnek Ígérkezik a mai vizslaverseny A tavalyinál is érdekesebbnek ígérkezik a mai Országos vizslaverseny, melyet az „Esztergomi Sportvadászok Társaságáénak meghívására az „Országos Vizsla Club" ezidén is városunkban, a Körtvélyes- és Nyáras szigeteken rendez. A verseny vezetőségének élén gróf Esterházy László elnök áll, aki örömmel vette a meghívást és járult hozzá a Club vezetőségével a versenynek Esztergomban való tartá sához, mivel a terep kiválóan megfelel a verseny céljaira Mi is örömmel üdvözöljük a verseny rendezőségét Esztergomban, de Üdvözöljük sportvadászainkat is a kezdeményezésért, amellyel városunk idegenforgalmának tesz igen nagy szolgálatot. Szombat este lesz az ismerkedési estély a Magyar Királyban és 8 órakor társasvacsora, amely igen élénknek ígérkezik a sok idegen miatt, akik nemcsak az összes szobákat foglalták le, de részükre magánházaknál kerestek szállást. A verseny vezetősége vasárnap reggel 7 órakor gyülekezik és félnyolckor indul autóbuszokon a Magyar Király elől a verseny színhelyére. 8 órakor kezdődik a verseny és d. u. 6 óráig tart folytatólagosan. A városi közönség autóbuszokkal közelitheti meg a verseny szinhelyét. Autóbuszjáratok a Központi Kávéház elől délelőtt 11 és délután 2 órakor indulnak. Vissza ugyancsak autóbusszal lehet jönni délután 3 órától kezdődőleg. A rendezőség komp-közlekedésről is gondoskodott. A kompháznál Sörös Ede a Magyar Király vendéglőse gondoskodik az étkezésről. Halászlé, pörkölt és hideg ételek lesznek felszolgálva. Kellemes kirándulásnak Ígérkezik a szigeti vizslaverseny és amellett érdekes látnivalókban is lesz része a közönségnek, mert az ország 30 legkitűnőbb vadászvizsláját nevezték be és a nevezők között a legelőkelőbb vadászok szerepelnek. Este félnyolckor bankett és díjkiosztás a Magyar Király éttermében. Több mint 15 gyönyörű tiszteletdija van a versenynek és vármegyénk, valamint városunk is dijakkal járult hozzá. Az érdekes versenyre belépődij nincs, külön meghívókat sem bocsátottak ki, a rendezőség ezúton hív meg és szívesen lát minden érdeklődőt. Nagy jelentőségű orgonaavatás a tanítóképzőben Az esztergomi érseki tanítóképző igazgatója, Bartal Alajos jelentős avatásra bivta meg csütörtök d. e. 11 órára Esztergom kulturvezetőit. Az intézet dísztermében új orgona épült és ennek felavatására, bemutatására szólt a meghivó. Az igazgatói szobában gyűltek össze a meghívottak. Jelen volt Lepold Antal dr. főegyházmegyei főtanfelügyelő, prelátus-kanonok, dr. Drahos János prelátus-kanonok, eljött Budapestről a bemutatóra Riegler Ernő, a zeneművészeti főiskola kiváló orgonaszakos tanára, Harmat Artúr karnagytanár, zeneszerző, Koudela Géza dr. egyházzenei igazgató, akiknek a megjelenése már önmagában véve igazolja, hogy zenetörténelmi szempontból nagy napja van az érseki tanítóképzőnek. Ott láttuk Brenner Antal dr. városi főjegyzőt, vitéz SZÍVÓS- Waldvogel József ny. tábornokot, Felber Gyula dr. plébánost, Nádler István tanitónőképzőintézeti igazgatót, Blaskovics Piacid, leánygimnáziumi igazgatót, Madaras Aurél plébánost, Nemesszeghy István ny. zenetanárt, Béres István teológiai tanárt, Ammer József karnagyot, és az intézet több aktiv tanárát. Az új orgona a diszterem erkélyén áll. Gyönyörű alkotás, már az első pillanatra láttuk, hogy a modern munka, az orgonaépités legújabb technikájának készítménye. A bécsi Rieger-gyár jelzését viseli, de Magyarországon épült. A Rieger gyárnak Budapesten már meghono sodott gyára van, Garay János a cégvezetője. Az új orgonáról Riegler Ernő a zeneművészeti főiskola orgonatanszakos tanára, a pesti bazilika orgonistája, az orgona tervezője tartott rövid, szakszerű előadást. Azt mondotta a többi közt, hogy nincs még egy olyan modernkészitményű or gona a magyar tanítóképző intézetekben, mint az esztergomi képző most készült uj orgonája. Három szempont érvényesült tervezésénél és összeállításánál: művészeti, liturgikai és pedagógiai szempont. Ez a három szempont tökéletes alkotássá avatja az orgonát, amelynek birtoklása uj történelmi fejezet megnyitását is jelenti az intézet életében, az avatás az intézet ünnepi napja. Amikor ezeket elmondja nem mulaszthatja el, hogy ne fejezze ki elismerését azon áldozatkészség iránt amely az intézet egyházi fönntartója, fő hatósága részéről tapasztalható. Dicsérettel emlékezett meg Garay János orgonaépitőről is, aki minden tudását érvényesítette a kitűnő orgona felépítésében. Egy nagyon megszívlelendő szükségre is felhívta a jelen levő előkelőségek figyelmét arra, hogy ne sajnáljanak egy bizonyos összeget az orgona karbantartására fordítani. Jól tennék az esztergomi egyházi vezetők, ha az összes észter gomi orgonák karbantartása céljából egyesülnének, mert közös erővel nem kerül sokba az orgonák karbantartása és igy mindig jókarban, jóhangúak lennének. Ezután több orgonaszámot mutatott be a kiváló képességű művésztanár Riegler Ernő, a hallgatóság gyönyörűségére és őszinte elismerése mellett. Az avatásról azzal a bnyomással, szinte büszke tudattal távoztak a meghívottak, hogy az esztergomi képző orgonája valában nagy alkotás a magyar orgonaépités terén. Bizonyára értékes és jelentős zenei ünnepségek szintere lesz ezután a képző díszterme. A hercegprímás Bécsbe utazott Serédi Jusztinián bibornok-hercegprímás a lengyelországi Báthory-ünnepségekről szerdán éjfélkor érkezett Budapestre, ahol rövid pihenést tartott és még csütörtöki nap folyamán Celldömölkre utazott, hogy az ottani apátság alapításának 800-ik évfordu lója alkalmából tartott jubilleumi év pénteki befejező napján a hálaadó ünnepélyes istentiszteletet pontifikálja A biboros egyházfejedelem Celldömölkről Bécsbe utazott, hol a magyar zarándokok élén részt vesz az osztrák katolikus nagygyűlésen és az ezzel kapcsolatos ünnepségeken. Bécsből székvárosába tér vissza a hercegprímás, majd Budapestre is ellátogat rövid időre, hogy e két helyen rendezendő lengyelbarát ünnepségeken résztvegyen, azután pedig megkezdi őszi bérmautját főegyházmegyéje területén. A polgármester Bécsben. Glatz Gyula polgármester Bécsbe utazott, hogy résztvegyen a katholikus ünnepségeken és most rendezett kiálli táson. Meghalt Szob főbírája. Keve Károly, a szobi járás főszolgabirája, ma éjjel ötvenhatéves korában várat lanul elhunyt. Temetése szeptember 9-én, szombaton, délután negyedhárom órakor volt Szobon. Sobieski ünnepségek Esztergomban. A Sobieski ünnepségek magyarországi programmja egy nappal később fog lefolyni, mint ahogyan eredetileg tervezték. A bécsi ünnepségekről Magyarországba jövő lengyelek szept. 14-ike helyett 15ikén d. e. 9 óra 30 perckor fognak különvonaton Esztergomba érkezni. 10 órakor résztvesznek a bazilikában tartandó pontifikális szentmisén utána a magyar-lengyel egyesület ünnepség keretében áldoz a nagy lengyel király emlékének. A lengyel vendégek d. u. 3 órakor különhajón Budapestre térnek vissza, ahol másnap Hlond Ágoston biboros, lengyel primás tart ünnepélyes szentmisét a Szent István bazilikában. Az előkészületek serényen folynak, hogy méltóképpen viszonozzuk azt a meleg és lelkes fogadtatást, melyben a lengyelek a magyarokat az elmúlt héten a Báthory ünnepségek alkalmával hazájukban mindenütt fogadták. Városok kongresszusa. Szeptember 8-án és 9-én Pécsett a magyar városok kongresszust tartanak. Ezen a kongresszuson majdnem minden magyar város képviselteti magát, annál is inkább, mert Pécs óriási fejlődése, virágositása és idegenforgalmi jelentősége is vonzza az érdekelteket. Komáromból Alapy Gáspár polgármester vesz részt a kongresszuson. Sajnálattal láttuk, hogy Esztergomból nem jelentkezett senki a részvételre, pedig megérné a fáradságot és annyi áldozatot hozhatna a város, hogy az esztergomi kiküldött is résztvehetett volna a kongreszszuson. Pályázók az iparostanoncisko lai állásra. Olvastuk a polgármester hirdetményét, melyben felhívja azokat, akik pályázni kivannak az iparostanoncisko'ában évenként meg üresedő tanítói, illetőleg előadói ál lásokra, hogy nyújtsák be kérvényüket. Eddig rendszerint az esztergomi tanítóság sorából kerültek ki a pályázók, az idén azonban állásnélküli tanítók és szaktudással rendelkező, megfelelő iskolát végzett egyének is pályáznak. A választás vasárnap lesz. Kérjük a polgármestert, illetőleg helyettesét és Bárdos József iparostanonciskolai igazgatót, hassanak oda, hogy az állásnélküli diplomások közül többen bejussanak az iparostanonciskolába. Azért húzzuk alá ezt a kérelmünket, mert tudjuk, hogy többen vannak az eddigi tanítók és elaődók közölt, akik nyugdíjat élveznek, vagy állásban vannak. Jóakarattal, belátással legalább tiz állásnélküli diplomásnak lehet egy falat kenyeret juttatni. Ez esetben szigorú, elvhez való ragaszkodást kérünk : az állásnélküli diplomások pályázatát vegyék elsősorban figyelembe. Figyelni fogjuk a pályázatok eredményét. Az Esztergomi Oltáregyesület f. hó 10-én (szeptember második vasárnapján) tartja szokásos szentségimádó ájtatosságait a vízivárosi zárdatemplomban. Szeptember 11-én (hétfőn) délután 4 órakor választmányi ülés lesz a vízivárosi zárdában. Beiratások a társulati kisdedóvodába. A társulati kisdedovodában a beiratások szept. 13—14 én, szerdán és csütörtökön 9—12 óráig lesznek megtartva. Felvétetnek mind két nemű s 3. évüket betöltött kisdedek, akiknek életkorát a szülő, az anyakönyvi hivatal által, dijtalanul kiállított „ Tanúsítvánnyal * igazolni tartozik. Kéretnek a szülők, hogy a nevezett időben Írassák be a kis gyer3 csövei kisméretC szuperpépef konstruálni, mely minden óliomci; egyformán, teljes hangerővel, automatikus fodirtgmenfaiífésíaJ vett él amellett tökéletes zenei élvezetet nyújt, EZ MOST LEHETSÉGES MERT: «i új háromszoros OITETRÓOA, 02 új ftogyfrelwwidajó PEN TÓ DA. az új nagyteljesítményű végerősitőcső párosulva az ORION-REFLEX kapcsolásfal. (szabadalom bejelentve) óriási erősíté* mellért nagy dinamikus hagszóróvol LEHETŐVÉ TESZJ o 3+) LÁMPÁS Gyártja: Orlen izzóián-.pagyár mekeket, mert a későbbi, de különösen karácsony* előtti jelentkezők, figyelmen kivül lesznek hagyva. A tanitás 15-én pénteken kezdődik Igazgatóság. Filléres vonat Szegedre. Értesülésünk szerint a város idegenforgalmi Hivatala folyó év október hó 8-án Szegedre rendez kirándulást. Az előjelekből ítélve, ez a kirándulás felül fogja múlni az eddigieket, oly nagy az érdeklődés. Jelentkezéseket már most elfogad az Idegenforgalmi Hivatal, Kossuth Lajos-utca 25. sz. Telefon 44. Beiratás. Az esztergomi Szent Anna-zárdai elemi iskolában ós óvodában a beiratások f. hó 9., 10. és 11. napjain d. e. 8—12 óráig eszközöltetnek. Beiratásidij 1 P. Express-hird etés INTÉZETI PAPLAN WEISZ MÓR Posztóárűház SZÉCHENYI-TÉR 15 Elemi iskolai pótbeirások. A város iskolaszékének határozata alapján az 1933/34. tanévre szóló községi elemi iskolai pótbeirások szept. 10. 11. és 12.-én d. e. 8 órától 12 óráig tartatnak. Mindenki a saját kerületéhez tartozó iskolánál jelentkezhetik. A beírásnál minden tanuló után 1 P dij fizetendő, nem fizetés eseíén szegénységi bizonyítvány csatolandó. Szeptember 15.-én reggel 8 órakor Veni Sancte s 16. án rendes előadás. Betörés. F. hó 5-én Tokod községháza helyiségébe ismeretlen tettes álkulccsal behatolt s az egyik nyitott asztalfiókból 194 pengőt ellopott. A csendőrség a tettest nyomozza. ~i i 11 ii— . m t a r baxíllak a 7íl2qmmS és 1 első