Esztergom és Vidéke, 1933
1933-07-02 / 52.szám
egyhangúlag köszönetet mondott az egyesület vezetőségének eddig kifejtett munkásságáért és ugyancsak egyhangúlag három évre a követ-' kező tisztikart választotta meg. Díszem ök: dr. Gróh József, elnök: Lenkei Emil, társelnök: Brutsy Jenő, alelnök : Kovancsek Jenő, Schwach Sándor, titkár: Szántó Pál másodtitkar: Bencze József, háznagy :Jó-Dobronya Béla, pénztáros: Müller Izidor, könyvtáros : Philipp József, ellenőr: Eckstein Simon, ügyész: dr. Szegedi József, orvos: dr. Berényi Zsigmond, számvizsgálók: Kemény Imre, Koszival Rudolf, Rottár Alfonz. A közgyűlésen a régi elnökséggel és tisztikarral szemben egyhangúlag megnyilvánult bizalmat Lenkei Emil elnök köszönte meg és lelkes szavakkal optimizmust hirdetett. Hirdette a jövőben való bizakodásnak szükségességét, mert bizalom nélkül termelő munka meg nem indulhat. Hangoztatta, hogy a londoni konferenciának enyhülést kell hoznia és a békeszerződések rövidesen várható reviziójával szebb napok virradnak fel reánk is. áthelyezések a Szent Benedek-rendben. Kelemen Krizosztom dr. pannonalmi főapát az 1933—34. iskolai évre a bencésrend tagjai sorában az alábbi áthelyezéséket, illetve diszpozíciókat rendelte el: Pannonhalmára kerülnek : Kocsis Lénárd dr., .a rendi középiskolák főigazgatója, főiskolai tanárnak, Zoltán Veremund dr., Szabó Farkas dr., Tardos Vida dr. Budapesten: Mattyasóvszky Kasz szi'án dr. házfőnök és igazgató, idekerül Boldoghy Máriusz, Brunner Ernőd dr., és Simonyi Kunó Esztergomba: Balogh Albin dr. házfőnök és igazgató, Németh Döme, Scheidl Vénát dr. és Szalmay Ru pert. Győrött: Blazovich Jákó házfőnök, Virágh Teafii igazgató, Kalmár Gusztáv dr., Pápai Nárcisz és Pados Ot tokár tanárok. Kőszegre : Bodnár Ede és Maródi Árpád. Pápára: Dobrovics Ágoston úr. házfőnök és igazgató, Kurbély Vince Alfay Pongrác, Pálya Huber, Jámbor Mike dr., és Jiíhász Gergely tanárok. Sopronba: Fehér Bálint, Schattier Mátyás, Neiner Alfonz és Tóth Ciprián. Bakonybélbc: Kiss Szerafín perjel és Bodorkós Gilbert. Celldömölkre: Szomor Felicián és Nagy Kelemen. Zalaapátiba: Németh Bernát. Csanakfalura: Radó Polykarp dr. Aszófőre: Grassánovits Leó. Zamárdiba: Szarka Valér. Magyaróvárra: Horváth Ányos gazdasági tanulmányokra. Rómába: Linzer Szilárd tanár. Louvainbe: Prohászka René felsőbb tanulmányokra. Esztergomban nagy örömmel fogadták a főapátnak azon rendelkezését, mellyel az esztergomi bencésgimnázium élére Balogh Albin dr.-t állította, akit Esztergomban általánosan tisztelnek és szeretnek és ismerik tudományos munkásságát, melyet az Esztergom vidéki Régészeti és Történelmi Társulatban — melynek hosszú éveken át agilis igazgatója volt — kifejtett, s íreméi-i jük, hogy visszaérkezvén körünkbe, városunk és környékünk történelmi kincseit gyarapítani fogja kutatásaival — nagyobb elfoglaltsága mellett is. Üdvözöljük Balog Albin dr.-t, m bencés székház új házfőnökét és gimnáziumunk új igazgatóját. Amikor a benűésrend városunkból elhelyezett érdemes tagjainak távozását őszintén sajnáljuk, egyben az újonnan kinevezett bencéstanárokat Katolikus Nyári Egyetem heti órarendje Julius lén, szombaton: este a katolikus irók ismerkedési esté lye a Magyar Király vendéglőben. Julius 2'dn, vasárnap: 10 órakor a katolikus irók értekezlete a bencés gimnázium dísztermében. 6 órakor délután a Kat. Legényegylet dísztermében a kat. irók ünnepi estje, amelyen Eckhardt Sándor, Sik Sándor, Mécs László, Harsányi Lajos, Kincs István, Városi István szerepelnek. Julius 3-án és 4-én: £—10 órakor Echhardt Sándor dr. egyetemi tanár előadása , A modem francia irodalom és a katoticizmus"-ról. 10— 11 órakor Iványi János dr. egyetemi tanár előadása „A messiási kor hajnala" cimmel. 11 — 12 órakor báró Brandenstein Béla dr. egyetemi tanár előadása „ 1 z Isten-eszme az újkori filozófiában" cimmel. 5— 6 órakor délután dr. Lepold Antal prelátus kanonok „A keresztény ikonográfia"-ról. 6— 7 órakor dr. Gerevich Tibor egyetemi tanár „A keresztény művészet stilusaf-ről. Julius 5-én és 6-án : Délelőtt ugyanaz a program, mint 3-án és 4-én. 5— 6 órakor Mihelícs Vid dr. egyetemi tanár előadása „A Quad-: ragesimo anno és a társadalmi fejlődésiről. <6—7 órakor Gerevich Tibor. dr. Julius 1-én: 9—11 órakor Ibrányi Ferenc dr. főiskolai tanár előadása „A keresztény ethika bölcseleti alapjai "-ról. 11— 12 órakor Mihelics Vid :ár. 6— 7 órakor d. u. Gerevich Tibor de Junius 8-án: Délelőtt ugyanaz a programm, mint 7-én délelőtt. 4—6 órakor a Keresztény Múzeum .megtekintése. Vezetők: dr. Gerevich Tibor és dr. Lepold Antal. Sírok emelkednek,.. Sirok emelkednek messze az orosz rónán, a Morava partján, a Piave mentén, sirok, melyek apát, fiút, testvért őriznek, akik a drága életüket adták a legszentebbért, a hazáért. Sirok domborulnak itthon soksok temetőben, afröl a tiszta kötelesség bajnokai pihenik a nagy tusák fáradalmait. Ma egyetlen kötelességed legyen magyar testvérem ! A kegyelet adó ját ródd le azokkal szemben, akik érted áldoztak, adjál azoknak, akik kérnek tőled néhány fillért, mert egyetlen hősi sir sem maradhat jel telenül l A te életed vértanúinak kegyelettel áldozd adományod, nyissa meg szivedet a szent kötelesség, a haza, a Te halottaidnak emléke. Felkérjük a város áldozatkész hölgyeit, akik az előző években is szi vesén vettek részt a nemes akció ban, hogy juüus 2-án, vasárnap az egyes gyűjtőállomásokon a perselygyűjtésben résztvenni szíveskedjenek. 1. sz. gyűjtőhely: (Laktanya) dr. Horeczky Gézáné, László Istvánné, Berencz Györgyné, B andseh Mihályné, Országh Józsefné, Kerschbaummayer Ödönné. ly ári árusítás! 3.90 88 ,l,,ér 1.98 2.48 2.90 Fillérekért uj ruhában! Divatos női boeskoreipő Szövött mosó műselyem csikós és kockás mintákkal —98 és Bouratt divat szinekben mtr 1'28 nyers színben Műselyem schantung minden színben, métere — — — — Hernyó-selyem crep de chine kiváló minőség, szép színekben — Mintás műselyem georgette rendkívüli szép szinekben Női és férfi fürdődressz I-a maco modern fazonokban u.OÖ Férfi úszónadrág JÓ pamut fonálból 95 ,méf Atléta tricÓ fehér és fekete 88 ,,Uér Prima flanell takaró komplett nagyságban cca 190x140 3.98 és Dobáló karika 2 bot, 6 Jcarika 98 fmér Kész weekend párna modern szines huzattal Modern bútor-creton Gummi pólósapka Facsónak tengerész figurával — Férfi weekend félcipő könnyű varott, barna Női diszgallérok és övek legújabb díva os formák Női kefe készlet 1 fényezett nyeles hajkefe, 1 tükör, 1 fésű Férfi panama apacsing divatos szinekben fehér, drapp, kék Ä.4O Pyjama anyagok szavatoltan színtartó minőség Mosó mousline kis virágos nmr Millefleur ós dirndl —.68 maradékokban Ép Angin erŐS SZálú tartós, métere 76 méT Kék festő jól mosható 66 fülér Oxford éS Zefir férfi pyjamára 88 fiUér Flanell mintázott pyjamákra és evezős ruhákra —.68 Női műselyem nadrág komplett nagyság, szép szinek — Berliner-szerű egészségügyi betét Női harisnya erős, viskósa műselyem fmr netz szövésű 1.48 Divatmintás grenadin .... 100 cm. széles 9ö nuer Kerti gyermek készlet (3 drb) 58 méT Ingfreskó végben —.88, maradék 58 fíBér Mosó Ribulding fmr csodás kimintázás — — Öltönykelmék 140— 150 cm széles, legfinomabb tiszta gyapjú Q AA kamgarn minőségek Ö.ÖU Gyapjú Rayella kosztüm újdonságok — Gyapjú crepella modern szinek gg fillér 1.18 40 «Her _ _ 58 mér _ „ 9.80 _ _ 60 mér 98 mét 75 ,mér 58 ,mér 98 fiIlér 16 !Pk _ _ 2.68 2.88 Postai rendeléseket utánvéttel szállítnak Weisz Mór Posztóárúház Széchenyi-tér 15.