Esztergom és Vidéke, 1933

1933-03-09 / 20.szám

ES 11 RfiftH ./lit KE ÖTVENNEGYEDIK ÉVF. 20. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1933 CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 9 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Bég! adósság Tizennégy év óta minden párt felvette programjába, minden képviselő megígérte a választási hadjárat alkalmával a rokkantkérdés méltányos rendezését, de mindezideig csak olyan tessék-lássék megoldásig tudott eljutni, mely mindenképpen méltatlan a nemzethez is, meg a világháború rokkant hőseihez is. Igaz, hogy az ország gazdasági bajai állandóan s egyre nyomasztóbban nehezednek az államháztartásra, de nem oldották meg a bőkezű költekezés idejében a kérdést, ha évekkel ezelőtt nem tartották fontosnak és sürgősnek a pártok, legalább most pótolják a mulasztásokat. A rokkantak ügye a nemzet ügye. Minden rokkant magyar bénult teste beváltatlan adósságlevél. A háború alatt a veszélyben forgó haza jelszaván túl azzal buzdítottuk a kitartásra, hogy ha hősi halált halnak a becsület mezején, vagy testi épségüket áldozzák fel, az állam becsületbeli kötelességének tartja, hogy hozzátartozóikról gondoskodik s ellátja őket, ha nyomorékká váltak a háború poklában. A legkisebb kötelesség, hogy a rokkantak számára megélhetést, kenyeret biztosítsunk. Akiket a háború könyörtelenül megfosztott attól, hogy teljes munkaerővel dolgozhasanak, azok-számára a szenvedésekért és megpróbáltatásokért, az önfeláldozásért és a kötelességteljesitésért biztos kenyeret és hajlékot kell adnunk. Jól tudjuk, hogy a nyomasztó pénzügyi viszonyok a legnemesebb szándékot is korlátozzák a kérdés olyan szellemű megoldásában, mely minden részről megnyugvást és megelékedést váltana ki. De éppen a súlyos viszonyok között van nagy jelentősége az erkölcsi szempontnak, annak a becsületes jószándéknak, mely minden lehetőt megtesz, amit az adott viszonyok között megtehet. Mindazt meg kell adni, ami az országnak rendelkezésére áll. Mindazt elő kell teremteni, ami Március hó 2 an csütörtökön 7 és 9-kor a mostani szomorú pénzügyi helyzetben is előteremthető, hogy a rokkantak hozzájussanak méltányos és jogos járandóságukhoz, hogy megkapják a szerény de becsületes viszonzását annak sz áldozatnak, amelyet a hazának hoztak. Ez nem méltányosság ügye, hanem az igazságé, nem az emberszeretet kérdése, hanem a becsületé. Bármilyen szegények vagyunk is, de nem lehetünk annyira szegények, hogy koldulni küldjük a rokkantjainkat, s hogy tovább tűrjük a mankók vádoló kopogását. A legutóbbi miniszterelnöki nyilatkozat nagy megértést mutat a rokkantkérdés végleges rendezése iránt s a törvényjavaslat főleg arra törekszik, hogy a rokkantakat és hadigondozottakat kedvezményekben részesítsék s a gazdasági élet minden vonalán való elhelyezkedésüket és boldogulásukat segítsék. Ne feledjük, hogy Trianonra s a súlyos viszonyokra való hivatkozással csak akkor lehet a lelkeket a további türelemre és heroikus erőfeszítésre lelkesíteni, ha a kereszthordozás, közös, ha abban a nemzettest minden tagja egyformán osztozik, ha a bántó kivételek nem lázítják az ember természetes igazságérzetét. Az a nyomor, mely általános melyben mindenki osztozni kénytelen nem lázit, hanem lázit az a nyomor, amely látja a lehetetlen kivételeket, a fényűzés, álláshalmozás erkölcstelen eseteit s amely azt látja, hogy ebben a veszendő társadalomban a szociális belátásnak és felelősségérzetnek még a paránya is hiányzik. Válasz a „Feloszlatott városi képviselőtestület" c. cikkre Lenkei Emil a Kereskedelmi Társulat elnöke és városi képviselő, va sárnapi számunkban jóindulatú intencióktól vezetve cikket irt. Szívesen vettük a jóindulatú szándéktól sugallt cikkét, még szivesebben, hogy, mint képviselőtestületünk tagja figyelemmel kiséri várostársaink életét, küzdelmét és baját és ezeknek tanulmányozása közben szerzett gon dolatait esztergomi vonatkozásban irja meg okulás és tanulás céljából. Cikke több sorával azonban nem értettünk egyet. Mondanunk sem kell, hogy Esztergom egészen más helyzetben van, mint Kőszeg vagy Dombóvár és legjobban azt szeretnénk, ha várospolitikai, vagy városgazdálkodási vonatkozásban egy vidéki városhoz sem hasonlítanák Esztergomot. Az utóbbi 12 esztendő mélyreható nyomokat — nem akarjuk irni, hogy súlyos sebeket — hagyott városunkon. A nyomok várospolitikai és városgazdasági '•— helyesebben városgazdálkodási — okokból eredtek. Hogy mi történt itt, hogy hogy jutottunk az eladósodásba, azt fölöslegesnek tartjuk hangoztatni. Még nem érett meg az idő ennek valódi elbírálására. Lenkei Emil azt irja ezzel kapcsolatban, hogy „igazságos alapon szemrehányást tenni a múltért, bárkinek is, méltánytalanság volna." Mi nem akarunk szemrehányással élni, de azt mondjuk, hogy a szemrehányás bizonyos dolgoknál kevés, mert kárhoztatnunk kell olyan intézkedéseket, amelyekből terhek és károk származtak. Nem elég azt mondani, hogy nem volt előrelátás és ezzel napirendre térni. Ha egyes vezetőkben — általánosságban mondjuk — hiányzott is az előrelátás, az okszerűségnek, a megfontoltságnak, a közérdeknek, a lakosság teherbíró képességének szem előtt tartása mégsem szabad, hogy hiányozzék a városgazdálkodásban. Arról most nem beszélünk, hogy volt eset, amikor presztízskérdést csináltak egyikmásik városi ügyből. Tudjuk, hogy az autóbusz-üzemnél, a szövőgyárnál stb. voltak ráfizetések, ezek összevéve jelentékeny összegre rúgnak és, amikor az ezekre vonatkozó intézkedéseknél helytelenül jártak el, kérdezzük, miképpen tudnak eljárni nagyobb dolgoknál ? Mindig valami szempont diktálta az intézkedéseket és meg kell vallani, sokszor ezek a szempontok érvényesültek. Igy például a vizvezetéképitésnél a kulturális fellendülést, az idegenforgalmi nekilendülést tekintették, nem pedig azt, hogy vájjon elbírja e majd a terheket a közönség. Itt van a Közüzemi is. Micsoda veszteséget hozott ez a városnak. Hogy nem volt előrelátás ? Hát hol volt akkor az okosság, az okszerűség, a hozzáértés ? Ahol ezek hiányoznak, ott bizony kárhoztatni kell; ahol károk származnak, ott már az első pengő veszteségnél azt kell mondani, hogy ne tovább, nem vagytok, jó uraim, a vezetésre valók. De menjünk tovább. Az demagógia, ha hibákat ostorozunk ? No de, ne vitatkozzunk ezen. A cikk következő mondata : „Akik téves pénzügyi intézkedésekkel károkat okoztak, közgazdasági szempontból még mindig nagyobb érdemeket szereztek, mint azok, akik közömbösek voltak." Pardon, ezt még sem szabad állítani. Kézenfekvő dolog, hogy akik közömbösek voltak, nem okoztak kárt. Még mindig jobb kö zömbösnek lenni — bárcsak közöm bősek lettek volna azok, akiknek részük van abban, hogy ma adósságokkal és bajokkal küzdünk — mint kárt okozni. Nem lehet azt mondani, hogy hivatásos diplomaták, vagy politikusok követnek el hibákat, hát hogyne követne el egy kisváros egyik-másik vezetője. Természetesen mindanynyian emberek vagyunk, mindenkij ben van hiba, de vigyázzunk, mert I ha ezek a hibák a közre ártalmasak, akkor sietve kell mondanunk : köszönjük szépen a — hibákat, többet azokból nem kérünk. Hivatkozhatunk Mussolini intézkedéseire : aki valamilyen helyen vagy pozícióban nem felel meg, nincs tehetsége ahhoz a munkához, amely mellé állították, akkor oda kell állítani, ahová való. Senkit nem akarunk bántani ezekkel a megállapításokkal, de meg kell • mondanunk, hogy igenis, hibáztatni, jha szükség van ostorozni kell a hibákat és rossz intézkedéseket. Már I pedig ezekből sok jutott számunkra. Vécs Ottó. A vasárnap varázsa Isten a hetedik napot a pihenésre, önmegszentelésre jelölte. A mai élet két főembertipnst termelt ki: a munkanélkülit és a munkában roskadásig agyonhajszolt embert. Mind a kettő Isten s a keresztény állameszme elleni, mert a teremtés koronáját, az embert lerántja az istenadta piedesztáljáról, nemes, örök céljával megegyező helyzetéből, mely a munka és pihenés ideális váltakozásával megtartja az emberi életet az örök célhoz vezető útvonalon. A munkanélküli embertestvér életében a testi táplálkozás, a legszükségesebb életigények hiánya — a test, ösztön helytelen utakra mutató követelődzése nyomán — megfoszthatja a lelket fennköltségétől, irányjelölő szerepétől; a munkaadók sokszor zsarolni is kész kapzsisága miatt agyonhajszolt dolgozó testvért is komoly veszedelem fenyegeti, hogy léleknélküli, fásult, robotoló, zakatoló valamivé lesz. Ilyen életformák nem építők, de negatív félelmes elemek, melyek elsősorban lelki, de minden Hyppolit m Varsói bál Kacagtató vígjáték Izgalmas kémdráma MOZGÓBAN