Esztergom és Vidéke, 1933

1933-12-24 / 99 (100).szám

Vitézi bál! A Vitézi Rend orszá­gos jelentőségű bálja 1934. február 3 án este tartatik meg Budapesten a Vigadó összes helyiségeiben a szokott látványos keretek között. A megjelenésre kizárólag csak a Vitézi Rend bálrendezősége által kiadott „Meghívó" jogosít, kivéve a vitéze­ket és azok családtagjait. Meghívók igényelhntők akár írásban, akár sze­mélyesen Esztergomban a vármegyei Vitézi Székkapitányságnál, (Megye­háza) vagy Budapesten a bálrende­zőség irodájától, IV. Váci-utca 62. földszint 7. szám. A Jubileumi Emlékkönyv, mely Esztergom törökuralom alól való fel­szabadulásának 250 éves fordulója alkalmából 160 oldalon, bő tartalom­mal, sok képpel, az „Esztergom­vidéki Régészeti és Történelmi Tár­sulat" kiadásában jelent meg és azt a társulat tagjai, (az ujonan belépők is) illetményül kapják, minden könyv­kereskedésben kapható. Bolti ára 10 pengő. Szilveszteri záróra. Hivatalosan közlik, hogy ezidén a Szilveszteri záróra később lesz. A belügyminisz­ter megengedte, hogy a szórakoz­tató helyek, vendéglők, kávéházak Szilveszter utáni reggel hat órakor zárják üzemüket. Táncvizsga. Zachey Ilus tánc­tanitónŐ dec. 25-én, hétfőn este 8 órakor a Széchenyi Kaszinó termé­ben tanítványaival tánctanfolyamzáró estélyt rendez, melyre városunk fia­talságát tisztelettel meghivja. — De­cember 27-én új tánckurzus kezdő­dik. Etessük a madarakat! Szerény igényűek szegénykék, hálásan fogad­nák bármilyen ételmaradékot, zsira­dékot stb. Nyekkendők nagy választékban ILLés divatáruházban. Selyemfényű reggeli köntös 13 P Keménynél. Gyönyörű hatszemélyes műse­lyem kávés készlet csak 7*80 P ILLés cégnél. Tungsram villanyégőket és az összes villanyszerelési anyagokat leg­olcsóbban vesz MAROSI vaskeres­kedésében Esztergomban. Hamerli bőrkeztyű legolcsóbb Keménynél. Hamerli bélelt bőrkeztyűk és G. F. B. selyem bélelt harisnyák Schwachnál. 48 fillér a tenisz flanel ILLÉS Sándor cégnél! Tungsram égÖk nagyban kap ható Schwachnál. Hócipő, sárcipő újdonságok Ke menynél. Hó- és sárcipők legolcsóbban Schwachnál. Kik nyertek dijak a rejtvény versenyben? öt hetes rejtvénypályázatunk vé­get ért. A befutott pályázatokból látjuk, hogy a verseny igen nagy érdeklődést keltett. Éppen ezért el­határoztuk, hogy újév után új rejt­vényversenyt írunk ki. A versenyt uj rejtvényrovatvezető intézi. Célunk az, hogy szélesebb körben keltsük fel a rejtvényfejtők érdeklődését. Á nyereményekre vonatkozólag ismételten közöljük, hogy kik adtak dijat. Kiss Gábor úri és hölgyfodrász egy tartós ondolálást adotr, Domon­kos Sándor droguista egy gyönyörű púder kompaktot, Vörös József fű­szer és csemegekereskedő egy üveg pezsgőt, a „Del-Ka" cipőüzlet 3 ér­tékes csomagot, a Virág és Szántó cég 3 pár női harisnyát, 3 drb. Bazilika.gallért és 2 drb. nyakkendőt, a Szatzlauer-cukrászda, egy tortát, a Sehrank-Wkőr gyár egy üveg likőrt, a Kultur Mozgó 2 drb. mozijegyet, a Meszes-illatszert ár egy nagy üveg kölnit, a Sziklai fényképészeti sza­lon egy fényképfelvételt, a Technika rádiólaboratórium egy szép mennye­zetégőt, Schwach Sándor egy svejci sapkát, Karácsony István gyümölcs­üzlete egy kosár almát, a Jákics­féle hentesüzlet (Kossuth u.) 2 kgr. zsirszalonnát, Mátéffy Rezső és Zajda Ferenc borbélymesterek egy­egy havi borotválást, Borz Kálmán halászmester 2 kgr.-os pontyot, Jó­dobronya Béla karácsonyi cukorka­dobozt, a Buzárovits könyvkereske­dés egy doboz levélpapírt, Maschke Ferenc kereskedő és Parragi István vendéglős egy-egy üveg bort, Jeli­nek Kató himzőüzlete két szép kézi­munkát, az „Esztergom és Vidéke" egy havi előfizetést és Laiszky- cég egy doboz névjegyet. A dijakat a következők nyerték meg: Dudás József egy nyakkendő, Aczél Ferenc (Dorog) egy üveg bor, Berényi József (Dorog) egy nyak­kendő, Kovács Jenő egy üveg bor Huszár Béla 1 üveg likőr, özv. Kohn Gyuláné egy doboz levélpapír, Ma­darász Gábor (Dorog) az „Esztergom és Vidékét" egy hónapig, Bultinger Etel (Dorog) egy svejci sapka, Dóczy Lujza kézimunka, Jetiinek Adolf egy karácsonyi dobozt, Strubel Valéria egy fényképfelvétel, Földes Vilmos 3 drb. gallér, özv. Rengey Béláné egy Delka doboz, Mészáros Gizella egy doboz névjegy, Hantos Irén egy Delka doboz, Pataki István (Nyergesujfalu) egy mennyezetégő, Kostyál János (Tát) egy kosár alma, Németh Teréz egy üveg kölni, Tin­gyela Juliska 3 pár harisnya, Móricz Irén egy Delka doboz, Halász Anny egy tartós ondolálás, Csókás Erzsé­bet puderkompakt, Iványi Lajos 2 kgr. ponty, Kátó Ferenc egy üveg pezsgő, Perneczky Rezső egy havi borotválás, Fazekas Tivadar 2 kgr. zsirszalonna, Hajdú István egy torta, Moravik József egy havi borotválás, Merényiné Farkas Mária 2 drb. mozijegy. A dijakra szóló utalványok szer­dán délután 4—5 között vehetők át szerkesztőségünkben. Jégkorong-mérkőzés. F. hó 25 . én, Karácsony másodnapján, hétfőn d. e, 12 órai kezdettel a Sas kerti jégpályán bemutató jégkorongmérkő ­zés lesz két esztergomi kombinált csapat között. Belépőd'j nincs. ben. Chevallier későn veszi észre s az apró emberke miatt könnyekig kacagtató félreértések lavinájába ke­veredik. Harsogó kacagás kiséri vé­gig a film minden jelenetét s a leg­nagyobb siker jegyében futott 3 hé­ten keresztül a Royal Apollóban, december 25-én kerül hozzánk a Kultur műsorán. „A nagyhercegnő" Jeritza Mária az európai és az amerikai operák ünnepelt énekesnője most első izben lép fel filmen s a sok millió rajon­gói legnagyobb örömére elvonultatja mindazt, ami szinpadon aratott sike­reit kiváltotta. A filmet úgy rendez­ték, hogy az énekesnő érvényesül­jön mert Jeritzában mindenki az énekesnőt kivánja látni s főként hal­lani. Néhány finom, kedves dal mellett két nagy operaáriát énekel Jeritza: egyik Verdi „A végzet ha­talma", másik Aida tüneményes nagy áriája. Ez utóbbi operadiszle­tek között, a bécsi opera színpadán hangzott és a Jeritza-esték forró si­kerét kelti életre: December 26-án csak egy napig lesz a Kultur mű­során. Örök élménye lesz mindan­nak, aki Jeritzát ismeri és hallotta, és mindannak, aki még nem ismeri és nem hallotta. Szerkesztő: VÉCS OTTÓ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: LAISZKY KÁZMÉR Kellemes karácsonyi ünnepe , ket kivan kedves közönségé­nek a KULTUR MOZGÓ. Kultur Mozgó karácsonyi műsorai: „A Kölyök és Én.. ." Chevallier idei első nagy filmsikere, a szezon eddigi legédesebb vígjátéka, egy másfél éves apró ember könnyekig kacagtató kalandja. Chevallier a dús­gazdag világfi hazaérkezik menyasz­szonya látogatására, amikor egy szegény asszony apró gyermekét autójába teszi egy levélke kíséreté­BÍDIO Vasárnap, december 24. 9.30 Hirek. — 10 Egyházi ének és szent­beszéd a Szent István Bazilikából. — 11.15 Unitárius istentisztelet. — 12.30 Hangv. — 2 Gramofon. — 3 Gazdasági előadás. — 3.50 Gyermekdalok — 4.30 Szabadelőadás. — 5 Sporteredmények. — 6.30 Tóth Tiha­mér dr. karácsonyi előadása. — 7 Harang­szó az egyetemi lemplomből. — 8.55 Ha­rangszó közv. Betlehemből. Koudela Géza dr. beszédével. — 12 Éjféli mise a város­majori plébánia-templomból. Hétfő, december 25 8.45 Hirek. — Ref. istentisztelet — 10 Egyházi ének és szentbeszéd a belvárosi plébánia-templomból. — 11.30 Ev. istentiszt. 12.45 Hangv. — 2 Gramofon. — 3 Gyer­mekszinház. — 4 Szalonzene. — 5 Kará­csonyi népszokások. — 5.30 Sporteredmé­nyek. — 5.40 Egyházi énekhangverseny. — 6.40 Karácsonyi előadás. — 7.10 Beszámoló a rádióhétről. — 7.25 Cigányzene. — 8 Vidám elbeszélés. — 8.30 Operettelőadás. — Majd jazzene Kalmár énekszáméival. — 11.10 Gramofon. Kedd, december 26. 9.45 Hirek. — 10 Egyházi ének és szent­beszéd a koronázó főtemplomból. — 11.15 Gör. kat. istentiszt. — 12.30 Gitár hangv. — 1.45 Katonazene — 3 30 Népszerű le­mezek. — 4.30 Szabadelőadás. —- 5 Ma­gyar nóták cigányzenekisérettel. — 7.50 Sporteredmények. — 7 Bécsi közvetités. — 8.3f> Szabadelőadás. — 9.05 Hangverseny. — 10.15 Hirek. — 10.25 Cigányzene. — 11 Angolnyelvű karácsonyi előadás. Szerda, december 27. 7 Gramofon. — 10 Felolvasás. — Köz­ben gramofon. — 12.05 Szalonzene. — 1.30 Rendőrzenekar. — 3.30 Diákfélóra. — 4 Asszonyok tanácsadója. — 5 Szabadelőadás. — 5.30 Gramofon. — 6 Olasz lecke. — 6.30 Tárogató. — 7 Munkásfélóra. — 7.30 Vo­nósnégyes. —r 8.40 Két vidám egyfe'voná­sos. — 9.40 Hirek. — 10 Cigányzene — 11 Hangverseny. Csütörtök, december 28. 7 Gramofon — 10 Felolvasás.— Közben gramofon. — 12 05 Szólókvartett. — 1.30 Szimfonikus hangv. — 4 Ifjúsági előadás. — 5 Gazdasági előadás. — 5.30 Zongora. — 6 Angol lecke. — 7 Novella. — 7.30 Opera. — Utána jazz zena énekkel. Péntek, december 29. 7 Gramofon. — 10 Felolvasás. — Közben gramofon. — 12.05 Hangverseny. — 1.30 Cigányzene. — 3.30 Diákfálóra. — 4 Sza­badelőadás. —• 5 Vidám elbeszélés. — 5.30 Szalonzene. — 6.10 Gyorsírás. — 6.40 Ha­ge dű zongor akisérettel. — 7.10 Külügyi negyedóra. — 7.25 Gramofon. — 8.50 Ope­rettrészletek. — 10.15 Hitek. — 10.35 Ci­gányzene. Szombat, december 30. 7 Gramofon. — 10 Felolvasás. — Közben gramofon. — 12.05 Ének zongorakísérettel. — 1.30 Hangverseny. — 4 Meseóra. — 5 Szabadelőadás, — 5.20 Gramofon. — 6 Mit üzen a rádió. — 6.40 Ref. Énekkar. — 7.30 Novella. — 8 Hangjáték. — 9.30 Hirek. — 9.50 Cigányzene. — 10 45 Hangverseny. Édeskés zöldszilváni bor OO fillér AMONNÁL Köszönetnyilvánítás. Leghálásabb köszönetemet fe­jezem ki az Esztergomi Tanító­képző tanérainak, a képzős if­júságnak, a tisztelendő nővé­reknek, az esztergomi vasutas kartársaknak és mindazoknak, kik felejthetetlen drága jó kis­leányunk elhunyta alkalmából részvétükkel és a temetésen való megjelenésükkel mély fáj­dalmunkat enyhítették, a rava­talra koszorút vagy virágot he­lyeztek. Esztergom, 1933. dee. 23."; Regős Imre ny. főkalauz. Értesités. Tisztelettel értesítem a nagyér­demű borfogyasztó közönséget, hogy saját termésű kimérését újból megkezdtem. 1 liter édes kadar 50 fill. 1 liter ó-rizling 46 fill. 1 liter új-rizling 40 fül. Boraim tisztán kezelt, kellemes zamatúak, miért is tisztelettel kérem a n. é. közönség szives pártfogását. Mitter János bortermelő Simor-u. 24. Eladó az Uri-utca 17. sz. 3 szoba 2 konyha, 1 speizből álló ház. Víz­vezeték a konyhában. Bővebbet ugyan­ott a tulajdonosnál. Kiadó május l-re 3 szobás utcai lakás mellékhelyiségekkel Dobozi M.­utca 3. sz. alatt. Eladó sürgősen a Lőrinc-utca 9. sz. ház. Bővebbet ugyanott. Eladók egy új fehér sárgarézdiszes vaságy hozzávaló rugany és éjjeli szek­rénnyel, ülő fürdőkád, 6 drb. szék, mosóteknő, függönytartók, egy finom téli férfikabát. Lőrinc-u. 7. sz. alatt. Ugyanott perzsaszőnyegjavitó keres­tetik. Konyhakert céljaira alkalmas cca 2 és fél kat. hold föld a belterüle­ten bérbeadó. Bővebbet a Kolos kor­ház gondnokánál. Kiadó 3 szobás lakás máj. l-re (esetleg azonnalra), középrész, kerttel. Cim Deák Ferenc-utca 59. Bővebbet Bekőnél, Jókai-u. 12. Kiadó egy 3 szobás és egy 4 szo­bás lakás febr. l-re. Cim Jókai-u. 19 Szilveszter-est Zachey Ilus tánciskolájában

Next

/
Oldalképek
Tartalom