Esztergom és Vidéke, 1933
1933-11-23 / 91 (92).szám
1933. november^23 ESZTERGOM és VIDÉKE 3 nek vagyunk a mások lelkéért, mer egy perc csupán a létünk és aztán könyörtelen számadást kell adnunk a ránkbizottakról." A hercegprímás hazaérkezett Rómából. Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás november 3 án indult el Rómába ötszázötven magyar zarándokkal, akik még november 12-én érkeztek vissza Budapestre Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás szombaton éjei érkezett meg a trieszti gyorsvonattal a déli pályaudvarra. Fogadtatására megjelent a pályaudvaron az Actio Catholica részéről Gévay-Wolff ny. államtitkár, Huszár Károly v. miniszter elnök, Zsembery István, az Actio Catholica alelnöke, Mészáros János általános érseki helytartó, Mihalovits Zsigmond az Actio Catholica országos igazga tója és sokan mások. A trieszti gyorsvonat beérkezése után a pá lyaudvaron megjelent Egyetemi Énekkarok énekeltek, majd Huszár Károlyné v. miniszter elnök neje egy gyönyörű fehér rózsacsokrot adott át a biboros-hereegprimásnak, ki meghatottan köszönte meg a meleg fogadtatást és megemlékezett beszédében arról, hogy őszentsége a pápa nagy elismeréssel adózott a magyarokról, akik iránt atyai jóindulattal viseltetik s a magyar zarándokok útján különleges áldását is küldötte a magyar nemzetnek. A főpásztor a vasárnap délelőttöt Buda pesten töltötte. Innen vasárnap dél ben jött haza székhelyére. II. Ottó király születésnapja alkalmából vasárnap a plébánia-templomban külön szentmise volt, ame lyen Kornhaber Samuné elnöknővel az élén nemcsak a Magyar Nők Szentkorona Szövetsége esztergomi csoportjának tagjai vettek részt, hanem a legitimisták is szépszámmal voltak jelen. A város közönségét Glatz Gyula polgármester képviselte. Halálozás. Pölczer Frigyes, az Esztergomi Takarékpénztar cégjegyző tisztviselője és az Esztergomi Gaz-f dasági Bank igazgatója f. hó 19-én este 8 órakor hirtelen meghalt. Halála őszinte és átérzett részvétet keltett Esztergomban. Pölczer Frigyes 44 évig élt, igy annál megrendítőbb volt halálának hire Kötelességtudó, szorgalmas és közszeretetnek örvendő banktisztviselő volt, minden körben őszinte megbecsüléssel vették körül. A háborúban mint tartalékos főhadnagy teljesített szolgálatot, több hadiérem tulajdonosa. Temetése nagy részvét mellett ked den délután volt a belvárosi temetőben. A koporsónál Etter Ödön a takarékpénztár, vitéz dr. Zsiga János pedig a frontharcosok nevében búcsúztatta az elhunytat. Megható látvány volt a frontharcosok megjelenése a temetésen, akik egyenruhájukban húszan jöttek el bajtársi végtisztességadásra, és ők vitték a koporsót is. A bajtársi összetartozás eme nagyszerű példája a gyászoló közönség lelkében az igazi felebaráti szeretet húrjait reszkedtette meg . . . A sirig tartó bajtársi szeretet őszinte megnyilatkozása volt ez 1 Szabadságon. Horváth György dr. rendőrtanácsos üdülési szabadságát megkezdte. Szabadságának tar tama alatt Hegeáűs Zoltán dr. rendőrkapitány helyettesíti. Mikulás- és karácsonyi-vásár. A helyi Stefáni Szövetség a szokásos Mikulás- és karácsonyi-vásárját az idén is megtartja f. évi december 2—3-án a Fürdő szálló dísztermében. A vásárt előkészítő kézimunkadélutánok már nagyban folynak min den hétfőn, szerdán és pénteken d. u. 3—8 óráig a védőintézet helyiségeiben, hol jóságos, áldozatkész kezek fáradoznak a szegény gyermekekért. A vezetőség előre felhívja a gyermekeket szerető emberek figyelmét a szép és olcsó Mikulás- és karácsonyi-vásárra és a bájos gyermekszindarabra. Kéri a nagyközönséget támogassa az anyák és gyer mekek megmentésére irányuló törekvésében. Műsor a legközelebbi számban. Büchner két miséjét adták egy napon. November 19 én, vasárnap Budapesten az Árpádházi Szent Erzsébetről elnevezett plébánia-templomban, a templom búcsúja alkalmából, az ünnepélyes nagymisén Büchner Antal e napra írt nagyszabású Szent Erzsébet miséjét (XXVII. mise) adta elő az egyházi énekkar az államrendőrség zenekarának közreműködésével Kamondy János karnagy vezénylésével. Ugyanaznap az Emericana Orsz. Vezérbizottságának Dorogon tartott ünnepélyes diszgyűlése alkalmával és óhajára Büchner örökbecsű Bányászmiséjét (XXVIII. mise) adták elő a bányatemplomban, a bányamunkások énekkara és a bányászzenekar közreműködésével, a szerző személyes vezetésével. A szerzőnek mind a két miséjét a rádió is köz vetítette már, a Bányamisét 1931ben a dorogi bányatemplom felszentelése alkalmával, a Szent Erzsébetmisét pedig a nyáron a kir. vártemplomból. Kocsi jegyzőválasztás. Kocs község képviselőtestülete Derecskey János kömlődi főjegyzőt választotta me g jegyzőjévé. A megüresedett kömlődi jegyzői állásra a mostani adó ügyi jegyzőnek, Nagy Kálmánnak van egyedül kilátása s ezzel a másodjegyzői állás meg fog szűnni. Karácsonyfaünnepély. A Magyar Turista Egyesület minden évben karácsonyfaünnepélyt rendez egyes községek gyermekei részére Ez évben december 17 én Késztőlcön rendez az egyesület ilyen ünnepélyt. Az Esztergomi Osztály ezúton kéri fel az Osztály tagjait, valamint a jószívű közönséget, hogy szeretetadományait a kesztölci szegény óvodás és iskolás gyermekek részére f. é. december 2-ig Kemény Miklós titkárhoz (városháza) eljuttatni szíveskedjék. Minden adomány hirlapilag nyugtáztatik. Stefánia gyermekszinelőadás december 2—3 án d. u. fél 5 órakor a Fürdő szálloda nagytermében. Belépődij szombaton 1 P, vasárnap 50 fillér. Katolikus egyesületekben csak kifogástalan színdarabok adhatók elő. A püspöki kar októberi konferenciáján hozott határozatának megfelelően a biboros-hercegprimás felhívja papjait, különösképen a katolikus egyesületeket vezető lelkipásztorokat a legszorosabb felügye létre és ellenőrzésre oly irányban, hogy a katolikus egyesületekben csak minden tekintetben de legfőképpen erkölcsi vonatkozásban teljesen kifogástalan színdarabok kerüljenek előadásra. A püspöki kar az ilyen darabok jegyzékét is össze fogja állittani, amig azonban ez megtörténik, az egyesületi vezetőket a legéberebb ügyelésre kéri fel a biboros főpásztor. Mint minden évben, az idén kedves, tanulságos színdarabot adnak elő a gimnáziumban dec. 8 án és 10 én. A népművelési bizottság közgyűlése. F. hó 20-án, hétfőn d. e. 11 órakor tartotta a Vármegyei Iskolánkivüli Népművelési Bizottság közgyűlését Karcsay Miklós alispánhelyettes elnöklete alatt a vármegyeház kistermében. Wiesenbacher József vm. népművelési titkár kimerítő jelentését a közgyűlés tudomásul vette, majd köszönetet mondott Obermüller Ferenc reáliskolai igazgatónak a szabadegyetemi előadások szervezéseért. Wiesenbacher titkár javaslatára köszönetet szavaztak Váry Mária pilisszentlélek! kántortanitónőnek a népművelés terén kifejtett valóságos apostoli munkásságáért. A kultuszminiszter a községnek egy 250 pengős rádiót adományozott nép művelés céljaira. Uj tagokul választattak Drahos János és Jeszenszky Kálmán prelátus-kanonokok, Balogh Albin dr. gimnáziumi igazgató, Fel. ber Gyula dr és Madaras Aurél plébánosok. Elhatározták továbbá, hogy a mult évben bevált főzőtanfolyamokat ez évben is több helyen bevezetik. Turistahir. Mogyorósbányai búcsú alkalmával a M. T. E. Esztergomi Osztálya kirándulást rendez f. hó 26-án (vasárnap) az ottani menedékházba. A kirándulás két csoportban történik. Az első csoport a tokodi állomáson száll le és Péliföldszentkereszten keresztül (ahol megtekinti az új kálváriát) érkezik a menedékházba. A másik csoport a táti állomásról egyenest Mogyorósbányára megy. Élelmezésről mindenki maga gondoskodik. Indulás a reggel 8 óra 24 perckor induló vonattal. Hegycsuszamlás Szenttamáson. Szenttamás-hegy ismét megindult. A legutóbbi esőzések megint meglazították a meredek hegy felső rétegét. Tavasszal a Lépcső utcában volt hegyomlás, most pedig Rózsautca fölött szakadt le a hegy és az 1. és 5. sz. házak tetejét beszakította. A polgármester a mérnökökkel a veszélyeztetett helyen szemlét tartott és veszélyesnek találják az ottlakást, miért is elrendelik az 1., 3. és 5. számú házak kiürítését. Mivel pedig a város saját anyagi erejéből képtelen biztosító műveket létesíteni, a kormányhoz fordul állami segítségért, hogy igy véglegesen elkerül hessék a fenyegető nagyobb katasztrófát. , Megnagyobbítják az iskolai játszóteret. Az iskolaszék legutóbbi ülésén szóba került a Szent Imre utcai elemi iskola udvarának és játszóterének kibővítése. Vitéz SzivósWaldvogel József ny. tábornok azt ajánlotta, hogy a tornaterem mögötti öreg házat bontassa le a város és a telket csatolják az iskolához. A terv akadályokba ütközött, mert a ház telkét a polgármester luteránus templom céljaira már odaígérte. Mégis az iskolaszék e teJek mellett döntött, azzal, hogy a luteránusoknak más helyet jelöljön ki a város. Autógázolás. Ilich Kornél 7 éves iskolás fiút f. hó 17-én, délután 2 órakor a Ferenc József-úton Mekler János soffőr által vezetett autó el ütötte. Sérülése súlyos. A Koloskórházban ápolják. Lopás. Kárál Mátyásné káptalanmalombérlő feljelentést tett ismereti len tettes ellen 25 kgr. 0 ás liszt ellopása miatt. Talált csontváz. Kulcsár József Körösi László utca 21 alatt a körtefatövében egy csontvázat talált. Orvosi vélemény szerint a hulla 200—250 éves, tehát Esztergom várának ostroma idejéből származik. Sodrófával verte meg a szomszédasszonya. Kosztolányi Jánosné szül. Matusek Mária 74 éves napszám osnő, csévi lakost otthonában Pazdera Istvánné sodrófával megverte és balkezén súlyos sérülést ejtett. A Kolos-kórházban ápolják. Leforrázta karját. Griesz Istvánné 44 éves házvezetőnő, kenyérmezői lakos, lakásán, munkaközben lefor rázta balkarját. Súlyos égési sebek kel szállították be a Kolosba. Az Öreg Hollók köszönete. Az Öreg Ho'lók Parancsnoksága a kö vetkező sorok közlésé'e kérte fel szerkesztőségünket: „Mindazon köz testületeknek és maga (személyeknek, akik jelmezek kölcsönzésével, az alább felsorolt felülfizetésekkel és egyébb támogatásukkal, valamint az előadáson való megjelenésükkel csapatunkat oly hathatósan segítették a „Bécsi menyasszony" előadása alkalmával, ezúton mondunk hálás köszönetet azzal a kérelemmel, hogy áldozatos és támogató szeretetükben minket a jövőben is megtartani kegyeskedjenek. Az Öreg Hollók Parancsnoksága " — Felülfizetések: Etter Ödön 10 P, dr. Machovics Gyula 8 P, dr. Eggenhofer Béla 7 P, Brutsy Jenő 5 P, dr. Takács József 4 P, Kerschbaummayer Károly, dr. Kőműves László 3—3 P, dr. Balogh Albin, dr. Drahos János, dr. Felber Gyula, dr. Jeszenszky Kálmán, N. N.. Szmatlik Antal 2—2 P, Bartal Alajos, dr. Katona Sándor, Madaras Aurél, N. N., dr Schleifer Mályás 1—1 P. A Nemzeti Egység Köre az esztergomi állástalan fiatalokért. A Nemzeti Egység esztergomi köre kérelmet intézett a vármegye főispánjához és a város polgármesteréhez az esztergomi állástalan fiatalok ügyében és remélhető is, hogy közbenjárásának meg lesz a kivánt eredménye. Lingauer Sándor dr. főispán és Glatz Gyula polgármester határozott ígéretet tett, hogy több állástalan fiatalt keresethez juttat. Szőlősgazdák figyelmébe. A szől'sgazdatársadalom már huzamosabb idő óta sürgeti a borpárlat rendelet módosítását. A pénzügyminiszter most rendeletet adott ki, melynek értelmében borpárlatot külön engedély nélkül az esztergomi GyümölcsértéKesitő Központi Szeszfőzdében, bármely mennyiségben is elő lehet állítani és a termelt borpárlatot a termelő maga értékesítheti. Aki tehát borából, borpárlatot óhajt termelni, forduljon az esztergomi Gyümölcsértékesitő és Központi Szövetkezethez. Nagy Mikulás- és karácsonyivásár a Fürdő szálloda nagytermében december 2—3-án. Belépődij nincs ! Álarcos operaénekesnö az utcán. Erről közöl rendkívül érdekes cikket a Délibáb uj száma, amely 84 oldal terjedelemben és gazdag tartalommal jelent meg. Ezenkívül pompás budapesti és külföldi rádióműsorokat, slágerszövegeket, szinházi beszámolókat, pletykákat, nagyszerű filmriportokat, folytatásos regényt, egyfelvonásos színdarabot, rejtvényeket és közel száz képet talál az olvasó a népszerű színházi hetilapban. A Délibáb egy száma 20 fillér. Jelvényt kapnak a legjobb tornászok. Szép gondolatot valósit meg a Magyar Országos Torna Szövetség. A középiskolás ifjúság részére vas, bronz, ezüst és arany szövetségi jelvényeket ad ki, melyek elnyerésére versenyeket rendeztet. A versenynek szabályai vannak, ame lyek megállapítják, kik milyen jelvényt érdemeltek. A jelvényeket a külön kiirt ifjúsági jelvényszerző versenyeken ítélik oda. A „Szabadság" vitéz BajcsyZsilinszky Endre pompás hetilapja 12 nagy oldalon jelenik még és minden szombaton kapható az árusítóknál és a dohánytőzsdékben. Cikkeit a legkitűnőbb magyar irók és publicisták irják. Föld Népe cimmel négyoldalas mellékleten foglalkozik a falu népének minden problémájával, bajaival, gondjaival. Oktat, buzdít, szórakoztat. Uj előfizetési ára egész évre 5 P. félévre 2"50 P. negyedévre 1*30 P. egy hónapra 50 fillér. Megrendelhető a helyi bizományosnál, a NRP helyi pártszervezetnél, vagy a kiadóhivatalban : Budapest, VI. Aradi-u. 8. Hócipő, sárcipő újdonságok Keménynél.