Esztergom és Vidéke, 1933

1933-10-05 / 78.szám

A feketehegyi kilátós mene­dékház felavatása. Az esztergomi turista osztály a város hozzájárulá­sával a Fekete hegy egyik legszebb helyén kilátós menedékházat épített, melynek ünnepélyes felavatása f. hó 15 én, vasárnap lesz. Ezalkalomból a Magyar Turista Szövetség húsz­éves jubileumával kapcsolatban min­takirándulást rendez ezen menedék­ház felavatására. Fogtechnikai értesítés. Fercsel Lajos fogtechnikus betegségéből fel­gyógyult és laboratóriumát újból to­vább folytatja Horánszky-utca 10. szám alatt. Versenytárgyalási hirdetmény. Az esztergomi m. kir. államépitészeti hivatal nyilvános versenytárgyalást hirdetett a tar dos-vértestolnai viciná­lis közút kiépítésével kapcsolatos műtárgyak és úttesttartozékok épí­tési munkálataira. Az építési mun­kák az átadás után azonnal megkez­dendők és legkésőbb 1934. június 20-ra teljesen befejezendők. Az aján­latok f. évi október hó 18-án d. e. 10 óráig adandók be az esztergomi m. kir. államépitészeti hivatalban, ahol azok 11 órakor fel lesznek bontva, melyen az ajánlattevők is jelen lehetnek. A tervek, ajánlati minta és ajánlati költségvetés ugyan­itt a hivatalos idő alatt (8—2 óráig) megtekinthetők és az ajánlat és az ajánlati költségvetés 2 pengő áron megszerezhetők. A nem állami segédtanítók eló­lépése. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a pénzügyminiszterrel egyet­értőleg rendeletet adott ki a nem állami segédtanítók és segédovónők előlépéséről. Áz 1932. évi 3000. M. E. számú rendelet ugyanis kimon­dotta, hogy 1932. július végéig fel­függesztendők mindazok a rendelke­zések, amelyek szerint a közalkal mazottak az általuk eltöltött várako­zási idő alapján magasabb fizetési osztályba léphetnek elő, továbbá, hogy ez idő az előléptetéseknél fi­gyelmen kivül hagyandó. A vallás­os közoktatásügyi miniszter rende­lete most kimondotta, hogy ezek a rendelkezések a nem állami elemi iskolai segédtanítókra és segédovó­nőkre is vonatkoznak, akik egyéb­ként három esztendő után léphetnek elő magasabb fizetési osztályba. Városi Zeneiskolai felvétel és beiratkozás. Az Esztergomi állami­lag engedélyezett Zeneiskolában ok­tóbertől is lehet beiratkozni kezdő és tehetséges növendékeknek kedvez­ményes tandij, havi 8—10—12 P. zongora, hegedű, cselló és ének tan­szakokra. Jelentkezni lehet kedden, szerdán d. u. 3—4-ig a Zeneiskolai helyiségben Ferenc József-út 31. sz. (Szent István fürdőszállóval szemben) Tanitás a Zeneművészeti tanterv sze­rint. Vezető igazgató tanár Büchner Antal Zeneművészeti Főiskolát vég­zett oki. zeneszerző, orgona és ének­tanár, főszékesegyházi karnagy. Télen adjanak hosszabb szü­netet az iskolákban. Győr megye feliratban kéri a kultuszkormányt arra, hogy a meghosszabbított nyári szünidő helyett télen adjanak hosz­szabb szünetet az iskolákban. Ezt a kérését azzal indokolja, hogy külö­nösen vidéken nagyon sok iskolás­gyermek cipő- és ruhahiány miatt amúgy sem tud iskolába járni. Karszalagot kapnak az utka­parók. A kereskedelemügyi minisz­ter úgy intézkedett, hogy az állami útkaparókat a koronás magyar cí­mert feltüntető vörös posztó kar­szalaggal, a törvényhatósági és vici­nális utak útkaparóit pedig a tör­vényhatóság címerével ellátott zöld karszalaggal kell ellátni. Tungsram villany égőket és az összes villanyszerelési anyagokat leg­olcsóbban vesz MAROSI vaskeres­kedésében Esztergomban. Nemzeti zarándoklást vezet Rómába a hercegprímás. A jubi­leumi Szentév alatt novemberben másodszor indulnak el Serédi Jusz­tinián dr. biboros hercegprímás veze­tésével a magyar katolikusok Ró mába. A nemzeti zarándoklás no­vember 3-án indul el. A zarándokok Rómában részt vesznek a jubileumi istentiszteleteken és hódoló kihallga­táson jelennek meg XI. Pius pápa előtt. Jelentkeztek a sajtókalózok. Egyik legutóbbi számunkban „ Sajtó ­kalózok" cimmel egy hirt irtunk és abban tiltakoztunk az ellen, hogy esztergomi eseményeket szenzációvá fújjon fel a tatai sajtóorgánum, ille­tőleg, hogy meg nem történi „ese­mények"-kel traktálja Esztergom' közönségét. A tatai újság vezető­helyen felelt hírünkre, de nem a hir lényegi részére válaszol, hanem szerkesztőnkre lövi erőtlen nyilait. Azt mondja, hogy volt idő, amikor szerkesztőnk szinte „kérve-kérte" őket, hogy cikkeit helyezzék el az ő lapjukban. Pardon, a dolog úgy történt, hogy esztergomi szerkesztő­nek kérte fel a tatai kartárs szer­kesztőnket, aki azonban nem vállalta ezt a kitüntető hívást és csak any­nyit tett meg, hogy a vérszegény esztergomi rovatot egy-két valósá­gon alapuló cikkel felfrissítette. Tes­sék csak azokat még egyszer lekö­zölni, nincs azokban semmi deho­nesztáló a mi szerkesztőnkre nézve. De ne erről beszéljen a tatai har­sona, hanem a valóságon nem ala­puló cikkekről. Csak annyit ir, hogy ők igenis kalózok, mert őrködnek az esztergomi közélet rendje felett. Ahogy mi kenézünk ! Betörés. Rosenberg Sámuel Ho­ránszky utcai bőrkereskedésébea hét­főn, a déli órákban, mig a tulajdo­nos ebédelni volt, ismeretlen tettes betörést követett el. Betörte az üz­letajtó üvegtábláját és a zárban lévő kulccsal kinyitotta az ajtót, igy fel­tűnés nélkül juthatott be az üzletbe, az ilyenkor néptelen utcában. 80 pengő készpénzt és egy férfi arany­órát, meg különféle boxbőröket vitt el. A betörő nagyon ismerős lehe­tett a helyzettel és biztosra mehe­tett. A nyomozás megindult. Elveszett. Szeptember 26 án este Anna-utca és a Kossuth L.-u. közti útszakaszon egy barna krepdesin blúz elveszett. Megtaláló adja le a rendőrségen. Balesetek. Gertner István 7 éves piszkei iskolás fiú a Piszkén átha­ladó vármegyei gőzhenger pótkocsija alá került. A szerencsétlen kis fiú has- és mellüregein súlyos zúzódá sokat szenvedett. Beszállították a Kolos kórházba, de segíteni már nem tudtak rajta. Szeptember 30-án meg­halt. — Stevlik Antal 52 éves. gép­lakatos, márianosztrai lakos, mun­kaközben, jobblábán súlyosan meg­sebesült. A Kolosban ápolják. — Rumpli Mihály 54 éves nyugdíjas vasutas, szentgyörgymezői lakos, szeptember 26-án leestt a kocsiról. Fején és karján súlyosan megsérült. A Kolosban ápolják. Nöi, férfi és gyermek kötött mellények nagyon olcsók Illésnél. Kézimunka fonalak, „Villám­szőttes", tű-árúk Keménynél. Tenyészbaromfí kiosztása. A földmüvelésügyi miniszter a barom­fitenyésztés fejlesztése a hazai ba romfiállomány felfrissítése érdekében az ősz folyamán, szeptember, októ­ber és november hónapokban 15.000 darab fajtiszta tenyészkakast oszt szét a tenyésztők között egy csere­akció keretében. A csereakcióhoz szükséges, állategészségügyiig tel­jesen kifogástalan, tisztavérű Rhode Island red és nemes parlagi kakaso kat az állami felügyelet alatt álló baromfifarmok fogják szállítani a földművelésügyi minisztériumnak. A cél a tökéletesen nemesitett magyar parlagi baromfi kitenyésztése, amely­nek nem csak husa, hanem tojás­hozama ós tojásának minősége is teljesen kielégítő s főleg a külföldi államok igényeit fedezni tudja majd. Jöjjön a Mellékutcába Továbbképző tanfolyam köz­ségi és körorvosok részére. Az Orvosi Továbbképzés Központi Bi­zottsága és a Közegészségügyi In­tézet október 16 tói november 25 ig hathetes továbbképző tanfolyamot rendez a leendő, valamint az alkal­mazásban lévő községi és körorvo­sok részére, a m. kir. Országos Köz­egészségügyi Intézetben. A belügy­miniszter felhívta a vármegyék alis­pánjait, hogy a közszolgálatban lévő orvosoknak a tanfolyamon való ön­kéntes részvételét megfelelő szabad ságidő és segély engedélyezésével segítsék elő. Kesztölcön összetépett egy gaz. dát a vaddisznó. Schön István 35 éves gazdálkodó Pilisszentlélek ha­tárában éjjel tengeri foldj ét őrizte, hogy a vadak ne pusztítsák. Éjfél után kutyája ugatni kezdett. Schön erre utánanézett a dolognak s látta, hogy egy vaddisznó eszi a kukori­cát. El akarta hajtani botjával a vaddisznót, de az állat rátámadt és lábait, karjait és testét összemarcan­golta. Mire a közelben levő mezőőr odaért és fejszéjével megölte a vad­disznót, Schön már rendkívül súlyos sebesüléseket szenvedett. Azonnal beszállították a Kolos-kórházba, de alig remélik, hogy felépül. A bécsi hajójáratok megszün tetése. A MFTR közli, hogy az elő­rehaladott évadra való tekintettel ez évben az utolsó hajó Budapestről Bécsbe október 5 én, Bécsből lefelé pedig október 7-én indul. Óvintézkedések a vörhenynek járvánnyá fajulása ellen. Glatz Gyula polgármester felhívta az ösz­szes tanintézetek és óvodák igazga­tóságát, hogy a vezetésük alatt levő intézetek tanulóinak egészségi álla­potát a legéberebb figyelemmel ki­sérjék. Oktassák ki a tanulókat (az óvódákban a szülőket) a betegség kezdeti tüneteire, a torokfájásra és a vörös kiütésre, továbbá arra, hogy ily esetben okvetlenül orvost kell hivniok. Betegségüket csakis orvosi bizonyítvánnyal igazolhatják, egyébb­ként az iskolába vissza nem bocsájt­hatók. ttmniiiitiimiiiiiiiitii Várom a Mellékutcába Anyakönyvi kivonat. Születések: Fekete Ferenc rk. szobafestősegéd fia. Koller Ferenc rk. kőműves segéd fia. Kéri László rk. éjeli őr fia. Új­vári Mária rk. szobafestősegéd leánya. Nagy Sándor ref. intézeti altiszt fia. Nagy Imre ref. intézeti altiszt fia. (Dunaalmás) Péter László rk. földm. fia. Skultéti Ilona rk. gépkezelő leá­nya. — Házasság kötés: Váradi Gábor rk. Máv. asztalos és Bakos Róza rk. — Halálozások: Kárász Julianna rk. 1 hónapos. Németh Mi­hályné sz. Kovács Ilona rk. 24 éves (Bajna). Kunszt József rk. 82 éves földm. Tóth Gábor rk. 57 éves földm. (Ipolyszalka). Gertner István rk. ta­nuló (Piszke). Tót legények verekedése Az elmúlt szombaton a Mária Terézia­utcában, az uj iskola mögötti téren kesztölci és csévi tót legények ösz­szeverekedtek. Lőcsökkel mentek egy­másnak és bizony közülük többen véresen estek le az út porába. Nem tudni, hogy mi volt az összetűzés oka, csak sejtjük, hogy a másnapi csévi legénybúcsúzó bevezetője volt a verekedés. A csévi tót legények u gyanis vasárnap táncmulatságot ren­deztek abból az alkalomból, hogy bevonulnak katonának. Nyilván a táncmulatság féltékenységre adott okot. Csúnyán hagyták helybe egy­mást. Történetesen rendőr nem volt a közelben, telefonálni kellett értük. Hetivásár alkalmával tanácsos, hogy nagyobb összejövő helyeken rendőr posztoljon. Mondanunk sem kell, hogy nagy csődület támadt a ve­rekedés helyén. A rendőrök azután rendet teremtettek. Kétszázpengő értékű nyers anyag nem foglalható le. Kisipa­rosoknak, kézműveseknek, ipari vagy gyárimunkásoknak és általában azok­nak, akik magukat kézimunkával tart­ják fenn, a keresetűkhez szükséges szerszámok, eszközök,' műszerek és állatok, továbbá kisiparosok és kéz­művesek feldolgozható anyagkészle­te 200 P érték erejéig nem foglal ható le. • • ••:»:I#Ü»:»:<L»:»ÍI»:» »• ^ Mindenki ott lesz a Mellékutcában Az utódállamokba címzett le­velekre nem lehet reviziós bé­lyeget és címkéket ragasztani. Az egyik utódállam panaszt tett a magyar postánál amiatt, hogy a Ma­gyarországból érkező postaküldemé­nyeket egyes feladók a magyar revi ziót szolgáló propaganda bélyegek­kel, vagy címkékkel látják el. Mint­hogy az ily bélyegekkel és címkék­kel ellátott postai küldemények bevi­telét a utódállamok tiltják, a posta­igazgatóság most rendeletet adott ki, s felhívta a hivatalokat, hogy adott esetekben figyelmeztessék erre a kö­rülményre a feladókat azzal, hogy ily bélyegek vagy cimkék alkalma­zásával a küldemény kézbesítésének megtagadását kockáztatják. Intézeti blúz, szoknya, tornanad­rág, tornacipő legolcsóbb Kemény­nél. Kelengye vásznak, sifonok rend­kivüli alkalmi áron szerezhetők be ILLÉS cégnél Takarék épület. HÁZTARTÁSOK FIGYELMÉBE! Évi burgonya és egyéb terméiyszütség ; etének beszerzése előtt kérjen ajánlatot alanti cégből, ahol elsőrendű uradalmi íajtmrgonya (ella, sárga, rózsa), kitűnő minőségű garantált, tiszta kék mák bab, lencse, borsó, stb. valamint a legjobb lisztek mindenkor a legolcsóbb napi árban szerezhetők be. Viszonteladóknak, intózmóayak­nek és nagyobb fogyasz okuk kedvezményes ajánlat. A megrendelt terményt házhoz szállítjuk. Uradalmak képviselete t GALAMBOS JÓZSEF liszt és terménykereskedő, KOSSUTH LAJOS-UTCA 12.

Next

/
Oldalképek
Tartalom