Esztergom és Vidéke, 1933

1933-08-20 / 65.szám

Szedessük vallásunkat, szeressük hazánkat f Ez a mai ünnep két nagy igazsága, Szent Istvánnak örök tanítása. Ezt az igazságot, ezt a tanítást nem szabad felednünk soha, nem különösen most, amidőn elmerengünk a mult szépséges nagy tettein, s amidőn elsiratjuk a jelen súlyos keserveit. Nem szabad felednünk, hanem hallanunk kell a szentistváni ünnep nagy értelmét, komoly intését: „magyar nemzet, magyar nép, térj a te Uradhoz, Istenedhez, — térj meg igazi hazafiságodhoz!" Térj vissza a keresztény valláshoz ne csak külsőleg, de lelkedben is, térj vissza a nemzeti érzéshez necsak szóval, de tetteiddel is. Szent István naggyá tette a magyart, mert kereszténnyé és nemzetivé tette! Ennek a tanulsága s tanítása: újból nagygyá csak akkor lesz a magyar, ha előbb újra keresztény és nemzeti érzésű lesz. Az emlékezésnek és a kegyeletnek ez ünnepe legyen számunkra az okulásnak, a magábamélyülésnek, a tanulásnak az ünnepe is, — s akkor remélheljük, hogy újjászületésünk, feltámadásunk kezdete is lesz! Horváth Anselm gens, meglehetős alacsonyizlésű és feltűnő kevés ismerettel rendelkezik építészeti téren. Régi nagy korokban nem igy volt ez. Pl. a reneszánszban teljes volt az érdeklődés s a polgárság együtt küzdött és örült a szakemberekkel s támogatta azokat munkájukban. Ki ebben a hibás ? Nem lehet tudni, talán mi építészek vesztettük el az érintkezés fonalát, vagy a közönség változott meg, de bárhogy legyen is, újra meg kell találni a régi kapcsolatot a nagyközönséghez, hiszen az új építészet éppen az ő érdekeiért harcol, az ő kényelmesebb lakóigényeinek megvalósításáért küzd. A legjobbat akarja nyújtani s a közös cél érdekében támogatásra van szüksége a nehéz munkában. A közönséggel együtt azonban az iparosságnak is a fejlődés ütőerén kell tartani a kezét s úgy az idősebb, mint a fiatalabb mestereknek tanulmányozni kell ezeket az előtérbe tolult kérdéseket, meg kell ismerni az új anyagokat, mert ezt követeli tőlük egyéni érdekük mellett az idők szava. Az építészeti problémák leggyakrabban előforduló válfaja — a lakóházépítés — kell, hogy megtörje a közönyt, mert az új törekvések a mai otthon teljes átértékelését vonják maguk után. A fejlődés és tényleges átalakulás talán lassú, de biztos folyamat lesz. Ennél a pontnál kapcsolódik bele a nagyközönség érdeke a problémakörbe, hiszen a legtöbb ember életében legfeljebb csak egyszer tud hajlékot építeni magának, tehát e soha meg nem ismétlődő ünnepi alkalomkor nagyon jól meg kell fontolni ez ügyet, gondosan mérlegelni kell a kívánalmakat, Válasz csévi cikkünkre „Esztergom és Vidéke" tekintetes Szerkesztőségének Esztergom. „Esztergom és Vidéke" időszaki lap 61. számában, 1933. augusztus hó 3-án megjelent „Mi az igazság a három csévi kisgazda ügyében", hivatkozással az 1914. évi XIV. tc. 20. §-ára: tisztelettel kérem a szerkesztő urat, hogy helyreigazitási nyilatkozatomat a törvényben előírt módon közölni szíveskedjék. Valótlan, hogy „egyéniségemnek megfelelőleg politikai pályára léptem" volna, valótlan, hogy „itten képességeit rögtön felismerték és politikai biztosi állással honorálták." Ezzel szemben tény az, hogy 1919. évi május hó 7-én a művelődési osztály közgyűlésén, a felvett jegyzőkönyv tanúsága szerint, kijelentettem, hogy az intézkedésnek, hogy a kereszt távolíttassék el az iskolából, nem hajolok meg, miután a község lakossága tiszta római katolikus, a feszület az iskolából el nem távolítható. Tény az, hogy ellenem a kommunista biróság eljárást indított és 5 évi kényszermunkára itélt. Nem felel meg a valóságnak, hogy „kommunista üzelmeim miatt internáltak", nem felel meg a valóságnak, hogy „ott zendülésben vettem volna részt, és hol meg is sebesültem" volna. Valótlan, hogy „Hacher Gyula községi főjegyző közbenjárására kaptam vissza szabadságomat." Azonban tény az, hogy Hacher Gyula a kommün bukása után a kommün alatt szerzett érdemei miatt a román megszállás alatt egy ideig az erdőben bujkált, azután pedig Csehszlovákiába szökött, mert az esztergomi járás főszolgabirájának a 2915/ 1924. számú véghatározata is igazolja, hogy egy román katona kijelentette, hogy „Kesztölcre megyek és ha elfogom azt a kommunista jegyzőt, hát agyonlövetem." Valótlan, hogy „a vezetőség abban a reményben nyitotta meg előttem a fogolytábor kapuját, hogy a szenvedések jobb belátásra birtak, s mint igy megváltozott eszmékkel lelki betegségéből kigyógyulva a társadalomnak ha nem is hasznos, de békés polgára leszek." Hacher Gyula főjegyzővel szemben tény csak az, hogy ellene bűnvádi feljelentést tettem a pestvidéki kir. ügyészségnél hivatalos eljárása közben tapasztalt szabálytalanságok miatt. Valótlan, „hogy a társadalmi érintkezésben csakis tótul beszélek, tót könyveket olvasok és terjesztek, tót dobszót követelek, mert állitásom szerint ez tót föld. Ezzel szemben tény az, hogy jól beszélek, irok és olvasok magyarul, németül és tótul, de ez semmiféle szempontból nem jöhet figyelembe politikai vagy erkölcsi magatartásomat illetőleg. Valótlan, hogy a Flekácsok maguk jelentették ki, hogy nem magyar, hanem cseh állampolgárok. A járási főszolgabiró hosszabb határidőt adott a Flekácsoknak magyar állampolgárságuk igazolására, de ők arra rá sem hederítettek, mert teljes tudatában voltak cseh honosságuknak. Tény ellenben az, hogy az esztergomi járás főszolgabiró ura tényleg felhívott engem és két testvéremet, hogy tekintettel arra a körülményre, hogy édes apánk 1860 körül vándorolt be Magyarországba Csehországból, miután az 1879. évi L. tc. értelmében az a feltétel, hogy a törvény hatálybalépte napjáig legalább 5 év óta megszakítás nélkül, habár több helyen is laktunk, valószínűsítve van a nyomozás adataival, mert én például Cséven születtem 1876-ban, így valószínű, hogy 1879. évi december 24-ét megelőzőleg Cséven laktam, ellenben felhív, hogy záros határidőn belül igazoljuk, hogy édes apánk fel lett véve az adózók lajstromába, mert ellenkező esetben a jogkövetkezmények terhe mellett fognak eljárni velem és testvéreimmel szemben. Kérvényt nyújtottam be Csév község elöljáróságához és Csév község elöljárósága — a méltóságos Alispán úrhoz felterjesztett iratoknál elfekvő bizonylat tanúsága szerint — megállapította, hogy a bizonylatot részemre riem adhatja ki, mert a könyvekből nem áll módjában megállapítani, hogy atyám tényleg fel volt-e véve az adózók lajstromába. Tekintettel azonban arra körülményre, hogy atyám telekkönyvi tulajdonát képezték 1879. évi december hó 24-ét megelőzőleg több rendbeli csévi telekkönyvi betétek, amint ezt a telekkönyvi adatok is igazolják, igy kellett, hogy fel legyen véve az adófizetők lajstromába, mert a földadót minden ingatlan után a kataszter adatai alapján kivetik és igy történhetett meg az, hogy atyám ne lett volna felvéve az adózók lajstromába, mert a felvétel hivatalból történik. Egyébként teljesen téves a közigazgatási hatóságok eljárása, mert a törvény értelmében mindenki ipso jure állampolgár lett, csak az 1879, évi L tc. 48. szakaszának második bekezdése értelmében egy évi záros határidőn belül annak kellett nyilatkoznia, aki idegen állampolgárságát fenn akarta tartani. Aki nem nyilatkozott, arról vélelmezendő, hogy magyar állampolgár, ha 5 évig az országban lakott és egyáltalán fel volt véve az adózók névjegyzékébe. Miután atyám 1879. december 24 ét megelőzőleg az adózók lajstromába, mint ingatlan tulajdonos, ki földadót fizet, kellett, hogy fel legyen véve, így ő magyar állampolgár lett és mi az ő jogán minden kétséget kizárólag már születésünk által megszereztük a magyar állampolgárságot. Valótlan, hogy „a cseheknek megjmmm^tmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Tudnivalók a mai építészetről Irta: Puskás Károly építészmérnök 1. Kevesen fogják talán e sorokat elolvasni — bár oly dolgokról van mondanivalóm, melyek sok ember érdekét érintik —, szeretett hivatásom mégis tettre bíztat. Alábbi írásommal szeretném ugyanis elősegíteni a mai építészet továbbfejlődéséhez szükséges, barátságos légkör kialakulását. Nemrég az egész várost bejárva, szakember kíváncsiságával kerestem az új épületeket Esztergomban, hogy tapasztalataim legyenek egy vidéki város mai fejlődéséről. Tárgyilagosan nézve a dolgot, minden keserű hangulat ellenére sem lehet letagadni azt, hogy a nagy anyagi áldozattal és erőfeszítéssel véghezvitt fejlődésnek igenis meg vannak a szemmel látható eredményei! Esztergom kezd kiszabadulni az eddigi elzárkózottság és ismeretlenség bilincseiből. Az utóbbi pár év alatt nagyot haladt építészi vonatkozásban is, csakhogy ez a fejlődés ugy tűnik fel nekem, mintha 20—30 év előtt történt volna. Ha tekintetbe is veszem azt, hogy ilyen kis városban nem szabad túlszigorúan nézni a dolgokat, ugyanez marad a véleményem. Szeretnék ezen az állapoton legalább egy kicsit segíteni s azért jóakaratú kritikával és felvilágosítással, a helyi viszonyokat is mérlegelve, a „mai építészet" keresztmetszetét fogom először tárgyalni. Tudjuk, hogy a XIX. század elején az építészet fejlődése megakadt, új stílus azóta nem alakult ki. Száz éven át az építészek régi irányokhoz igazodva, teljesen a mult emlékein élősködtek. Tehetetlenségükben egymásután vették elő rég letűnt világok divatjait. Ebből a korszakból származik az a téves felfogás, amely pl. a középületeket csak reneszánszban, múzeumokat klasszikus stilusban, templomokat csak gótban vagy bárokban engedett felépíteni. Csak a XX. század elején vált sejtelemmé a szecesszióban, hogy ez így nem mehet tovább, mert a technika segítségével naggyá tett gyáripar, forgalom és kereskedelem körében felmerült új problémákat nem képes az építészet a mult mankóira tá maszkodva, a megfelelően, egészséges szellemben megoldani. Ekkor vált ismertté az eddigi sejtelem, hogy mily visszamaradt állapot — ma, a rádió, az az autó, a repülőgépek korában, annak eredményeit semmibe sem véve — ugyanolyan módszerekkel építeni, mint a görög vagy római kultúra idejében. A felhasznált anyagok, a folyasztott vas, a nagyjövőjű vasbeton, az üveg stb., szinte forradalmian követelték az őket megillető helyet az építészetben és más nyelvet, más szellemű formát kívántak maguknak, mint az ezer éven á* használt kő és tégla. A mindent felforgató háború után előtérbe nyomult gazdasági kérdések miatt, revideálni kellett az eddig oly bőkezűen használt anyagok mennyiségét és méretezését. Már a század első éveiben folytak tapogatódzások egyes országokban, igy Amerikában vagy ÉszakEurópában, főleg az ipari építkezés terén, de ezek leginkább csak formalisztikus törekvések voltak. A háború után azonban a kis Hollandiában olyan új irányú építési tevékenység indult meg, melynek évekig csodájára jártak a világ szakemberei. A németek vették át elsőnek az új elveket, s az ő hagyományos módszerükkel kifejlesztve, ma az egész művelt világot átjárja már a haladó szellem friss levegője! Az új kor csodálatos lendületével kezdődött el a kutatás mindenfelé, úgy elméleti, mint gyakorlati téren. Ma nemcsak Európa, Amerika, hanem pl. Japán is teljes életkedvvel veszi ki részét a fejlődésből. Az utódállamok közül különösen Csehszlovákia messze előttünk halad (Párkányban már évek előtt feltűnt egykét új szellemű épület), mert sajnos, Magyarországon még három-négy évvel ezelőtt is szinte bűn volt korszerűen gondolkozni, sőt_jnqdern architektúráról beszélni k

egyenT6" volt á kommunizmussal. (Esztergomban paf he

te készült az első modern, új szellemű épület Dorogi-úton, a volt vám mellett, az özv. BuxbaumnéFéle ház. Modernsége, csinossága és praktikus megoldása sokak tetszését nyerte meg.) Azonban ma az elméletek is oly gyorsan terjednek, mint a mikrofonba mondott hangos szó és így hazánk sem zárkózhatott el a fejlődés elől itt is feltünedeztek az újkor előfutárjai és — hála egy-két lelkes propagátornak — ma már nemcsak Pesten, hanem vidéki városokban is (Győr, Miskolc, Szombathely, Debrecen) megvan a nyoma a mai ember fejlődésre képes lelkületének, céltudatos jobbatalkotásának! gondoltáig. Pest k

dzelségejjg&r térgomhoz j? téren előbb érezteti követelmenyeknek^äTäsaf7^^ mert a mos^MattáV^puIt elég sok objektum kö^T—az említetten kívül — egyetlen egy sem mutatja kifejezetten, hogy napjaink forrongó világában készült, egyik sem igyekszik legalább"csak egy kissé is mainak látszani, Meg kell mondanom az igazat, ennek legfőbb okát a nagyközönség és a szakemberek tájékozatlanságában és érdeklődés hiányában látom. Nem különös-e, hogy a középosztály, amely szinházi, zenei és más művészeti téren eléggé intelli-