Esztergom és Vidéke, 1933

1933-06-01 / 43.szám

ESntRGOHJ/IDft ÖTVENNEGYEDIK ÉVF 43. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP ••BHHHBHHBni 1933 CSÜTÖRTÖK, JUNIUS 1 Előfizetési ar 1 hóra: t pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. Nebántsvirág Bleyer Jakab május 9-én a magyar parlamentben nagy han­gon tiltakozott a magyarországi németség elnyomása ellen. Ble­yer kijelentéseinek forrásául a kedves sváb népe iránti határ­talan szeretetét, aggódását je­lölte meg. Bleyer német faji kapcsolatait nem teszük kriti­kánk tárgyává. A faji szeretetet sokra becsüljük minden ember­nél. De a tárgyilagosság oly nagy hiányát, a tényekkel való oly szembeszökő ellentmondást, mely átitatta Bleyer szavait, nem tűrhetjük el megjegyzés, tiltakozás nélkül. Kijelentései sebet ütöttek a magyar életen, melyet nem gyógyít be gyenge kimagyarázkodás. Előrelátó, külpolitikai szem­pontokat is tekintő kormányel­nökünk ugyan megértéséről és barátságáról biztosította Bleyert, azonban épen ez az, amit tiszte­lettel kifogásolunk. Lehetséges, hogy az ifjúság a haza iránti fiatalos lelkesedésében túlmére­tezte Bleyer kijelentéseit, nem tagadható azonban, hogy Bleyer súlyos vadakkal illette a ma­gyar életet; tényekkel, melyek a múltban és a jelenben egy­aránt igen távol voítak a hiva­talos nemzet törekvésétől. Ble­yer beszéde — akárhogyan ért­jük — külpolitikailag megtette a maga hatását és emiatt nem lett volna szabad egyszerű ki­magyarázkodással elintézettnek venni az ügyet. Magyarország mai nehéz hely­zetében el kell némítani mind­azokat, akik hamis, könnyelmű bel- és külföldi kijelentéseikkel rontják a magyar jövő sikeres kialakulását. A nemes magyar multat elfeledett, a nemzet je­len életét hazug színben fel­tüntető, de mégis a magyar élet talaján élősködő idegen elemek szava kell, hogy a jövőben szembetalálja magát a kormány erélyes hatalmával, sőt az ál­lamügyész vádjával. Igazunk birtokában is hall­gatunk ? Mi magyarok mindent tűrjünk el? Magyarországon el­nyomják a nemzetiségeket ? Ak­kor minek nevezzük a felvidéki, erdélyi, bánáti szegény testvé­reink helyzetét. Ott van elnyo­más. Azok érdekében tiltakozna Bleyer, hiszen ők neki is test­vérei — ha nem is fajilag —, vagy tévedünk ? Mi magyarok sokszor tilta­koztunk, arra nem volt nem­zeti megmozdulás. Az ezeréves magyar nemességtől, magyar vértől áztatott Kárpátok alján, Bánát földjén szabadon irtják még ma is mindazt, ami vér­ben mélyen a lélekben gyöke­rez : a magyar honérzést. A né­metség és a többi nemzetiség ezzel szemben a csonka hazá­ban mindazt szabadon élvezik, amit a nemzeti élet megbontá­sa nélkül élvezhetnek: önálló községeket alkotnak, iskolákat, egyesületeket, adminisztratív és lelkigondozó fórumokat birnak, fiaik bejuthatnak egyházi és vi­lági méltóságokba. Mit akar ezenfelül Bleyer ? Tud ő ehhez hasonló megbecsülést felmutatni idegen nemzetek részéről a ma­gyarság iránt ? Bleyer interpellációja súlyos csalódást termett a maga szá­mára is. Az általa védett — elnyomottnak tulajdonított — németajkú magyarok taps he­lyett megbotránkozással fogad­ták Bleyer szavait. A német­iajkú magyarság sorozatos hír­lapi nyilatkozatokban elismerés­sel hódol nemzetünk velük szemben folytatott mindenkori nemes lojalitásának. Ez a tény a legsúlyosabb elitélő kritikát gyakorolja Bleyer szerepét ille­tőleg, viszont sokat mondó, ha elgondoljuk, hogy a magyar kormány megértéssel vette Ble­yer kimagyarázkodását. Most már látjuk, hogy áldo­zatai vagyunk a nemzetiségek iránti évszázados megértő po­litikánknak. Igaz, nehéz lett volna a monarchia idején más nemzetiségi politikát folytatni, de nem lehetetlen és akkor az egységes ezeréves magyar nyelvű ország nem jutott vol­na a Trianon oly szörnyű bék­lyójába. Most pedig, amikor ön­állóságunk módot adna nehéz­ségnélküli magyarosító, egysé­gesítő politikát folytatnunk, nem tesszük, sőt megbecsüljük más nemzetek fiainak kulturális, faji hagyományait. Jelenlegi nemze­tiségi politikánk egyúttal bizto­sitéka annak is, hogy a múlt­ban öntudatosan s nem ránk erőszakoltan becsültük meg ellenségeinket. A magyar mult utolsó évti­zedeinek talaján sok nebánts virág nőtt. Táplálói voltak szo­morú, megcsonkított helyze­tünk, kicsiségünk, idegen álla­mokra utaltságunk (politikai, gazdasági). Nem lehetett hoz­zájuk nyúlni nagyobb nemzet­közi tiltakozás felszólalás ve­szélye nélkül. Politikai, társa­dalmi, sport, sőt vallási életünk talaján is akadtak ilyen, a nem­zet helyes vérkeringésén élős­ködő nebántsvirágok. Ha nem is erőszakkal, de izzó hazasze­retettől irányított ügyes politi­kával lehetetlenné kell tenni számukra a magyar talajon való életet. A magyar elet lehet sok­színű, de egységessé kell vál­nia a nemzeti erők mindent eggyé olvasztó megnyilatkozá­sában. Bár a hivatalos magyar po­litika külpolitikai szempontok miatt erélyesen nem mert Ble­yerhez nyúlni (nebántsvirág!), a magyar erőktől szivben ma­gyarrá nemesedett németajkúak tiltakozása, állásfoglalása elitélte, helyes értekére vitte vissza Bleyer kijelentéseit. A magyar­országi fajtestvérek válasza hosszú idők óta az első őszinte elismerés, a magyar igazság első diadalmas feltörése, mely egyúttal útját egyengeti a többi magyar fájdalom orvoslásának is. Végül a magyarországi né­metség nyilatkozata gyökerében lehetetlenné tesz a jövőben min­den — Bleyer ügyhöz hasonló — nemzeti egységet megbontó mozgalmat is. Ekker Jenő. Impozáns volt Esztergom város hősi emlékünnepe Vasárnap óriási közönség részvé­telével ülte meg Esztergom városa a hősök napját. Már 10 órakor meg­kezdődött a közönség kivonulása a Hősök szobrához. A legszebb lát vány a katonaság kivonulása volt. A menet élén egy század gyalogos, acélsisakos, tölgyfaleveles katona, majd a kerékpárosok hosszú sora következett. Az intézetek közül szép volt a bencésgimnázium kivonulása a cserkészzenekarral. A kitűnő zene­kar nagy közönséget vonzott. Tizenegy órakor kezdődött a hősi emlékünnep. A Kath. Legényegylet Ammer József karnagy vezetésével elénekelte a Hiszekegyet, majd Kő­halmy László dr. nagy hatást keltett előadásban „A boldog szunnyadók" c. költeményt szavalta el. Horváth Anzelm bencéstanár ünnepi beszéde, amelynek főbb részeit érdemesnek tartjuk közölni. Hőseink életet, vért, könnyet, szen­vedést, anyát, apát, hitvest és gyer meket áldoztak hazánkért és miér­tünk — mondotta Horváth Anzelm. Mi a mi kötelességünk? Az, hogy a magyar mult ne legyen a jelen vá dolója. Hőseink mindenképpen azon dolgoztak, azért éltek és haltak, hogy ezer éves hazájukhoz, ezer éves ma­gyarságukhoz méltóknak mutatkoz zanak. És ők méltók is voltak, mert nem beszédekkel és hurrázással hir­dették ők a haza érdekeit, hanem mig itthon éltek az élet apró, szürke kötelességteljesitéseivel, a kitartó mun­kával, a becsületességgel dolgoztak, a harc mezején pedig a legdicsősé­gesebb adománnyal, hősi halálukkal áldoztak. Harmadára csonkított ország a mi országunk, népét belső szú marja, emészti. Ez a mi hazánk! Egy me­mentos emlékművet látok, magyar testvéreim I Egy nagyot, egy hatal­masat. Fejfája elmondja, hogy mi mindent temettek el benne. Magyar életet, magyar boldogságot, ezeréves magyar hazát, magyar jólétet. Ez a mementos emlékmű, magyar testvé­reim, mindnyájunkat tetemre hiv. Mi mindent tettünk már, mennyi palo­tát emeltünk, mennyi ünnepséget rendeztünk, mennyi emlékművet állí­tottunk, mennyi fogadkozás, mennyi dicsérő szó hangzott már el, de váj­jon mindennek a fénynek a magas­ságához felér e a hősök ittmaradot­tainak a fénye. Van-e a hősök gyer­mekeinek, ezeknek az anyáinak fénye? Gondoskodtunk-e róluk úgy, mint ahogy gondoskodtunk az ünneplé­sekről ? Ez a mi kötelességünk, erre int minket a mementos emlékmű. A Hősök szobrának megkoszorú­zásával és a Hymnus eléneklésével ért véget a gyönyörű ünnepség. Iró- és irodaszereket, papír­árut, valamint imakönyveket és szépirodalmi könyveket vásároljunk Müller és Társa könyv- és papir­kereskedésiben Esztergom, Kossuth Lajos-utca 20. Junius hó 1-én csütörtökön este 8 órától folytatólag Egy veszedelmes találmány elrablása 11 fejezetben. MOZGÓBAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom