Esztergom és Vidéke, 1933

1933-05-18 / 39.szám

ÖTVENNEGYEDIK ÉVF. 39. SZÁM Szerkesztőség, kiadóhivatal: Simor-u. 20 Megjelenik hetenként kétszer KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1933 CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 18 Előfizetési ár 1 hóra: 1 pengő 20 fillér Csütörtökön 10, vasárnap 20 fii. A sorvadó vidék Hetekkel, hónapokkal ezelőtt ismét megfújták a toborzó harsonákat, hogy a budapesti tavaszi vásár és kiállítás alkalmával minden épkézláb embert felcsalogassanak a fővárosba csillogó ígéretekké), szines és szemfényvesztő ajánlatokkal. A cél az volt, hogy a vidékből kiszivattyúzzák még azokat az utolsó garasokat is a főváros idegenforgalmának és igy gazdasági életének táplálására, ami még eddig valahogy megmaradt. Az államvasút kedvezményes vasúti jegyekkel támogatta az akciót. Ezidén is sikerült tömegeket felhajtani Budapestre. Ezek a tömegek minden bevásárlásukat Budapesten végezték, minden nélkülözhető garasukat a fővárosban költötték el és csomagokkal megrakodva tértek haza. Ezek a népvándorlások évenként többször megismétlődnek különféle alkalmakkal és rengeteg pénzzel gazdagítják a fővárost, ugyannyival és ugyanannyiszor sorvasztják, gyengítik a gyámolítást nem laláló, erőforrást hiába szimatoló és nap-nap mellett betegebb vidéket. Az intézményeket is mind a fővárosban zsúfoljak össze a vidék rovására. Még ma is mesiersegesen táplálják, dédelgetik, hizlalják a fővárost, mely máris olyan — különösen Trianon óta — az ország ványnyadt, vézna testéhez képest, mint valami szörnyszülöttnek iromba nagy íeje testetlen testhez és az átlátszó, izomtalan végtagokhoz képest. A főváros naponkint 200 ezer pengőt tud elkölteni ma is közmunkára, aminek jelentékeny részét a vidék hordja össze saját magától vonva el a forgalom éltető erejét. Nem irigyeljük szép fővárosunktól sem a belvárosok látszólagos pompáját és jólétet, sem a helyzetéből fakadó természetes varázserőt és tömegvonzást, amiből táplálkozik, sőt büszkék vagyunk rá, mert a mi fővárosunk. De ami természetellenes, azt gyógyítani kell és ami káros, azt javítani kötelesség. Már pedig a főváros nagysága a vidékhez képest természetellenes és a vidék életerejének felszívása káros és veszedelmes. A vidéket kellene minden lehetőséggel és rendelkezésre álló eszközzel erősíteni. És a vidéken sem azokat a nagy helyeket és gazdagabb empóriumokat, melyek már magukban bírják az életerőt, hanem a kisebb, a nagyon támogatásra szoruló, a sors mo.itohasága következtében veszélyeztetett helyeket. És főként a határszéleket! Mert ezeknek a határszéleknek különös gonddal való erősítése, szeretettel való simogatása, eszközökkel való alátámasztása nemzeti hivatást, országos jelentőségű feladatot alkot. Az erős határszélekből várbástyák keletkeznek, aminek falain belül zavartalan munka áldásai teremhetnek, a falakon kívülállók pedig a falak mögé kívánkoznak az élet viharaiban. A vidéken már számtalanszor indult meg olyan mozgalom, hogy ellensúlyozzák a főváros indokolatlan hizlalását. Számtalanszor hangzott fel a felhívás, hogy ne menjen a közönség beszerzései miatt idegenbe, főként ne a fővárosba, hanem költse el pénzét saját pátriájában. A jó szándék mindenkor hajótörést szenvedett. Legújabban megint több helyen lángolt fel a vidékmentő mozgalom, igy Kaposvárott, Győrött, Nyíregyházán, Sopronban, Szegeden s a mozgalom mellett hivatalok, tekintélyek és érdekképviseletek sorakoznak fel. Vajon mikor lesz ezeknek a törekvéseknek eredménye és mikor szólal meg az esztergomi öntudat is abban az irányban, hogy az okosság, bölcsesség és a helyi érdekek istápolása érvényesüljön ? wmm*mmmimmmmmmmmmmtßmmmmim&mi Jogorvoslatok az adukivetés ellen ii. Az elsőfokú adókivetés elleni jog orvoslatoknak közös hibája : a bizonyító erő hiánya. A közadók kezelésére vonatkozó utasítások az adókivetés kapcsán, az adófelszólamlási bizottságok ügyrendjét meghatározó szabályok a jogorvoslatok elbírálásánál a szigorúan kötött bizonyítási rendszert állítják fel és kivétel nélkül kívánják azt meg minden esetben a jogorvos • latra való kérelem mellőzésének terhe mellett. Nem tagadható, hogy épen az adó ügyben a bizonyítékok produkálása nehézségekbe ütközik. Eltekintve a bejegyzett cégek és egyéb, hiteles könyvelést végző kereskedelmi alakulatok üzletvezetésétől, a könyvvezetésre nem kötelezett es könyveket nem is vezető kereskedő és egyéb foglalkozású adófizető csak akkor döbben rá arra, hogy mi mindenről nem tud elfogadhatóan számot adni, amikor a kir. adóhivatalnak a bizonyítékok záros határidőn belül való bemutatására és csatolására vonatkozó felhívását megkapja. Hogy a felebbező miért nem tud kellő és elfogadható bizonyítékokat produkálni, annak egyik oka tehát, hogy nem rendelkezik azokkal. A másik ok, mely egyszersmind oka a bizonyítékok hiányának is, hogy nem rendelkezik elegendő tárgyi ismerettel és emiatt nemcsak nem tud a bizonyítékokról előre gondoskodni, de nem áll módjában utólag sem felkutatni azokat. Tárgyi ismeretek hiányában nem tudhatja, hogy igazának bizonyítására mik volnának alkalmasak a rendelkezésére álló bizonyítékok közül. A legelemibb ismereteknek a hiánya okozza azt, hogy az adózó már vallomási ivet is helytelenül tölti ki, de sokkal súlyosabbak a következmények, amikor a jogorvoslat is tárgyi ismeretek nélkül történik. A legtöbb adózó tárgyi ismeretek hiányában nem azért felebbez, amiért felebbezni egyedül jogosult és amely felebbezés egyedül sikerre vezető, — mert az adót rá helytelenül vetették ki —, hanem azért: mert soknak találja az adót és nem tud annyit fizetni. Ez ellen pedig hiába felebbezünk. Az a tény, hogy a törvényes ren dendelkezése szerint kivetett adónk sok, az lehet fájó elkeseredés indoka a pénzügyi kormány ellen, mely ki méletlenül kezeli az adóprést és súlyos terhekkel sújtja az állampolgárait ; ok lehet arra, hogy a legközelebbi képviselőválasztás alkalmával ne kormánytámogató jelöltre szavazzunk ; jogos ok lehet arra, hogy benne a közvetlen létérdekünket érintő mementóját lássuk annak az államkataszirófának, melynek fóku szában Trianon áll; de nem lehet sikerre vezető ok adónk megfelebbezésénél. Az ilyen fellebbezések alkalmává szokott kiderülni a felszólamlási bil zottság előtt, hogy az adózónak a fellebbezéshez „törvényes" indoka nincs, esetleg még az is, hogy az elsőfokon kivetett és felebbezéssel megtámadott adó az adózó saját vallomása alapján szabatott ki. De még rosszabb is történhetik. Az adófelszólamlási bizottság pro és contra gyűjti, illetve sz

j

rzi be a bizonyitékokat és ennek nem egyszer az a lesújtó eredménye, hogy az adót, — amely meg nem fellebbezés esetén jogerőre emelkedik és még akkor sem emelhető, ha azt tévedésből, vagy elnézésből a törvényesnél kisebb mértékben szabták ki, az adófelszólamlási bizottság felemeli. Az adókivetés elleni jogorvoslat tehát csak akkor vezethet eredményre, ha fellebbezésünk indoka adónk helytelen, a bennünket megillető összegnél magasabb mértékben való kivetése és, ha ezt nemcsak érezzük, de valamilyen módon igazolni is tudjuk. Ahhoz, hogy a fellebbezési eljárás során szükségessé vált bizonyítás kérdésével foglalkozhassunk, fel kell idéznünk, — mint egy rossz emléket, — az adóbevallásunkat és annak egyes tételeit. Az adófizető polgár, aki rögzített adóját „felmondotta", vagy új bevallásra más okból köteles, — minden év február havában két hatalmas árkust tölt ki, tele rovatokkal, amelyek a kereseti, vagyoni és jövedelmi viszonyoknak az adóalap kipuhatolására, az adókivetés technikai szabályainak szem előtt tartása mellett vannak igen egyszerűen, tárgyilagosan, áttekinthetően, — a laikus és gyanakvó természetű adófizető szemszögéből azonban nyilván igen ravaszul és mindenféle „csapdák" alakjában összeállítva. A két hatalmas árkus: a „Bevallás az ált. kereseti adó céljára" és ugyanaz a jövedelem és vagyonadó céljára. A kereseti adó vallomási ive a fontosabb. Egyrészt, mivel részben ennek az adatai képezik a jövedelemadó bevallása >ak alapját, másrészt pedig, mivel a jövedelem és a vagyonadó ténylegesen fennálló alapja a legkönnyebben bizonyítható akkor, ha ez a bizonyítás motívumra vonatkozik. A vagyonadó alapja a tényleges vagyon, amelynek létezése vagy nem létezése könnyen kideríthető. Itt legfeljebb arról lehetne vitatkozni, hogy az ingatlanokat és az üzemi tőkét milyen értékben veszi fel az adókivető hatóság a vagyonadó alapjának megállapításánál. Lehetne — mondom — de nem igen lehet, mert az ingatlanok értékének kulcsa az ingatlanjövedelem, az üzemi tőke értékének a kulcsa pedig a kereseti jövedelem törvényesen meghatározott sokszorosának mértékében van szabályozva és ettől való eltérést még Május hó 18-án csütörtökön este 7 órától folytatólag Búváihajók elöle.„ A

KÜLT Megrázó dráma a haditengerészetből MOZGÓBAN