Esztergom és Vidéke, 1933

1933-05-07 / 36.szám

gyáva tett cikket ő tette közzé bűnösségét azonban tagadta, mert védekezése szerint annak megírásában a közérdek vezette és a cikkben foglalt tényállásokra nézve kérte a valódiság bizonyításának elrendelését, melyet a főmagánvádló elvben ellenzett. A kir. törvényszék azonban bár megállapította, hogy a vádiott a valódiság bizonyításának elrendelése iránt való indítványát kellő időben terjesztette elő, mert a hivatalos feljegyzések szerint vádlottnak a mai napon főtárgyalásra szóló idézése és a vádirat kikézbesítése f. hó 6 napján adatott ki és igy a nyolcnapos határidő még attól számítva sem telt el a valóság bizonyítását mégsem rendelte el, hanem az erre vonatkozó indítványt elutasította, mert egyrészt a védelem azt olyan irányban és olyan körülményekre nézve is kérte, amelyről a cikk meg sem emlékszik és igy incriminálva sincsen, — másrészt pedig főmagánvádlónak országgyűlési képviselővé történt megválasztását petícióval nem támadták meg és igy, hogy az szabályszerűen avagy szabálytalanul történt-e most már bizonyítás tárgyává nem is tehető ,— továbbá, mert bizonyítani kivánt egyéb körülményekre nézve a valódiság bizonyítását teljesen szükségtelennek tartotta, miután azokkal vádlott vádolva nem is volt, — és egyébként is maga a vádlott sem állította mintha főmagánvádló bármiféle magatartása vagy ténykedése miatt az egyházi felettes hatósága felelősségre vonta vagy ellene a fegyelmi eljárást megindította volna. Miután pedig a vádlott beismerte, hogy a kérdéses sajtócikket ő irta és ő tette közzé és ez a sajtó cikk egész tartalmánál, de különösen a vád tárgyává tett kijelentésnél fogva főmagánvádlót úgy is mint országgyűlési képviselőt és úgy is mint r. kath. lelkészt olyan kedvezőtlen színben igyekezett feltüntetni és abban olyan tényállítások is foglaltatnak, amelyek valóság esetén alkalmasak lehetnek arra, hogy főmagánvádlót közmegvetésnek tegyék ki, sőt, hogy ellene fegyelmi eljárás is indittassék, a kir. törvényszék a vádlott bűnösségét bizonyítottnak találta. Ugyanis a kir. törvényszék úgy találta, hogy az országgyűlés képviselőházának 1932» február 24-én megtartott ülésében tudomásul vette a m. kir. belügyminiszternek Tobler János képviselő interpellációjára adott ama válaszát, hogy Borsos Andor gönci járási főszolgabiró ellen a vizsgálatot már elrendelte, az folyamatban van és, hogy ha a vizsgálat a fölhozott vádak valóságát igazolja, úgy annak az illető főszolgabíróra nézve meg lesznek a megfelelő súlyos következményei és mindazoknak akiket a főszolgabiró magatartása sértett, teljes elégtételt kell megkapniuk semmiféle olyan kárhoztatás gáncs és támadás, mint aminővei a vádlott az inkriminált sajtócikkben illette, nem érheti, mert ezt a választ minden képviselő pártállásra való tekintet nélkül is tudomásul vehette. Az a tény, hogy főmagánvádló megszavazta a belügyminiszteri válasz tudomásul vételét, a kir. törvényszék megítélése szerint semmiképpen sem állitható be olyképpen, hogy ezáltal főmagánvádló valami olyan ténykedést fejtett volna ki, amely az ő r. katholikus lelkészi mivoltával a legkisebb mértékben is összeférhetetlen lenne. Legkevésbbé tekinthető összeférhetetlennek a főmagánvádlóra nézve, aki a gazdasági párthoz tartozik, amely párt pedig kormánytámogató vagy legalább is azzal egy blokkban működött. Hiszen a belügyminiszter a főszolgabiró ellen felhozott vádak bebizonyítása esetére a legszigorúbb megtorlást helyezte kilátásba és egyben azt is kijelentette, hogy a vizsgálat már is folyik és igy a válasz tudomásul vételével főmagánvádló nem szolgáltatott alapot és jogot arra, hogy a vád tárgyává tett cikkhez hasonló támadásban és meggyanusitásban részesüljön. Minthogy mindezek szerint a vád tárgyává tett sajtócikkben olyan tényállások foglaltatnak, amelyek valóságuk esetében a főmagánvádló ellen fegyelmi eljárás megindításának okául szolgálhatnának és őt közmegvetésnek tennék ki, sőt ezeken felül becstelenitő, lealacsonyító és megszégyenítő kifejezésea is vannak a kérdéses cikkben, amelyeket azonban a kir. törvényszék a vádlottal szemben külön nem állapított meg, mert azokat a rágalmazás mint súlyosabb bűncselekmény, absorbeálja és a főmagánvádló ez irányban módosította is az eredeti vádját, — vádlottnak az a cselekménye, hogy a vád tárgyává tett sajtócikket megírta és közzétette, az 1914. XLI. tc. 1. szakaszában meghatározott és a 3. §. 2. bekezdésének I. pontja szerint minősülő sajtó útján elkövetett rágalmazás vétségének tényálladéki elemeit kimenti és igy abban bűnösnek is volt kimondható. A büntetés kiszabásánál a kir. törvényszék súlyosbitó körülményt nem észlelt, viszont ezzel szemben enyhítőként mérlegelte a vádlott büntetlen előéletén kívül azt, hogy meg nem cáfolt védekezés szerint az „Esztergom és Vidéke" cimű lapnak van egy szerkesztő bizottsága és amit az elhatároz és kivan, ezt a munkatársaknak meg kell tenniök és igy a vádlott meg nem cáfolt védekezése szerint neki a bizottság utasítására kellett a kérdéses cikket megírnia, továbbá, hogy a vád tárgyává tett cikken kivül budapesti politikai illetőleg róm. kath. egyházi lapokban is jelentek meg főmagánvádlót és kérdéses képviselőházi ténykedése miatt megtámadó cikkek, amelyek ellen az ugyancsak sajtópert indított, amely cikkek közül az „Új Nemzedéke-e az itt inkriminált cikknél korábban jelent meg és igy a vádlottat annak megírásában elfogadhatólag ez a körülmény is vezette. Az enyhitő körülmények túlnyomó számára és nyomatékos voltára való figyelemmel a kir. törvényszék miután a szabadságvesztés büntetést túlszigorúnak tartotta volna — a Btk. 92. §-ának alkalmazását helyénvalónak és az igy kiszabott pénzbüntetést mint a vádlott bűnösségével arányban állót megfelelőnek találta. Az 1914. évi XLI. t. c 5. §-ának 1. bekezdése szerint való minősítést a kir. törvényszék azért nem állapította meg, mert a tényállítások nem vonatkoztak főmagánvádlónak hivatása gyakorlására. Az itélet egyéb rendelkezései a felhívott törvényszakaszokon alapulnak. Budapest, 1932. május 12-én. Dr. Szekér sk. f. t. elnök. Dr. Geguss sk. előadó. B. VII. 7422—1932/14. sz. A Magyar Szent Korona nevében! A budapesti Királyi ítélőtábla, mint büntető biróság, a sajtó útján elkövetett rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt vádolt Vécs Ottó (Ottomár) ellen indított bűnügyet, amelyben a pestvidéki kir. törvényszék 1932. évi május hó 12-én B. I. 2723/1932/11. szám alatt Ítéletet hozott, Mátéffy Viktor főmagánvádlónak a II. Bn. 28. §-a alapján a Btk. 92. §. alkalmazása miatt és súlyosbításért, a vádlottnak a bűnösség kimondása miatt, — védőnek a bejelentett alaki semmiségi ok fenntartásával a Bp. 385. §-a 1. a) és c) p. alapján megtartott nyilvános fellebbviteli főtárgyaláson, vizsgálat alá vette s meghozta a következő ÍTÉLETET: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletének a büntetés kiszabásánál rendelkező részét a II. Bn. 28. §-ában foglalt anyagi semmiségi okból megsemmisíti és vádlottat az elsőbiróság ítéletében terhére megállapított cselekmény miatt a Bv. 3. §. 2. bek. és a II. Bn. 2. §. 1. bek. alapján a Btk. 92. §. alkalmazásával 100 (egyszáz) pengő pénzbüntetésre ítéli- A pénzbüntetést a jogerős itélet kihirdetésétől, vagy kézbesítéstől számított 15 nap alatt kell az 1892 :27. t. c. 3. §-ában mégha, tározott célokra a 45100/1931. I. M. sz. rendelet szabályai szerint megfizetni és behajthatatlanság esetén a St. 41. §. és a II. Bn. 8—10. §-ai értelmében 10 (tiz) pengőnként kell 1 (egy) napi fogházra átváltoztatni. Az elsőbirói ítéletben a pénzbüntetésért kimondott fokozatos vagyoni felelősség erre a pénzbüntetésre vonatkozik. Az előbiróság ítéletét egyebekben helybenhagyja azzal a helyesbitéssel, hogy az itélet közzétételéről Szóló rendelkezésnél az elsőbirói itélet rendelkező részéből az „annak kézbesítésétől számított 30 nap alatt" szavakat elhagyni rendeli. A Bp. 479. és 480. §-a értelmében köteles a vádlott a fellebbviteli eljárás során felmerült ügyvédi képviseleti és bélyegköltség címén főmagánvádlónak képviselője kezéhez 46 (negyvenhat) pengőt jelen itélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt végrehajtás terhe mellett megfizetni. Az elsőbirói ítéletben kimondott fokozatos vagyoni felelősség erre a költségre mint szintén bűnügyi költségre is kiterjed. INDOKOK: Védő az elsőbirói itélet ellen a Bp. 384. §. 9. p. alapján a valóság bizonyításának el nem rendelése miatt élt perorvoslattal. A kir. ítélőtábla ezt a perorvoslatot nem találta alaposnak. Ugyanis a valóság bizonyítása az ügyben a legnagyobb részt olyan ténykörülményekre lett felajánlva, amelyek a vád tárgyává tett hírlapi cikkben nem is foglaltattak, — másrészt pedig a felajánlott bizonyítás a kir. Ítélőtábla megítélése szerint is a vád tárgyává tett tényállítások valóságának bizonyítására nem alkalmas s igy az elsőbiróság az e tárgyban tett indít vány elutasításával a törvénynek a védelem szempontjából lényeges rendelkezését, vagy elvét meg nem sértette, illetve azt tévesen nem alkalmazta. E helyütt jegyzi meg a kir. Ítélőtábla azt is, hogy az ügyben a valóság bizonyítása el nem rendeltetvén, az elsőbírósági főtárgyalásán csatolt és ismertetett nyomtatványokat a kir. Ítélőtábla figyelembe nem vette. Érdemben: a kir. ítélőtábla a vádlott beismerése és felolvasott hírlapi cikk alapján szintén megállapítja tényként, hogy az elsőbiróság ítéletében körülirt vádba tett cikket az ott idézett tartalommal a vádlott irta és tette közzé sajtó útján. A kir. ítélőtábla a cikk tartalmát megvizsgálva úgy találta, hogy annak vád tárgyává tett ama része, hogy főmagánvádló „maga is az ilyen hatalmi túlkapásnak és erőszakosságnak köszönheti, hogy újra a parlamentbe került", főmagán vádlóval szemben rágalmazást nem képez, mert nem azt állítja, hogy a főmagánvádló maga követett el hatalmi túlkapásokat, — miért is a kir. ítélőtábla e részben a bűnösség megállapítását mellőzve, a cikk eme részét a bűncselekmény tényálladéki köréből kirekesztette. Megállapitandónak találta ellenben a kir. itélőtála is a vádlott bűnösségét a cikkben foglalt többi vád tárgyává tett tényállítások tekintetében, mert a kir. ítélőtábla is úgy látta, hogy e cikkben a főmagánvádlóról tett ama tényállítások, hogy cserbenhagyta a katholikus papság ügyét, hogy közömbös a papság súlyos sérelmével és meghurcoltatásával szemben, hogy nem vetette magát alá főpásztora akaratának, hogy katholikus pap létére nem védi meg oltártestvéreit s hogy mindezeknél fogva nem méltó a primási város képviseletére, — különös figyelemmel a főmagánvádló papi állására, is olyanok, hogy valóság esetén a főmagánvádlót kiváltképen paptársai előtt nemcsak közmegvetésnek tennék ki, hanem azok arra is okul szolgálnának, hogy főmagánvádló ellen egyházi felettes hatósága azok miatt fegyelmi eljérást inI ditson. Minthogy pedig az ügyben a valóság bizonyítása el nem rendeltetvén, az állított tények valóknak nem bizonyultak — ezért a kir. Ítélőtábla a vádlottnak mint a St. 33. §. szerinti szerzőnek bűnösségét a főmagán vádló sérelmére elkövetett rágalmazás vétségében szintén megállapította. A büntetés kiszabásánál a kir. ítélőtábla enyhítőnek vette a vádloft büntetlen előéletét, azt a körülményt, hogy a cikk politikai harc hevében Íratott, továbbá azt is, hogy vádlott cikkét az „ Uj Nemzedék" cimű lapban korábban megjelent cikk által is irányítva s bizonyos fokig a szerkesztő bizottság tagjai által is befolyásoltatva irta meg, — amivel szemben súlyosbítónak vette a tényállítások halmozottságát s azt, hogy a cikkben becsületsérő kifejezések is vannak, — s a nagyszámú és nyomatékos enyhitőkörülményekre figyelemmel szintén alkalmazta a Btk. 92. §-át, egyben pedig a pénzbüntetés összegét a vádlott vagyoni és kereseti viszonyaival arányos mértékre szállította le. A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét egyebekben indokai alapján hagyta helyben. A védő a felebbezési indokokban a Bv. 18. §. alkalmazását kérte. Ez a kérelem teljesíthető nem volt, mert a Bv. 18. §. alkalmazásának csupán becsületsértés esetében van helye, de a kir. ítélőtábla e §. alkalmazásának egyéb feltételeit sem látta fennforogni. Budapest, 1932. november hó 18. napján. Medvigy István sk. III. fiz. csop. jel. felr. kir. ítélőtáblai biró, a tanács elnöke; dr. Moldoványi Géza sk. kir. ítélőtáblai biró, előadó. B. I. 6142—1932/16. szám. A Magyar Szent Korona nevében ! A Magyar kir. Kúria a sajtó útján elkövetett rágalmazás vétsége miatt miatt Vécs Ottó ellen indított bűnügyet, melyben a pestvidéki kir. törvényszék 1932. évi május hó 12. napján B. I. 2723—1932. 11. szám alatt a budapesti kir. ítélőtábla pedig a főmagánvádlónak, továbbá a vádlottnak és védőnek felebbezésére 1932. évi november hó 18. napján B. VII. 7422 —1032/14. szám alatt ítéletet hozott, a főmagánvádló és a különvédő részéről használt, semmiségi panasz folytán nyilvános tárgyaláson vizsgálat alá vette és meghozta a következő VÉGZÉST: A m. kir. Kúria a Bp. 384. §. 9. pontja alapján bejelentett semmiségi panaszt visszautasítja, a többi semmiségi panaszt pedig elutasítja. A Bp. 479. és 480. §-a értelmében köteles a vádlott a semmiségi panasz tárgyalásával felmerült ügyvédi képviseleti és bélyegköltség cimén a főmagánvádlónak 50 (ötven) pengőt 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizetni; az alsófokú bíróságok ítéletében kimondott fokozatos vagyoni felelősség erre a költségre mint bűnügyi költségre szintén kiterjed. INDOKOLÁS: I. Az első fokú főtárgyaláson a védelem a valóság bizonyítását kérte, a kérelmet azonban a kir. törvényszék elutasította, mert bár megállapította, hogy a valóság bizonyításának elrendelését a vádlott kellő időben kérte, azonban megállapította azt is, hogy a megjelölt bizonyítékok részben oly körülményekre vonatkoznak, amelyekről a cikk nem emlékezik meg s igy inkriminálva nincsenek, részben pedig nem is alkalmasok a valóság bizonyítására. A védelem a kir. törvényszéknek ezt a döntését a Bp. 384. §. 9. pontjában meghatározott alaki semmiségi okból megtámadta, a kir. itélőtála azonban ezt a perorvoslatot nem találta alaposnak, mert megállapítása szerint is a a valóság bizonyítása az ügyben legnagyobbrészt olyan tényekre lett felajánlva, melyek a vád tárgyává tett cikken nem is foglaltatnak, másrészt a felajánlott bizonyítás a vádbeli tényállítások valóságának bizonyítására nem alkalmasak. Minthogy az a kérdés, hogy vájjon a valóság bizonyithatásának megengedése esetében az előterjesztett bizonyítékok alkalmasak-e a valóság bizonyítására és ezért beszereztessenek-e, alaki kérdés, amelyben a két fokú fellebbviteli a Bp. 428. §. harmadik be-