Esztergom és Vidéke, 1933

1933-01-01 / 1.szám

zet, ha napról-napra szapo­rodnak is a munkanélküliek, ha napról-napra kisebb karaj ke­nyér kerül is tányérunk mellé, ha látjuk is, hogy többen lesz­nek a szegények, szenvedők és elnyomottak, ha tudjuk is, hogy a bűnök nem fogynak, hanem csak szaporodnak és égbekiál­tóbbakká lesznek, akkor is azt mondjuk: ne csüggedjünk és ne veszítsük el hitünket. Ha volt is bennünk eddig hit, bizakodás és mégis ideju­tottunk, hová jutnánk, minő rettenetesebb sorba, pusztulásba jutnánk hit nélkül és bizako­dás nélkül? Semmink sincs, csak sze­génységünk, nyomorúságunk és panaszunk. Hát hitünk és bi­zakodásunk se legyen? Ha el is vette ez a mai élet szebb napjainkat, jobbsorsunkat, élet­szabadságunkat, egyet nem tu­dott elvenni a hitünket, lelkünk szabadságát. Tudnánk-e alkotni, valami­lyen célt elérni, ha nincs ben­nünk hit és bizakodás? Hin­nünk kell, hogy ennek a mai rettenetes életnek helyébe, más életnek kell jönnie, hinnünk kell hogy az elkövetkező javulás­nak mi is részesei leszünk és és bíznunk kell abbin, hogy nem csalatkozunk hitünkben. Lehetséges, hogy 1933-ban megkétszereződnek a nyomor­gók, lehet, hogy még több üz­let lehunyja redőnypilláit, le­hetséges, hogy még több ipa­ros kezéből kiesik a szerszám, lehetséges, hogy a földmives még nagyobb válsággal íog küz­deni, lehetséges, hogy jövőre még sötétebben látjuk a hely­zetet, mint az idén, hisz ez mind valószínű, de azért még sem veszítjük el hitünket és mégis reménykedünk, mert a javulásnak el kell jönnie. Ez a mi harcunk és a mi hitünk és reményünk lesz a győzelem. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm á fala jegyzője ós az adóbehajtás Irta : Brogli József országgyűlési képviselő Igy egymásmellé állítva ez a két kérdés, minden további ma­gyarázgatás nélkül is kirívóan érzékelteti, hogy nemcsak össze­férhetetlen, hanem egymást ki­záróan ellentétes két olyan fo­galom, mely soha sem fedheti egymást, eszközeiben, céljaiban, rendeltetésében, de eredményé­ben is, eltérő. Végzetes hiba volt egymás mellé állítani és ugyanolyan hiba volna, akár népnevelési, akár szociálpoliti­kai, kulturális, nemzeti vagy pénzügyi szempontból tekintjük, továbbra is fentartani. Kije a jegyző népének és fa­lujának ? Erre a kérdésre aként válaszolhatunk a legvilágosab­ban, ha a jegyzői állást es hi­vatást történelmi múltjában vizs­gáljuk. A jegyzői intézményt nem államhatalom kreálta, azt a nép­lelek termelte ki önmagának. A nép érezte, hogy szüksége van egy olyan írástudó, az ő szellemi fokán felülálló egyéni­ségre, ki az ő sorsával törődik, aki neki vezetője, tanácsadója, a törvények labirintusában irá­nyitója, védelmezője legyen, aki kisebb ügyeiben, szomszédos perpatvaraiban, az őt ért sérel­mekben rövid uton igazságot szolgáltat neki, aki a falu köz­ügyeit irányítja, rendben tartja, érdekeiért harcol, azt megvédi, aki örömében, bánatában vele van, vele érez. A falu Íródeák­jaiból lettek a jegyzők, akiket a nép maga választ és már ez­zel a választással is tanúbizony­ságot, tesz mellettük, hogy őket vezérekül ismeri el, bizalmával .ajándékozza meg és Eötvös Tengelyi Jónása és Petőfi Szil­vesztereznem regényalakok, ha­nem megtestesítői a szó legide­álisabb értelmében vett népügy­védeknek. A jegyző gyönyörű és magasztos hivatásának nemcsak tényleges, hanem történelmi alapja is a nép bizalma, amely őt székébe ülteti. És azután jött az államhata­lom, amely a jegyzőt kisajátí­totta és időről időre, ugy, ahogy, az állami élet fejlődött, s ahogy az emberi élet mind szövevé­nyesebb lett, mint több és több munkaterhét rótt a jegyzőre, mind messzebb és meszebb tol ta őt eredeti hivatásától és ami a legszomorúbb, a rá rótt fel­adatoknál nem válogatott, bőven rakta rá az olyan teendőket is, amelyek alkalmasak arra, hogy a. jegyzői hivatás alapeszméjét és pillérét, a nép bizalmát ássa ki alóla. Nézetem szerint, a legnagyobb hibát akkor követték el, amikor megtették a jegyzőt oéjpehaf tónak. Iskolázott emberek jelen­tékeny része is bizonyos aver ziót érez a végrehajtóval szem­be és nem becsüli le a végre­hajtónak a foglalkozását, de ta­nácsért, segítségért, egész bizo­nyosan nem a végrehajtóhoz fordul. Mennyire élesebben je­lentkezik ez a falu népénél, amelynek nincs meg az a judi ciuma, mellyel felfoghatná, hogy a végrehajtó, akkor, amikor kö telességét teljesiti, lehet neki jóakarója, megértő barátja is. Csupán az államhatalom szi­gorú végrehajtóját látja benne és bizony kevés ember van olyan aki jó szemmel tekint arra, aki icitáltatja a vánkosát. Az állam lyen végrehajtóvá tette a jegyzőt. A jegyzőt az a körülmény, hogy kénytelen az adót behajtani, ál­andó dilemma elé állítja, mert a vele szemben alkalmazott szi­gort (any?gi felelősség) kény­telen átvinni az adóbehajtásokra, viszont népe iránt érzett szere­tete és szánalma kíméletet pa­rancsol neki. Ebben a harcban azután, lefelé, elveszti népsze­rűségét, fölfelé meg feletteseinek bizalmát, de nem használ az ál­lam pénzügyeinek sem, mert sok olyan helyzetet kénytelen megtűrni, mely nincs javára az adómorálnak, sem pedig annak a törekvésnek, hogy az adóala­nyokat megőrizzük. Mennyire más, hasznos és a lelkekre is megnyugtató szerep volna az, ha a jegyző, az adóbehajtásnál, az igazságos ügynek szószó­lója lehetne és az adózók fize­tőképességének egyéni mérlege­lésénél a méltányosság szolgá­latában állhatna. Ezzel nem ve­szítene az állam, az adózó meg igazságos elbánást nyerne és konzerválódhatnának az adóa­lanyok. Pedig ennek a kérdés­nek pénzügyi akadályai se lehet­nek, mert hisz a végrehajtási költségek bőségesen fedeznék a központilag alkalmazott adó­végrehajtók fizetését. A Gömbös-kormány sarkala­tos programmja, hogy a közi­gazgatást, az államigazgatást nemzeti tartalommal töltse meg. Olyan tartalommal, amely lehe­tetlenné teszi azt, hogy az egyik közigazgatási ágazat, lerontsa azt, amit a másik felépített hogy az államigazgatás egyes ágai egymás céljairól és törekvéseiről tudomást se szerezzenek. Az államigazgatás nemzeti tarta­lommal akkor telik meg, ha min­den intézkedésében a nemzeti öncélúságot szolgálja. Vissza kell adni a jegyzőt a falujának és fel kell őt díszí­teni mindazon kellékekkel, ame­lyek a népvezérletre szüksége­sek és el kell venni tőle mind­azt ami őt e hivatásának a teljesítésében bármily mó­don akadályozza. És a falunak joga is van az ő jegyzőjére! Szent évet hirdetett a pápa Szombaton délben XI. Pius pápa karácsonyi szózatot intézett a bíbo­rosok gyülekezetéhez, amelyet a va­tikáni rádióállomás is közvetített. Bevezetőben Isten áldását kérte valamennyi püspökre és az egyház valanfennyi vezetőjére, azután fáj­dalmas szavakkal emlékezett meg a katolikus egyház spanyolországi, mexikói és oroszországi üldözteté­séről. Beszélt az államok és országok között felmerült konfliktusokról és az általános gazdasági és pénzügyi válságról, amit legjobban a szegé­nyek és a munkások sinylenek meg. A Szentatya Isten világosságát kérte a kormányoknak, hogy szociális igazság és keresz­tény felebaráti szeretet töltse el őket. Isten áldását kérte minden em­berre, keresztényekre és nem keresz­tényekre és a béke és nyugalom korszakának eljöveteléért fohászko­dott. A karácsonyi üzenet legfontosabb része, hogy 1933 ra Szent évet hirdetett. A jubileumi év Krisztus halálának ezerkilencszázadik évfordulóján, — Pálmavasárnapján április 2-án kezdődik és 1934 húsvét hétfőjén, április 2 án végződik. A Szentatya azt kérte, hogy a Szent évben ne vitatkozzanak kon­fliktusokról és ellentétekről, jóvá­tételekről és háborús tartozásokról, bizalomról és bizalmatlanságról, hanem kizárólag békéről és testvériségről, igazi feleba­ráti szeretetről, amely a világ valamennyi népét ma­gába foglalja. Legyen ez az év — mondotta a Szentatya — a lelkek felemelkedé­sének éve, az emberiség új meg­váltásának kezdete. mmmmmmmmmmmmmmmmßmmmmmmmmmmtmmmm Felemelő volt a Széchenyi-téri karácsonyfa-ünnepség Esztergom város közönsége is ál­lított az idén „ Mindenki karácsony fájj"-t. A Széchenyi téren a Szent­háromság-szobor előtt állította fel. A szép és fölemelő ünnepségre igen sokan jöttek el az esztergomi sze­gények, de az úriosztályból és a vá­r s vezetőegyéniségeiből is többen megjelentek, hogy tanúi lehe senek äz ájtatos hangulatnak és a szegé nyek örömének. A szegények a v a­rácsonyfa köré gyülekeztek, közülük többen csillogó, könnyes" szemmel néztek a ragyogó gyertyákba Azu­tán énekeltek, lélekből, szívből, ka­rácsonyi szent érzéssel. Az éneklés közben kialudtak a karácsonyfa vil lanygyertyái, pár pillanatig sötétség volt, majd szines bengáli tűz gyuK ki e tér négy oldalán. A hatásos és szép bengáli tűz után az ajándékok kiosztása következett. Minden sze gény kapott ajándékot, amit a lelkes Sinka Ferenc Pál osztott ki. Az ajándékokat és a karácsony­fát az esztergomi szegények azok­nak köszönhetik, akik mégértették a „Mindenki karácsonyfája" eszméjét és lekesedésből, jószivből önkéntes adományokkal tették lehetővé, hogy Esztergomban is felloboghattak a „Mindenki karácsonyfája" gyertyái. A karácsonyfán a következő ado­mányok érkeztek be, Pénzadományok: Esztergomi Ta­karékpénztár Rt. 25, Kereskedelmi és Iparbank 20, Glatz Gyula, Ben­cés gimnázium 5—5, Kókay Árpád, Zwillinger Ferenc dr. 3—3, Palkó ­vics László, Divéky István dr.. Be­rényi Zsigmond dr., Schrank Ödön, v. SZÍVÓS­Waldvogel József, Schalk­hász Ferenc, Znőjek János, Nel­hiebel Antal 2—2, N. N., László Ist­ván, Berényi Róbert dr., Kersch­baummayer Károly, Kaszás Sándor, Meszes István, Tamás Sándor, Ma­rosi József, Karácsonyi Sándor, N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom