Esztergom és Vidéke, 1932
1932-05-15 / 39.szám
Egy pör 12 évi utazása. 1919 végég Esztergomból pört indítottak egy komáromi ember ellen. Akkor csak egy Komárom volt: a Vág és a Duna folyásától körülölelt Komárom , Jókai mesevárosa, ahol minden kő magyar életet, történelmet lehelt... " Azóta két Komáromot adott a végzetünk. A mesevárost elvették tőlünk a Vággal, az egész Felfölddel együtt és Komarnot írtak Komárom helyett. Ideát menekültek telepedtek le és kis-Komáromot, magyar Komáromot alapítottak. (Talán ezért nevezik Alapynak Komárom mai polgármesterét. Alapításáért megérdemli, hogy a trianoni Magyarország történelemkönyvébe kerüljön neve.) Hát szóval 1919-ben megindult a pör, de mire tárgyalásra került volna a sor, Komáromot megszállták a csehek. A pör aktái elfeküdtek, lassan por lepte be az iratokat. Hosszú évek multak és ugy látszik, csak most verték le az aktákról a port. Elintézték az ügyet annak rendje és módja szerint de hozzá kell tennünk, hogy bizony csehül. Az esztergomi ügyvéd most kapta kézhez a pört elintéző iratokat. Persze a pört magát is csehül intézték el. Hát nem intézték el ?.. . Mi az Komarnóban 12 esztendő ? 1 Persze hogy megértjük. Rettenetes messze lehet ez a város, ilyen nevet, hogy Komarnó mi nem is ismerünk. Olyan nagy idő ez a 12 esztendő, hogy a megérkezett iratok múzeumba valók. Trianoni múzeumba. Új ügyvédi iroda. Szabó Mihály dr. ügyvéd, Kossuth Lajos-utca 45. szám alatt ügyédi irodáját megnyitotta." Beírás a ferences reálgimnáziumba. Az Esztergomi Ferences reálgimnáziumi Nevelőintézetbe a beiratások megkezdődtek. Személyes jelentkezés okmányokkal felszerelve Budapesten (IV., Ferenciek-tere 8.) május 16, 17. Esztergomban május 15, 19, 22, 23. Hivatalos órák 8— 18 óráig. Képrendezés a városháza nagytermében. A keddi városi közgyűlésen többeknek feltűnt, hogy a falakon lévő képeket felcserélték, másképpen rendezték. A tanácsasztal fölött II. József és Mária Terézia képe függ, balról Horthy Miklós, jobbról Serédi Jusztinián dr. képével. A bejárat falára Vak Bottyán, Csernoch, Simor és Vaszary képe került. A karzat fölött Vimmer Ferenc és Antóny Béla dr. képe függ. (Figyelik a közgyűlést.) A baloldalon Földváry István városi főügyész, Ferenc József és Erzsébet királyné képe került. Egyháztörténeti hangverseny. Csütörtök délután fél 5 órakor az Országos Magyar Cecilia Egyesület rádióközvetitéssel egyházzenei hangversenyt rendezett az esztergomi bazilikában. A hatalmas és kiváló értékű hangversenyben 250 közreműködő vett részt. Délelőtt 10 órakor ünnepélyes szentmise volt, amelyet Breyer István dr. felszentelt püspök pontifikált. Fél 12 órakor a tanítóképző intézet dísztermében közgyűlést tartott az egyesület. Szépszámú és előkelő közönség töltötte meg a termet. A megnyitó beszédet Shvoy Lajos székesfehérvári püspök mondotta gyönyörű előadásban. Szabó Jenő csákvári esperes, Büchner Antal főszékesegyházi karnagy, Béres István theológiai tanár és dr. Koudela Géza egyetemi egyházzenei igazgató tartalmas és érdekes előadásokat tartottak. Hévey Gyula pápai kamarás igazgatói jelentését terjesztette elő. A fürdőben.közös ebédre jöttek össze a zenei előkelőségek. A bazilikában fél 5-kor kezdődött a gazdag tartalmú hangverseny budapesti és helyi művészeink közreműködésével. Szerepelt a főszékesegyházi ének és zenekar, a Szeminárium, a Tanítónő- és a Tanítóképző énekkara is Büchner Antal, Béres István és Pántol Márton karnagyok vezetésével. Büchner Antal legértékesebb művei különkülön számokban kerültek előadásra a legteljesebb elismerés mellett. Liszt Ferencen kivül a bazilika három nagynevű karnagyának Seylernek, Kerschnek és Buchnernak legértékesebb művei szerepeltek. A hangverseny eseménye volt a zenei világnak. Számos budapesti művész őszinte elismerését fejezte ki. A művészi orgonakiséretet Pikéthy Tibor látta el. Mennyi a kamat a bankokban ? Esztergomban is többen érdeklődtek, hogy amikor rendelet van arra, hogy a bankok nem számithatnak több, mint 9—9 és fél százalékot, miért számítanak mégis 11 százalékot? Érdeklődtünk eziránt és azt a felvilágosítást kaptuk, hogy 11 százalékot csak ezer pengőig számítanak. Hangverseny a strandfürdőben. A helybeli levente-zenekar Pünkösd vasárnapján d. e. 11 órától kezdve válogatott műsorral hangversenyez a Szent István artézi Strand - fürdőtelepen. Népművelési nap Pilisvörösvár ott. A mult vasárnap Pilisvörösvárott ünnepélyes keretek között népművelési nap volt, amelyen a Pilisvidék összes községei részt vettek. Háromezer nézőközönség előtt a községek zenei és népművelési tudásunkat mutatták be nagy sikerrel. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. Ránduljunk ki a Vaskapuhoz! Városunk legszebb és legkedvesebb kirándulóhelye, a Vaskapu. Az agilis gondnokság a menedékházhoz vezető utakat könnyen járhatóvá tette s ami meglepetés lesz minden kirándulónak: kényelmes szerpentin út vezet fel a kilátóhoz. A szép kilátás, a gyönyörű panoráma, a tiszta levegő üdítik a szivet, a lelket. Pazar pompával áldotta meg a természet e kies kirándulóhelyet. A közönség kényelméről a legnagyobb figyelemmel történt gondoskodás. Hideg- és meleg ételek, tisztán kezelt hüsitő italok, mérsékelt árak és figyelmes kiszolgálás várja a kiránduló közönséget a Vaskapunál 1 Évzáró tornaverseny a bencés gimnáziumban. Az esztergomi Szent Benedek-rendi kath. Szent István Gimnázium ifjúsága, holnap, pünkösdhétfőn, délután 5 órakor tartja évzáró tornaversenyét saját sporttelepén : a Primás-kcrtben, melyre az ifjúság lelkes barátjait tisztelettel meghívja a gimnázium igazgatósága. Kedvezőtlen idő esetén az ünnepélyt elhalasztják. Osztrák motoros kirándulás Esztergomba. Az osztrák hadsereg sportegyesületének kötelékébe tartozó motoros osztály háromnapos magyarországi kirándulásra jön, amelyen összesen 33 személy és 23 gépjármű vesz részt, még pedig egy autó, két oldalkocsis és husz oldal kocsi nélküli motorkerékpár. F. hó 14-én jönnek a bécsi uton Budapestre és 16 án távoznak. Az útvonal menti községek lakossága a fenti időpontban különösen vigyázzon arra, hogy a gépjáróművek áthaladásának időpontjában gyermekek és állatok ne tartózkodjanak az útvonalon vagy a közvetlen közelben őrizet nélkül. Pályázat hadiárva-intézetekbe. Hadirokkantak és hadiözvegyek gyermekei felvételt nyerhetnek a váci bőripari szakiskolában és a kertésztanfolyamra, továbbá a székesfehérvári hadiárva-intézetbe, ahol iparosés kereskedői pályára képeznek ki; az ikervári fiúárvaházba és kertésztanfolyamra, végül a tokaji leányárvaházba, háztartási tanfolyammal. Folyamodók haladéktalanul jelent kezzenek a közgyámi hivatalban, mert a pályázat határideje május 20-án lejár. Evangélikus istentisztelet lesz úrvacsora-osztással 16-án, Pünkösd második napján d. e. 11 órakor a református templomban. A hadikölcsön-tulajdonosok figyelmébe. Felhívjuk a hadikölcsöntulajdonosok figyelTiét arra, hogy saját érdekükben a címüket és a tulajdonukban lévő kötvények összegét tudassák velünk. Hadikölcsönjegyzők Országos Pártja, Budapest, VI., Teréz-körút 35. Májusban is szabad halászni. Purgly Emil földművelésügyi miniszter a halászok kérelmére felfüggesztette a halászati tilalmat. A törvény szerint ugyanis április 2ö-tól május 31 ig tilos a halászat. Mivel azonban a halászoknak a hosszú tél alatt úgyszólván semmi keresetük sem volt, a miniszteri intézkedés következtében a halászati jog tulajdonosai május havában űzhetik foglalkozásukat. Ellenőrzik a cigányokat. A népjóléti miniszter rendeletet intézett az ország összes törvényhatóságaihoz és abban utasitja őket a cigányok, cigánytanyák és csavargók fokozott egészségügyi ellenőrzésére. Verekedés lövöldözéssel. Iván Ambrus nagyvárosi mezőőrt id. Meszes Imre és ifj. Meszes Imre gazdálkodók kihívták a szentkirályi homokbányához, ahol véresre verték, szolgálati pisztolyát elvették. Iván Ambrusnak sikerült elmenekülnie, eközben az egyik támadó a pisztolylyal utána lőtt, de a lövés célt tévesztett. A csendőrség emberölés kísérlete miatt a feljelentést megtette. Pincebetörés. Madarász Géza, György István és Szabó Rácz János határban lévő pincéjét többször feltörték. A csendőrség a nyomozás során megállapította, hogy a tettes Szabados János Honvéd-utcai lakos volt. Nevezett ellen a csendőrség a feljelentést megtette. Már az adómentes házak sem adómentesek. Az adómentes házak után is fizetni kell a betegápolási pótadót. Ebben az évben az adómentes házak után 8 százalékos betegápolási pótadót kell fizetni, ami júliustól esedékes, jövőre pedig az adómentes házak után is 16 százalékos lesz a betegápolási pótadó. Lassankint minden adó rákerül az adómentesnek mondott házakra! Szabad eperfalevelet szedni. A A földmivelésügyi miniszter a selyemhernyótenyésztés előmozdítása érdekében elrendelte, ^hogy mint a mult években, a folyó évben is, a köztereken és közutak mellett levő eperfákról a selyemhernyó tenyésztés céljára a selyemhernyótenyésztők szabadon vihetnek levelet. A levélszedőket megakadályozni tilos és tiltva van a levélszedők gúnyolása is. A „Kacagó hold" vidámságot és derűt visz a budapesti Nemzetközi vásárra, hol diszes pavillonban láthatók azok a szenzációs ajándékok, amelyeket ez a nagyszerű és utolérhetetlen ötletes folyóirat, a vidámság képes lapja, olvasóinak nyújt. Ára mindössze 20 fillér. A májusi rendkivül pompás kiállítású és tartalmas szám már mindenütt kapkató. Anyakönyvi kivonat. Születések: Nagy Tibor rk. cipészmester fia. — Bernát Éva rk. vasúti üzemi altiszt leánya. — Sztoján János rk. földmives fia. — Pézsa István rk. vizvezetékszerelő fia. — Fellner Mihály és Ilona rk. vasúti munkás ikerszült gyermekei. — Opavszki Magdolna rk. szobafestősegéd leánya. — Pap Mária rk. földm. leánya. — Házasságkötés: Jó Dobronya Ferenc rk. földmives és György Julianna rk. — Halálozások: özv. Kellner Ignácné sz. Muzsikus Mária rk. 85 éves. — Mayer István rk. ny. szénbányász 75 éves (Csolnok). — Danes Ferenc ref. 1 hónapos. — Lencsés Ferenc rk sertéskereskedő 67 éves. — Borz István rk. 24 napos. — Csákvári Ilona rk. 9 hónapos. Reál tricó előírás szerint kétszálú garantált zöld indranthren festéssel minden nagyságban monogrammal 2*20 P Schwach Sándornál. Nem lehet már házassági hirdetés alól kibújni. Keresztes-Fischer belügyminiszter rendeletben intézkedett, hogy a házasságkötéseknél szokásos kihirdetés alóli felmentés (diszpenzáció) ezentúl csak nyomós s méltányossági indokok alapján adható ki. Ilyen méliányossági okok : a házastársak esetleges nagy korkülönbsége, testi hiba, súlyos betegség stb. A belügyminiszter uj intézkedése már életbelépett. Ipargyakorlás özvegyi jogon. Az ipartörvény és annak végrehajtási utasítása értelmében az elhalt iparos özvegye, akár a saját személyében, akár üzletvezető alkalmazása mellett jogosult elhunyt férje iparát folytatni, ha erre irányuló szándékát az elhalálozástól számított három hónapon belül az illetékes elsőfokú iparhatóságnak bejelenti. Amennyiben az özvegy a bejelentést a három hónapon belül elmulasztja, a jövőben képesítéshez kötött ipar csakis szakképzettségének igazolása mellett gyakorolhat, özvegyi jog alapján tanoncot csak az az özvegy tarthat, aki üzletvezetőt jelent be, aki a tanoncok kiképzését biztosítani tudja. Megszüntetik az államtudományi doktorátust Hír szerint az egyetemek jogi fakultásai a legutóbb határozatot hoztak, amely szerint a jelenleg már beiratkozott hallgatók az eddigi rend szerint fejezhetik be tanulmányaikat és szerezhetik meg a doktori cimet. Azok azonban, akik a jövő évben iratkoznak be, államtudományi doktorátust már egyáltalában nem tehetnek, a jogi doktorátust pedig az eddigi szigorlati rend megtartásával csak ugy nyerhetik el, ha nyomtatásban is megjelent olyan doktori értekezést mutatnak be, amelynek tudományos értékét a tanári kar is megállapította. Ilyen disszertáció nélkül négy szigorlat alapján a jelöltek csupán jogvégzettségüket igazoló oklevelet nyerhetnek. Ez az oklevél olyan állások elnyerésére minősít, amelyeknél általában megkívánják a jogvégzettséget. A legszebb pünkösdi ajándék! „Téves kapcsolás" a legszebb filmoperett, Magda Schneider második filmje szombaton és vasárnap kerül műsorra a Kultur Mozgóban. Magda Schneider a hangosfilmek uj csillaga nálunk „A boldog szivek" c. nagy sikert aratott filmoperettben mutatkozott be s egyszerre hódította meg a közönséget. A „Téves kapcsolásiban ép oly bájos ép oly felejthetetlen lesz mint volt a „Boldog szivek"-ben, azonban itt ő az egyetlen főszereplő. Zene, tánc és a rendezés minden eddigi filmoperettet messze felülmúl. Pünkösdhétfőn Olga Csehova és Mihály Bohnen énekes filmje „Éljen a szerelem" c. hangosfilm kerül bemutatásra, a legcsodásabb énekszámokkal és pazar kiállítással. Kiegészíti „Texasi fenevadak" c. vadnyugati film. Legközelebbi műsorunk keretében mutatjuk be Hervé örökbecsű operettjét „Nebántsvirágot" Anny Ondra parádés szereplésével. Ingyen rendelés a szegény tüdőbetegeknek. A Tüdőbeteggondozó intézet (Szent Imre utca 24. sz.) minden hétfőn és pénteken d. u. 6—7 óráig ingyen rendel a szegény tüdőbetegeknek.