Esztergom és Vidéke, 1932

1932-03-13 / 21.szám

ÖTVENHARMADIK ÉVF. 21. SZ. KERESZTÉNY POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI LAP 1932. VASÁRNAP, MÁRCIUS 13 Sz«rkesztőség és kiadóhivatal Simor-utca 20. Megjelenik hetenként kétszer. Előfizetése 1 hóra 1*20 P. Csütörtöki szám 10 fillér, vasárnap 20 fillér Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Laiszky Kázmér 9mmm$mmmmmmmmmmmmmmmím Főispáni beiktatásra Újra lelkes öröm színhelye lesz az a terem, amely nemcsak történelmi idők, hanem az utolsó tizenöt év nehéz eseményeinek is tanuja volt. Ebből a tizenöt esztendőből csak arra a szomorú éjszakára gondolunk, amikor Szamuelly csapata elpusztította ennek a teremnek a képeit és csak a feszületet hagyta érintetlenül. Gondolunk azokra a kitörő lelkesedésekre is, amelyek a kommunizmus megszűnte után Esztergom város közönsége részére tartott gyűlések sorozatán ezen a helyen elementáris erővel kitörtek. Ezeken a gyűléseken a vezetőszerepet Esztergom összes értékei egységesen töltötték be. A vármegye alispánja és a politikától áthatott iparosmester, a harctérről hazatért ezredes és a város szolgája, a tekintély legnagyobb magaslatán álló plébános, számos prelátus, a dorogi bánya igazgatója, számos ügyvéd, a bencés gimnázium igazgatója és sokan mások állottak a közönség élén. Óriási lelkesedés vett erőt a terem közönségén, mert mindenkiben élt a gondolat, hogy a kommunizmus megszűnése felszabadulást jelent. Azt hittük, hogy ezzel a lelkesedéssel a közélet minden kérdését meg fogják oldani. Közigazgatási, közgazdasági, politikai és sajtó-kérdések voltak a tanácskozás tárgyai. Abban a hitben éltünk, hogy az akkor kitört nemzeti erőnek kicsinység lesz minden nemzeti ügy nehézségeinek az elhárítása. Azóta tizenhárom esztendő mult el. És ha az akkori időket összehasonlítjuk a mostanival, keserves kiábrándulás vesz erőt rajtunk. Rádöbbentünk, hogy a nemzeti egység érzése megszűnt, kialudtak a nemzeti eszmék lobogó lángjai, a problémák megoldatlanok maradtak és az akkor valóban kartkarba téve haladott különböző társadalmi elemek ma, ha nem is ellenségek, de abszolút közönyösséggel viseltetnek egyrészt egymással, másrészt a közélettel szemben. Amikor ezt a tényt megállapítjuk, azt hisszük, senki sem fogja kétségbe vonni. Keresni kell, mi volt az oka, hogy ennyire és tökéletesen szétmorzsolódtunk. Szétmorzsolódtunk azért, mert erőt vett a mi társadalmunkon, különösen azokon, akik az akkori helyzetben a törvényes hatalom birtokába jutottak, az uralkodási vágy. Kevesen jutottak a hatalom birtokába és ezek elfelejtették, hogy a társadalom sok ezer polgárának is vannak jogai, melyeket tisztelni kell. Nem akarjuk feltépni a sebeket, de rá kell mutatni, hogy amikor a sok ezer polgár képviselői a lelkesedéstől egykor hangos teremben megjelentek, hogy ott törvényes jogaikat gyakorolják, szomorúan azt állapították meg, hogy ott mindenféle mesterkedéssel igyekezték őket jószándékaik, gondolataik érvényrejutásában megakadályozni. Keresték csak keresték, a nem is oly rég hirdetett összefogás és együttműködés szellemét . . . Egyszer a hatalom túlerejével, máskor a törvény végrehajtásához nem illő olcsó fogásokkal némították el őket. Ismét máskor a törvény rendelkezéseinek nyílt megsértésével. A magyar társadalom esztergomi része sokkal gyöngébb és sokkal függőbb helyzetben volt és van, hogy [ezekkel az erőszakosságokkal szemben felemelje szavát. A bekövetkezett törvénytelenségek végbemehettek, anélkül, hogy azok ellen bárki is tiltakozhatott volna. De azért lelkében mindenki érezte a sérelmet és az elidegenedés a hatalmaskodással szemben odavezetett, hogy a közönség nagy része távoltartotta magát a törvényhatósági élettől és a törvényhatóság nagy terme kevesek uralmának székhelye lett. Színhely, ahol közgyűlésrőlközgyűlésre nem találunk semmi érdemlegeset, legfeljebb az uralmon lévők kölcsönös és szűnni nem akaró ünneplését. Mély sajnálattal állapítjuk meg, hogy a törvényhatóság soha sem tudott belekapcsolódni a mai élet nagy problémáiba, de se politikai, se a gazdasági, se egyébb vonatkozásaiba. Letűnt minisztereket sokszor értéktelen rendelkezéseiért nagy műlelkesedéssel ünnepeltek. De azok a nagy horderejű polgári kérdések, emelyek előre tudták volna vinni az ország sorsát, mini például a titkos választójog, vagy a közgazdasági és szociális kérdések, amelyek az iparban és mezőgazdaságban egyaránt erőt, felfrissülést hozhattak volna, teljesen hidegen haladtak el felettünk. Avagy pedig, amikor ötnegyed évvel ezelőtt e

gy-egy bizottsági tag felszólalt, hogy a keresetnélküli bányamunkások foglalkoztatására kerestessék meg a kormány az általános külföldi széntilalom kimondására, úgy hangzott el az ott, mint amely kérdés nem alkalmas arra, hogy tanácskozás tárgya lehessen. Pedig öt negyedév múlva ez a széntilalom mégis bekövetkezett. Mindezeket azért tárjuk fel az új főispán beiktatásának napján az ő magas személye elé és a polgárság elé is, mert mindezek a valóságos élettel függnek össze. Először a mi valóságos életünket mutatjuk meg, hogy azután mondjuk el üdvözlő szavunkat. A törvény abszolút tisztelete volt mindig legbiztosabb alapja a legigazságosabb kormányzásnak. Aki a törvény végrehajtásánál annak szelleméhez hűséggel és becsülettel ragaszkodik, az meg kell, hogy nyerje mindenkinek a teljes bizalmát. Aki a törvény útján halad, az maradhat meg a legtovább. És most, mi azzal a kéréssel fordulunk Esztergomvármegye uj főispánjához, hogy ő, akiben eddig is hatékonyan élt a törvények tisztelete, ebben a jelenlegi viszonyok közt kétségtelenül feldúlt városban cselekedeteinek mindenkori irányítója a törvény igazi és valóságos szövegé és szelleme legyen. Aki Magyarországon így hajtja végre a törvényt, az sohasem fog eljutni a kevesek uralmához. Azt mindig tisztelni fogják úgy, hogy uralma egy nép milliós többségére támaszkodhatok. Aki egészen a törvény szellemében él, uralkodik és kormányoz, az megingathatlan, szilárd talajon áll. Az elé bizalommal fordulnak a hatalmasok és egyszerűek egyaránt. És aki a törvény szerint cselekszik, az a legtökéletesebben szolgálja azt a demokratikus fejlődést, amelynek kibontakozásától várjuk azoknak az új erőknek az előrejutását, akik új rétegekből fognak kikerülni a nemzeti létnek nagy színpadára, hogy ott majd új erők forrásából táplálkozzék nemzeti életünk a nagy problémák sikeres megoldására. Ebben a hitben, békességben és jószándékban üdvözöljük Lingauer Sándor dr. főispánt, csengő szavak, fény, ünneplés helyett igazi magunkat mutatjuk meg, hogy lásson, hogy sikeres, áldásos legyen működése. Ékes szavak helyett tettekkel kell a hazát szeretni.