Esztergom és Vidéke, 1932

1932-08-25 / 67.szám

járnak, mint leventeköteles egyének külön e célra felállított rendes le­ventefoglalkozáson tartoznak megje­lenni és résztvenni. Ezen rendelke zés folytán felhivatnak mindazok a szülők, munkaadók, kiknek gyerme­kei, gyámoltjai felsőbb iskolába nem járnak, nyilvántartásba vételük vé­gett tartoznak gyermekeiket folyó évi augusztus hó 29-től szeptember 2-áig reggeli 8 óráióJ déli 12 óráig a Városházán I. em. 8. számú szo­bában való megjelenésre utasítani. Életmentés a szigetorránál. Vasárnap délután a sziget felső vé­génél sétálók rémülten vették észre, hogy a Kis- és Nagyduna külön­válásának helyén rohanó, örvénylő vízben valaki kétségbeesetten küz­ködik. Kiáltozásukra egy leány és egy fiatalember hősi elszántsággal a vízbe vetették magukat, mig egy másik fiatalember csónakkal igyeke­zett a helyszínére. Az elmerült em­bert, már félig eszméletlen állapot­ban, pár pillanat alatt kiemelték és a csónak segítségével a partra szál­lították. Ekkor derült ki, hogy a megmentett 15 — 16 éves fiú még úszni sem tud, ennek köszönhette, hogy amikor a sekély zátonyt körül­sétálva, messzire bemerészkedett s hirtelen mélységbe került, a Kis­duna erős sodra a biztos halálba vitte őt. Ezen a helyen többen lel­ték már halálukat, üdvös volna itt tilalomtáblát felállítani. Remélem, hogy a bátor és ügyes életmentők nem veszik rossz néven, ha e helyen figyelmeztetjük a halál torkából ki­szabadultat, hogy köszönetét Ray­mann Katónak és Józsefnek, ezek rokonának Ákosnak tolmácsolhatja, ha majd a vasárnapi búvárkodásá­nak izgalmait kiheverte. Egy szem­tanú. Újságírók Esztergomban. A Ma­gyar Újságírók Turista Egyesülete vá­rosunk polgármesterének meghívására vasárnap társaskirándulást rendezett Esztergomba. A MFTR turistahajó­jának érkezésekor a vendéglátó vá­ros nevében Glatz Gyula polgármes­ter üdvözölte az ujságirókat és csa­ládtagjaikat. A kirándulók nevében Zimmer Ferenc m. kir. kormány fő­tanácsos, a Magyar Távirati Iroda felelős szerkesztője köszönte meg a szives fogadást. A Bazilika és a primási kincstár megtekintése után a Fürdő-szálló terraszán a város és az Esztergomi Takarékpénztár ebé­den látta vendégül az ujságirókat, akiket az ebéd folyamán Etter Ödön a Takarékpénztár elnök-vezérigazga­tója üdvözölt. A rendezőbizottság nevében Fabritzky Antal szerkesztő mondott köszönetet. A kitűnő han­gulatban lefolyt kirándulás a gyö­nyörű strandon fejeződött be. Elragadták a lovak. Németh Já­nos Horthy Miklós-úti lakos e hó 16-án katonai fuvarba ment. Mozgó­konyhát kellett volna neki Budapestre szállítani. Schmiedt féle villa előtt lovai megcsökönyösödtek, mire a kisérő katonák megtolták a konyhát, amitől a lovak megijedtek és elra­gadták az egész alkalmatosságot. Németh nem bírta megfékezni a lo­vakat, mert közben az egyik gyeplő szár is elszakadt. Egy zökkenőnél leesett az ülésről és eszméletlenül terült el az úton. Hosszas élesztge­tés után tért csak eszméletre, de szerencsére kisebb zúzódásokon ki vül más baja nem történt. A meg­vadult lovakat a lezárt va suti sorom­pónál fogták el. Gombamérgezés. Súlyos csapás érte Borús Endre fővárosi polgári­iskolai zenetanárt. A napokban gom­bát készítettek ebédre és jóízűen el is fogyasztották. Rövid idő múlva iszonyatos görcsök lepték meg a család minden tagját. A gyorsan előhívott orvos megmentette ugyan a család tagjait, de a kis 5 éves Endre fiacskája nagy kinok között másnapra kiszenvedett. Városunkban nagy részvéttel fogadták a szeren­csétlenség hirét. — Esztergomban is egy család betegedett meg gombától. Tóbi Mihály munkanélküli 27 éves kő­művessegéd, 19 éves felesége, Tóbi Irén 17 éves hajadon, és a kőmű vessegéd anyósa özv. Huray István né 60 éves asszony hétfő délben sajátszedésű gombát ettek. Ebéd után valamennyien rosszul lettek. Mentőautó szállította be az egész családot a kórházba, ahol azonnal gyomormosást alkalmaztak rajtuk. Comormosás után jobban lettek s leszámítva az elgyengülést, más ba­juk nem történt. Nagydunai strandfürdő. A Move esztergomi Sport Egyesület nagy­dunai stranfürdőjét megnyitotta és egész nap folyamán a fürdőző kö­zönség rendelkezésére áll. Büffé, csó­nakátkelés a Kisdunán. Szives párt­fogást kér a Vezetőség. Szurkálás. Nagyboldogasszony kor az esztergomi ünnepségekről Mayer Márton tokodi bányász haza­felé tartott. Útközben kesztölci legé­nyekkel találkozott, kikkel valamin összeszólalkozott, mire a kesztölci legények bicskát vettek elő s Mayert alaposan összeszurkálták és meg­rugdalták. A szerencsétlent súlyos állapotban a Kolos-kórházba szá'li­tották. Napszúrás áldozata Varga Mi nály bajóti lakos a Szentkereszt felé vezető úton munka közben nap­szúrástól összeesett. Eszmélet'enül szállítót' ák a Kolos-kórházba. Két nagy világattrakció egy műsorban kerül bemutatásra csü­törtökön a Kultur műsorán. „Tánc az örvény felett" modern szerelmi regény, Joan Crawford a legelegán sabb amerikai filmszinésznő és Glark Gable az uj Valentino pazar kiállí­tású filmje és Richard Tauber vi­lághírű énekes egyetlen nagy filmje „Mosoly országa" Lehár örökbecsű operettjének filmváltozata lesznek be mutatva. Mind a két film külön­külön élménye marad a nézőnek, mert amilyen tökéletes Richard Tau ber éneke a „Mosoly országáéban ép olyan csodás a két főszereplő játéka „A tánc az örvény felett" c. modern szerelmi regényben. Betörések. Sipos Sándorné Hévíz­utcai lakásába ismeretlen tettes ál­kulccsal behatolt és onnan egy utazó­táskából 75 pengőt magával vitt. — Ugyancsak betörők jártak — most már másodízben — Muzsik Árpád hentes és mészáros szentgyörgy mezői jégvermében. Ismét elvitték az ott talált húsneműeket és hentes árúkat. A rendőrség mindkét betö­rés ügyében megindította a nyomo­zást. Az OTI építkezési kölcsönöket akar adni. Az OTI öregségi tarta­lékalap tőkéiből négymillió pengőt építkezési célokra fognak fordítani. Ebből a négymillióból az intézet két­millió pengős költséggel saját mo­dern kislakásos bérházat akar építeni mig a másik kétmilliót építkezési köl­csönökre akarják felhasználni. Az OTI ebben az ügyben augusztus 11­én tartotta meg igazgatósági ülését Van olyan törekvés is, hogy az OTI ezt a kétmillió pengőt ne családiház kölcsönökre adja, hanem csak bér­házakra és köztisztviselői társashá zakra. Anyakönyvi kivonat. Születések: Oszkó Piroska ref. szakaszvezető leánya. — Juhász Mária rk. moz­donyfűtő leánya. — Heinczinger Julianna rk. szobafestősegcd leánya. — Búzás Róza rk. törvényhatósági útkaparó leánya. — Polacsek Sán­dor rk. földm. fia. — Harka György rk. háztartásbeli fia. — Hurai Te­rézia rk. bolti szolga leánya. — Opawsky Margit rk. mázolósegéd leánya (Párkány). — Pifkó József rk. csizmadia fia. — Gresz Aranka rk. honvéd leánya. — Maradi Er­zsébet rk. napsz. leánya. — Günter Gizella rk. gépkocsivezető leánya. — Valek István rk. szénbányász fia. — Közlik András rk. üveggyári munkás fia. — Sárközi Károly rk. cigány fia. — Hegedűs Anna rk. földm. fia. — Házasságkötések: Tobi Mihály rk. kőművessegéd és Hurai Julianna. — Kósa Ferenc rk. gép­lakatossegéd és Barták Julianna rk. — Halálozások: Tóth Ferencné sz. Nagy Borbála rk. 49 éves. — Özv. Vilstz Jánosné sz. Kurka Borbála rk. 49 éves. — Hegedűs Mária rk. 1 napos. — Deák Sándor rk. 25 éves földm. (Kernend). — Harka György rk. 1 napos. — Ladányi Terézia rk. 10 hónapos. A gyümölcsfák életkoráról és azok alanyairól ir a „Növényvéde­lem" és „Kertészet" legújabb száma. Cikkeket közöl még a különböző gyümölcsök házi feldolgozásáról, a borsózsizsik elleni védekezésről, a hernyóenyv házi készítéséről, a dió oltásáról, az őszi hernyóirtásról, a beteg hordók tisztításáról stb. A dú­san illusztrált két szaklapból a Nő­vényvédelem kiadóhivatala (Bpest, Földművelésügyi Minisztérium) egy alkalommal díjtalanul küld mutat­ványszámot. Egy rejtélyes betörő rádióval nyitotta fel a páncélszekrénye­ket. A londoni rendőrség hosszú hajsza után elfogott egy veszedel­mes kasszafurót, aki a rádió segít­ségével nyitotta fel a páncélszekré­nyeket. Erről az esetről nagyon ér­dekes cikkben és képben számol be a Délibáb uj száma, amely a rádió, film és szinházi világ minden ese­ményéről pompás cikkeket és képe­ket közöl. Ára mindössze 26 fillér. Fürdés áldozata. A rekkenő hő­ség csaknem mindenkit kicsalt a Dunára. Dacára annak, hogy elég nagy, biztos és kijelölt fürdőhely áll a közönség rendelkezésére, mégis olyai helyen fürödnek, ahol már ismételten történt halálos szerencsét­lenség. Hétfőn a városi vízművek­nél egész sereg felnőt és gyerek fürdött. Nóvák Ferenc 10 éves flu, Hetvenhatos-utcai kőmives fia, ör­vénybe került és eltűnt a Duna mé­lyén. Azt lehet mondani, hogy 20— 30 ember szemeláttára fulladt a kis­fiú a Dunába és senki segítségére nem ment. Makkai János: „Germania új utakon." Aktuálisabb könyv már régen nem jelent meg a magyar könyvpiacon. Németország sorsdöntő óráit éli. Makkainak, a t kitünő zsur­nalisztának páratlan éles látással megirt munkája kimerítően megis­merteti Németországnak az utolsó évtizedben lezajlott politikai és gaz­dasági életét, a hitlerizmus előretö résének, hatalmának és élrejutá­sának történetét, Németország jövő­jének kialakulását. Németország 14 év alatt mintegy húszszor változta­tott kormányt s mig az államférfiak a napi politika gondjaival foglalkoz­tak, az alatt a német nép lelke mé­lyén hatalmas uj hullámzások futot­tak végig, melynek eredményeképen a weimari koalíció összetört és a német nép kitörő élniakarásának meg nyilvánulása : a nemzeti szocializmus vette át a vezető szerepet a német politikában. A kitűnő szerző mind­végig érdekes és izgalmas leírásban ismerteti a hitlerizmus szervezetét, politikai és gazdasági programmját, elért eredményeit. A művet a Danubia Könyvkiadó Rt. adta ki „Ma és hol­nap" cimü könyvsorozatában. Ára 2-50 P. A Kórunk Szava augusztusi kettős száma megjelent. A lap közli Ajtai József dr. nagy onalu tanulmányát Középeurópa válságá­ról, Pethő Sándor dr. ünnepi cikkét Szent Istvánról, a katholikus állam­férfiről Közli Széchenyi György gróf­nak a keresztény politikáról szóló irását, Vámos Magda a hadiipar in­ternacionáléjáról, Gogolák Lajos in­tellektuális ifjúságunk helyzetéről ci­men irtak érdekes és mélyenszántó tanulmányokat. Tarta'mazza továbbá Ballá Bálint dr. baltimorei profesz­szornak, aki ezidőszerint a nemzet­közi jóvátételi és leszerelési kérdé­sek elsőrendű szakértője, a jóvátéte­lek valódi arcáról irott cikkét. Eze­ken kivül gazdag könyvrovatok, vi­lágszemle stb. cikkek egészítik ki a folyóiratok, amely mindenütt kap­ható. Előfizetési ára negyedévre 1*50. Jelen kettősszám ára 50 fillér. Cigányinvázió vagy idegenfor­galom ? Úgy látszik, nekünk e kettő közül kell választanunk. Még pedig mérhetetlen kárára nemcsak a város, de sokszor az ország hírének is !... A hatóság semmiképpen sem birja tűrhető módon megrendszabályozni a cigányokat ? Bezzeg az adófizető polgárokat, hej, de agyonszabályoz­zák 1 Es milyen eredménnyel ?! Fé­lünk mindig, jaj, csak ne vétsünk valamely szabály ellen. Egyes út­vonalakról letiltanak autót, kocsit, kerékpárt. A cigány ott van min­denütt, kér, követel, kunyerál: „Csák tizs fillérkét!" Áldozatai a papok, idegenek, idevalók : mindenki. Amed­nem kap, csüng az emberen. Hon­nét ez a kiváltság ennek a dolog­kerülő népnek. A legutóbb is egy tiszteletreméltó idős főpap volt kény­telen egy magánházba menekülni elő­lük. Szentgyörgymezőn kilopják a gazdák szemét is. Volt eset, hogy a Náder-üzlet előtt a rendőrt megtá­madták. Mit szól az idegen ? Ha ide jön a primási városba és cigányok állják útját és molesztálják. Legalább, ha idegeneket várunk, tartsák őket távol a várostól. Legjobb volna ki­telepíteni egészen a városokból a cigányokat, ahol idegenek ritkán for­dulnak meg. (Beküldetett.) Esztergom környéke cimű 50 filléres füzet tartalmazza a Pilis­hegység legszebb részeinek leírását és az új útjelzéseket. Kapható Buzá­rovits, Roszival könyvkereskedések, Rottár drogéria, Hunnia könyv­nyomda, a helyi kis dohányárudák, Csere József tábori vendéglőjében és a menedékházakban. Ne felejtse még ma megnézni Illés Sándor cég kirakatait. Figyelje meg a Korzó Mozgó mélyen leszállitott helyárait és nagy­szerű n.űsorait I Hűvös nézőtér ! Német óvoda. Többek érd klődésére ok­tóber 1-i kezdettel német óvodát szándéko­zom nyitni. Az óvódás gyermekeket hétköz­naponkint délelőtt képesített német óvónő segítségével szakszerűen fogom foglalkoz­tatni. T ndíj havi 10 pengő. Beiratás szept. 5-én, 6-án és 7-én d. u. 5—6 (ráig, Uri-u. 4. sz. alatt lévő lakásomon. (Primási palota mellett.) Kérem az érdeklődő szülőket, hogy amennyiben gyermekeiket (a költséges „Fräu­lein'-tartás helyett) a német nyelvben ezúton óhajtják képeztetni, szándékukat a fent jel­zett napokon okvetlenül jelensék be, egy­re zt azért, mert az óvódat csak megfelelő létszám mellett tudom megnyitni,, másrészt pedig, hogy a megnyitáshoz szükséges elő­készületeket időben megtehessem. Szives ér­deklődőknek bármikor készséggel állok ren­delkezésére. — Legyen szabad az érdeklődő szülők figyelmét felhívni arra is, hogy az előző évekhez hasonlóan német nyelviskolá­mat iskolás fiúk és leányok részére ez évben is fenntartom. Hetenkint 2 tanítási, 2 játék (gyakorló) óra. Tandíj havi 5 pengő. Beira­tás a fenti napokon. Ha egy családból több gyeJmek jelentkeznék, tandíjkedvezményt tu­dok nyújtani. Hornomé Sz kaiba Anna. EXPRESS HIRDETÉS Tennis-flanell . . . 68 és 58 fii. Divatmintás flanell legszebb barsonyszerű kimintázással 98 „ Japoné műselyem kápráza­tos színekben és mintákban 98 „ Weisz lór Posztoárnház ESZTERGOM. Szerkesztő: VÉCS OTTÓ Felelős szerkesztő és laptulajdonos: LAISZKY KÁZMÉR

Next

/
Oldalképek
Tartalom