Esztergom és Vidéke, 1932

1932-07-17 / 57.szám

senki meg nem kérdezett, hogy vol­taképpen mit akarok ? Az V. emeletről szándékosan gya­log jöttem le. Vörös beton lépcső­ház vörösréz szegélyű lépcsőkkel, minden sarokban tűzcsap tömlőkkel, minden ajtónál kifelé vészlépcső vas­ból 1 Csodálatos, hogy az épület meg­alkotásánál semmiről sem feledkez­tek meg. Két helyen is magyarul szólt bele egyik-másik alkalmazott beszélgetésünkbe és egyik elmondotta, hogy közép Európának nincsen olyan nyelve, amelynek művelője nem volna a házban. ... És ennek a hatalmas üzemnek megalkotója, magasan szárnyaló kon­cepciójának megfelelően, repülőgép­pel zuhant le, hogy hirtelen lezáród jék egy tüneményes üzleti karrier, amely valószínűleg már igy is ha­nyatlóban volt. A bécsi Bösel, Cyprut, Castiglioni, Lőwenstein, Kreuger és most Bata Tamás, nagyok voltak, a milliók csillagászati számaival dol­goztak és hir elen szakadt vége tün­döklésüknek. Mégis csak jobb sze­rény vidéki városok határában, zöld, virágos ösvényeken haladva élvezni a természetet, ahol nem emel ki semmiféle evolúció nyárspolgári egyé­niségünkből, de nem is taszit le sem­miféle fantasztikus törekvés a bün­tetlenül nem rohanó fellegekből. Lenkei Emil HI1IEM Aranymise. Csendes, meghitt, szűk rokoni körbe visszavonultan mutatta be Zoltványi Irén dr. bakony­béli szentbenedekrendi apát arany­miséjét Tóvároson, f. hó 11-én a kapucinusok templomában. Az arany­misés főpap Tatatóvároson tölti nyári pihenőjét és itt érte meg a nagy na­pot, amikor hálatelt szívvel lépett az Úr o tára elé, hogy bemutassa jubileumi áldozatát. A templomban sokan jelentek meg az ájtatos hivők, akiket az aranymisés főpap a szent­mise után áldásban részesített. Előléptetés. A kormányzó Zeke Imre műszaki tanácsos, iparfelügye­lőt a kereskedelmi miniszter előter­jesztésére műszaki főtanácsossá ne­vezte ki. Negyvenéves lelkészi jubileum. Erdőssy István bátorkeszi plébános most tölti negyvenéves papi műkö­dését. 1892. évben szentelték áldo­zópappá Esztergomban. Erdőssy Ist­ván papi tevékenysége nemcsak egy­házi téren volt gyümölcsöző, hanem munkásságát mindenkor a szegény nép védelmébe tudta állítani és szo­ciális téren is maradandó érdemeket szerzett, főleg a szövetkezeti ügy terén. Ez alkalommal tisztelői és barátai, úgyszintén hivei meleg jó­kivánatokkal halmozták el a kiváló papot. Halálozás. Gláser Miksa köböl ­kúti orvos hosszabb betegeskedés után elhunyt. Halálát kiterjedt rokon­ság gyászolja. Szabadságon. A kultuszminiszter Bárdos Ádámnak, a vármegye kir. tanfelügyelőjének 6 heti szabadságot engedélyezett és erre az időre a hi­vatal vezetésével Borz Lajos kir. se­gédtanfelügyelőt bizta meg. Áthelyezés. Az OTI igazgatósága dr. Nemesszeghy Kornélt és felesé­gét sz. Borbély Jolánt a munkásbiz­tositó esztergomi kerületi pénztárá­tól a budapesti központba helyezte át. Házasság. Molnár József gör. kath. hitoktató tegnap, szombaton d. e. 11 órakor tartotta esküvőjét a bel­városi templomban Borz Jolán oki. tanítónővel, Borz Lajos kir. s. tan­felügyelő leányával. Jegyzőválasztás. Nagysáp képvi­selőtestülete legutóbbi közgyűlésén a halálozás folytán megüresedett köz­ségi jegyzői állásra egyhangúlag Pal­lagi Pál únyi jegyzőt választották meg. Nagy Anna-estély lesz a Für­dő Szállodában. Folyó hó 23-án, szombaton este 9 órai kezdettel nagy Anna-estélyt rendez az esztergomi Idegenforgalmi Hivatal. Lesz kabaré, tombola-játék, konfetti-csata, női szép­ség- és férfi csunyasági verseny, tű­zijáték a vizén, jazz- és cigányzene. Beléptidij személyenkint 1 pengő. A tombola jegy ára 50 fillér. A tom­bola játék tiszta jövedelme az esz­tergomi Stefánia csecsemővédő egye­sület javára fordittatik. A kabaréban tésztvesznek a soproni színtársulat legjobb erői és a helybeli közked­velt műkedvelők. Jazz- és cigány­zenére reggelig tánc. A tombolajáték nyeremény tárgyai 17-től Vörös Jó­zsef fűszer- és csemegekereskedő üzletének kirakatában megtekinthe tők. Az estély kedvezőtlen idő ese­tén is meg lesz tartva. Tombola­jegyek kaphatók Vörös csemegeüz­letében, a Fürdő Szálloda éttermé­ben és az Idegenforgalmi Hivatal­ban. Nyári szünet a Kultur Mozgó­ban. A beköszöntött nyári forróság miatt a Kultur Mozgó f. hó 16 tói kezdődőleg, a további intézkedésig nyári szünetet tart. A Fürdő Szinház műsora. Szom­baton és vasárnap este : Exhercegnő, vasárnap délután 4 órakor nagy ka­baréműsor két órás kacagással. Hely­árak fillérben. Meg kell jelölni a kereskedők­nek a magyar árut. A kereske­delmi miniszter rendeletet adott ki arról, hogy ezentúl minden keres­kedőnek, iparosnak feltűnő módon meg kell jelölni azt, ha valamely el­adásra szánt áruja Magyarországon készült. Azokat az árukat is meg kell jelölni, amelyeknek nyersanyaga külföldi ugyan, de az áru feldolgo­zása az országban történt. Aki a rendelet ellen vét, pénzbüntetéssel sújtják. Eddig 116 filléres vonat köz­lekedett az országban. A filléres gyorsvonatok mérlegét most állí­tották össze. Kiderült belőle, hogy 116 filléres vonat közlekedett eddig. A 116 vonat 125.682 utast szálli otr és ez a sok utas 489.000 pengő úti­költséget fizetett. A vonatok közül 59 ment Budapestről vidékre, 23 vidékről Budapestre, 34 pedig vidék­ről vidékre. Ingyen lehet megnézni Illés Sán­dor cég kirakatait. Meg fog lepődni a látottakon. Aratóünnepély. Az esztergomi MOVE ?zép magyar szokást akar felújítani, amikor tervbe ve:te. hogy a folyó évben, augusztus 7-én, a MOVE sportpályán arató ünnepély rendezését vette tervbe. Ilyent keve­sen láttak még városunkban. A ren­dezőség felkéri a város közönségé', hogy ezen régi jó magyar szokás felújítása elől ne zárkózzék el, le­gyen a rendezőség segítségére. Kü­lönösen felkéri Esztergom leányait és gazdalegényei f , hogy ez alkalom­mal a leányok magyar ruhákban, a legények pedig lovas bandériumbin és szekereken megje enni szívesked­jenek. Az ünnepély szépnek igérke zik. Lesz felvonulás, ropogós tánc, sok-sok móka. A részletes program a jövő heti lapokban, továbbá a belvárosi és szentgyörgymezői olvasó­körben lesz ismertetve. A megszállott területről elég a keresztlevél is a házasságkö­téshez. A házasságkötéshez ezentúl mindazoknak, akik megszállott terü­letek és Magyarország területén köt­nek házasságot, elegendő a születési okmány, a keresztlevél is. Eme mi­niszteri re delkezés azért vált szük ségessé, mert a megszállott terüle­tekről csak nagy késedelemmel és tetemes költségek árán lehetett az anyakönyvi kivonatokat megszerezni. A vér fölfrissitése céljából aján­latos néhány napon át korán reggel egy pohár természetes „Ferenc Jó­zsef" keserűvizet inni. Wolek József váró unkban 32 év elismert, jónevű zongorakészitő és hangoló a napokban megérkezik. Kéri a nb. közönséget, hogy biza lommal forduljanak hozzá, nem mint kontár-, hanem mint szakemberhez, aki lelkiismereres munkájáról ismert. Megkereséseket kérjük a kiadónkba leadni. Kiássák a pilisszentiéleki pálos­kolostor romjait. Reviczky Elemér főszolgabiró vezetésével fontos ása­tások folynak Pilisszentléleken. A hajdani pálos kolostor romjait tárják fel. Az ásatások eddigi eredménye az, hogy feltárták a kolostor templo­mát. Napfényre került az oltár már­ványlapja, több diszes oszlopfő, ame­lyek tökéletesen mutatják az akkori építkezési stílust. Ne felejtse még ma megnézni Illés Sándor cég kirakatait.. Elemi iskolákban nem kötelező többé a filmoktatás A kötelező iskolai fümoktatás terén a vallás- és közoktatásügyi miniszter már a jövő iskolai év kezdetétől változásokat léptet életbe. A most megjelent mi­niszteri rendé' et első újítása az, hogy a film oktatást az iskolába tereli és az 1932—33. iskolai évre csakis a középiskolákra utalja. Az elemi (gaz­dasági, iparostanonc) iskolákban a jövő évben tehát filmoktatási dijak nem szedhetők. A filmoktatás tekin­tetében a miniszter az országban 19 körzetet szervezett. Az irányítást maga a minisz'erium végzi, mig a körzetek vezetését egy-egy közép­iskolai tanár htja el, mint a miniszté­rium megbízottja. Ma délután szentelik fel az új szegényházat. Az esztergomi Páduai Szent Antal Szegénygondozó Egye­sület a légi Járványkórházat meg­vette és átépíttette szegénygondozás céljaira. Ma délután félőt órakor szenteli fel Breyer István dr. fel­szentelt püspök ünnepélyes keretek között az épületet és beszéd kísére­tében adja át nemes hivatásának. Az egyesület kéri a szegényügy ba­rátait, hogy a szegények ezen öröm­ünnepén minél nagyobb számban szíveskedjenek megjelenni, Filléres gyors helyett — félárú különvonatok. Nagy népszerűségre tettek szert a filléres gyorsvonatok. Most beszüntették ezeket s helyettük a nyara ötvenszázalékos rendkívüli menetdíj mellett induló különvona­tok hdúlnak bárhová — ha akad 400 jelentkező. Ezek a vonatok is 70 kilométert futnak óránkint s nem állnak meg minden á'lomáson. A Máv. a félárú kedvezményt megadja a diákoknak is, ha 10 en utaznak egy csopor ban, 30 diák után már egy kisérő anár utazhat ingyen, 50 diáknál már két diák mehet ingyen. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedé­lyezett magánnyomozó irodája Esz­tergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes ter­mészetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tar­tózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. Jeget, baktérium menteset, tartó­sat házhoz szállít Szegedi jéggyára. 1 tábla 24 fillér. 1 mm 2 P. (Három Szerecsen.) A kirakodóvásárok revíziója. Kenéz Béla kereskedelemügyi minisz­ter leiratban értesítette az OMKE-t, hogy rövidesen revízió alá veszik a kirakodó vásárokat. Hangsúlyozza a leirat, hogy a miniszter ujabb kira­kodó vásárt csak oly esetben enge­délyez, amikor azt a kereskedelmi kamara is véleményezi. A már meg­levő vásárok revíziója vásárlátoga­tásra jogosító igazolványok szabály­zása után kerül sor. A kereskedelmi minisztérium most dolgozik ugyanis egy törvénytervezeten, amelyben a vásárlátogatásokra jogosító igazolvá­nyokat szabályozza részletesen. A kereskedőknek ebben a vonatkozás­ban az a kivánságu'-f, hogy a ki­rakodó vásárokon csakis nyilt üzlet­helyiséggel is rendelkező megtelepe­dett kereskedők vehessenek részt Új póstabélyegek. A postavezér­igazgatóságtól kapott értesülés sze­rint legközelebb ujrajzú, hazánk el­halt nagy férfiai egy részének arc­képét feltüntető 1, 2, 4, ö, 10, 20, 30, 32, 40 és 20 filléres, továbbá 70 filléres értékjelzésű mélynyomás­sal előállított postabélyegek kerü ; nek forgalomba. Az új bélyeg ket nem egyszerre, hanem elkészülésük idejé­hez és a szükséghez képest fokoza­tosan hozzák forgalomba s a jelen­leg forgalomban évők mellett bár­hova szóló postaküldemények bér­men'esitásáre használhatók. Berkes Berci dalköltő és zene­szerző cigányprímás külföldi turné­ját megszakítva rövid tartózkodásra hazajött. A Korona Kávéház bérlő­jének sikerült őt üzlete részére meg­szerezni, s így már ma este rendel­kezésére áll a kávéház közönségének szebbnél-szebb szerzeményeivel és egyéb nótáival. De I-K a nyári vásár hétfőn! f. hó 18-án kezdődik! Egységárak: l. 90 , 2. 90 , V°, 4. 90 ,5. 90 ,6. 90 ,8. 90 , ÍO. 90 ,12. 90 ,15. 90 Például: Gyermek vászoncipők 1.9°. Házi cipők . . , 3.90. Női és férfi vászoncipők 4.®o. Divat topánkák piros, drap szin . . . 6 9o. Szandalettek remek kivitelben .... 8.90. Nőí divatcipők bőr vagy antiilop minden szinben és kivitelben (egyes párak) 10 90, 12 90, 15.90. Férfizokni kitűnő minőségben —.68, —90. f. Női cérnafiorharisnya l.so. Saját érdekében kérjük használja ki e küünő vételalkalmat! Tekintse meg vásári kirakatainkat, ahol a felhalmozott egyes párak között feltótlenül megtalálja az önnek megfelelő cipőt, komikusan leszállitott árban. DEL-M1 ESZTERGOM, Széchenyi-tér 24 szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom