Esztergom és Vidéke, 1932
1932-05-05 / 36.szám
Autóbaleset. Kedden reggel 8 órakor könnyen végzetessé válható bajeset történt a Visegrád—esztergomi országúton. Brutsy Jenő szeszgyáros hazafelé tartott autójával. Éppen a visegrádi útszakasz legmagasabb töltésén haladt az autó, amikor a kormányösszekötő rúd csavarmenete ki zakadt. A vezető nem boldogult a volánnal. Borzalmas pillanat következett. Az út lejtős és a kanyar is meglehetős itt. A robogó autót nem lehetett megmenteni. Belezuhant a mély árokba, felborult, kerekeivel az ég felé. A romok közül másztak elő az autó utasai: Brutsy Jenő és soff őr je. Szerencsére súlyos sebesülés nem történt, mindössze Brutsy Jenő szenvedett jelentéktelen zúzódásokat. A soffőr nem sérült meg. Az autó karosszériája összetörött. A közeli fatelepi munkások ökrökkel vontatták ki a mélységbe zuhant autót. Országos Credo Kongresszus lesz f. évi június 11. én és 12.-én Szombathelyen, amelyen való részvételre a helybeli Crédó Egyesület tagjai felhivatnak. Áz egyesületet a kongresszuson Mátéffy Viktor prépost plébános egyházi és dr. Sántha József tanácsos világi elnökök fogják képviselni. Csatlakozni óhajtók jelentkezzenek mielőbb, de legkésőbb május 15-éig az egyesület titkáránál, aki az utazási kedvezményekre (Esztergomból 33 %-os menetdijkedvezmény, Budapestről külön filléres gyorsvonat) elszállásolásra stb. vonatkozólag felvilágosítást nyújt az Elnökség. Panaszos levél. Vettük az alábbi panaszos levelet: „Egy ízben már bátorkodtam szavamat emelni a Petőfi-utca rendezése tárgyában, ma újból ebben az ügyben szeretnék néhány szót mondani. Akkori írásomra egy tekintélyes polgártársunk elhalálozása adta i az impulzust, ma pedig egy érdemekben gazdag élet elköltözése, nagy halottunk ki kisérése adja kezembe a tollat. Hát igen, rendezik a Petőfi-utcát, de hogyan? virágos ágyakat készítenek ott, ahol a földmives nép apró gyermekei játszadoztak télen-nyáron. Most már erre nem lesz terük szegénykéknek, mert virág fog nyilni apró lábaik nyomán! (Vájjon ?) De ki tudja majd a legelőről hazatérő állatokat rendszabályozni, hogy bele ne gázolja nak ? Erre nem gondoltak jó Uraink s arra sem, hogy ezen a költségen inkább az utca kövezetét javíttatták volna meg, hogy ne fájjon az ember lelke, amikor azon a rossz, döcögős, rázós, gidres-gödrös uton kell megboldogultjait kikísérni utolsó útjukra. Kérdem : Nem kegyeletsértés ez ? Tisztelettel egy esztergomi polgár." A szentkereszti zarándoklat rendje. A f. évi május 8-án (vasárnap) Péliföld-Szentkeresztre a zarándoklat a belvárosi plébánia-templomból Mátéffy Viktor prépost-plébános vezetésével reggel 5 órakor indul. Az egész utat gyalogosan teszik meg. Útközben pihenő a táti kápolnánál. Érkezés a búcsújáróhelyre 9 órakor, ugyanakkor nagymise és prédikáció lesz. Utána két óra hosszai ebédidő és pihenő. Félkettőkor szentkeresztúti ájtatosság. Szentkeresztről viszsza indulás fél 3 órakor. Útközben Mogyorósbányán litánia és pihenő. Visszaérkezés Észtergomba fél 7 óratáján. Az érkezőket a táti vámnál a hivők sokasága, leányiskolások és leventezenekar fogadják és mindnyájan csatlakoznak a zarándoklathoz. Végül hálaadás a plébánia-templomban. Az Órisápra tervezett autóbuszjárat, kellő számú jelentkező hiányában elmarad. E helyett a kevésbbé jó gyaloglók az utat Tátmegállóig és onnan vissza vonattal is megtehetik. Vezetőről Szentkeresztig, (ahol számukra kismise lesz) gondoskodva van. A vonat indul Esztergomból reggel 8 óra 58 perckor, Tátra érkezik 9 óra 19 perckor, Tatról visszaindul este 6 óra 43 perckor, Esztergomba érkezik 7 óra 15 perckor, vagyis csaknem egyidőben a zarándoklattal. Erdőőrök kitüntetése. A m. kir. földmivelési miniszter az olyan szak vizsgázott erdőőröket, akik példás és hűséges viselkedés mellett egy szolgálatadónál legalább 25 évet töltöttek el, elismerő oklevéllel kívánja kitüntetni. Az olyanok akik már kitüntetést kaptak, arra újból elő nem terjeszthetők. A kitüntetésre a szolgálatadó hozza javaslatba a legalább 25 évet egy helyben eltöltött erdőőrjét s ezt a javaslatát legkésőbb f. évi május 15.-ig kell a polgármesteri hivatalba benyújtania, ahol a szükséges további felvilágosításokat is megadják. Pár fillért kér a Stefánia a szegény anyák és csecsemők felsegélyezésére 4.20 pengőre emelték a vagyontalan betegek kórházi ápolási diját. A kórházakat is sújtó takarékossági rendszabályok kapcsán most egy, a magánosokat is közvetlenül érintő rendelkezés jött a népjóléti minisztériumtól. A rendelet szerint a vagyontalan betegek kórházi ápolási dija az eddigi 3.96 P-ről 4.20 P-re emelkedik. Tenniszraketek részletfizetésre kaphatók Brutsy Gyula cégnél. Baleset. Bujina István gazdasági cseléd szecskavágóval balkezét munkaközben összeroncsolta. Mentőink a Kolosba szállították. Betöréses lopás DömÖsön. Április 19 én és 26-án Pásztor János szobrászművész és Erős Antal iskola igazgató, budapesti lakosoknak Dömösön épült villájában betöréses lopás történt. Ablakok és ajtók felfeszitése után nagyobb mennyiségű ruhát és ágyneműt, kb 500 pengő értékben elloptak a betörők. Az esztergomi csendőrség fáradságot nem ismerő lelkiismeretes munkájának és nyomozásának eredménye, hogy a tetteseket Budapesten elfogta és már az ott megindult nyomozás folytán a lopott holmikat részben a betörők lakásán, részben az orgazdáknál megtalálták. A tetteseket Szilágyi Sándor cipészsegéd, Lacsni József kereskedősegéd, Zana József villanyszerelő és Szabó János vasmunkás, budapesti lakosok személyében letartóztatták és a helyszíni szemle után a bűnjelekkel együtt az esztergomi járásbíróságnak átadták. Dugulás és aranyeres bántalmak, gyomor- és bélzavarok, májés lépduzzadás, hát- és derékfájás ellen a természetadta „Ferenc József" keserűvíz, naponként többször bevéve, hathatós segítséget nyújt. Tudományos megfigyelések beigazolták, hogy a Ferenc József viz alhasi megbetegedések eseteiben gyorsan és mindig enyhén hat. A Ferenc József keserűvíz gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Anyakönyvi kivonat. Születtek: Üveges László rk. gyárimunkás fia. Erős Terézia rk. mezőőr leánya. Ipoli István rk. varrónő fia. — Szekér Béla ref. kőmives segéd fia. Kiss Margit rk. szabósegéd fia. — Házasságot kötöttek: Szabó Vendel rk. földmives és Mohácsi Rozália rk. — Néder József rk. földmives és Kovács Irén rk. — Meghaltak: Skuta Ferenc rk. ny. postaaltiszt 73 éves. Schwartz Anna rk. 15 hónapos. Jónás Margit rk. 3 éves. Dr. Klinda Teofil rk. prelátus-kanonok 75 éves. Mészáros János rk. vendéglős 51 éves. özv. Kis Tóth Józsefné szül. Balázs Erzsébet rk 78 éves. Sándli Józsefné sz. Izsák Vilma ref. 56 éves (Tokod). Megindult az express-ha jó járat. F. hó 1-ével megindult Bécs—Pozsony—Győr — Gönyű — Esztergom —Szob—Budapest között az express hajójárat, mely Bécsből indul minden szerdán és vasárnap reggel 8'30 órakor, érkezik Esztergomba d. u. 5*20 órakor, Budapestről szintén minden szerdán és vasárnap indul d. u. 6 órakor, Esztergomba érkezik este 10'40 órakor. Frissen sült laska kapható kgr.ként 1 P-ért Marmostein Mórnál Rudnay-tér 10. Vermes divatüzletében nagy feltűnést keltenek a női és férfi ruházati cikkek hallatlan olcsó árail „Boldog szivek". Ábrahám Pál legújabb operettjének filmváltozata, a szezon legnagyobb sikerű operettfilmje szerdán és csütörtökön kerül bemutatásra a Kultur Mozgóban, A „Boldog szivek "-ben ismeri meg közönségünk Magda Schneidert, az operettfilmek napsugarát. A filmnek felejthetetlenül remek muzsikája, tökéletes rendezése van, szépek az énekszámok, kitűnő a szövege. Okvetlenül nézze meg mindenki. Szombaton mutatjuk be „Amerikai tragédia" c. filmóriást, mely egy borzalmas bűnpert mutat be a legtökéletesebb realitásban. Mig vasárnap „Az üldöző" c. Hans Albers és Eggert Márta nagy hangosfilmje kerül műsorra. Megkönnyítik a bortermelők ki mérési engedélyének kiadását. A pénzügyminiszter rendelettel szabályozta a bortermelők saját borainak kimérését, helyesebben megkönnyíti az erre vonatkozó engedélyek elnyerését. A rendelet szerint a jövőben a bortermelőknek, akik saját borukat akarják kimérni, nem kell mást igazolniuk, mint csak a bortermelői mivoltukat és emellé csak erkölcsi bizonyítványt kell beesatolniok. A kimérési engedélyt azonban csak egy helyre adják ki és pedig vagy a lakóhelyükre, vagy pedig a szőlőjük területére. A bőrfestés szabad ipar. A kereskedelemügyi miniszter 144.335— 1931. számú elvi határozatával kimondotta, hogy a bőrfestést nem lehet valamely képesítéshez kötött ipar (pl. a tímár, cipész, bőrdíszműves, kárpitos stb. ipar) részmunkájának tekinteni, mert ezeknek az iparoknak munkájával nincsen szoros összefüggésben. Bőrfestésre olyan egyének is kaphatnak iparigazolványt, kik valamely képesítéshez kötött ipar tekintetében szakképzettség megszerzését nem igazolják. Pár fillért kér a Stefánia a szegény anyák és csecsemők felsegélyezésére Egy kitartó hű ember. Harmincnégy évvel ezelőtt egy fiatalember lépett be Tolnai Világlapja kiadóhivatalába és egy évre előfizetett a lapra. Azóta minden esztendőben pontosan megjelenik és megújítja az előfizetést. A fiatalemberből közben komoly családapa lett, de ma is ugyanazt mondja, mint régen, hogy egy percig sem tudna elleni Tolnai Világlapja nélkül és különösen büszke arra a három szekrényt betöltő könyvre, amit a népszerű képeslaptól kapott mint előfizetési kedvezményt. » A segéd nélkül dolgozó henteseket nem mentesitik a forgalmi adó alól. A hentesipari érdekeltség kérelmet intézett a pénzügyminisztériumhoz, hogy a segéd nélkül dolgozó henteseket, a többi iparosokhoz hasonlóan mentesítsék a forgalmi adó fizetési kötelezettsége alól. A minisztérium az érdekeltséghez intézett válaszában közölte, hogy a kérelmet nem teljesítheti, mert a korábban kiadott rendeletek értelmében a segéd nélkül dolgozó hentesek is a levágott állatok darabszáma szerint kötelesek a forgalmi adót fizetni. Minden vasár- és ünnepnap össztánc a Magyar Királyban. Ingyen rendelés a szegény tüdőbetegeknek. A Tüdőbeteggondozó intézet (Szent Imre utca 24. sz.) minden hétfőn és pénteken d. u. 6—7 óráig ingyen rendel a szegény tüdőbetegeknek. Menhelyi gyermekek azonnal elhelyezhetők. A gondozásba venni óhajtók érdeklődhetnek a telepfelügyelőnőnél Simor utca 6. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányo kat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön. Kiadó szobák és lakások bejelentése. Esztergom szab. kir. város idegenforgalmi hivatala (Kossuth Lajos-utca 25. Telefon 44.) felkéri,a város közönségét, hogy kiadó bútorozott szobáit és lakását közölje akár szóbelileg, akár írásban. A város közönségének eminens érdeke, hogy a hivatal nyaralási akciója sikerüljön, ez pedig csak akkor lesz eredményes, ha elegendő és megfelelő bútorozott és üres lakás fog rendelkezésre állani. Torna trikó, cipő, nadrág, őv, sapka, reál , gimnázium- és elemiiskolák tanulóifjúsága részére előírás szerint legolcsóbb Keménynél. Esztergom tagédiáját előfizetőink 3 pengő helyett 1 pengőért kaphatják a kiadóhivatalban. 99.613/1932. szám. IX. ügyosztály. Árverési hirdetmény, A magyar kath. vallásalapitványi uradalom pilismaróti és pilisszentlóleki erdejében termelt 7049 ürm 8 vegyes tűzifa f. évi május hó 21én déli 12 órakor a vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium IX. ügyosztályában tartandó zárt ajánlati versenytárgyaláson három részletben eladásra kerül. A részletes eladási feltételek a m. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium IX. ügyosztában (V. Báthory utca 12. III. 20.) és a kir. közalapítványi erdőhivatalban Pilismaróton, továbbá a kir. közalapítványi erdőőrségnél Piiisszentléleken (Pilisszentlélek, u. p. Kesztölc, Esztergom-m.) megtekinthetők. Budapest, 1932. évi április hó. ffl. Kir. Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium. ÁRAKAT NEM HIRDETEK dG rendkivül °* csó órban ámsitom a legszebb tavaszi újdonságaimat, ugy mint m mi j l—2 női és férfi gyapjúszöveteket, selymeket, harisnyákat, keztyüket és az összes divatárúkat ILLÉS HAM DOH divatárukereskedése Esztergom Széchenyi-tér 21