Esztergom és Vidéke, 1931
1931-08-06 / 63.szám
fi * N 9 Igaz, hogy nem sikerült — elhallgattatnotok, mert már eléggé megtanultuk, hogy aki elhallgat, annak nincs igaza! De azért döngicsélj tovább, Dongó pajtás, — „tarka soraid" úgyis csak szürke sorok maradnak . . . Dardss. 5S M Jfil JG Sií A pápa távirata a hercegprímáshoz. A Szentszék nehéz helyzetében XI. Pius pápát a magyar papság és a hivek állandóan imádságokkal támogatják. A szentatya erről értesült és államtitkára utján a következő "táviratot intézte dr. Serédi Jusztinián bíboros-hercegprímáshoz : „Őszentsége szívesen vette a szomorúságában tanúsított gyermeki együttérzésnek ujabb nyilvánítását. Atyai szeretettel küldi áldását Főmagasságodra, a magyar püspöki karra és a hívekre." Mattyasóvszky Kasszián dr. bencésigazgató Esztergomban. Megírtuk, hogy Mattyasóvszky Kaszszián dr. bencésigazgató kilenc diákkal egyiptomi tanulmányútra indult egy hónappal ezelőtt. Mattyasóvszky igazgató cserkészeivel vasárnap érkezett vissza gazdag és szép tapasztalatokkal. Odafelé Athénen keresztül Kairóba utaztak, ahol tiz napot töltöttek. Innen Palesztinába mentek, ahol autón végigjárták a szenthelyeket: Bethlehemet, Názáretet, látták a Holttengert és a Jordán folyót. Voltak Damaszkuszban is, majd innen Konstantinápolyon keresztül hazajöttek. Esküvő. Bodnár Margitka, Bodnár György ny. kir. tanfelügyelő leánya és Bárdos Béla, az esztergomi érseki tanitóképző-intézet testnevelő tanára f. hó 8-án d. e. fél 12 órakor tartják esküvőjüket a Bakács kegykápolnában. Az esketési szertartást Bodnár Rémig dr. jászóvári premontrei kanonok, gödöllői reálgimnáziumi tanár, a menyasszony bátyja végzi. Tanuk: menyasszony részéről Tóth József dr., vőlegény részéről Edelényi Kálmán. Személyi hir. Szerényt Jenő dr. rendőrkapitány öt hétre szabadságra utazott. Helyettese Hegedűs János dr. rendőrkapitány. Dicsérő oklevél. Az Országos Vitézi Szék dicsirő oklevéllel tüntette ki vitéz Zsiga János dr. járási vitézi hadnagyot és vitéz Sasváry József járási vitézi őrmestert, a vitézi rend érdekében kifejtett, az átlagot messze felülmúló érdemes, önzetlen és kimagasló tevékenységükért. Esküvő. Gerendás Béla és Simitz Mancika f. hó 2-án, vasárnap tartották esküvőjüket. Egy gazdatitkár megjutalmazása. Komárom-Esztergom közigazgatásilag egyesitett vármegyék törvényhatóságának július 14-i kisgyülése Bélcsák Károly mocsa községi gazdatitkárnak 450 pengő jutalmat szavazott meg Mocsa község gazdaközönségének kérelmére, a vármegyei állategészséügyi ebadó-alapból. A törvényhatósági kisgyűlés a jutalom megszavazásánál tekintetbe vette Belcsák Károly oki. gazda, gazdatitkári feladatának dicséretre méltó teljesítését a nevezett község gazdaközönségének javára, valamint, hogy szolgálatait községe díjazni képtelen és hogy Belcsák sehonnan semminemű díjazást nem kapott s mégis a legeredményesebb munkát fejtette ki a község gazdáinak javára. Segélyezések a vármegyénél. A vármegye törvényhatósági bizottságának július 14-i kisgyülése több beérkezett kérelemre segélyt szavazott meg. Igy kisapponyi Frankner Natáliának, néhai Frankner Károly 48-as honvédhuszárfőhadnagy leányának 240 pengő segélyt a Központi Szegény-alapból a folyó évre megszavazott a kisgyűlés. Frankner Natália néhai Frankner bácsi, volt vármegyei várnagynak a leánya s a város polgármesterének jelentéséhez csatolt körzettanulmány szerint, segélyre szorul. — Silling József csévi kisgazdának elhullott a tehene, helyette hogy másikat tudjon beszerezni, a vármegyéhez fordult segélyért. 50 pengőt szavazott meg részére a kisgyűlés, az ebadó-alap terhére. — Sárközi Lajos tatai lakos kérelmére elhullott lovának pótlására 30 pengő segély kapott. — Csév község kérelmére, apaállat tartására 450 pengő segélyt szavaztak meg. A vármegyei szarvasmarhatenyésztő egyesület a kistenyésztők érdekében, azok segélyezésére, állategészségügyügyi és tenyésztési célokra kért segélyt. A kisgyűlés 400 pengő segélyt szavazott meg erre a célra. A komárommegyeiek küldöttsége a földmivelésügyi miniszternél. Péntek Pál orsz. képv. vezetésével Mocsa községből egy küldöttség kereste meg a földmivelésügyi minisztert, feltárva előttük Mocsa község, a gesztesi járás és Komárommegye silány termési eredményét, sürgős segítséget kértek. A küldöttséghez csatlakoztak még Fellner Pál tatai és Zsindely Ferenc dr. komáromi országgyűlési képviselők is. A földmivelésügyi miniszter megnyugtatta az érdekelteket, hogy a kormány intézményesen kíván a kisgazdák támogatására sietni, azért kérte, hogy vetőmag igényléseiknél egységesen járjanak el, irják össze, szükségleteiket s kellő időben terjesszék azután fel. Figyelmezteti a gazdákat, hogy ne meglepetésszerűen jöjjenek kérelmeikkel, jó előre terjesszék fel ezen kérelmeiket, hogy idejében lehessen gondoskodni a hiányokról. Áthelyezések a komáromi rendőrségen. Mihalovics Béla államrendőrségi detektív Makóra lett áthelyezve s helyébe Szalay László detektív lett Bajáról áthelyezve. Hősi szobor-emelés. Tokod nagyközség képviselőtestülete legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a világháborúban hősi halált halt vérei emlékére a község főterén emlékszobrot emel. A szobor elkészítésével Gács László szobrászművészt bizták meg. A leleplezési ünnepélyt már az őszszel megtartják. Váltók kifizetésére igénybe lehet venni a takarékbetéteket. A lejárt váltók rendezésének megkönynyitése céljából a pénzügyminiszter rendelete megengedi, hogy a váltó elfogadója valamely pénzintézet által 1931. július 17-ike előtt leszámított váltón alapul tartozásának kiegyenlítésére a váltótartozás összege erejéig átutalás utján rendelkezhessék betétkönyvön, folyószámlán, vagy csekkszámlán alapuló követelésről. 1938 ban Szent István év lesz. A jövő héten fogja tárgyalni Rómában az egyházi szertartások kongregációja a magyar katolikusoknak azt a kérvényét, amelyben IV. Béla király leányának Árpádházi Boldog Margitnak szenttéavatását kérik. Vatikáni hirek szerint ezt az ünnepséget 1938-ban fogják megtartani, mert ugyanakkor még az 1930-as Szent Imre évi ünnepségeknél is nagyobb fénnyel fog a magyar nemzet az Árpádház megalakításának kilencszázadik évfordulóján ünnepelni. A kilencszáz éves jubileumot Szent István évnek nevezik el, mert az Árpádház első királya, Szent István 1038-ban halt meg. A kat. hősök emlékműve a tulsóoldali Komáromban. A komáromi rk. autonom egyházközség elI határozta, hogy a világháborúban hősi halált halt tagjai emlékét egy méltó hadiemlék felállításával örökíti meg. Berecz Gyula szobrászművészt bizták meg, aki nagyszabású művészi tervet dolgozott ki. A tiz méter magas oltárszerű emlékmű az ősi Szt. András templomban nyer elhelyezést, melynek belső süljéhez és arhitektúrájához harmonikusan fog beilleszkedni a monumentális hadi emlék, melyen a hősi nevek felett ott fog ragyogni a felírás: „Edes dolog meghalni a hazáért." Credo havigyűlés lesz aug. 9-én (vasárnap) d. e. 10 V2 órakor a Belvárosi Kath. Olvasókörben, előtte pedig szentmise és prédikáció a belvárosi plébánia-templomban. A tagok teljes számú megjelenését kéri az Elnökség. Fejnélküli holttest a sineken. Hétfőn hajnalban egy fejnélküli női holttestet találtak az esztergomtábori lövőtérnél a vasúti sínek mentén. A holttestben Takács Zsófiát, tábori ház tartásbeli alkalmazottat ismerték fel, aki a kantinban szolgált. 31 éves és szerelmi bánatában lett öngyilkos. Holttestét Esztergomba hozták és itt is temették el. Hevenyfertőző betegségek a vármegyében. A vármegyei tiszti főorvos jelentése szerint, július havának első felében az egyesitett vármegyék területén a következő hevenyfertőző betegségek fordultak elő: Roncsolótoroklob : a tatai járásban 9, esztergomi járásban 3, Esztergom városban 1. — Vörheny: tatai já rás 9, gesztesi 1, esztergomi 5, Esztergom város 2. — Hasihagymáz: tatai járás 1, esztergomi 6. — Paratyphus: tatai járás 1. — Vérhas: esztergomi járás 1. — Járványos agy- és gerinchártyalob: gesztesi járás 1. — Heine Medin-féle gyermekbénulás : tatai járás 1, halálos kimenetelű. —Bárányhimlő: esztergomi járás 1. — Szamárköhögés: tatai járás 1, gesztesi 7. — Kanyaró: tatai járás 3, esztergomi járás 4 esetben. A sirbolt fényűzési cikk. Egy konkrét esetből kifolyólag állapította meg a pénzügyminiszter, hogy a a sirbolt az épités alkalmából fényűzési adó alá esik. A sirbolt fölé helyezett kápolna, vagy mauzóleum esetleg más fajtájú síremlék, szintén és külön fényűzési forgalmi adó alá vonható. Drágul a papiros. Nagyarányú vámemeléseket léptet életbe a kormány. Felemelték a papiros, varrógép, vas és acéldrótok cipő, rizs stb. vámját. Különösen nagyarányú a papiros cikkeknél, ahol 50—400 százalékkal is emelkedett a vám. Az esztergomi leányokhoz! A nagyboldogasszonyi diszfelvonulás nemzeti jellegét leginkább az adja meg, ha abban mentől többen magyar ruhában jelennek meg. Mily festőiek voltak mult évben is a díszmagyarba öltözött úriasszonyok és magyar ruhás leányok szemet "gyönyörködtető csoportjai! Felhívjuk az esztergomi leányokat, hogy a díszmenetben való részvételük megbeszélése végett augusztus 9-én (vasárnap) délben a városház tanácstermében megjelenni szíveskedjenek; A rendezőség. Életveszélyes támadások. Trenger János szénbányamunkást 2-án éjjel, 11 órakor ismeretlen ember az utcán megtámadta és boxerrel fejbeverte. Sebesülten a Kolos-kórházba szállították. — Mihályi László munkanélküli szabó segédet szintén egy ismeretlen támadó késsel hátbaszúrta. Állapota súlyos. Velencei éj a Dunán. Nagyboldogasszony ünnepén este az idén is megismétlődik a velencei éji hangulatot keltő látványossága a Kis-Dunán, amikor számtalan imbolygó lampionos csónak veszi körül a megvilágitott vezérhajót, amelyen a Legényegylet énekkara és a Leventezenekar fognak egymást felváltva hangversenyezni. Mult évben Komáromy István és Németh Gyula ötletesen feldíszített sárkányos csónakja nyerte el a versenydijat egy babért nyújtó bronz evezősszobrot. Igen szép volt Cziglényi Elemér és Jenő Szűzmáriás csónakja is. Felhivatnak a motoros és evezős csónakok tulajdonosai, hogy vegyenek részt az idén is a versenyben. Diszitésül használják fel a mult évi anyagot, mert az idén csak korlátoltan egészíthetjük ki. Utalványért jelentkezni a közgyámi hivatalban lehet. A rendezőség. A Turista Dalárda tagjait felkéri a vezetőség, hogy ma, csütörtökön este fél 9 órakor a Fürdő Szállodában levő Turista Otthonban énekpróbán okvetlenül megjelenni szíveskedjenek. A buzavaluta beváltási kulcsa. A Pénzintézeti Központ közhírré teszi, hogy a buzazáloglevelekre szóló kölcsönök törlesztési részleteinek befizetésekor és a buzazáloglevelek kamatszelvényeinek beváltásakor aug. hóra átszámítási kulcs gyanánt egy métermázsa buza fejében 14 44 P-t kell alkalmazni. Hol szivják a legtöbb cigarettát ? Egy newyorki statisztika szerint az Egyesült Államokban 1930ban minden lakos 964 cigarettát szívott el. Anglia cigarettafogyasztása lakosonként 1300 darab. Gyomor-, bél és anyagcserebetegségeknél, a természetes „Ferenc József keserűviz az emésztőszervek működését hathatósan előmozdítja s igy megkönnyíti, hogy a tápláló anyagok a vérbe kerüljenek. Orvosi szakvélemények hangsúlyozzák, hogy a Ferenc József viz különösen ülő életmódnál igen hasznos gyomor-, és bélszabályozó szer. A Ferenc Jőzsef keserűviz gyógyszertárakban drogériákban és fűszerüzletekben kapható. Ötezer pengős filrnscenáriumpályázat a Szinházi Életben A Szinházi Élet ötezer pengős , dijat tűzött ki a legjobb filmötletre. Egészen biztos, hogy az egész országban nagy és általános visszhangra fog találni a Szinházi Élet ötezer pengős pályázata, amely ugy dijaiban, mint feltételeiben olyan páratlan, hogy. ehhez hasonló filmpályázat Magyarországon még nem volt. A közönség legszélesebb rétegeit akarja bevonni a Szinházi Élet pályázata a feltámadt filmgyártásba és a pályázat értékét és komolyságát legjobban az hangsúlyozza, hogy ahhoz a Magyar Filmipari Alap is hozzájárult, nemcsak erkölcsi támogatásával, hanem később megállapítandó külön dijaival is. Akinek használható filmötlete van, vagy pedig aki filmen szeretne szerepelni, olvassa el a Szinházi Életben a pályázat feltételeit. Egyes szám ára egy pengő, előfizetési dij egy negyedévre tiz pengő. Turistakirándulás Mogyorósbányára. A M. T. E. Esztergomi Osztálya a Turista Dalárdával kirándulást rendez f. hó 9-én (vasárnap) a mogyorósbányai menedékházhoz. A dalárda délután litánián fog szerepelni. Az egyik csoport reggel, a második rész délután 3 órakor indul autóbuszon. Útiköltség oda és vissza 1 pengő. Jelentkezni lehet a Rottár drogériában és a Jakobek-féle fodrászüzletben. Fürdőruha és fürdőcikkek — szép választékban Keménynél. Magánnyomozó iroda. Szabó Albert nyugalmazott detektivfelügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magánnyomozó irodája Esztergomban, Deák Ferenc-u. 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmányokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket felkutat, úgy bel- mint külföldön.