Esztergom és Vidéke, 1931
1931-04-30 / 35.szám
HI AI K Iá Ernszt Sándor dr. a hercegprímásnál. Ernszt Sándor dr. népjóléti miniszter szombaton délután városunkba érkezett Serédi Jusztinián dr. biboros-hercegprimás látogatására. A miniszter látogatása tisztán hivatalos jellegű volt. A bíboros főpásztor és a miniszter a papok politikai szerepléséről és mandátumvállalási lehetőségéről tanácskozott hosszasan. Dr. Kiss prelátus városunkban. Kiss Károly dr. prelátus, a bécsi Pázmáneum rektora városunkban tartózkodik e hét folyamán pár napra. A köztiszteletben álló prelátust esztergomi tisztelői melegen üdvözölték ittartózkodása alkalmából. Stockholmi egyetemi tanár Esztergomban. Egy hires műszakértő és műgyűjtő vendége volt hétfőn Esztergomnak. Siren stocholmi egyetemi tanár, az olasz és kinai művészetek neves ismerője látogatott el hozzánk, hogy az itteni gyűj teményeket megtekintse. Kíséretében voltak báró Herzog Lipót műgyűjtő és Takács Zoltán dr. a budapesti Hopp-féle keletázsiai múzeum igazgatója. A stocholmi professzor az esztergomi műkincseket a legnagyobb érdeklődéssel szemlélte és elragadtatással nyilatkozott azok művészi értékéről s a gyűjtemények gazdagságáról. A stockholmi vendéget Lepold Antal dr. prelátus-kanonok kalauzolta. Halálozás. Ibrányi Ferenc székesfővárosi igazgató-tanitó 60 éves korában elhunyt. Súlyos betegségében műtétnek vetette alá magát, azonban baján ez sem segített. A kiváló pedagógus és jeles közéleti férfiú elhunyta nagy veszteség a magyar katolikus társadalomra. Eveken keresztül elnöke volt a Budapesi Hivatalos Tanítótestületnek, alelnöke a Szent József Egyházközségnek és a Józsefvárosi Keresztény Pártkörnek, vezetője a Nemzet- és Vallásvédelmi Szövetségnek. Egy hónappal ezelőtt a főigazgatói cimmel tüntették ki. Temetése 29-én délután folyt le nagy részvét mellett a kere pesi-úti temetőben. A főváros díszsírhelyet adományozott földi maradványai befogadására. A megboldogult tanulmányait Esztergomban végezte. Ibrányi Ferenc dr. esztergomi teológiai tanár édesatyját gyászolja az elhunytban. Irodalmi-est áldozócsütörtökön. A Balassa Bálint Társaság szépirodalmi osztálya elhatározta, hogy május 14-én, áldozócsütörtökön délután fél 6 órai kezdettel irodalmi estét rendez a gimnázium dísztermében. A műsor egy kedves szinijelenetből, továbbá szavalati és énekszámokból áll. A műsor minden számát a társaság tagjai alkotják. A szakosztály egyben azt is elhatározta, hogy minden hó első hétfőjén tag összejöveteleket tart, egyelőre a reáliskolában, amelyeken aktuális irodalmi, tudományos és művészeti kérdésekről folytatnak eszmecserét. Az első ily összejövetel május 4-én este lesz a magyar könyvnap alkalmából. Széchenyi emléklakoma. Május 2-án tartja az Esztergomi Széchenyi Kaszinó a szokásos Széchenyi-lakomát, melynek ünnepi szónoka a Széchenyi-serleggel kezében Lepold Antal dr. prelátus-kanonok lesz. A vezetőség ezúton is kéri a tagokat a vacsorán minél nagyobb számban való megjelenésre. A vacsora kezdete este 8 órakor. Meghalt az utolsó esztergomi timármester. Az régi, boldog idők tanuja, az egykor oly virágzó tisztes timár cég utolsó tagja, id. Tóth Mihály hunyta le örök álomra szemét, 84 éves korában. Vele immár az utolsó esztergomi timár távozott el az örök hazába. A mult század 9-es éveiben még virágzott a timáripar Esztergomban s a mai Rhombergművek helyén működött a Horn-féle bőrgyár. Előtte a meszes gödrök, cserhéjdombok. Itt készült az akkori idők bagaria bőre, a vixlider, a szatytyán stb. Belőlük a jóképű és olcsó csizmák. Később megszűnt a gyár. A timár mesterek is felhagytak iparukkal. A külföldi nagy gyárak termékei szorítottak ki a piacról a híres magyar timáripart. Ma már csak emlékük él, a boldog idők fájó emléke s talán egypár vándorlevél, meg a céhmesteri bizonyítvány az utódok kegyeletes őrzésében. A bencés gimnázium hangver. senye május 2-án d. u. 6 órkor lesz a gimnázium dísztermében. A nagyszabású hangverseny műsora a következő : 1. Benyovszky: Magyar igricek. Szavalja Reusz Ferenc VI. o. t. 2. Szent Gály: Induló. Énekli a gimnázium vegyeskara. Karnagy. Hajnali Kálmán. 3. Beethoven: Sonate (Pathétique) I. tétel. Zongorán előadja Sebők József VII. o. t. 4. Verdi: Troubadour. Nyitány. Előadja a gimnázium fúvóskara. Karnagy : id. Zsolt Nándor. 5. Alkalmi beszéd. Mondja: Madaras Aurél plébános 6. Zsámbéki Gungl: Hullámkeringő. Előadja a fúvóskar. 8. Jellinek: Népdalegyveleg. Énekli a vegyeskar. 8. Reite: A dal-imádság. Szavalja: Szatzlauer Gyula IV. o t. 9. Demény: Szerenád. Énekli a vegyeskar. 10. Erkel: Bordal a „Bánk bán"-ból. Előadja a fúvóskar. 11. Liszt: Rigoletto-Paraphrase. Zongorán előadja: Sebők Ferenc VII. o t. 12. Borsay: Mattéi virágok. Egyveleg. Előadja a fúvóskar. 13. Induló. Előadja a fűvóskar. A demonstrativ hangversenyre belépődíj nincs. 50 filléres műsormegváltás kötelező. Á sorsjegyre nyomott műsort mindenki őrizze meg, mert ezek a műsoros sorsjegyek is résztvesznek a következő napi húzáson. A dal és zenekedvelő közönséget, a gimnázium barátait szeretettel hívja és várja a Rendezőség. Búcsújárás a lázkereszthez. A szentgyörgymezői hivek Madaras Aurél plébános vezetése mellett május 3-án, vasárnap búcsújárást rendeznek a lázkereszthez. Indulás a szentgyörgymezei plébánia-templomból reggel 8 órakor, hói előtte reggel 6 órakor nagymise lesz. Választmányi ülés. Az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképző Egylete május hó 1-én, péntek este fél 9 órakor a Kereskedelmi Társulat clubhelyiségében választmányi ülést tart. A tárgysorozat fontosságára való tekintettel a t. tagok teljes számú megjelenését kéri az Elnökség. Az esztergomi Credo Egyesület tagjait tisztelettel értesítem, hogy az egyesület ünnepélyes megalakulása f. évi május 3-án (vasárnap) lesz a kegyúri plébánia-templomban. Az ünnepély a reggel 9 órai szentmisével kezdődik, mely alatt P. Bőié Kornél szentdomonkosrendi perjel, az egyesület országos elnöke a szószékről beszédet mond. Mise után tagavatás a Credo szertartása szerint és diszgyűlés a templomban. Ennek végeztével átvonulunk a főgimnáziumban tartandó Szent Imre-ünnepélyre, ahol meghallgatjuk Ő Eminenciája a Bibornok Hercegprímás ur és dr. Huszár Károly volt miniszterelnök ur beszédeit. Az első havi gyűlés május 10-én d. u. 4 órakor lesz a Belvárosi Kath. Olvasókör nagytermében. Az ünnepélyes templomi megalakulásra és a havi gyűlésre minden Credo tag pontos megjelenését kérem. Mátéffy Viktor prépost-plébános, az egyesület egyházi elnöke. Gyűjtse Virág és Szántó cég pénztári szelvényeit, mert ezen készpénzvásárlását igazoló szelvények után 10 °/o-ot téritünk vissza áruban. Április 29-től május 6-ig poll tikai gyűléseket nem szabad tar. tani. A belügyminisztérium utasította a rendőrhatóságokat, hogy április 29-től kezdve május 6-ig semmiféle nyilvános gyűlés megtartására engedélyt ne adjanak. Előirt gimnáziumi, reál és tanitó képző tornatrikók, nadrágok és cipők Schwachnál. Májusi ájtatosságok a vizivárosi zárdatemplomban. A vizivárosi zárdatemplomban szentbeszédekkel kapcsolatban tartani szokott közkedvelt májusi ájtatosságok csütörtökön, április 30-án este fél 7 órakor kezdődnek, amikor a beve zető szentbeszédet dr. Breyer István felszentelt püspök mondja. Május 1-én dr. Hamvas Endre primási titkár, 2- án dr. Lepold Antal prel.-kanonok, 3- án Szokolay Antal prel.-kanonok mond szentbeszédet. Április 30-án este 6-ig vesz fel pénzt a posta. A helybeli postahivatal értesiti a közönséget, hogy április 30-án kivételesen este 6-ig van pénzfelvétel. Gyűjtse Virág és Szántó cég pénztári szelvényeit, mert ezen készpénzvásárlását igazoló szelvények után 10 %-ot téritünk vissza áruban. Uj vizsgálat indul a győri iparkamarai bűnpörben. A győri iparkamarai bűnpörben a fővádlóit Karikó Imre védője, Gál Jenő dr. azt az indítványt terjesztette a törvényszék elé, hogy Karikó egész vádiratára uj vizsgálatot rendeljen el. A bíróság hétfőn délben hirdette ki a határozatot. Ennek értelmében a törvényszék uj vizsgálatot rendelt el. Autóbuszkirándulás Bécsbe. Vasárnap, május hó 3-án Bécsben lezajló magyar—osztrák válogatott mérkőzéssel kapcsolatban a városi autóbuszüzem külön járatot indít. Viteldíj személyenként oda és vissza 15 pengő. Indulás vasárnap reggel 5 órakor hazajövetel az esti órákban. Határátlépésről gondoskodunk. Az utazásban résztvenni kívánókat kérjük, hogy ebbeli szándékukat, mielőbb közöljék a Közüzemi Rt .-nál, mert csak 30 ülőhelyet tudnak biztosítani. Gyűjtse Virág és Szántó cég pénztári szelvényeit, mert ezen készpénzvásárlását igazoló szelvények után 10 %-ot téritünk vissza áruban. Kövezetet a tűzoltólaktanya elé. A Kisduna parton topekán járhatunk egészen a belvárosi templomig és a Deák Ferenc-utcát aszfalt burkolja. Esős időkben azonban mind a Deák Ferenc-utcában, mind a Kisduna parton sarat látunk, amit a tűzoltólaktanya előtt elvonuló kocsik visznek át. A tűzoltólaktanya előtt nincs kövezet. Ez a pár négyzetméternyi tér mielőbbi kövezésre vár, már csak azért is, mert a Szent Antal-kert uj parkírozást kapott. Kérjük a mérnöki hivatalt vegye ezt a munkát előjegyzésbe. Evangélikus istentisztelet lesz május hó 3-án, vasárnap d. e. 11 órakor a ref. templomban. Prédikál Wolf Lajos missziós lelkész. Az inségakció mikénti lefolyása iránt érdeklődők megnyugtatására felvilágosításként közlöm, hogy úgy az inségakció céljára történt adakozások, valamint azok mikénti felhasználása és elszámolása hivatalosan és nyilvánosan rövid időn belül meg fog történni. Ezideig azért nem tudtuk az elszámolást megadni, mert az inségakció és a vele kapcsolatos népkonyha csak folyó hó 19-én zárult és ez okból az okmányos elszámolás előkészítése most van folyamatban Gérecz Géza sk. közgyám, szegényügyi előadó. Papszentelés a bazilikában. A hercegprímás legújabb pásztorlevelében közli papságával, hogy az idén végzett papnövendékeket a bazilikában június 21-én fogja áldozópapokká szentelni. Gyűjtse Virág és Szántó cég pénztári szelvényeit, mert ezen készpénzvásárlását igazoló szelvények után 10 °/o-ot téritünk vissza áruban. Lovas baleset. Tófalvy János dr. századost, az esztergomi tisztiüdülő főorvosát súlyos baleset érte hétfőn a reggeli órákban. A szentgyörgymezői határba ment ki lovaglásra. A visegrádi országúton erősebb iramot vett és ekkor Tófalvy nekivágódott egy fának. Az összeütközés olyan erős volt, hogy Tófalvy eszméletlenül terült el a földön. Orcsonttörést, kisebbmérvű agyrázkódást és zúzódásokat szenvedett. Azonnal a Simor-kórházba szállították, ahol az első segélynyújtás után eszméletre tért. Ezután a tisztiüdülőbe szállították. Állapota javult. Helyzetjelentés és az esztergomi iparosság. Kétségtelen, hogy Glatz Gyula helyettes polgármesternek az idei év első negyedéről szóló jelentése dicséretes annál is inkább mert a polgárság áttekintő képet kap a város ügyvezetéséről és a helyzetről. Mindenesetre a magunk részéről is helyesnek tartjuk, hogy negyedévenként táj ákoztatót kapjunk a város ügyvezetéséről, de azonban le kell szögeznünk, hogy elsősorban munkát várunk. Munkát az iparosságnak : kaszárnyatatarozást és építkezést. Itt a tavasz és az esztergomi iparosok keresethez akarnak végre jutni. Gyűjtse Virág és Szántó cég pénztári szelvényeit, mert ezen készpénzvásárlását igazoló szelvények után 10 °/o-ot téritünk vissza áruban. Megindul a bécsi hajó. A MFTR a személyhalyójáratokat Budapest és Bécs között akként indítja meg, hogy az első hajó Budapestről Bécsbe május 2-án, Bécsből Budapestre május 5 én indul. A hajó az egyidejűleg kiadott menetrend szerint a fenti naptól kezdve Budapest, Eötvös-térről minden hétfőn, csütörtökön és szombaton 6 órakor indul és Vác, Nagymaros, Szob, Esztergom, Nyergesujfalu, Piszke, Komárom-balpart, Komárom-jobbpart, Gönyű, Pozsony, Hainburg állomások érintésével másnap 4 órakor érkezik Bécsbe. Bécsből a gőzös minden kedden, csütörtökön és szombaton 8 órakor indul és ugyanazon állomások érintésével ugyanaznap 8 óra 15 perckor érkezik Budapest, Eötvös-térre. E járatokkal egyidejűleg a társaság Gönyű és Győr között csatlakozó helyi járatokat tart fenn. Ácsmester jogosult parkettázást végezni. A Kihágási Tanács egy fellebbezés kapcsán megállapította, hogy a parkettlapok készítése, valamint azok lefektetése ugy az asztalos mint az ácsipar munkakörébe tartozik. Ezek szerint az ácsiparos nem követ el kihágást, ha ilyen munkák készítését vállalja. SALVAT0R FORRÁS a vese, hólyag, reuma gyógyvize a húgysavas csapadékot feloldja és ilyenek képződését megakadályozza • a reumás fájdalmakat megszünteti • vese-és hólyaghomokot eltávolít • Üzlet vezetőség: Budapest, Zoltán-utca 8. sz. a cukorbetegek gyógyitala. Lerakat: Vörös József Esztergom.