Esztergom és Vidéke, 1931

1931-01-18 / 6.szám

i)W Nagy leltári vásár Virág és Az adók bevallása, megrögzített adók mérséklés, vagy esetleges tel­jes törlés iránti kérelmekre irányuló utasítás klubhelyiségünkben minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. (W—y) Tanulságos statisztika Kérdést intéztünk Berényi Zsig­mond dr. városi tiszti orvoshoz, va­jon észrevehető-e a város közegész­ségügyi viszonyain a vízvezeték meg­alkotása, midőn is igen érdekes ada­toknak jutottunk birtokába. Mig 1926-ban vagyis a vízveze­ték megalkotása előtt 27 esztergomi lakos betegedett meg tífuszban, ad­dig 1930-ban az egész év alatt 6. Ezen eredmény mindennél többet mond! A tífusz mértékegysége a víz egészséges voltának. De igen kedvező a statisztikánk a többi fertőző betegség terén is. A legsúlyosabb fertőző baj a vörheny csak 6 esetben fordult elő halálozás nélkül. A roncsoló toroklob, mint egész Európában, nálunk is emel­kedő jelleget mutat, mert 56 be ege­déit meg benne, de csak 1 halálo­zással. Jellemző, hogy a háromszor be­oltottak közül eddig egy gyermek sem kapta meg e betegséget. Csak sajnálhatják azon szülők, akik abba hagyták az oltást vagy egyáltalában elkerültékf hogy nem védték meg gyermekeiket ezen borzasztó vésze delemtől aránylag könnyű beavatko­zás árán. Elvétve néhány egy-két napig tartó láztól, egy gyermeknek sem történt baja. A himlő-oltás sok­kal súlyosabb betegségi tünetekkel jár, mégis beoltatják gyermekeiket. Különösen az intelligens osztály hiányzott az oltásokról. Csak meg ne bánják. Mentsük és segítsük a szegény és züllés veszedelmének kitett gyermekeket! Az esztergom-szenttamási nap­közi gyermekotthon az őszi idők be­álltával megnyílik. Minden a jó lel­kek könyörüle'es felkarolásától függ­Azért kérjük a gyermekmentő lelke­ket, ne feledkezzenek meg a szent­tamási gyermekotthonról s pénzbeli vagy természetbeli adományaikat szíveskedjenek, mint az előző évek­ben is a vízivárosi plébániára kül­deni. Ulti K M Farsangi naptár. Jan. 17. Kereskedő Ifjak Önképző Egyesü­letének táncestélye a Fürdőben. „ 18. Ipartestület műsoros táncestélye a Fürdőben. , 31. M. kir. Helyőrségi Altiszti Kaszinó műsoros táncestélye a Fürdőben. Febr. 1. Öreg cserkészek táncestélye a Fürdőben. , 1. Esztergom-Szenttamás és Vízivárosi Kath. Polgári Kör farsangi tánces­estélye saját helyiségében. „ 2. Kath. Legényegylet farsangi esté­Iye saját helyiségében. , 7. Női kereskedelmi tanfolyam n Fehér rózsa est fl-je a Fürdőben. , 16. Turista Egyesület és dalárdájának műsoros farsangzáró táncestélye a Fürdő Szálloda nagytermében. Fogadalmi mise. A keresztény­szocialista épitőmunkásság Sz. Se­bestyén napi fogadalmi miséje f. hó 20-án, azaz kedden reggel 8 órakor lesz a vízivárosi plébánia-templom­ban. Esküvő. Bógyi Ilonka és Szabó József ma, vasárnap tartják esküvő­jüket a belvárosi plébánia-templom­ban. (Minden külön értesítés helyett.) Köszönetnyilvánítás. A „Páduai Szent Antal Szeretet-otthona "-ban felállított karácsonyfákra és a nép­konyhára oly sok kisebb-nagyobb adomány, különösen cukorkaféle ér­kezett be, hogy azokat egyenkint megköszönni és nyilvánosságra hozni maguk az adományozók szerénysége tiltja. Mégis fel kell említenünk dr. Mattyasóvszky Béláné és Etter Ödön­né elnöknők, Schleiffer Mátyás, Vö­rös József, Schultheisz Adulfné, Han­gya szövetkezet, Rörich Antalné, Szathmáry Béla, a Czibor-család, Pifkó István, Szenczy János és Szóda Mihályné adományait. Utóbbi 65 kg lisztet és 1 q burgonyát adott a nép­konyhára. Fogadják az összes jó­szívű adakozók a Szent Antal-egye­sület hálás köszönetét. Isten fizesse meg ! Az intézet igazgatósága. A Kereskedő Ifjak bálja. Az Esztergomi Kereskedő Ifjak Önképző Egyletének f. 17 iki (szombat) bálja a Fürdő-szálló színháztermében a farsang legjobbnn sikerült estélyé­nek ígérkezik. A sikert a nagy ér­deklődésen kívül a rendezőség buzgó fáradozása és a kereskedő ifjak régi báljainak hagyományos sikere bizto­sítja. Minden jel arra vall, hogy az idei farsangi estje a régiek mértékét megüti a nívósság tekintetében ke­reskedő ifjainknak, Az estély fél 9 órakor kezdődik s azt kedves kis műsor vezeti be, utána pedig Kolom­pár Laci muzsikája mellett reggelig tart a tánc. Népszerű előadás a fertőző be tegségekrő'. A Magyar Vörös Ke­reszt és a Stefánia Egyesület rende­zésében hétfőn, január hó 19-én d. u. 4 órakor népszerű előadás lesz a fertőző betegségekről, melyet dr. Be­rényi Zsigmond városi tiszti orvos tart. Az előadásra a Magyar Vörös Kereszt Egyesület tanulságos filmet is küld. Az előadás a Kultur Moz góban lesz megtartva. Beléptidíj nincs. Magándetektív iroda. Szabó Al­bert ny. detektív felügyelő m. kir. államrendőrség által engedélyezett magányomozó irodája megnyílt Esz­tergomban, Deák Ferenc utca 15. sz. alatt. Megfigyel, informál, kényes természetű ügyekben nyomoz, okmá­nyokat beszerez, ismeretlen helyen tartózkodó vagy eltűnt egyéneket fel­kutat, úgy bel- mint külföldön. Adományok a kórházi betegek karácsonyára. A kórházi betegek karácsonyára a következő adomá­nyok érkeztek, a Kolos-kórháznak: Pénzben: Fehér Gyula dr., Mátéffy Viktor 20—20 P, Brey er István dr., Fischer Péter és Társa 15—15 P, Báthv László, Décsi Ferenc dr., Dra­hos János dr., Hamza József dr., He­gedűs Sándor, Klinda Teofil dr., N. N., Serédi Dénes, Henning János és Fia 8 P, Véber Gézáné, N. N. 6—6 P, Gönczy Béla dr., Kovács János, Mattyasóvszky Kálmánné, N. N., dr. Oravecz Gyula, Polusin nővérek, özv. Schuller Pálné 5—5 P, Drozsd­ják Károly 4 P, Gonda Olga, N. N. 2—2 P, özv. Buri Józsefné 1 P. Összesen 214 P. Tetmészetben : özv. Buri Józsefné bort, kekszet, szalon­cukrot, diót,' dohányt. Bleszl Margit almát. Özv. Czuczai Józsefné bort. Özv. Eggenhofer Ernőné bort, sza­loncukrot. Groszn.r Berta cigaretta, pipadohány, szivar. Krammer György diót. Korentsy Mihály cukrokat. Dr. Machovits Gyula mákot, diót, almát, babot. Dr. Mattyasóvszky Béláné do­hányt, diót, kekszet. Oltóssy Rezső bort. Rottár Alfonz cukorkát. Vitéz Selmeczi Béla cukrot, tojást. Schwach 'Sándor 15 kötött sapkát, 2 tucat ha­risnyát, 5 sált, 2 pár vászoncipőt. Szathmáry Béla 3 nyakláncot érem­mel, 3 ereklyetartó, 2 óralánc. Virág és Szántó 10 női kabátot. — Simor­kórháznak: Pénzben : Fehér Gyula dr. 20 P, Breyer István dr. 15 P, Báthy László, Drahos János dr, Klinda Teofil dr. 10—10 P, Henning János és Fia 8 P, Fischer Péter és társa, Fekete Árpád, Gönczy Béla dr., Kollár Lajos, Vándor Ödön dr. 5—5 P, N. N. 4 P. Összesen 102 P. Természetben: Csárszky István dr. diót és bort. Halmos Ignác dr. diót, mákot, bort, babot, borsót, len­csét. Krammer György dr. diót. Ma­chovits Gyula dr. almát, diót, mákot, babot. Mattyasóvszky Kassian dr. diót. Nádler Rezső cukorkát, likőrt, kekszet. Oltósy Ferenc bort. Özv. Oltóssy Lajosné 6 sétaboiot. Szöl­gyémy József bort. Szathmáry Béla 6 pár fülbevaló, 3 lánc éremmet, 3 rózsafüzér, 1 karkötő. — Mindezen nagylelkű adományért hálás köszö­netet mondanak a betegek nevében Török M. Milburgis és Gavóra Nor­berta főnöknők. Megszigorították a sajtópörö ket. A január 1-én életbelépett tör­vénykezés egyszerűsítéséről szóló törvény olyan paragrafusokat is tar­talmaz, amelyek előre áthatóan vé­get vetnek annak, hogy boldog-bol­dogtalan, sokszor a legkisebb alap nélkül, sajtópert indíthasson. A tör­vény értelmében ugyanis a bíróság­nak jogában áll a főmagánvádlótól a felmerülő bűnügyi költségek fede­zésére előleget követelni. Ez a kö rülmény minden bizonnyal gondol­kodóba fogja ejeni az igazságos kritikától felő és nem tűrő, peres­kedni szerető egyéneket. Megjelent az Esztergomi Szent István Naptár Sinka Ferenc Pál, az Esztergomi Történelmi Társulat igazgatójának szerkesztésében és annak szétküldését már megkezdtük A békebeli terjedelmű és értékes tartalmú kalendárium hivatva van az olvasók magasabb kulturigényét is kielégíteni. Másrészt az ajándék nyúj­tásával honorálni óhajtjuk előfizetőink­nek és lapunk barátainak irányunk­ban tanusitott megtisztelő bizalmat, amelyet felszázados közérdekű mű­ködésünkkel kiérdeme'ni iparkodtunk. A naptár bő tartalmát karácsonyi számunkban részletesen ismertettük. Azonfelül közöljük még a jelenkor egyik kiváló költőjének, Mécs László premontrei tanárnak egyik pompás költeményét is. Felhívjuk olvasóink, különösen a férfiak figyelmét Tóth Kálmán dr. theologiai tanárnak „Az amerikai katholicizmus"-ról írt ismer­tetésé e, amelyből megtudjuk, hogy miért boldogulnak az emberek Ame­rikában. A lefolyt jubiláris év méltó befejezéséül megtaláljuk még benne Szent Imre herceg életrajzát, amely­ben történelmi adatokkal bizonyítva látjuk, hogy a világraszólóan meg­ünnepelt szentéletű királyfi itt szüle­tett, itt élt és halt meg Esztergom­ban ! A gazdag tartalmú képes ka­lendáriumot újonnan belépő előfize­tőinknek is ajándékul adjuk, ha la­punkra legalább egy negyedévre előre megfizetnek, Farsangi selyem és műselyem divatkeim >k a legolcsóbban Virág és Szántónál. Hétfőn este megnyílik az ököl vivó tanfolyam. A Levente és Move Sportegyesületek rendezésében ökölvívó és birkózó tanfolyam lesz a Szent Imre utcai elemi iskola torna termében. Az ökölvívó tanfolyam Néme Lajos vezetésével f. hó 19-én hétfőn este fél 8 órakor, a birkózó tanfolyam pedig Moravek József ve zetésével f. hó 20-án, kedden este fél 8 órakor nyílik meg, Anyakönyvi kivonat. Születések: Kovács Anna rk. földmives leánya. Kiss Mária rk. földmives leánya. — Majer Magdolna rk. géplakatos­segéd leánya. — Balog József rk. földmives fia. Swartz Anna rk. hon véd szakaszvezető leánya. — Kropf József rk. földmives fia. — L'pcsán János rk. vasúti vál ókezelő fia. — Csizi István rk. honvédszázados fia. — Szép Krisztina rk. földm. leánya. — Szép Mária Magdolna rk. föld­mives leánya. — Bélik Ilona rk. földm. leánya. — Bernát Gyula rk. vasúti üzemi altiszt fia. — Meszes Bábszki Ferenc rk. földm. fia. — Sárközi József rk. cigány fia. — Viczéna János rk. bejáróné fia. —• Házasságkötések: Grünausz Béla rk. cipészsegéd és Borbély Erzsébet rk. — Halálozások: Kaszás Károlyné sz. Dóczy Teréz rk. 56 éves. — Kiss Dalma rk. 10 éves. — Szalay János rk. 9 napos. — özv. Tóth Gézáné sz. Bodonics Erzsébet rk. 71 éves. — Brühl József rk. prelá­tus-kanonok 87 éves. — Sárközi Jó­zser rk. 1 napos. — Bádi Anna rk. 5 hónapos. — Csernák Imre rk. 5 hónapos. — Szép Mária Magdolna rk. 3 hónapos. Jégvermét bérbe adja az Esz­tergomi Borászati Egylet Rt. Ez ügy­ben érdeklődők jelentkezhetnek az intézet irodájában. Furcsaságok a postadijszabá sokban. A Budapesti Közlöny nov. 8-i száma közölte az új posta-dij­szabásokat. Eszerint a postatakarék­pénztári csekkbefizetési lappal tör­tént befizetéseknél a következő dija­kat kell fizetni: 50 pengőig 6 fillért, 100 pengőtől 20 fillért, 100 pengőn felül 40 fillért. Ha tehát 10 pengőt küldök, 20 filléres bélyeget rovok le. De megtehetem azt is, hogy a 100 pengőt két darab 50 pengőről kiállí­tott csekken küldöm el s ilyen mó­don csak 2 szer 6 fillért kell fizetni. Még több a megtakarítás a 120 pengő elküldése esetében. It 40 fillért kel­lene fizetni, de ha három csekken küldöm el 50—50—20 pengős rész­letezésben, akkor csak 3-szor 6, vagyis 18 fillér megtakarítást érek el. Ez látszólag a kisebb pénzküldemé­nyek feladóinak kedvez, de ezt meg­csáfol.a az, hogy a 101 pengős be­fizetés után ugyanannyit kell fizetni, mint egy 10.000 pengős befizetés után. Egyformán 40 fillért. Farsangi selyem és műselyem divatkelmék a legolcsóbban Virág és Szántónál. Oicsóbb szénárak. Nagyobb zárlatunk folytán úgy a kitűnő mi­nőségű „Königsgrub ;" porosz szalon-, valamint a dorogi fűtőszenek árait január 17-től kezdve leszállítottuk. Szives megrendeléseket kér Marosi József és Fia szénosztálya. Kötött-szövött árúk Virág és Szántónál 40%-al olcsóbbak. A vasutkirály és a teakirály élethalál harca. A középkori lova­gok küzdelmeire emlékeztet az a harc amely már hos-zu esztendők óta dul Vanderbilt amerikai vasutkirály és Lipton angol teakirály között. Erről közöl érdekes cikket Tolnai Világ­lapja legújabb száma, amelyben ezen­kívül számtala i érdekes novellát, cikket, pompás képet és két lebilin­cselően érdekes regényt talál az ol­vasó. Egy szám ára 24 fillér. A nép­szerű képeslap minden olvasója 10 pengő bolti ár helyett 2 pengő 90 fillérért bérmentve megkapja Tolnai Világlexikona, Világtörténelme és a Műveltség Utja egy-egy diszkötésű kötetét. Farsangi selyem és műselyem divatkelmék a legolcsóbban Virág és Szántónál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom