Esztergom és Vidéke, 1931

1931-10-22 / 85.szám

2 ESZTERGOM ét VTDÉKEc 1931. október 22 Mégis van hála és szeretet! Nagyon megható ünnepségnek vol­tak szem- és fültanúi vasárnap Esz­tergom öreg falai. A budapesti bencés gimnázium új igazgatója, a tőlünk oly fájó megnem­nyugvásunkra eltávozott dr. Mattya­sóvszky Kasszián eljött Kemenes Illés dr.-hoz, a bencés gimnázium igaz­gatójához a pesti szülők, diákok és tisztelők nagy sokaságával, akik még őt nem tudják és nem is akarják elfelejteni sohasem, mert nem lehet a hosszú éveket, azok közös emlé­keit úgy áthúzni, mint egy helyte­lenül alkalmazott szavat a gazdagon pompázó körmondatban. Kemenes Illés dr. úri előzékeny­séggel gondoskodott arról, hogy nagy­számú vendégserege ne maradjon az ünnep gyümölcse, [szentmise nélkül. A bencés székház kápolnájában szentmise várt a pesti látogatókra. Ha hallani lehetett volna a szivek könyörgését, a könnyes szemek forró óhajtását, a lelkek összeölelkező, egyet-akaró szimfóniáját! Azt hisz­szük, mindenki egyért, egy szívvel imádkozott. Kemenes Illés dr. megmutatta az őt piros örömtől sugárzó arccal kö­rülrajongó [híveinek az ősi primási város minden nevezetességeit. A kép­tárat, a bencés gimnazisták nagy­szerű sporttelepét, melynek Mattya­sóvszky Kasszián dr. személyében itt volt a naggyá teremtője. Közös ebéd volt a Fürdő Szálló külön termében. A vidám, összeme­legedett, egymásnak örülő szivek Az adósók védelméről szóló ren­deletet, amely a hitelügyi kérdéseket szabályozza, szombaton közölte a hivatalos lap, melynek rendelkezései nyomban életbe is léptek. A rendelet értelmében az október 16-ika előtt lejárt, de még fennálló kamatkövetelést birói úton csak a tőkének évi 8 száza­lékáig lehet érvényesíteni, ha pedig az adós kártérítéssel is tar­tozik a hitelezőnek, ezt a követelést birói úton csak a tőkének évi 12 szá­zalékáig lehet érvényesíteni. Ez a rendelkezés akkor is fennáll, ha a magasabb százalékú kamat, vagy kártérítési követelés jelzáloggal vagy más biztosítékkal van bizto­sítva. Az adós a már kifizetett ka­matot nem követelheti vissza, sem a tőketörlesztésbe nem tudhatja be. Az október 17-ike után le­járó kamatkövetelést birói úton csak a tőkének 12 szá­zalékáig lehet érvényesíteni. Az adós a tőke törlesztésébe tud­hatja be azt az összeget, amit ka­mat cimén 12 százalékon túl telje­sített. Amennyiben tőketartozás már nem áll fenn, a 12 százalékos ka­maton felül fizetett összeget vissza­követelheti. Ha a közgazdasági és pénzügyi viszonyok úgy alakulná­nak a jövőben, hogy a kamatnak a rendeletben meghatározott mértéke a megváltozott viszonyoknak nem felel meg, az Országos Hitelügyi Ta­nács állapítja meg a birói úton ér­vényesíthető kamat legmagasabb ér­tékét. A Hitelügyi Tanács megálla­píthatja a pénzintézeteknél elhelyezett betétek kamatá­nak kamatlábát is. közös gondolatait Miklós Ferenc dr. ügyvéd, a székesfőváros tör­vényhatóságának rendes tagja fog­lalta össze a sziv minden húrján játszó, mélységes szeretettől és ra­gaszkodástól roskadozó beszédében. Égy szem sem maradt száraz... Ez volt a legnagyobb szónoki siker ... Kemenes Illés dr. válasza az apostoli szeretet szép episztolája volt: Uj misszió megnyugvó vállalása ... Az igazi családi békében lefolyt ebéd után a Bazilika és a kincstár megtekintése következett. S ezután jött a legnehezebb programmszám : indulás a vonathoz, a búcsúzkodás, a válás . . . Megható volt I Messziről néztük ...' Minduntalan leugráltak a vonatról a lelkes budapestiek, hogy megállásra birják az időt, hogy tovább marad­hassanak felejthetetlen igazgatójuk társaságában. Fájt ott látni Mattyasóvszky Kasz­szián dr. bölcsen mosolygó arcát, azt az arcot, mely Esztergom min­den hű szivében le van fotografálva, melyet mindennap néznek, hogy jaj, el ne felejtsenek. És Kemenes Illés dr. visszaintegetett a távozó vonat sok könnyetrejtő zsebkendőlobog­tatóinak . . . Akiket ennyire szeret­nek, hogyan lehet őket közös, új útjaikon megbecsülni . . . Vonat indul . . . jön . . . megy . . . visszajön . . . Igaza van Vörösmarty­nak; „Mult és jelen nagy tenger egy kebelnek, megférhetetlen ily ki­csiny tanyán ..." A birói úton érvényesíthető leg­magasabb mértéket meghaladó kamat­követelés teljesítésére a biróság nem kötelezhet, végrehajtást el nem ren­delhet és az ily kamatkövetelés biz­tosítására jelzálogjog bekebelezését sem rendelheti el. Közjegyző nem vehet fel olyan közokiratot, amelyben magasabb kamatot kötnek kl, mint amennyi az okirat felvételének időpontjában birói úton érvényesít­hető legmagasabb kamat. Ellenkező esetben nincs ereje a közokiratnak. Ha a kölcsönszerződésben a köl csönvevő a felvett összegnél nagyobb összeg visszafizetésére kötelezte ma­gát, a biróság csak a valóban felvett tőkeösszeget állapítja meg. Annak a kiszámításában, hogy a kamat a tő­kének hány százaléka. nemcsak ezt kell számításba venni, amit kifejezetten ka­matként jelöltek meg, hanem mindenféle melléktartozást is, amelynek fizetésére az adós a tőkén felül kötelezettséget vállalt; különö­sen számításba kell venni a kötbért üzietdijat, folyósítási-, forgalmi-juta­lékot, folyószámlaköltséget és bár­mely más néven nevezett melléktar­tozást is. Ha valamely pénzintézet a 8 és 12 százalékos kamattartozásokat is­mételten megszegte, megfigyelés alá veszik. Ha megállapítják, hogy a pénzintézet vagyoni helyzete és jö vedelmezősége olyan, hogy műkö­dése nem tartható fenn, a Hitelügyi Tanács elrendelheti az illető pénz­intézet kényszerfelszámolá­sára vonatkozó eljárás meg­indítását, hacsak a pénzintézet közgyűlése nem határozza el más pénzintézettel való egyesülését, vagy önkéntes felszámo­lását. Amennyiben a cselekmény sú­lyosabb kihágást képez, két hónapig terjedhető elzá­rással bünteti ezt az illeté­kes járásbíróság. Bejegyzett kereskedőknek kölcsö­nös kereskedelmi ügyletekből eredő követeléseire a kamatláb magasságát korlátozó rendelkezések nem terjed­nek ki. Szegény gyermekekért nem kell iskolai beiratási dijat fizetni A kultuszminiszter rendeletet adott ki, amelyben kötelességévé teszi a tanítóknak, hogy a nehéz viszonyokra való tekintettel minden eszközzel azon legyenek, hogy a szegény szü­lők tanköteles gyermekei akadályta­lanul végezhessék az iskolát. A rendelet indokolása megemlíti, hogy sok iskola most sem veszi te­kintetbe a súlyos helyzetet és olyan terheket ró a szegény szülőkre, ame­lyek elkerülhetők volnának. Igy töb­bek között sok helyütt ma is kímé­letlenül követelik a tanitók az ösz­szes tankönyvek beszerzését. Meghagyta tehát a miniszter, hogy a tanítóság az olvasókönyveken ki­vül semmiféle más tankönyv beszer­zésére ne kényszerítse a tanulókat. Ez az intézkedés a hittankönyvekre nem vonatkozik. Panasz érkezett a miniszterhez arról is, hogy az egy pengőben meg­állapított beiratási dijat a szegény gyermekektől is behajtják, sőt arra A közeledő tél már most arra készteti a hatóságokat, hogy az in­ségakciót fokozottabb mértékben ve zessék, [mint az elmúlt évben. Az idei inségakcióba a földmivelési mi­niszter is nagyobb segítséggel kap­csolódott bele és azt határozta el, hogy inséggabonát kapnak a vár­megye ínségesei. Az inséggabona ára 6 P lesz méter­mázsánként és olyan mennyiségben utalja ki, hogy az ellátásra szorulók havon­kint 10 kilogram essék. A szállítási költségeket a földmive­lésügyi minisztérium viseli. A meny­nyiben szükség lesz, az inséggabona több központi helyen kerül szétosz­tásra. Az inségbizottság azt is meg fogja állapítani, hogy fejenkint mennyi liszt felel meg 10 kilogram buza­adagnak. Mivel számosan lesznek olyanok, akik keresethiány vagy munkakép telenség miatt még a hat pengőt sem tudják megfizetni, lehetővé te­szik, hogy indokolt esetekben hitelben is kaphassanak in­ségbuzát az ellátásra szorulók. Főelvként áll. hogy az inséggabo­nát, illetőleg a lisztet csakis munkáért szolgáltat­ják ki. Az inségbizottságnak az a célja, hogy minden ellátásra szoruló család fen­tartója'annyi munkához jusson, hogy megkereshesse a szükséges buza, illetőleg lisztmenyiséget. Ezért a vármegye az államépité­szeti hivatal utján munkát végeztet is volt eset, hogy azokat, akik a be­iratási dijat nem fizetik meg, nem akarták felvenni az iskolába. Az 1921. évi XXX. tc. értelmében min­den tankötelest kivétel nélkül fel kell venni, s a fölvétel a beiratási dij le­fizetésétől semmiesetre sem tehető függővé. A szegénysorsú szülök gyer­mekei után beiratási dij nem szed­hető. « Nagy csökkenés a MÁV és a posta forgalmában A vasúti és postatarifa emelésének eredménye szembetűnően mutatko­zik az idei és mult évi forgalom összehasonlításánál. Augusztusban a MÁV által kezelt vonalakon az áruszállítás 25.6 szá­zalékkal volt kisebb, mini a mult év augusztusában, az idei év első nyolc hónapja alatt pedig az árúforgalom 17.8 százalékkal maradt el a mult év mögött. A megrakott teherkocsik száma augusztusban 18 százalékkal volt kisebb, mint tavaly augusztus­ban és az év első nyolc hónapja alatt 11.7 százalékkal apadt a szám. A személyforgalom csökkenése augusztusban 11.5 százalék, az év első nyolc hónapja alatt 9.4 száza­lék volt a mult évhez viszonyítva. Az idén augusztusban a személy­forgalom nagyobb volt mint július­ban, de nem érte el azt a mértéket, amennyire a rendes augusztusi for­galomnövekedés arányában számítani lehetett volna. A postai forgalom is kisebb lett. A levélpostai küldemények augusz­tusban 15.8 százalékkal maradtak el a mult évi forgalom mellett. a városokban és a községekben. A város és a község elöljárósága minden ellátásra szoruló munkás részére bizonyít­ványt állit ki (nyomtatvány az alispáni hivatalban kapható.) A munkás köteles ezt a bizonyítványt munkavállalása előtt a munkaadónak bemutatni, aki csak olyan munkásokat vehet fel, akik bizonyítvánnyal rendelkeznek. A bi­zonyítványban fel fogják tüntetni, hogy a munkás hány napot dolgo­zott, mennyi lisztet vagy búzát kap és mennyit vett már fel. A munkaadó a végzett munkáról bárcát fog adni a munkásnak, aki a bárca ellenében a községi elöljáró­ságon megkapja a lisztet. Gyermekmentés — lélekmentés! Több mint 20 éve vagyok a gyer­mekvédelem munkakörében. A ke­resztény gyermekvédő országos egye­sületben, 8 évig az egyesületi köz­löny szerkesztését, közben titkári teendőket s 16 városban propaganda előadásokat végeztem. A háború után a szenttamási gyermekakció meg­indításával, 12 éve a gyakorlati gyermekvédelem munkájában élek. Mindezt azért említem, mert 20 év alatt, még a háború vége felé s ta­valy se tapasztaltam oly hatványo­zottan a gyermek válságát s ezzel züllési veszedelmét, mint az idén. Közismert, hogy Esztergomban Szent­tamás városrész szegénysége vezet s igy a mai Ínséggel a gyermek­romlás veszedelme is a legkisértőbb. A trianoni vérző határ mellett ne legyen elnémult harang a féltett gyer­12 százalékban állapították meg a bankkamatlábat immmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmwtwamm Inséggabonát kapnak a tél folya­mán az ellátásra szorulók

Next

/
Oldalképek
Tartalom