Esztergom és Vidéke, 1931

1931-10-08 / 81.szám

ESZTERGOM é*\$D&KR 0 1931. október 8 és Wanitsek Rezső képviselték. Je­len voltak a kath., az ág. h. és a ref. tanáregyesületek, a tanitóképző­intézeti tanárok képviselői, városunk notabilitásai és tanárok seregestül Miskolcról, Karcagról, Szombathely­ről, az ország minden tájáról. Az ülést Madai Gyula dr. orszá­gos elnök nagystílű, gondolatokban pompázó, költői zsenijét szugeráló megnyitója vezette be. Utána üdvö zölte a különböző képviseleteket, a megjelent nagyságokat és az egész közgyűlést. A Hercegprimás Úr őeminenciája nevében Machovich Gyula dr. ér­seki helynök köszönte meg közvet­len szavakkal a megtisztelő üdvöz­lést, majd Huszár Aladár dr. főis­pán mondott beszédet a magyar tár­sadalom gerincéről, a tanárságról. Az üdvözlések után v. Eszter%omy Ferenc dr. főtitkár felolvasta a gondos lelkiismeretességgel összeállított évi jelentését. Utána Fodor János ol­vasta fel a tanári hivatás megnöve­kedett társadalmi és nemzeti jelentő­ségéről szóló, uj gondolatokban gaz­dag, lelkesítő hangú tanulmányát, melyet a közgyűlés nagy tapssal kö­szönt meg. Az indítványok letárgyalása után a reáliskola énekkara, mely beveze­tőül a Magyar Hiszekegyet énekelte nivós előadással, a Himnusz négy­szólamú énekével szerepelt sikeresen. Közgyűlés után, amely fél 2 óra­kor ért véget, a Fürdő Szállóban bankett volt. A zsúfolásig megtelt nagyterem­ben — a vezetőség dicséretére le­gyen mondva — ; az ízes ételek ki­szolgálása példás gyorsasággal tör­tént. A felköszöntők tömegéből ki­emelkedik Madai Gyula dr. magas­röptű toasztja, melyet Magyarország kormányzójára mondott, Dsida Ottó dikciója, aki a hercegprímást üdvö­zölte és Huszár Aladár dr. főispán beszéde, aki a magyar tanárságot éltette. Ebéd után a primási palota, a képtár megtekintésének végeztével a közgyűlés megkoszorúzta a Bazili­kában Pázmány Péter szobrát, mely alkalommal Vucskits Jenő dr. mis­kolci gimnáziumi igazgató mondott kegyeletes hangú beszédet. A kincs­tár nagy értékeit Lepold Antal dr. prelátus-kanonok szakszerű, tudós magyarázatával ismerték meg hazánk tanárai, akinek az elnökség ezen úton is hálás köszönetét fejezi ki. Már alkonyodott. Vége felé járt ez a nagy kulturmonstre-nap, ha­nyatlóban volt Esztergom nagy ün­nepe. A bencésgimnázium és a reál­iskola cserkészei sortalat álltak, hogy köztük vonuljon haza az ország min­den tájára, s szélrózsa minden irá­nyába a sok tanár, a magyar jövő elhivatott harcosainak, hadvezéreinek elit csapata. A bencés cserkészzene­kar lelkesítő ütemére vonult ki a középiskolai tanárság az állomásra, hol a Himnusz tagjai mellett búcsú­zott el Esztergomtó', a primási vá­rostól, a magyar kultúra végvárától, ho^y azt soha el ne felejtse. És Esztergom nem fogja elfelej­teni soha, hogy ő is országos veze­tésre hivatott, hogy missiója van a magyar jövő kialakulásában, az új magyar hajnal ébresztgetésében. Híres grafológus Esztergom­iban Hires grafológus vendége van Esz­tergomnak. Az Erdélyi Béla, a Schrei­ber Tamás, régebben a Kodelka— Ledéremé és ujabban a biatorbágyi bűnügyben nyomravezető Silberer S. Andor grafológus tartózkodik Esz­tergomban pár napig. Silberer S. Andor tudományát minden nagyobb bűnügyben igénybe veszi a rendőr­ség és Silberer S. Andor eddig még mindig pontos és bevált adatokkal segítette a rendőrséget a biztos nyomra. Silberer leplezte le Erdélyi Béla névtelen levélíróját. Schreiber Tamásról a kofferes gyilkosról, a gyilkosság elkövetése előtt 24 órával megmondta, hogy gyilkolni fog. A biatorbágai vasúti merényletnél talált „Fordító" aláirású levelet Hetényi főkapitányhelyettes kérésére anali­zálta. Silberer S. Andor mindenkinek megmondja jellemét, múltját, a je­lent és a jövőt. Csodálatos érzékkel és tudással analizálja az emberek írását. Nem sablonos és kontármunka. Silberer szerkesztője egyben a „Gra­fológia" cimrt tudományos folyóirat­nak. Silberer S. Andor csak pár napig marad Esztergomban és az Imaház­utca 8 szám alatt lakik, ahol kész­séggel áll az érdeklődők rendelke­zésére. Silberer grafológus tudását nem­csak a fővárosi lapok ismerték el számtalanszor, hanem egy hatalmas album is tanúskodik erről. Ebben az albumban az ország jeles férfiai, különösen bűnügyi szaktekintélyek ás más előkelőségek irták elismerő soraikat. A kitűnő grafológusra fel­hívjuk a közönség figyelmét. mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Százezer ember részvételére számíta­nak a vasárnapi kath. nagygyűlésen Már csak pár nap választja el a magyar katholikusságot attól felemelő pillanattól, amikor október 10-én ösz­szeül a magyar katholikusok parla­mentje, a XXII. Országos Katholikus Nagygyűlés. Az egész világ pénzügyi és gaz­dasági katasztrófák idejét éli át. Senki sem találja a kiutat, hogy miképpen lehetne ebből a nagy világösszeom­lásból a népeket és nemzeteket ki­vezetni. Ennek a szörnyű gazdasági és pénzügyi válságnak, a napról-napra fokozógott gondoknak, szörnyű mun­kanélküliségnek problémája Magyar­országon talán még kétszeresen na­gyobb, mint máshol. Utat módot keres majd a XXII. Országos Katholikus Nagygyűlés és szónokai irányt adnak, hogy mikép­pen kell a magyar katholikusságnak összefogni, hogy egyrészt az ország pénzügyi és gazdasági helyzetén a legtökéletesebb és leghatékonyabb módon, mielőbb segítve legyen, más­részt, hogy a bolsevizmus mind erő­sebben és veszedelmesebben mutat­kozó feltöréseit elfojtsa. A magyar katholikusságnak ebben az évben meg kell mutatnia azt, hogy a nemzet legerősebb oszlopa. A magyar katholikusságnak meg kell mutatnia, hogy van benne erő és élniakarási vágy, az erőnek és az akaratnak a kifejezője lesz tehát a XXII. Országos Katholikus Nagygyű­lés, melyen Serédi Jusztinián bibor­nok hercegprimás, Apponyi Albert gróf, Angelo Rótta pápai nuncius, Ernszt Sándor kultuszminiszter, Czett­ler Jenő képviselőházi elnök, Gialt­felder Gyula csanádi püpök, Wolff Károly főudvarnagyi birósági elnök, Angyal Pál egyetemi tanár, Schmidt Sándor bányaigazgató, Andrássy Kál­mán máv üzletvezetőhelyettes, Hu­szár Károly volt miniszterelnök, Bőle Kornél szentdomonkosrendi prior és Vargha Teodorik szentferencrendi házfőnök mondanak beszédet. A vidéki résztvevők az összes va­sút és hajóvonalakon menetdíjked­vezményben részesülnek. A tagsági jegy ára 2 pengő, a vasúti utazásra érvényes igazolvány ára pedig 50 fillér. A nagygyűlés legkiemelkedőbb fénypontja az október 11-én lezajló eukarisztikus körmenet lesz. A kör­menet rendezősége közel százezer ember részvételére számít. Az Országos Katholikus Szövetség (Budapest IV. Ferenciek-tere 7. sz.) ezúton hivja fel a magyar katholi­kusságot, hogy minél nagyobb tö­megben jöjjenek fel a XXII. Orszá­gos Katholikus Nagygyűlésre. Gyorsíró tanfolyam Jeleztük, hogy Esztergomban, a reáliskolában Krompaszky Sándor tanár vezetésével gyorsirótanfolyam kezdődik. A tanfolyam két csoportban indul mog: kezdők és haladók részére. A kezdők részére hat hónapos a tan­folyam. Ez alatt az idő alatt kellő szorgalom mellett olyan eredményt érhetnek el a hallgatók, hogy vizs­gát is tehetnek, amiről gyorsírói bi­zonyítványt kapnak. A haladók (akik tavaly jártak) az idén teljesen elsa­játíthatják a gyorsírást. Hétfőn már megbeszélés volt a reáliskolában. Az eddig jelentkezettek október 8-án, csütörtökön este 6 órakor jelenjenek meg a reáliskolában. Akik a gyorsirási tanfolyam akár egyik vagy másik tanfolyamán részt venni óhajtanak, szintén jelentkezze­nek csütörtök este 6 órakor, amikor az újonnan jelentkezőket beosztják. Havi dij 5 P. Ez az összeg jutányos, és igazán érdemes a gyorsírásra je­lentkezni. áz új adót 2000 pengőn felüli jövede­delem után kell fizetni A hivatalos lap legutóbbi száma közli a jövedelemadó után kivetett szükségadó (az úgynevezett inség­adó) fizetésének módozatairól szóló rendeletet. Eszerint aki 2000 pen­gőn felüli adóalap után fizet jövede­lemadót, az egy évi jövedelemadó­nak megfelelő összegű szükségadót köteles fizetni. Minthogy az államnak az inség­akciók és inségmunkák költségeinek fedezésére már most van szüksége, mindenki tartozik előleget fizetni a szükségadóra. Akinek évi jövedelem­adóalapja a 10.000 pengőt nem ha­ladja túl, az előleget három egyenlő részletben és pedig november lb-ig, 1932 február 15-ig és május 15-ig, azok pedig, akiknek adóalapja a 10.000 pengőt túlhaladja, az előle get két egyenlő részletben és pedig november 15 ig, illetve 1932 május 15-ig kötelesek befizetni. Ha valamely bevallott, illetőleg ismert jövedelem nem felelne meg az adózó életmódjának, akkor a vélt jövedelem és a bevallott jövedelem között mutatkozó többletet veszik adóalapul. Ily esetekben az adózót előbb adatszolgáltatásra kell felszó­lítani. Az adózó, aki a felszólításnak nem tesz eleget, a hivatalból meg­állapított adóalap 10 százalékát kö­teles fizetni. A rendelet amnesztiát ad azoknak, akik 1932. évi bevallásuk során va­lamely eddig eltitkolt jövedelmet vagy vagyont bevallanak. A szükségadót az adózó köteles fizetni, tehát sem a bérlőre, sem a munkaadóra nem szabad áthárítani. Civil embernek tilos a katonai épületekbe lépni A honvédelmi miniszter rendeletet adott ki, amelyben szigorúan meg­tiltja a civileknek, hogy katonai épü­letekbe lépjenek. A rendelet szerint a katonailag szervezett testületek kötelékébe nem tartozó egyének a honvéd igazgatás alá tartozó vagy honvédség által megszállott épületbe, helyiségbe csak az ott elhelyezett honvédhatóság vezetőjének engedé­lyével léphetnek be és ott csak az engedély feltételei mellett tartózkod­hatnak. HÍMEK A hercegprímás felszentelte a tisztviselő-telepi templomot. Va­sárnap délelőtt szentelte fel Serédi Jusztinián dr. biboros főpásztorunk fényes segédlet mellett I. Ferenc József apostoli királyunk emlékére épített budapest tisztviselőtelepi foga­dalmi templomot. A szentelés szer­tartása után a biboros Egyházfeje­delem szentmisét pontifikált, majd közel egyórás beszédben méltatta az ünnepély jelentőségét és köszönetet mondott mindazoknak, akik adako­zásukkal a gyönyörű templom fel­építését elősegítették. A felszentelé­sen diszes közönség vett részt, s Horthy Miklós kormányzó nejével, József királyi herceg, Auguszta fő­hercegnő és a királyi család itt tar­tózkodó tagjai, továbbá a kormány­képviseletében Ernszt kultuszminisz­ter, a miniszterelnök képviseletében Bárczy István államtitkár, a főváros részéről pedig Ripka főpolgármester, Liber és Borvendég alpolgármeste­rekkel, továbbá Strausz István dr., Aki engedély nélkül bemegy ily épületbe, vagy ott a tartózkodási engedély korlátait túllépi, kihágást követ el és 15 napig terjedhető el zárással bűnhődik, ha cselekménye nem esik súlyosabb büntető rendel­kezés alá. Ezekben a kihágási ügyekben első és másodfokon a rendőri büntető bi­róság, harmadfokon a honvédelmi minisztérium előadójának részvételé­vel a belügyminisztérium kihágási tanácsa dönt. mint a pápai lovagok szövetségének magyarországi elnöke, Zsembery Ist­ván és még igen sokan az egyházi és világi előkelőségek közül. Az im­pozáns templom a Rezső-téren épült, másfélmilliós költséggel. A Tanult Férfiak Mária Kong­regációja f. hó 9-én, pénteken este 8 A 7 órakor tartja ez iskolaévi első ülését a gimnázium zenetermében, mely alkalommal dr. Kemenes Illés bencés gimnáziumi igazgató, mint a kongregáció uj prézese mutatkozik be a kongregáció tagjainak. A tagok teljes számú megjelenését kéri és a tagok által bevezetett férfivendégeket szívesen látja a Vezetőség. Október hatodika a gimnázium­ban. A bencés gimnázium kegyele­tes megemlékezéssel tartotta meg október hatodikát. A „Czuczor Ger­gely Önképzőkör Magasi Artúr dr. tanár vezetésével gyönyörű műsor­ral szerepelt. Az ünnepélyt az inté­zet dísztermében tartotfák meg. Első számként a Hymnus-t énekelték el, majd Kovács Bé'a VIII. o. növendék­pap Ábrányi Emil: Tizenhárom c. versét szavalta el mély átérzéssel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom