Esztergom és Vidéke, 1931
1931-06-07 / 46.szám
Esztergom tragédiája 1919-től 1931-ig Pátrszervezés és klikkuralom — A földmivesek ellenállása és az első választás — Mátéffy vállalkozásai — T^ajner püspök véleménye — Waldvogel feltűnése — Jfuszár főispán a megye élén Megkezdődött'a konszolidáció. Különös, hogy amikor a kommunizmus alatt nagyon nehéz volt keresztény pártinak lenni és csak két harcosa volt a keresztény irányzatnak: Gróh József dr. és Waldvogel József, most egyszerre annál többen jöttek elő azok,akik a kommunalatt félénken háttérben maradtak. A kommunizmus után egyszerre a porondon teremtek a magukat harcos keresztényeknek nevező férfiak. A konszolidáció a keresztény Gaz. dasági és Szociális Városi Párt szervezkedésével indult meg Esztergomban. Antóny polgármester nagy tervekkel látott munkához és, hogy valóban értékelték őt, mig politikai körökben is, bizonyítja az a tény, hogy 1920-ban a budapesti alpolgármesteri állásra, mint komoly jelöltet emlegették. Megalakult a párt, de nem szabad hinni, hogy zavartalanul kezdte meg működését. Az ellenállás különösen a kisgazdák részéről jelentkezett, akik vonakodtak belépni a pártba és inkább önálló szervezkedésre törekedtek. A párt első elnöke Gróh József volt, aki azonban hamarosan lemondott. Elnöki működését Mátéffy Viktor belvárosi plébános tette lehetetlenné. Gróh ugyanis nem tudta magát azonosítani azzal a szellemmel, amely lábrakapott. Közeledett az első választás. Mátéffy Viktor lépett fel országgyűlési képviselőnek. Hogy a párttal szemben erős ellenállást fejtettek ki a földmivesek, azt akkor láttuk, amikor a gazdanép Kurcz János mészárost jelölte. Az izraeliták szintén Kurcz János mellé álltak és bizony, az első választás igen nehéz munkát adott a Keresztény Pártnak. Gróh utóda Mike Lajos dr. ügyvéd lett, aki Mátéffyval mindent elkövetett, hogy az uralmat biztosítsák. Ez annyira sikerült, hogy még Czőbor főispán is azt tette, amit Mátéffy akart. A polgárság jogait semmibevevő erőszakos várospolitika hatalmasodott el. A választáson Mátéffy győzött. Most már határozottabb irányt vett a várospolitika, amelynek minden kérdése a keresztény párttól illetőleg ennek fejétől: Mátéffy Viktortól függött. Nemcsak a vezetést vette kezébe Mátéffy, hanem az üzleti vállalkozásokat is. Ha Antónynak voltak tervei, akkor Mátéffynak főtervei voltak. Mátéffy legelőször is szövetkezete kei alapított. Amikor már a szövetkezetnek két üzletet nyitott, fakereskedést létesített, hogy az esztergomi építőipart lássa el a szükséges faanyaggal. Ezután a káptalannal és a szövetkezeteivel közösen villamos maloműzemel vett át és ezzel a gabonaforgalmat akarta érdekeltségébe belevonni. De még ez sem volt elég Mátéffynak, hamarosan szeszfőzdét is alapított, majd a vállalkozását kiterjesztette sertés és marhahizlalásra. Alig, hogy uj üzletei megindultak egy szappangyár létesítése következett. Szédületes vállalkozások voltak ezek. De Mátéffy még mindég nem állt meg. Nem volt elég nagy a számára Esztergom városa, hanem a vidékre is elment. Klastrompusztán méhészetet csinált, Monoron pedig kávépörköldét nyitott. Még csak lapra volt szüksége és ezt is könnyűszerrel megszerezte. Bérbe vette a „Hunnia"-nyomdát Prohászka püspök egykori lapjával, az „Esztergom" mai. így indult meg Mátéffy és érdekeltségeinek védelmére belevonta mindazokat, akik a klikkhez tartoztak. Legerősebb fegyverét ugy kovácsolta meg, hogy lekötelezte az embereket vagyis függőhelyzeteket teremtett. Antóny polgármester hatásköre csak a városháza falain belül mozgott de ez is csak az adminisztrációra szorítkozhatott, mert ha nagy kérdések kerültek a közgyűlés elé, az utolsó szót Mátéffy mondta ki. Antóny ült a polgármesteri székben, de Mátéffy irányított és Mátéffy akarata érvényesült. Rajner Lajos püspök igy jellemezte a helyzetet: — Nem szeretem a reverendába öl tözött polgármestereket. A keresztény pártnak egy másik főembere Waldvogel József volt, aki előbb, mint városparancsnok, később mint képviselőtestületi tag vitt nagy szerepet a város közéletében. Eszgom legexponáltabb embere. Érdekes karriert futott meg Waldvogel, aki iparosból katona lett, pár év múlva letette az „intelligentz-brű fungot", tisztté avanzsált, a háború alatt kinevezték ezredessé, majd pedig a Károly-puccs után tábornoki rangot kapott. A kommün után azzal a ténykedéssel kezdte meg esztergomi szereplését, hogy a városi patika előtt kiköttetett egy kommunista kéményseprőt és ettől kezdve félelmetes tisztelettel vették őt körül. Szókimondó ember volt és egyszerre minden irányban bekapcsolódott Esztergom közéletébe. Ha sokszor jószándék és városszeretet vezette is Waldvogelt, a minden közügybe való beavatkozása diktatórikus törekvésekben érvényesültek, bár ez . a magatartása nem volt önálló, hanem klikkérdekű és a legtöbbször Mátéffy és Antóny ütközőpontjában állott. A harcok és az ellentétek állandóak voltak és Waldvogel ilyenkor a faltörő kos szerepét töltötte be. Az ellentétektől természetesen sohasem a polgárság került ki győztesen, hanem a klikkhatalom. Ha voltak is sokszor mérges helyzetek, a keresztény párt főembereinek és a jól működő városházi szavazások segítségével mindég ugy tudták intézni az ügyeket, hogy a személyi ellentétek mellett is a klikkakarat győzött. Folyt a várospolitika és a vármegye csöndesen nézte az eseményeket. 1923-ban újra megüresedett a főispáni szék és Huszár Aladár dr.-t nevezték ki Czobor utódjává. Huszár főispánnal ismét a más szellem elevenedett fel a vármegyeházán, vele fényesebbek lettek a vármegyei közgyűlések, külsőségek honosodtak meg és pátoszszerű elnöki beszédek adták meg a vármegyei szellem motívumait. Az uj főispánnal hideg, merev hangulat költözött be a vármegyeházára. A város és a vármegye között továbbra is megmaradt a rossz viszony, sőt a közeledés lehetősége még távolabbra tolódott. A város ügyeiben sohasem történt beavatkozás, mintha nem is létezett volna Esztergom. Nem kellett sokáig kutatni, hogy mi ennek az oka, mert egy napon arra ébredtünk, hogy a vármegyeházán az első helyet Komárom vármegye foglalta el. A két csonka vármegye nem az együttműködés erejében és megértésében versenyzett, hanem a vezetés elnyerésében. A favorit Komárom vármegye lett és nagyon sokszor tapasztalhattuk a közgyűléseken, hogy Komárom uralta a helyzetet. Huszár főispán nem költözött Esztergomba, hanem Budapesten tartotta meg lakását. Földbirtokai is távoltartották őt Esztergomtól és igy sehogysem kapcsolódhatott bele a primási város társadalmi életébe. Ez is oka annak ? hogy a város és a vármegye nem közeledhetett egymáshoz. Huszárnak Erdélyben volt nagyobb birtoka, amelynek a felét a románok elvették, de a többit meghagyták. Ezenkivül földbirtokos még Nógrád és Hont megyében. Esztergom társadalma hideg maradt a főispánnal szemben de hiányzott a meleg viszony a hercegprimási udvar és Huszár között is. Az alispán Palkovics László Rezervált, zárkózott ember, aki a polgárság véleményét mindig tiszteletben tartotta és érdekeit megbecsülte. Sohasem volt erőszakos, de arra már nem volt ereje — nem tehette meg — hogy az erőszakosságnak ellentálljon Volt szive és érzéke a nép bajaihoz és a szociális problémákhoz de, sajnos, a helyzet elnémította ezt a nemes tulajdonságát. Ha Palkovics Lászlónak első hatalmat ad a sor, akkor talán más idők járnának Esztergom fölött. Inkább az arany középutat választotta, mint a politikai vagy a pártharccal való izgalmakat. (Vasárnap folytatjuk.) limUMMMMHHtUMflil Nyilatkozat. Egy pár nap óta személyemmel kapcsolatban — eddig még ki nem derített célzattal — Esztergomban olyan hírek kerültek forgalomba, hogy én B listás számtanácsos vagyok. Annak megjegyzése mellett, hogy esztergomi barátaim, tisztelőim és ismerőseim tudják, hogy fki vagyok és hogy a számvevőségi kollégáimat a magam részéről nagyrabecsülöm és igen fontos tényezőnek tartom a közigazgatásban, — a fenti valótlan beállítással szemben kötelességszerűlég ki kell jelentenem, hogy én tényleges állományú pénzügyi tanácsos, tehát fogalmazási tisztviselő vagyok s hogy a m. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság (pénzügyminisztérium XI. főoszt.) elnöki osztályában teljesítek szolgálatot, mint ügyvezetőhelyettes. Budapest, 1931. június 5. Dr. Székely Jenő Gyula pü tanácsos. MIIEK 11 ii ' Udima, nil mi'iiwim mim niniiiiiiii .uj—• IBWIIIIIIII nimm Ballagó diákok Ilyenkor tavasszal az ifjúság ünnepi hangulatai teszik napsugarassá az utcák profán, hétköznapi zaját. Találkozunk édesmamáktól kisért első áldozó kis fiúkkal, fehér fátyolos koszorús leánykákkal; a kirakatokban megjelennek az Őszülő osztályfőnök köré csoportosuló, végzett lányok és fiúk, — az iskola komoly kapuján dalolva ömlik az utcára a gyöngyvirágos ifjúság; este pedig kanyargó lampionos menetben hang-1 zik a régi nóta: Ballag már a vén diák .. . Búcsú az iskolától! A hangulat ünnepélyességének titka ott van, hogy a diáké:nber ilyenkor érzi először, hogy az élet mulandó, amely vele sem tesz kivételt, az ő kedvéért sem áll meg, hanem kerget előre, elszakít kicsiny-magunktól és élményeinkből emlékeket fakaszt. Valóban az a 8 év, amit az ember a középiskolában tölt, kurta életünknek annyira nagyjelentőségű szakasza, hogy megérdemel egy ünnepélyes Isten hozzád ot. Mekkora utat tettünk a nyolc év alatt! Ez alatt az idő alatt jutottunk a meséktől a történelemig, a karácsonyfától a fenyőfáig, a kis felköszöntőktől a Fóti dal-ig, a Robinsontól a Körösi Csorna Sándorig, a törpéktől Toldi Miklósig, egyszóval a rövid nadrágtól a hosszú nadrágig! Az egyén is ugy fejlődik, mint az emberiség: minden nép irodalmának kezdete mondák, mesék, dalok; csak több évszázados fejlődés után jelenik meg mint irodalmi műfaj a próza, a regény, az értekezés. A középiskola a mi gyermekkorunk ; életünk kedves, nagyértékü szakasza, ahol nekünk költők énekeltek, ahol a történelem nagyjaival komáztunk, ahol képzeletben földrajzórán bejártuk a Nílust, a Rajnát megmásztuk a Himaláját, ahol angyalokról tanított a hittanár ur — ezért búcsúznak tőle dallal: Ballag már a vén diák! Most jön az álmok helyett a valóság, most jön a próza, a jó mulatság: a férfi munka, — de mielőtt ebbe beleugranánk, előbb egy ünnepélyes Isten hozzád-ot az iskolának, saját kicsiny-magunknak, életünk otthagyott, vissza nem szerezhető jelenének, gyermekkorunknak ! A ballagás perceiben tanáron, diákon egyaránt végigreszket valami megbocsátó érzés, amely a mult emlékeinek drága patinája. Az emlékek — mondja Gárdonyi — olyanok, mint a nagy városok: szépülve öregszenek. Az emlékezés természete szerint siet elfelejteni a rosszat, de dédelgeti felújítja sokszor a jót, amit valamikor átélt. Az emlékezet olyan, mint az idő, amely gyógyít. Mi maradt meg ma a harcterekből ? A lövészárkokat lehordta a viz, a kavernák beomlottak, a szétlőtt hidak tört iveit lassan befonta a repkény, a folyondár; a honvédsirokra tett rohamsisakokat alig lehet már látni a mohától, az ágyúdörgést felváltja a harangszó, a puska ropogását pedig a hegyoldalakban legeltető pásztor csengetyűje. Ami a romoknak az idő, az a' rossz tapasztalatoknak az emlékezet. A búcsúzó tanár és a búcsúzó diák egymásban már csak a kedves órák emlékét látják ; csak a közösen végzett munka és közösen elért ered mény az, ami most innét hátranézve mindakettőt megnyugtatja, gyönyörködteti. A fiuk kijöttek a padból, a tartalékból és hiába, letagadhatatlanul mellénk álltak az arcvonalba. A könyvnek, melyet az iskola kezetekbe adott, csak az elő lapja díszesebb, színesebb, — az élet könyvében azonban az utolsó lap is legyen diszes, ékes, gyönyörűséges. Ünnepélyes pillanat volt, mikor rövid nadrágban, szorongó szívvel, tájékozatlanul beléptetek az idegen iskola kapuján — ez volt az első lap, melyre a Szent Lélek képét festette nektek a hit ecsetje. — Legyen most époly ünnepélyes az utolsó lap, mikor 8 év munkájával teleirt lapokat lezárjuk és valami bánatos-ünnepélyes hangulatban búcsút mondunk, melyben összeolvadnak a Te Deum, a Hymnus és a Ballag már a vén diák melódiái. G. L. P8T Fővárosi elsőrendű noi íamoura zenekar június l-től az Árpád-kertben hangversenyezi