Esztergom és Vidéke, 1931

1931-05-31 / 44.szám

kenés tartóssága pedig attól fog függni, hogy milyen intézkedések fognak történni a város jövedelmeinek a növelésére. Vájjon lehetségesnek tartja-e és mi módon a szanálást a Köz üzemi bérbeadása nélkül? A város anyagi helyzetének orvoslását feltétlenül lehetségesnek tartom a bérbeadás nélkül is, sőt a bérbeadás nélkül még inkább. Ennek a feladatnak a megoldásához első sorban azt tartom szükségesnek, hogy a város közönségében, a felettes hatóságokban és a kormányban meg legyen a hajlandóság egy nagyszabású programmnak teljesen harmonikus egyetértésben való végrehajtására minden tényezőnek kölcsönösan megértő együttműködésé vei. Minthogy azonban sürgős segítségre van szükség és a szanálási programmot nem lehet máról-holnapra megvalósítani, az első lépés csakis egy kölcsönnek a fölvétele lehet. Az „Esztergom és Vidéke" f. évi január 18-iki számában olvastam, hogy Huszár Aladár főispán úr is két millió pengő kölcsön megszerzését helyezte kilátásba. Ebből azt következtetem, hogy ez az összeg a helyzet orvoslására elég volna. Nem tudom, miért maradt el az a kölcsön, noha ismerve a pénzpiac mai helyzetét és a tőke tartózkodó álláspontját, tisztában vagyok a nehézségekkel. De a kölcsönt mégis megszerezhetnek tartom, ha rendkívüli formában is, mert amikor Magyarország legnagyobb és legfényesebb múlttal biró városát, az ország első székvárosát, első szent királyunk szülővárosát, a magyar kereszténység bölcsőjét és a magyar katolikus egyház első főpapjának székhelyét kell megmenteni, ez nem Esztergom város helyi ügye, ez országos és egyházi ügy, amelyhez az egész magyar nemzet és az egész katolikus egyház erkölcsi érdeke fűződik. Meg vagyok győződve arról, hogy a helyzet kellő megvilágítása mellett egy kibocsátandó „Esztergom városi kölcsön" kötvényeit a kormány és a katolikus egyház támogatásával rövid idő alatt bel- és külföldön el lehetne helyezni, annál is inkább, mert egy 2—3 mii lió pengős kölcsönre maga a város és az esztergomi pénzintézetek elegendő garanciát képesek nyújtani. Talán nyereménykötvények kibocsájtásával is lehetne ezt a kölcsönt megszerezni, úgy, amint annak idején Bécs városa és Laibach szereztek kölcsönöket. Nálunk szokatlan formája volna ez a kölcsönszerzésnek, de külföldön van rá példa bőven és rendkívüli viszonyok orvoslása rendkívüli eszközöket kivan. Minden tényező jó akaratával meg lehet ezt csinálni, ha az illetékesek nem azt fogják keresni, hogy miért nem lehet, hanem azt, hogy hogyan lehet. Ezzel a kölcsönnel azonban a szanálás feladata még nem volna megoldva. A nagyobb munka csak azután következnék és ennek arra kellene irányulnia, hogy a város jövedelmei minél rövidebb idő alatt lényegesen emelkedjenek úgy, hogy az új kölcsön és a régi tartozások törlesztését és a pótadók tetemes apasztását tegyék lehetővé. A törlesztésnek jelentékeny tényezői volnának a városi közüzemek és a városi gazdaságok jövedelmei, ame lyek még mind fokozhatok, de ezeknél sokkal nagyobb uj jövedelmi forrásokról is lehet és kell gondoskodni. Erre a célra legmegfelelőbbnek tartanám azt, ha a város egy-két nagy külföldi iparvállalatot tudna megnyerni arra, hogy a város területén gyárat alapítsanak. Vannak a külföldön vállalkozók, akikben meg van a hajlandóság erre, csak a megfelelő helyet keresik. Ilyeneket kellene fölkeresni és meg kellene adni nekik azokat a kedvezményeket, amelyeket az új alapítású vállalatok számára az iparfejlesztési törvény engedélyez. Le kell győznünk azt a kicsinyes szempontot, amely a külföldi válla latok betelepítésétől azért irtózik, mert — „kiviszik a pénzt az országból" — de nem veszi figyelembe, hogy amig a külföldi tőke az ő 8— 10%-os Borzasztó napok következtek. A város a kommunisták prédája lett és uralmukkal az is elveszett, amit a háború alatt csak nagy erőfeszitéssel tudtak fentartani. Egy másik veszély a Duna túlsó feléről fenyegetett, ahol a csehek terjeszkedtek és a megszállással elvették a Felvidéket. Esztergom elvesztette Párkányt, a Garam-Ipoly-völgyet. A rémnapok 1919 május hó 1-én kezdődtek. Ezen a napon a kommunisták vörösbált rendeztek, amely a Széchenyi-téren zajlott le. Vörös zászlók és kendők lobogtak a házakon és a nép zeneszóval vonult fel. A téren táncraperdült a tömeg, hordókat ütöttek csapra, folyt a bor, szólt a zene és daloltak. Félelmetes, vésztjósló mulatság volt ez. Mikor már javában állt a bál, egyszerre csak lövöldözés vegyült a zeneszóba. A csehek lőttek Párkányban. Erre a tömeg a Kath. Körbe vonult és ott folytatta tovább a mulatozást. A lövöldözés este erősbödött és a helyzet komolyra fordult. Valaki hírül hozta, hogy a csehek átkeltek e Dunán és a visegrádi országúton Esztergom felé közelednek. A lámpák kialudtak, pánikszerű kavarodás támadt, mindenki menekült. A kommunisták is izgatottan futottak az utcán, de volt bennük anynyi vakmerőség, hogy ne üres kézzel hagyják el a várost. Behatoltak a bankokba és pénzt követeltek. Kirabolták a Kereskedelmi és Iparbankot, ahol épen sok idegen pénz volt a páncélszekrényekben. Borzasztó éjjele volt Esztergomnak. Sokan a hegyek közé menekültek. A Vaskapuról félelmetes volt a város, felvillantak a puskák tüzei, a sötétségben emberek kiáltottak, recsegés és ropogás hallatszott. Párkány fölött piros volt az ég alja, valahol ház, vagy szalmakazal égett. A csehek azonban nem jöttek. A következő napokban az emberek viszszaszállingóztak a városba és a kommunisták tovább folytatták a rablást. A csehek csak rövid időre szüntették be a lövöldözést, hogy azután annál hevesebben támadjanak. Esztergom megszállására készültek. Meg. szólaltak az ágyúk, gépfegyver kattogott, gránátok csaptak le a városra és sortűz söpörte végig a Dunapartot. Gránát esett le a Bazilikára és a várra is. Uj ostromot látott az öreg vár, csakhogy most nem rómaiak, avarok tatárok, törökök, vagy kurucok támadtak, hanem csehek. Esztergom elszántan védekezett. A védelem oszlopát egy katonai alakulat képezte, de sokan harcbaállottak a polgárok közül is. Minden támadást visszavertek. Ennek az esz hasznát kiviheti, mennyivel sokszorosan nagyobb összegeket fizet ki a belföldön dologi k'adásokra, anyagbeszerzésekre és sok száz alkalmazottnak s néhány ezer munkásnak a járandóságaira. Ilyen külföldi vállalatok betelepítését még a mostani kedvezőtlen ipari konjunktúrában is lehetségesnek tartom, mert mindig akadnak, akik a viszonyok javulására számitva éppen a kedvezőtlen konjunktúrát használ ják fel arra, hogy olcsón alapozhassák meg vállalatukat. Esztergom fekvése pedig igen kedvező arra, hogy ipari vállalatok településének helyet adjon. Van hatalmas, hajózható folyóvize és van vasútja, — amelyet előbb-utóbb ki kell építeni a Duna partjáig — vannak közelében szénbányák és erdők, tergomi alakulatnak lehet köszönni, hogy a csehek nem jöttek át a Dunán. Hősies küzdelem volt, a megcsonkított ország hős harcosai voltak az esztergomiak. De, ha a túlsó félen maradtak is a csehek. Esztergom élete kettészakadt. A város és az iparvidék elvesztette termőföldjeit, piacát, egész élelmezését. Határváros lett Esztergom. A megcsonkítás következménye nem jelentkezett azonnal, de a hónapok, az évek múlásával annál jobban érezhető volt, hogy Esztergom útjait lezárták. Az ipartelepek egymásután redukálták üzemeiket, százával és százával bocsátották el a munkásokat, de beszüntettek üzemeket, üzleteket is és egymásután jöttek a csődök és kényszeregyezségek. Nem kerülték el sorsukat a bányák sem, ahol szintén egyre nőttek a munkáselbocsátások. Az ipartól elvették az utakat, a néptől a piacot s a kereskedelem elé vámfalat emeltek. Csodálatos, hogy a kommunisták nem bántották a bazilika kincseit. Babonás félelem tartotta őket vissza, respektálták az egyházi és történelmi drágaságokat. A kincs minden darabja megmaradt. A régi nagy időkről, Nagymagyarországról, Esztergom fénykoráról, már csak ezek a kincsek beszélnek. Csernoch hercegprímást már nem kímélték a kommunisták. Palotájából kikergették és megfosztották minden vagyonától. Még a fogatot is elvették tőle. Machovils Gyula prelátuskanonokhoz költözött, akinek otthonában töltötte a kommunizmus napjait. Vasárnaponkint azért csak feljárt a Bazilikába és ő maga pontifikálta a nagymiséket. Felemelő látvány volt, amikor Csernoch János pünkösd napján teljes biborosi díszben, gyalog ment fel a Bazilikába. Ilyenkor mindig nagy tömeg kisérte a Vá rúton és éleiének talán ezek a napok voltak legünnepélyesebb pillanatai. Kommunisták is elvegyültek a tömegbe, de senki sem merte az ősz prímást bántani. Mindig népszerű volt Csernoch, de ebben az időben népszerűségének tetőfokán állott. A főispáni állást megszüntették a kommunisták, mert azt feleslegesnek tartották. Hogy milyen volt a városvezetés, azzal nem szükséges foglalkozni, mert maga a kommunistauralom mindent kifejez. Az se fontos, hogy kik szerepeltek és hogy milyen helyi események történtek. A kommunizmus után. A kommunizmust hamar elfelejtették az emberek. A vész után megtorlások foglalkoztatták a közvéleményt. és vannak olyan területei, amelyek gyárak és munkáslakások elhelyezésére igen alkalmasak. A lakosság szaporításának és a forgalom növelésének másik módja volna ez idegenforgalom élénkítése, amire a város fekvése szintén sok kedvező lehetőséget nyújt. Bizonyára még más eszközöket is lehet találni a város jövedelmeinek fokozására, ami az egészséges gazdasági megerősödésnek egyetlen igazi föltétele. így néhány évi komoly, tervszerű munkával teljesen orvosolni lehetne a város mostani gazdasági bajait a városi villamosművek bérbeadása nélkül. Chernák Béla nyug. államrendőrségi főfeiügyelő. Nagymértékű zsidóelleni kitörés is jelentkezett és ebbe a gyűlölködésbe bele akarták sodorni a társadalmat is. Voltak ugyan a vezetők között, akik felemelték szavukat az üldözés ellen és ezek között első helyen Csernoch János hercegprímás állott. Csernoch hercegprímás Szobra ment bérmálni. Nagy fogadtatást rendeztek tiszteletére és küldöttségek járultak eléje. A fogadtatáson ott volt a honti és nógrádi zsidóság küldöttsége is, a szobi rabbinus vezetésével. Csernoch kitkntető szivélyességgel fogadta a rabbinus üdvözlő beszédét és arra hosszabban válaszolt. Tulajdonképen ez a jelenet volt a fogadtatás főeseménye. Azt mondta Csernoch, hogy ö mindig nagyrabecsűlte a magyar zsidóságot, mert nagy szolgálatot tettek az országnak. A zsidók üldözését nagy eltévelyedésnek minősítette, mert néhány ember bűnéért nem lehet az egész zsidó ágot kárhoztatni. A legnagyobb eréllyel Ítélte el a zsidók üldözését. A primás szobi beszéde pár nap múlva megjelent a „Neue Freie Presse" -ben és igy az egész világ értesült Csernoch János megnyilatkozásáról. A magyar lapok nem foglalkoztak a szobi eseménnyel, bár az a külföldön nagy visszhangot keltett. A kommunizmus után Barlos János kormánybiztos-főispán került Esztergomvármegye élére. Az ő kezében futottak össze a megtorlások és ebben merü't ki minden ténykedése. Bartos János befolyásolható ember volt és igy könnyen lehetett ná'a eredményt elérni. Ez a főispán osztotta Esztergomban az igazságot és ettől az embertől függött a bűnösök vagy nembűnösök sorsa. Legjobban jellemzi Bartos főispánt az, hogy jelenleg tizenkilenc rendbeli bűncselekmény miatt került a biróság elé. A kommunizmust két érzés felejttette. Ez a két érzés a meggazdagodás vágya és a korona elértéktelenedése volt. Az embereknek az volt a mentalitása, hogy nem érdemes dolgozni. Mindenki tőzsdézett és értékpapírokkal játszott. A munkások szombaton felvették fizetésüket és értékpapírokat vásároltak. Aki tőzsdézett annak jól ment a sora, aki pedig munkájára, keresetére támaszkodott, az tönkrement. Nagy baj volt, hogy nemcsak a laikusok nem vizsgálták a korona belső értékét, hanem pénzügyi emberek sem. Igy elkerülhetlen volt a bukás, a legtöbb embernek elveszett a pénze és vagyona. Milliomosok, utcatulajdonosok voltak Esztergomban, akik máról-holnapra szegényedtek el. Hogy milyen fogalmat alkotott magának az esztergomi nép egyesek meggazdagodásáról, azt legmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm^ Esztergom tragédiája 1919-től 1931-ig A kommunizmus és a csehek — Csernoch hercegprímás szobi beszéde, amiről nem írtak a magyar lapok — A kommunista-per