Esztergom és Vidéke, 1931

1931-06-21 / 50.szám

volna a túlzott költekezést. Erre nézve a legilletékesebb tanú a íelfüggesztett polgármester, akitől nem egyszer lehetett hallani, ha valami fontosabb ügy elintézéséről volt szó, ezeket a kijelentéseket: „Akarja Mátéffy?" „Mi a véleménye Mátéffynak ?" „Ha Mátéffy akarja, meglesz!" Már pedig a volt polgármester csak ismerte a helyzetet. Más. A rossz modor. Mátéffy a programbeszédében erősen állítja, hogy senki hozzá nem jött, hogy bármely kérését meg nem hallgatta volna. Mi másképen tudjuk; kíméletlen, nyers modorú, kifakadó kiabálása sok ellenfelet szerzett neki. Talán ha nem jut a képviselőséghez, akkor szelídebben bánik az emberekkel, nem lesz oly elkapatott, szeretetteljes bánásmódot gyakorol és nem fogják tőle hallani a nála jelentkező, különösen szegényebb emberek annyiszor a „mars", „kidobom", stb. kifejezéseket. Nem is emiitjük egyéb kíméletlen eljárását, igy a majdnem katasztrófával végződő közüzemi esetet és az egyik városi főtisztviselőnek nyilt letámadását, és egy izben halk; leszamarazását. Más. ^^T^'A borfogyasztásiadó. Az uccasarkokon álldogáló választók erősen tárgyalják, hogy a földműves városi képviselők ujabban nem igen emlegetik a borfogyasztási adó leszállítását, pedig most lenne alkalom ennek alapos megbeszélésére. Mátéffy ugyan megígérte programbeszédében a fogyasztási adó csökkentésére való törekvését, de hát hányszor Ígérték meg már ezt ? Terminusokat is tűztek ki és semmi eredmény. A szőllőtermelőknek a főispánnál megjelent küldöttsége is erős biztatást nyert, sőt a termelők részére már meg is állapíttatott a fogyasztási adó hektóliterenkint 3.50 P-ben, de ezt is elodázták, talán örökre eltemették. Már pedig a magas fogyasztási adó a legnagyobb igazságtalanság a földműves néppel szemben. Más. A vizvezeték. Két választó polgár kérdezi egymástól : „Komám, kire szavazó ? Mátéffyra vagy Gróh Jóskára ?* „Már én Mátéffyra nem adom a voksomat, mert nem felejtettem el, amit magam hallottam, mikor a télen a városi közgyűlésen a vízvezetéki szabályzat tárgyalásakor — tudod mikor kitoltak, kiutasítottak bennünket a teremből — szó volt arról, hogy akik még nem vezették be a vizet, azok felét fizessék a vízdíjnak, mert hiszen nem használják azt; Mátéffy ennek ellene beszélt és ellene is szavazott." Más. Baj van. A mult vasárnapi három programbeszéd gyér közönsége már mutatta hogy Mátéffy-pártja nem valami erősen áll; ezért tehát e héten jobban hozzáfogtak a korteskedéshez és itatáshoz. Csak a város külső részein hat korcsmában folyt a bor és hogy a választók annál inkább lelkesedjenek, megjelent a tanyákon Mátéffy egyik volt káplánja, Bányász József, héregi adminisztrátor, hogy — amint maga hangoztatta — mesterét támogassa. A Komajner-féle korcsmában késő éjjelig buzdították a szavazókat. De még inkább jelezte a bajt a megye fejének kedden délelőtt a Széchenyi-téren Bányász József előtt tett ama nyilatkozata, hogy ő 5—6 száznál több választóra nem tud hatást gyakorolni, annál kevésbbé, mert Mátéffyt nem szeretik; ebben igaza is van. Van most komoly, esztergomi születésű jelölt, aki mindenkor városa érdekéért küzdött, aki országhirű tudós, anyagilag is független, nem a képviselő dijért óhajt az országházba jutni. Gróh Józsefről el lehet mondani, hogy neki „kiváló képessége, tudása, munkássága szónoki ereje alapján a magyar képviselő házban van helye." Nyilt levél Meszes Ferenc városi képviselőhöz ős földmives társaihoz! A nemrég lezajlott városi képviselőválasztás alatt önbe, mint a földmívestársadalom vezetőképviselőjébe és a többi földmíves képviselőtársaiba helyeztük bizalmunkat. Annál is inkább tettük ezt, mert mindenkor — amint eddig is tapasztaltuk — gerincesen és bátran harcoltak a nép érdekeiért. Amikor ezt tudjuk és erről az egész város meg van győződve, ezekben a válságos napokban különösen emlékezetükbe kell hozni, hogy miért helyeztük Önökbe, földmíves-képviselőkbe a bizalmunkat? Eddig megfeszített erővel küzdöttek a nép érdekeiért és rendületlenül kitartottak. Ma benne vagyunk a választási küzdelemben és választanunk kell országgyűlési képviselőt; dönteni kell a sorsunk felett. Hangsúlyozottan kell azért kérdeznünk: hol van Ön és hol vannak földmíves képviselőtársai! Ma nagy szükség van az ön és földmíves képviselőtársainak állásfoglalására és harcos munkájára. Szükség van nemcsak a földmíves-nép érdekében, hanem a város súlyos helyzetének megjavítása érdekében is. Hisszük, hogy mindenféle befolyás nélkül áll képviselői kötelességének tudatában. Felkérjük ezért, hogy amellé a zászló mellé álljon földmíves képviselőtársaival együtt, amely alatt a polgárság túlnyomó része áll és segítse azt a zászlót győzelemre. Mi már nem tudunk hinni a tíz év alatt elhangzott üres Ígéreteknek. Ezek az Ígéretek csak hitegetések voltak, mert hiszen rajtunk nem segítettek, sőt olyan terheket raktak ránk, amelyektől roskadozunk. Felhívjuk figyelmét arra is, hogy úgy mint városi, mint pedig megyei képviselőt mi választottuk meg, nem pedig Mátéffy Viktor és klikktársai. Ezekután elvárjuk, hogy az önbe és földmívestársaiba helyezett bizalmunkat vegyék tekintetbe, nehogy csalódjunk. A mi bizalmunk azt jelentette, hogy a mi érdekeinket védjék meg, ne pedig azt, amit Mátéffy és klikktársai ráerőszakoltak. Tudjuk, hogy ön már az 1922-es országgyűlési választáskor is a nép érdekeit képviselte. Mivel a helyzet azóta évről-évre súlyosbodott és az adósságok összehalmozódtak, ma százszorosan fontos és szükséges, hogy azok az erők, akik akkor öszszetartottak és ma is kell, hogy összetartsanak, álljanak ismét a közvélemény élére, mert ha ez nem történik meg, jön még egy városi képViselőválasztás, amikor majd mi is tudni fogjuk, hogy kikel válasszunk meg, hogy kikbe helyezzük a bizalmunkat és kik legyenek azok, akik a nép érdekeit igazán szívből és közérdekből képviselik. Önök földmíves-képviselők független emberek. A város 75°/o-a földmíves nép, tehát az önök jövőjéről, van szó. A tíz éves rozoga esztergomi szekeret, amelyet Mátéffy hajtott, tovább mi nem vagyunk hajlandók tolni. Semlegesnek vagy félőknek nem szabad lennünk. Most itt az alkalom, hogy megszabaduljunk ettől a rozoga szekértől és azoktól, akik a klikkszekérhez tartoztak. Elvárjuk, hogy ön és földmíves-képviselőtársai kezdjék meg a cselekvést. Most akarjuk az önök gerincességét látni, mert ha ezt nem tapasztaljuk, akkor miért volt az eddigigi képviselet, harc, bírálat és a nép érdekeinek védelme? Cserben hagyni a népet nem lehet. Akarjuk hinni, hogy nem tántorodnak meg egy pillanatig sem, és nem fognak gondolkodni, hogy melyik oldalra álljanak ma: arra-e, amelyik oldalon Mátéffy adósságai és az elégedetlenségek vannak, vagy amely oldal megszabadít bennünket a nyomasztó terhektől és az erőszakosságoktól. A földmívesnép és iparosság nevében : Dejcző Mihály, Komáromy Ferenc, György István, Adorján Kálmán, Iiványi Ede, Fercsel Lajos, Mikler Ferenc, Paty József, Dejcző Lajos, Burány János, Cserép Lőrinc, Pifkó István, Bagi Ferenc, Szaller István, Pofhorszky József, Kósa András, Szálkai Fereuc, Sárgái István, Szitás István, Mohácsi Ferenc, Kubovics István, Meszes János, Sebők Ferenc, Kubovits József, Mattyasóvszky Ferenc. A terrorista Az „Esztergoq^'-ban Szivós-Waldvogel úrtól egy sugalmazott, de az igazság és zsurnalisztikái illendőség szempontjából nem revideált nyílttéri közlemény jelent meg ellenem, választási kortesroham gyanánt. A közleményre főbb vonásokban a következő rövid válasszal élek: Megértem, ha a választásoknál, a politikai elvek érvényesítése tekintetében, a sajtóban ellentétes vélemények merülnek fel, sőt harc is fejlődhetik ki a jelölt mellett vagy ellen. A hivatásos újságíró hozzá van a küzdelemhez szokva. Ilyen politikai cikkekre, közleményekre vagy beszédekre lehet azután válaszolni, azokkal polemizálni. Szóval egymás véleményének tiszteletével a sajtóküzdelem is megengedett azon régi közmondás alapján: hogy az ember ellenfele lehet valami elvnek, oknak, de nem a személynek. (Inimicus causae, sed non personae.) A tisztességhez tartozik azután ezt betartani a sajtóharcban. Waldvogel úr a tárgyilagos vitázástól eltérve, átcsapott a személyeskedés, a sértegetés, a valóságot elferdítő állítások terére, azzal a nyers és lekicsinylő hanggal, ami az ő, magát hozzáférhetetlen tekintélynek képzelő egyéniségéhez tartozik. Azt hiszi, hogy ő most is kommandáns, s amit ő mond, annak úgy kell történnie. Azt hiszi erőszakos temperamentumával, hogy aki mást mond, tesz, mint ő, az már ellenség, s az ellen minden szabad. Szóval: terroristatípus, józan megfontoltság nélkül. rla nem is helyeselhető, de némileg enyhítő körülmény lenne Szivós-Waldvogel úr viselkedéséhez, ha egy komoly színtájon álló, a közéleti, politikai s újságírási, szóval publicisztikai dolgokban magas szívonalon álló, gyakorlati múlttal bíró egyén lenne, akinek tudása vezető hatalom lehet ily kérdésekben. De csak érintkezni s beszélni kell Szivós-Waldvogel úrral és meglátjuk benne a kapkodó, fölületes, tartalomnélküli, minden lében kanál egyént az említett kérdésekben. Ami nem csoda, mert élete delét nem ezen dolgok ismeretében s gyakorlatában töltötte. Ő mindezekben, mint volt katona, tekintettel korára is, már csak újonc lehet, bármennyjre akarnokoskodik, hogy a vezető emberekkel való összeköttetései révén, a felszínen maradjon. Ezzel a szereplési törtetéssel, a kellő előrelátás hiányában kialakul azután benne a prepotens természet s ez ragadja azután azokkal szemben, akik nincsenek vele egy véleményen, a letörő, a sértegető s személyeskedő frontra, ami úri embernél, egy ny. tábornoknál, kétszeresen kirívó. Kirohanása velem szemben a lovagiasság szempontjából is megítéltető. Ha egy civilről ír úgy, mint írt, az megtorolja, ha kell tetlegességgel is. Neki tudnia kellett, hogy mint pap nem torolhatom meg a durva és a tényállást elferdítő viselkedését. Kirohanása azért se volt dzsentlemenhez illő, mert én őt cikkeimben soha sem bántottam, vele nem foglalkoztam. Ami Szivós-Waldvogel úrról, vagy a a volt képviselőről, főispánról a lapokban, az E. és V.-ben megjelent, abban nekem nem volt semmi részem, még csak nem is sugalmaztam. Amit én írok, azt nevemmel látom el. Több egyéb nyilatkozati állítása mellett tehát azon állítása is valótlanság, hogy vele „történetírásom

"-ban foglalkoztam volna. Ezzel kapcsolatban valótlanság az is, mintha én helyi történetírással foglalkoznék. Úgy látszik, az egész dühöngje, hábornoksága abból indult ki, mert azt hitte, én irom a lapba az utolsó harminc évről szóló cikksorozatot, vagy én sugalmaztam az előbb megjelent cikkeket az ő személyéről. Én, ismétlem, mindezektől távol álltok, s neki, mint úri embernek, mindezekről pozitívumot kellett volna szereznie. A józan Ítélőképességgel ez együtt jár. Kifogásolja, hogy idézetekkel látom el cikkeimet, fia irodalmilag és publiciaztikailag kiművelt ember lenne, a logikából tudhatná, hogy az idézet az állítás megerősítésére szolgál minden írásnál, mint támogató argumentum. Nem tetszik neki, hogy többes számban is írok többször írásaimban. Ha vérbeli újságíró lenne, tudnia kellene, hogy az újságíró azért ír többes számban is, mert cikke a lap irányát, annak felfogását is jelenti s így egyben az a lapban közvélemény irányításának is kifejezője. Leszólja irodalmi működésemet, anélkül, hogy azt a 44 éves írói működést a maga valóságában, teljességében ismerné. És teszi azt oly modorban, mely józan itéletű s irodalmi munkával tisztában lévő emberhez nemcsak nem illő, de durva s ízléstelen eljárás. Nehéz nekem erről, a lelkemet mélyen érintő gorombaságról írnom. Engem ezen a téren soha senki se bántott meg, sőt értékelést tapasztaltam. Közismert, hogy a keresztény politikában tollammal már akkor harcoltam, amikor Szivós-Waldvogel úr még talán kezdetén se volt katonai pályájának. Hogy milyen író vagyok, azt nem az irodalomban kontár egyének, hanem a nagyközönség s a szakemberek ítélik meg. Az én írói tollamat nem egy Szivós-Waldvogel, aki annyit ért az irodalomhoz, mint a hajdú a harangöntéshez, hanem a hivatott s előkelő író emberek illették elismeréssel, akiknek nyilatkozatát írásban birom. írói mivoltomat megítélte a Pázmány Egyesület, amelynek kezdettől választmányi tagja vagyok s amely első könyvem megjelenésének 30 éves évfodulóján meleg eiismerőiratával tisztelt meg, nem is szólva azon kritikákról, amelyek könyveimről a sajtóban megjelentek. ízléstelen s gyűlölködő lelkületre valló fegyver, rnidön választáskor ilyen személyeskedő írással küzd valaki egy papjelölt érdekében. Annál inkább visszataszító, mert nemis oly rég, Szívós-Walvogel úr nem egyszer gratulált a cikkeimhez. Pl. 1929 tavaszán,