Esztergom és Vidéke, 1930

1930-03-16 / 22.szám

nélkül hathatós segítséget nyújtanak társulatunknak is. A gabonaáraknak katasztrofális áresése ujabb bajokat idéz elő amúgy is leromlott piacunkon. Az ország egyik legértékesebb része, a földmí­vesosztsly sehogy sem tudja a nagy fáradtságának gyümölcsét értékesíteni és így teljesítőképessége is nullával egyenlő. Azt hittük, hogy már mélyebbre nem sülyedhet a depresz­szió és íme, az idő ránk cáfolt. Azonban az öngyilkosságok most már nem lepnek meg senkit, ami nem az idők javulását, hanem idegeink megerősödését bizonyítja. Másnak a baját már egészen jól elbírjuk, de az öngyilkosság mégis bűn és gyáva­ság. Elcsüggedni, vagy kétségbe­esni semmiesetre sem szabad. F. hó 18.-án este 9 órakor választ­mányi ülést tartunk, amelyre ezúton is tisztelettel meghívjuk a választ­mány tagjait. (—ei) Emlékezés Fráter Lorándra. A magyar művészvilágnak ismét gyásza van. Fráter Lóránd a hír­neves nótaszerző halt meg csütörtök éjjel. Az egész országban mély rész­vétet keltett a hír. Fráter Lóránd szerzetté a szilaj és mindenki által kedvesen ismert „Száz szál gyertyát, száz icce bort* cimű dalt is. Fráter Lóránd Esztergomban is ismerős volt. Többekhez baráti viszony fűzte. Emlékezésképpen felidézünk egy esetet. Egy alkalommai Einczinger Ferenc festőművész Pesten járt. Dél körül éppen a Dunapalota előtt állt és körülnézve tanakodott, hogy merre is menjen rövidebb úton dolgai el­intézésére. Amint ott állt, melléje gurult egy autó és Fráter Lóránd ká­szálódott ki belőle. Fújt, zihált, mert jó kövér volt. — Mit állsz te itt? Nincs jobb dolgod? — szólt Einczingernek. — Nézem, hogy merre is menjek. Most már tudom, balra megyek. — Sehová sem mégy. Itt az autóm, ülj bele és a tied egészen hat óráig. Nekem addig nincs dolgom. Hatkor találkozunk a Teréz-körút 32. sz. alatt. Einczinger Ferenc elfogadta az ajánlatot. Este 6 órakor, amikor ismét találkoztak, Fráter Loránd az esztergomiak felől érdeklődött. — Megvagyunk mind, csak az — Ernő beteg. Az orvos eltiltotta a dohányzástól és az ivástól. — Ne mond. Eltiltotta? És most nem ihat ? Rettenetes I Ilyen szeren­csétlenség. Még csak nem is kva­terkázhat ? . . . Borzasztó 1 Micsoda szerencsétlenség. Szegény — Ernő nem kvaterkázhat . . . Ilyen nagy csapás 1 Egész este az járt a fejében és nem tudott az esettel megbékélni. Szombaton délután a Kerepesi­temetőben végezték a temetési szertar­tást és innen Érsemlyére szállítják a fe­lejthetetlen magyar dalköltőt. HÍMEK Az örök március. „Még itt is él ő, még itt is arat A hó alatt, a jég alatt; Szikidkai váj és töri a falat — Testvér, testvérem, — itt is él, Burkokat tör és minden bús falat A márciusi áldott akarat" így irt Gyóni Géza, mert az örök március az ő ereiben is „piros dalra gyújtotta a vért". Ami a hólepel fölé húzza a fűszálat, gyöngyvirág kely­hét tárultatja ki, rügyet pattant a fa gallyán s új hajtást sarjaszt a vén fatörzsön — a márciusi áldott akarat Krasznojarszkba, a szibériai hó­mezőkre is elküldte tavaszi üdvözle­tét, hogy nyomában felcsiilogjanak az álmosan lehunyt szemek, tettre mozduljanak a fáradt férfi karok, hogy a fásult testben újra felkönyö­köljön az élet. Az örök márciusok áldott akarata ez, mely történelmünk annyi viharos századán át minden pusztulás, vész, elbukás, téli dermedtség után életre hajtotta a már-már eltemetettnek hitt magyarságot. Jött csatavesztés, országromlás, török, tatár, német bilincs, de az ősökben régi tavaszok mindig felgerjesztették az áldott márciusi akaratot, mely bilincseket tört s minden vész és romlás után újra életet dobott a romokra. Ma ismét felimádkozunk a sza­badságért és hiszünk benne, hogy elérkezik. Nyugalomba vonul két eszter­gomi tanitó. Esztergom város iskola­széke a héten ülést tartott, amelyen Mátéffy Viktor prépost plébános elő­adta Szvoboda Román, a belvárosi elemi iskola tanítójának nyugdíjazá­sának kérelmét. Hegedűs Sándor szentgyörgymezői igazgató is nyuga­lomba kivén menni szeptember else­jével. Az iskolaszék a nyugdíjazások ügyében szükséges intézkedéseket megtette. A cserkész sí-verseny eredmé­nyei. Most érkeztek meg a pontos eredmények a februári cserkész sí­versenyről, melyen a gimnnáziumi 14. Hollók is oly szépen szerepeltek. Bizonyára érdekelni fogják olvasóin­kat a részletes eredmények közül a legjobbak: így a II. korosztályban (az I., azaz az öregek korosztályá­ban senki sem indult) gyorsaság­versenyben 1. Ózdi Tóth László, 2. Deák Béla, 3. Tichy Ferenc. A műversenyben 1. Tichy Ferenc. III. korosztályban: gyorsasági verseny­ben 1. Lozsek József, 2. Kollárovits Ágoston, 3. Belcsák Barna. Műver­senyben 1. Lozsek József, 2. Fod­róczy Ernő, 3. Kollárovits Ágoston. A IV. azaz a legfiatalabbak korosz­tályában : gyorsasági versenyben 1. Lozsek István, 2. Jándy György, 3. Burger Alajos. A műversenyben 1. Jándy György, 2. Burger Alajos, 3. Lozsek István. A műversenyben mind között Jándy György volt az első. Helyreigazitás. Legutóbbi szá­munkban tévedés következtében hely­telen hír jelent meg Eggenhoffer Béla dr. orvossal kapcsolatban. A helyesbitós a következő : Eggenhoffer Béla dr. sebészorvost abból az alka­lomból, hogy klinikai állásától meg­vált, dr. Bahay Lajos orvosprofesz­szor előterjesztésére az egyetemi tanács tanársegéddé kinevezte. Eggen hoffer Béla dr. Esztergomban marad és továbbra is betölti alorvosi állá­sát a Kolos-korházban. Az orosz vallásüldözések meg­szűnéséért a hercegprímás en­gesztelő szentmisék tartását ren­delte el. Serédi Jusztinián dr. bíbo­ros, hercegprímás legújabb köreve­lében elrendelte, hogy folyó hó 23-án, vasárnap engesztelő szentmise ajánl­tassék fel az oroszországi vallásüldö­zések megszűnéséért, amely üldöz tetések alatt a jóságos Istent az utóbbi időken oly sokszor megbán­tották. E szentmiséket mind a plé­bánia-, mind a szerzetesi templo­mokban felajánlják e napon, amikor ugyancsak minden templomban a délutáni litánia előtt egy órával az Oltáriszentséget imádásra teszik ki. A híveket ma, vasárnap szószékről is tájékoztatják ez ájtatosság!ól. Hazafias ünnepély. A Belvárosi Katholikus Olvasókör és Katholikus Földműves Ifjúsági Egyesület folyó hó 16-án, vasárnap este 6 órakor a 48-as márcusi napok emlékére műsoros hazafias ünnepélyt rendez, amely egyben az 1929—1930-iki iskolaév folyamán működő ismeret­terjesztő és továbbképző tanfolyam záró ünnepélye is. Erre a tagokat, a két tanfolyam hallgatóit és érdeklő­dőket tisztelettel meghívja az elnökség. A HONSz esztergomi csoportja Krámer Antal ny. ezredes elnöklete alatt mult vasárnap tartotta első vá­lasztmányi ülését a városház tanács­termében. Határozatba ment, hogy kérelmet intéznek a pénzintézetekhez és tehetősebb polgárokhoz, hogy lép­jenek be alapító vagy pártoló tagok­ként az egyesületbe. Az alapító tagok egyszersmindenkona 100 pengőt, a pártoló tagok pedig évi tetszóssze­rinti összeget fizetnek. A csoport rendes tagjai közé az esztergomi já­rás állományban lévő hadirokkantjait, hadiözvegyeit és hadiárváit is félve szik. Eziránt legközelebb megkeresé­seket intéznek a nyilvántartást vezető községi elöljáróságokhoz. A gesztesi és tatai járásban levő hadigondozot­tak helyesen tennék, ha ők is szer­vezkedve Tata vagy Komárom köz­ponttal külön komárommegyei cso­portot alakítanának. A háborús em­lékérmekhez az összes hadirokkan­taknak, hadiözvegyeknek és hadi­árváknak (legidősebb fiú) joguk van. Az ehhez való kérvényminta (a rok­kantaké zöldszinű, az özvegyeké és árváké fehérszínű) a nagytrafikban 10 fillérért váltható. A kérvény ki­töltése és továbbítása végetta^Honsz" helyiségében (közgyámi hivatal) hét­köznapokon délelőtt 10-től 12 óráig lehet jelentkezni. Az arcképes tag­sági igazolványokat is ott lehet ki­váltani. Gyümölcsfaápolási és véde­kezési tanfolyam. Felhivatnak az érdeklődő gazdák, hogy a téli gyü­mölcsfa-ápolási és védekezési tan­folyam f. hó 17-én, hétfőn reggel megkezdődik a városháza nagyter­mében. A tanfolyam vezetője a Felsődunántúli Mezőgazdasági Ka­mara kertészeti főintézője. Ajánljuk gazdáinknak a saját érdekükben, hogy minél számosabban vegyenek részt ezen közhasznú előadáson. A megjelenés díjtalan. A szentgyőrgymezői járda költ­ségeinek megfellebezése. A város képviselőtestülete azt a határozatot hozta hogy a lerakott járdáért négy­zetméterenként 6 pengőt, a leraká sért 2 pengő 50 fillért, össze-en 8 pengő 50 fillért követel. Oltósy Ferenc és utcatarsai ezt a követelést megfellebbezték és ezzel most fog­lalkozott a vármegye kisgyűlóse Karcsay Miklós főjegyző ismertette az ügyet és azt ajánlotta, hogy a város képviselőtestülete fogadja el a szentgyörgymezőiek által fehjánlott fele árat 4 pengő 25 fillért. így a kérdés visszakerül a városhoz. Emléklaposok egyenruha vi­selése. Emléklappal ellátottak a legutóbbi tényleges szolgálatuk ide­jén részükre rendszeresítve volt egyenruhát ós rendfokozati jelvénye­ket, — díszföveg és szolgálati jelvé­nyek nélkül — vagy pedig a jelen­legi m. kir. honvédség tisztjei és hasonállású egyénei részére minden­kor rendszeresített ruhát ós rend­fokozati jelvényeket külön engedély nélkül oly ünnepélyes alkalmakkor viselhetik, midőn a tiszti egyenruhá­nak, mint társadalmi megkülönböz­tetésnek és kitüntetésnek illő helye van. (Pl. az államfő születés- és névnapján, Szent István napján, hazafias és egyházi ünnepélyek al­kalmával megtartott istentisztelete­ken, megfelelő társadalmi állású egyenek esküvőjén, előkelő zárt­körű táncestélyeken, harctéri ese­mények megünneplése alkalmával, hősi halottak emlékünnepélyein stb.) A testneveléssel kapcsolatban közölt híradásunkat, amely a leg­utóbbi számunkban jelent meg, nem illetékes információn alapult és ezért ezt hatálytalanítjuk. Színielőadás Kirván. A kirvai leventék Wagenhoffer János kántor­tanító és Schulhoff Pál üzletvezető vezetésével nagyszerűen sikerült színielőadást rendeztek a farsangi napokban. Szinre került „A kűvé­meredt Kátsa" cimű vígjáték, öröm volt látni a festői magyar népviselet­ben megjelenő fiatalságot, hogy mily kedvvel, odaaadással dolgozott a darab sikerességén és dacára an­nak, hogy német anyanyelvűek, szép, magyaros kiejtéssel adták elő szerepüket. Az előadás a hallgató­ság tetszését annyira megnyerte, hogy háromszor kellett megismételni. Az előadás sikerében nagy része volt Wagenhoffer kántortanító mellett Schulhoff Pál „Hangya'-üzletvezető­nek, aki különösen a díszletfestés­ben és a színpad rendzésében fej­tett ki elismerésremóltó tevékeny­séget. Tip-Top formájú cipők a gyer­mekek öröme, kapható Hermannál Lőrinc u. 2. A világhírű huddersfieldi és peeblesi angol és skót gyapjúszövet különlegességeit ajánlja az egyed­árusitással megbízott Weisz Mór posztóáruháza Esztergom Széchenyi­tér 15. A dolog természeténél fogva magától értetődik, hogy ugy Hudders­fieldben, mint Peeblesben bizonyos cégnek vagyunk cca 35 éve az egyedárusitói, kik rajtunk kivül Esz­tergomban más vevőt nem is szol­gáltak ki. Sorozás a csehmegszállt terü­leten. A cseh hadvezetőség elren­delte az 1908—9—10-i korosztály sorozását és azután az alkalmasok behívását. Párkány vidékén április 14 én kezdik meg a sorozást. Ezzel egyidejűleg kiadtak behívókat a kö­zelgő hadgyakorlatokra, amelyek március 15-ike felé lesznek és foly­tatódnak a további időszakban. Futballmérkőzés. F. hó 16-án a „Mese" szigeti sporttelepén bajnoki futballmérkőzés lesz, amikor is a Váci T. E.-t látjuk vendégül. A mér­kőzés kezdete fél 3 órakor. Hölgyek­nek jegyváltás nem kötelező. Itt em­lítjük meg, hogy f. hó 9-én a „Mese" futballcsapata a Dorogi A. C. ven­dége volt, s ekkor a több éven ka­resztül bajnok csapatként szerepeit DAC-al szemben döntetlent sikerült elérni, ami a „Mese" csapatának nagyszerű teljesítménye volt. Márc. 15-én a klubhelyiségben csapatösze­állítás. Előadások Auguszta-aknán. Perlaky Lajos sárisápi segédlelkész, aki minap a Rádióban tartott széles­körben feltünéstkeltő beszédet a csa­ládi élet művészetérői, a dorogi bányaigazgatóság felkérésére két előadást tartott az Auguszta- és Reymann aknai Munkásotthon-Egye­sület mindkét alkalommal szorongá­sig megtelt nagytermében. Első elő­adásában Perlaky rámutatott a hu­szadik század házasságdrámájára, amelynek alapoka, hogy a házasság leszállt eszményi magasságából. Szentség volt és kaland lett. A szent­ségi házasság helyébe a Lindey-féle Nagy alkalmi vásár beszerzési áron Kúti Sándornál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom