Esztergom és Vidéke, 1930

1930-02-16 / 14.szám

Két nagy sláger kerül szombat és vasárnap a Korona Mozgóban bemutatásra. „A fregatthadnagy* két tengerésztiszt izgalmas kalandjai a marokkói riff-kabil harcok idejéből 8 felvonásban, Henry Edwards, Lilian Oldmann és Fred Reyham főszereplőkkel. A másik nagy sláger „Tüzes napsugár" Jack London re­génye 8 felvonásban. Főszerepben Milton Sils és Doris Kenyon. Plissé 2 P-től Haltenbergernél. Férfi öltöny szöveteket nagy ár­leszállítással vásárolhatunk most ILLÉS cégnél. Acél ruganyos ágybetéteket ju­tányos áron készít Havas, Német ­utca 8. MPOHT. A bajnoki kampány tavaszi for­dulója előtt két héttel még teljesen felkészületlenül, tréner és tréning nélkül áll az esztergomi MESC fut­ballcsapata. Hetekkel ezelőtt el kel­lett volna kezdeni a tornatermi tré­ninget, majd később a futballpályán folytatni, hogy azt a szép eredményt, melyet az őszi szezonban elért a csapat, tavasszal még jobban fokozza. Egyelőre az a helyzet, hogy a játékosok azt se tudják, ki az in­téző. Vészesen közeledik március másodika. Ez az a dátum, amikor a Dunakeszi Magyarság ellen Duna­keszin kell kiállania az esztergomi tizenegynek. Ne várjunk sikereket a mi derék játékosainktól és ne okoljuk őket az előrelátható katasztrofális vereségért; hiszen még alszik az az ismeretlen kéz is, aki hivatott volna arra, hogy felébressze őket téli álmukból. INGATLANFORGALOM Esztergom város területén az el­múlt héten a következő ingatlanok cseréltek gazdát: Vikukál Mihálytól Kriskó István és neje cigánykúti szántó 300 P, Tirner Jánostól Stróbl Ferenc és neje csapási szántó 500 P, özv. Diamant Bernátnétól Büchler Zsigmond és neje Ferenc József-uti ház 22.000 P, Teplán Ignácnétól Teplán János és neje hegymegi szántó átruházás cimén, Gerendás Márton és nejétől Korompai Mihály és társai pincehely 200 P, Móczik János és nejétől Szűcs Mihály és neje rakottyai szántó 700 P, Len­csés Ferenc ós társaitól Szaller István beltelki ingatlan 3000 P, özv. Szóda Imrénétől ifj. Viszolai István és társai posványi szőlő 600 P, özv. Pifkó Imrénétől Inkov István és neje kolozsúti szántó 200 P, Szaller Erzsébet és társaitól Kosocsányi György és neje ház 6200 P, Ma gács Istvánné és társaitól Bea Pál né ház 1600 P, Gerendás Péter és ne­jétől Bekő János és neje szentkirályi szántó 600 P, Horváth Szeder Ist vánnétól Bekő János és neje szent királyi dűlői szántó 1400 P vételár mellett. Hangverseny. — 7.10: Sporteredmé­nyek. — 7.30: Gramofonhangverseny. — 8: Novella-felolvasás. — 8.40: Léhár-hangverseny. — 10: Időjelzés. Utána Farkas Jenő cigányzenekarának hangversenye. Hétfő, február 17. 9.15: Katona­zenekari hangverseny. — 9.30: tiirek. — 9.45: Hangverseny folytatása. — 11.10: Vízállás. — 12: Harangszó. 12.05: Gramofonhangverseny. — 12.25: Hirek. — 12.35 : Hangverseny folytatása. — 1: Időjelzés. — 2.30: Hírek. — 3: Piaci árak. — 4: Elő­adás asszonyoknak. — 4.45: Időjel­zés. — 5.10 : Tót—magyar lecke. — 5.45: Debreceni Rácz Jancsi cigány­zenekarának hangversenye. — 6.45: Német lecke. — 7.20: Rádió amatőr­pósta. — 8: Költemények. — 8.30: Prágai rádióállomás műsorának közve­títése. — 10.30 : Időjelzés, utána Fe­jes szalonzenekar, jazz- és Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye. Kedd, február 18. 9.15: Orosz balalajka-zenekar hangversenye. — 9.30: Hirek. — 9.45: Hangverseny folyta­tása. — 11.10: Vízállás. — 12: Ha­rangszó. — 12.05 : Házikvartett hang­versenye. — 12.25 : Hirek. — 12.35 : Hangverseny folytatása. — 1 : Időjel­zés. — 2.30 : Hirek. — 3. Piaci árak. — 3.30: Tündérvásár meseórája. — 4.45: Időjelzés. — 5: Előadás a ma­gyar helyesírásról. — 5.30: Mándits zenekar hangversenye. — 6.10: Előadás Magyarország történelméből. — 6.50: Francia lecke. — 7.25: Laurisin La­jos operai énekművész dalestje. — 8: Vigjátékelőadás a Stúdióban. — 10: Időjelzés. Utána Pertis Jenő cigányze­nekarának hangversnye. Szerda, február 19. 9.15: Orsz. Tiszti Kaszinó szalonzenekarának hang­versenye. — 9.30: Hirek. — 9.45: Hangverseny folytatása. — 11.10 : Víz­állás. — 12: Harangszó. — 12.15: Bachmann szalontrió hangversenye. — 12.25: Hirek. — 12.35: Hangverseny folytatása. — 1: Időjelzés. — 2.30 Hirek. — 3: Piaci árak. — 3.30: Morse-tanfolyam. — 4: Novella-felol­vasás. — 4.45: Időjelzés. — 5 : Elő­adás a török-magyar barátságról. — 5.30: Zeneművészeti Főiskola zeneka­rának hangversenye. — 6.45: Előadás a filmről. — 7.20: Előadás Michel Angeloról. — 7.20 : Indián—néger— irisch és Kentucky-dalok. — 8.20: Móricz Zsigmond felolvasása. — 8.40: Zongora-hegedűszonáták. — 9.25: Idő­jelzés. — 9.40: Másfél óra könnyű zene. Utána 1 óráig Bura Károly ci­gányzenekarának hangversenye. RÁDIÓ Vasárnap, február 16. 9: Újság­hírek, kozmetika. — 10: Református istentisztelet. — 11: Egyházi ének és zene a kir. udvari plébánia templom­ból. A budapesti bencésgimnázium Gre gorián-énekkara előadja a Missa d'An gelist. Szentbeszédet mond dr. Keme­nes Illés bencés-igazgató. — 12.15 Rádió Élet matinéja a Vigszinházból — 3.30: Előadás a csirkenevelésről — 4: Rádió Szabad Egyetem. — 5.15 SZERKESZTŐ: VÉCS OTTÓ rinf|ri Árok-utca 23. sz. félház, mely áll 2 LlaUU SZ oba, konyha és összes mellékhe­lyiségből. Továbbá egy gyermekkocsi is eladó. Bővebbet ugyanott. egy nagy utcai száraz, egészséges szoba és konyhából álló lakás és egy udvari szoba és konyhából álló lakás a hozzátartozó mellékhelyiségekkel május l-re Andrássy-utca 5. sz. Szentgyörgymező. Ugyanitt tűzifa is eladó. vagy egyéb célokra egy he­lyiség kiadó Simor János-utca 32. szám alatt. Bővebbet Molnár Gyuláné­nál Nagydunasor 5. sz. Szentgyörgymezőn. Plflrlrí Táti-út 26. sz. ház, mely áll 2 szoba, Cl HŰLI 2 konyha, éléstár és fáskamrából. Érdeklődni lehet Major-utca 26. sz. alatt. Kiarlrí a Tiszti Üdülővel szemben egy AlttUU szoba-konyha. (Vízvezeték a kony­hában.) Azonnal elfoglalható. Mária Terézia­utca 38. Vifirlri eg ? szoba-konyhás lakás, vízveze­IMAuU tékkel a konyhában. Azonnal elfog­lalható, vagy május l-re. Ferenc József»út 31. sikeresen előkészít mér­sékelt díjazásért tanár. Címe a kiadóban. RÍ7fflfi jövedelmű, szép társadalmi állású, DI&lUo nyugdijképes, harminchatéves ÖZV6gy ember vagyok, Kis gyermekemnek édes anyát, magamnak hűséges hitvest keresek Hoiomány másodrangú, fő a jószívűség és a szeretet. — Lehetőleg háztartáshoz értő, megfontolt, egy életre szóló választ „Anyai SZÍV" jeligére Erdős József hirdetóiroda, Budapest II., Vitéz-utca 2 ala kérek, ahon nan azt nekem továbbítják, Heretakarntany és szit tr4gy<ért rélhető Balassa-u. 27. a Uapnmeifiháe utcai lakas mellékhelyisé­nal UMttVBH gokkel május l-re kiadó Bővebbet Német-utca 59 alatt. WtT Magyar és egyéb gyártmányú FÉRFI GYAPJÚSZÖVETEK nagy választékban VIKÍCi-NKÁiVTÓna. Eladd a diósvölgyi kút fölött egy félhold szőlőnek való talaj. Cim a kiadóban. Florllí Ma J or­utca 26- számú ház, mely áll LlaUU 2 szoba, konyha és mellékhelyisé­gekből, nagy kerttel. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet ugyanott. Eladd egylovas igáskocsi, kukoricaszár, alomszalma és zaboslendek. Cim : Hunyadi-u. 15. (Szentgyörgymező.) Friss fejős tehén (jól tejelő) eladó. Cim : Vincze Kálmán pálya­felvigyázó, Tokod (állomás). Flflrlfí 25 q huzaszalma törekkel keverve. LillllQ Esetleg istálótrágyá ért is elcserél­hető. Kossuth Lajos utca 54. líiflrífí Pet űM-utca 7. szám alatt egy -utcai ItlaUU szoba-konyha, ugyanitt 2 udvari szoba, konyha, május l-re. Érdeklődni le­het Szent Anna-utca 6. sz. alatt. Hd- ds sárcipdk javítását árért végzi Vincze László cipész Lőrinc-u. 6. Szemét lerakható kedelmi és Iparbank betonárú gyártelepén a szigeten. Ócska öntött vas, sárga és vörösréz hulladékot állandóan a legmagasabb áron vesz a Hercegprimási Gépgyár. két szoba konyhás lakás, mely azon­nal elfoglalható Szent Anna-utca 16. Vni>twpluPeÍ 970119. na sy° bb mennyiség­nUrifClJyol MII A ben, 'továbbá buza­és árpaszalma eladó Kossuth L.-u. 6 alatt. Ócska ágyakat vásárol a szegénygon­dozó iroda (Szent Fe­renc-rendi zárda). Szobák egy-két ágyasak kiadók a Kath Legónyegyesűtetben. vállal egy képző­művészeti akadé­miát végzett festőművész. 2 szoba, konyha és hozzátartozó mellékhelyiségekből álló lakás május l-re. Cim Anna-utca 6. Cin fin a pótollóki dűlőben egy szántóföld LlttUU Andrássy-utca 13. Szentgyörgymező. Ugyanitt jó takarmány és kukoricaszár is eladó. KpHpnpl/ a Haltenberger üzletbe (Széchenyi IMSrCotSR tér 7. sz. a.) egy ügyes, meg­bízható és jómegjelenésű leányt. Eladd 6 köbméter tűzifa és kukoricaszár Barkóczy-utca 15 alatt, Sztgyörgym, Elhelyezkedést keres S^wST korrekt és becsületes, kellő intelligenciával rendelkező fiatalember. Igen rövid idő alatt az élet bármily irányában otthon érzi ma­gát. Magános vagy öreg [hölgyeknek, vagy esetleg uraknak, kiknek gazdaságban, üzl ét­ben, irodában, vagy bármily ipari vállala­taikban egy önzetlen és megbizható helyet­tesítőre volna szükségük, küldjék teljesen kimerítő ajánlataikat ,A mai kor komoly embere* jeligére e lap kiadóhivatalának. alkalmas 120 négy­szögméter ^nagysá­gú pince kiadó. Bővebbet a kiadóban. két utcai szoba, konyha vízvezeték­kel, fürdőszoba, zárt lépcsőház és nyitott verendából álló emeleti lakás május l-re, Dobozy Mihály-utca 18. KifliiI ma J us l' re 3 utcai szobából és eiiailU mellékhelyiségekből álló földszintes lakás Jókai-utca 1. szám alatt. Értesítést ad a házfelügyelő, Bővebbet Kamenszky Gyula háztulajdonosnál Budapest IX., Lónyay-utca 52. d. u. 3—4 óra között. Kifliiéi a Ferenc József-út 7 szám alatt két AlAUU szoba és konyhából álló udvari lakás május l-re, esetleg azonnal is. Érdeklődni lehet Ferenc József 26 alatt. Flflrlfí az Oregföldekben egy 1290 négy­LiaUU szögöl terjedelmű föld, a várostól 10 percnyi járásra. Bővebbet Gyár-utca 8., Miltner Flóriánnál, a szentgyörgymezői te­mető mellett. KpfpTnhác utcai lafc ás, konyha vizveze­nCiatUiiaa tékkel, speiz május l-re kiadó, Szent Anna-utca 14 szám alatt. linden külön értesítés helyett! Fischhofl liflály férje, György Pál és Hajnalka gyermekei, mélységes fájda­lommal tudatják úgy saját, mint roko­nai Devében, hogy szeretett felesége, illetve édesanya FISCHBOFFIIHÁLYNÉ szül. STEIN ETELKA 1930 február 14-én délután 2 órakor, hosszú szenvedés után, életének 45, boldog házasságának 26-ik évében csen­desen elhunyt. Temetése f. hó 16-án (vasárnap) délután 3 órakor lesz Esztergomban az izr. temető halottasházából az ugyan­ottani sírkertben. Szeretettel őrizzük emlékedet! Részvótlátogatások mellőzését kérjük. miatt elad ° egy tel J esen új llllail ebédlő- és hálószoba­bútor. — Cim a kiadóban. az Árok-utca 13. számú házban egy szoba, konyha, speiz és egy nagy kamra, mely istállónak is alkalmas, május l-re. Tudakozódni lehet Honvéd-utca 28 alatt Kiadd a Deák Ferenc-utca 8 sz. alatt utcai kétszoba-konyhás lakás, május l-re. Htnai 07nhfl és kon y ha mellékhelyiséggel Ulbai dtUlla május l-re kiadó. — Cim Simor-utca 122. frrfpi innrtiil eladó a .. Batth y an y La i° s­£1UGI JUyyai utcai 10 . számú ház, mely áll 4 szoba, 3 konyha és mellékhelyiségek­ből. Ugyanott aranyhegyi szőlő és laposi harmadik dűlőbe egy szántóföld is eladó. — Cim a kiadóban. Önkéntes árverés. Mikler Ferenc és neje Tátus Er­zsébet tulajdonát képező 529 négy­szögöl Dorogi-úti 65. számú házhely, 1362 négyszögöl diósvölgyi és 854 négyszögöl malonyái dűlői ingatla­nuk 1930. február hó 23-án d. u. fél 4 órakor dr. Kubovich Ignác ügyvédi irodájában feltétlenül ela­dásra kerülnek. „KORONA" MOZGÓ Szombaton és vasárnap A fregatthadnagy Izgalmas kaland a riff-kabil harcok idejéből 8 felvonásban. Tüzes napsugár. Jaik London regénye 8 felvonásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom