Esztergom és Vidéke, 1930

1930-02-13 / 13.szám

elnöksége szo'gáitatja ki az igény­jogosult részére. A megkülönböztető jelvényhez tar­tozó igazolvány fényképes, aki azon­ban fényképet nem küld be, annak igazolványa csak más személyazo­nossági okmány kiegészitésével ér­vényes. Az emlékjelvényes frontharcosok postai és egyéb költségek fedezésé hez félévenkint 2 pengővel tartoznak hozzájárulni, mely összeget előre kötelesek befizetni. Zs. y. Nagy ünnepélyesség mellett adták át Longa Istvánnak a miniszteri elismerő oklevelet. Kedden este 7 órakor tartották meg azt az ünnepséget, amelynek keretében Longa Istvánnak, a Fürdő­szálló és Esztergom egész közönsé­gének kedvelt Pista bácsijának a miniszterő oklevelet és 100 pengő jutalmat adták át. Az oklevél és a jutalom átadása a Fürdő-szálló rádió-termében tör­tént, baráti Huszár Aladár dr. főis­pán, a vármegye és a város főbb tisztviselőinek, a közélet, a kereske­dők és az iparosok sok képviselőjé­nek jelenlétében. A teremben zöld asztalnál helyet foglalt szenkviczi Palkovics László alispán, mellette a Győri Kereskedelmi és Iparkamara két képviselője, Dóczy Ferenc ipar­testületi elnök és Sörös Ede, a Fürdő szálló bérlője, Pista bácsi jelenlegi gazdája. Palkovics László alispán mögött vármegyei hajdú ál lott díszben. Az asztal előtt a szék­sorok mind megteltek városunk közéletének minden rétegéből meg­jelent résztvevőivel. Palkovics László alispán szép be­szédet mondott a miniszteri oklevél ós a jutalmazás alkalmából, és el­ismerő szavakkal emlékezett meg arról a szolgálatról, amelyet Pista bácsi már 40 éve a Fürdőnél be­tölt. Ünnepélyesen átadta az okle­velet, a 100 pengős jutalmat és további kitartó szorgalmat és egész­séget kívánt. Beszédet mondott a Győri Keres­kedelmi és Iparkamara elnöke, majd Dóczy Ferenc ipartestületi elnök köszöntötte fel Longa Istvánt. Sörös Ede, mint Pista bácsi legifjabb gaz­dája mondott elismerő szavakat, megköszönte odaadó munkásságát és ennek külön jutalmául egy arany pecsétes gyűrűt adott át az ünne­peltnek. Pista bácsi meghatódottan vette át a kitüntető oklevelet ós az ajándé­kokat. Az ünneplés után vacsora volt, melyen mintegy kilencvenen vettek részt. A vacsora alatt Karcsay Mik­lós vármegyei főjegyző és Etter Jenő dr. városi tiszti ügyész mon­dott felköszöntőt, a jelenlevők pedig többszöri éljenzéssel ós jókívánsá­gaikkal járultak az ünnepléshez. HÍMEK A főispán Ácson. Huszár Ala dár dr. főispán a mult héten Ácson járt és megtekintette a most készülő állami utat, amelynek munkálatairól megelégedését fejezte ki. Ünnepélyes nagy részvétel mel­lett fejezték be a missiót. Vasár­a kilencnapos missiót. A körmenet­ben Breyer István dr. felszentelt püs­pök vitte az Oltáriszentséget, az esz­tergomi hatóságok képviselői és a közönség hosszú sora előtt. A kör­menet után Breyer püspök pápai áldást osztott, majd Mutter Alajos és Timár Máté jezsuita atyáknak köszönetet mondott missiós fáradó zásaikért. A missió a legteljesebb eredménnyel folyt le ós meghozta azt a jelentőséget és lelki mélységet, amelyet a közönség várt. Erről tanús­kodik nemcsak a missión részt vettek száma, hanem a szentáldozáshoz járulók nagy tömege is, amely rend­kívül magas számot ért el. f Bayer Ágoston festőművész ujabb sikere. A barcellonai világ­kiállításon, ahol tudvalevőleg a ma­gyar képzőművészet igen nagy si­kert aratott, résztvett Bayer Ágoston neves festőművész is néhány rézkar­cával, s ezért a grafikai művek kitünte­tésére szánt bronz éremmel tüntet­ték ki Bayer Ágoston művei az utóbbi években resztvettek a stock­holmi, malmöi, varsói és genfi ma­gyar reprezentatív kiállításo­kon s mindenütt a legnagyobb elis­merésben részesültek és nemcsak a svájci lapok, hanem két párisi mű­vészeti folyóirat is bővebben foglal­kozott Bayer műveivel. Jelenleg Phi­lad el fiában a nemzetközi rézkarckiál­lításon vesz részt néhány metszettel. Kiváló földink ezen újabb sikeréről örömmel értesülünk. Halálozás. Adorján János, aki több cikluson keresztül tagja volt a vá­rosi képviselőtestületnek, rövid szen­vedés után 70 éves korában f. hó 8-án elhunyt. Temetése hétfőn d. u. 3 órakor volt a belvárosi temetőká­polnájából nagy részvét mellett. Az elhunytban Adorján Gyula városi községi biró ódesatyját gyászolja. Kinevezések. A földmivelésügyi miniszter Wenninger Mátyást a vár­megye tatai járás területére 1935 év végéig a borellenőrző bizottság elnö kévé kinevezte. — Az Országos Test­nevelési Tanács Wiesenbacher József népművelési titkárt a vármegyei Test­nevelési Bizottság tagjává kinevezte. A Tanult Férfiak Kongregá­ciója f. hó 14-én, pénteken este háromnegyed 7 órakor a gimnázium zenetermében ülést tart, melyre a tagok szíves megjelenését kéri a Vezetőség. Ceglédi diákok hálája tanáruk iránt. Réthy Lajost, a ceglédi pol­gári iskola országszerte ismert ki­váló rajztanárát bensőségesen ünne­pelték az elmúlt héten volt tanítva nyai. Réthy ugyanis még a háború alatt, 1916-ban ment nyugdíjba s mi­vel tanítványainak nagy része a fron­tokon teljesítette kötelességét hazá­jával szemben, nem búcsúztathatták el őt a tanári katedrától. A tanítvá­nyok, kik az ország különböző ré­szein helyezkedtek el, összejöttek és hálájuk és ragaszkodásuk kifejezé­seképen 500 pengős alapítványt tet­tek s a 3 erről sz')ló alapítóleve­let és betétkönyvet a napokban nyúj­tották át a kiváló tanárnak, kinek tanítványai között szerepel Kósik Fe­renc jónevű esztergomi oki. építő­mester is. Az EHE közgyűlése. Az Esz­tergomi Hajós Egylet február 15 én szombaton d. u. 6 órakor a Kaszi­nóban tartja évi rendes közgyűlését. Tárgysorozat: Elnöki megnyitó, tit­kári jelentés, zárszámadás, költség­vetés, tisztikar és a választmány újjá­alakítása, esetleges indítványok. — A közgyűlés után a Kaszinóban tánccal egybekötött társasvacsora nap este ünnepélyes nagy részvéttel ósjmpozáns körmenettel fejezték be [lesz, amelyre f. hó 14-íg jelentkezni a belvárosi plébániatemplomban lehet Berán Károly háznagynál vagy a Kaszinóban kitett iven. A vacso­rára és táncra külön meghívók nin­csenek, arra az Egylet és a Kaszinó tagjai, családjagjaik s az általuk be­vezetett vendégek hivatalosak. A közegészségügyi bizottság újjáalakítása az egyesített vár­megyénél. A közigazgatási bizott­ság által a közegészségügyi bizott­ságba a következő tagok lettek ki­jelölve : Ujszászy Imre műszaki ta­nácsos, az esztergomi államépíté­szeti hivatal főnöke, Telkes Pál tóvárosi építészmérnök és Takács István esztergomi gyógyszerész. A MOVE közgyűlése. Vasárnap délelőtt tartotta az esztergomi MOVE X. évi közgyűlését, amelyen meg­jelentek mind a vezetők, a választ­mányi tagok és többen az egyesület köréből. A közgyűlés elnöki meg­nyitóbeszéddel kezdődött, majd Dar­vas Géza dr. ügyvezető elnök be­számolt az elmúlt év esztergomi sporteseményeiről, az egyesület ered­ményes munkájáról. Különösen meg­emlékezett a céllövészet rohamos fejlődéséről, amely már országos viszonylatban biztosított eredményt, azután az úszó és footballsportról, jelenlegi biztató állásáról. Reméli, hogy a következő évtized sokkal nagyobb és mélyebb értékű tevé­kenységet fog hozni. Hitzelberger főtitkár évi jelentése tartalmas ké­pet nyújtott a végzett munkáról. Kőhalmy László ismertetésében az úszószakosztály figyelemreméltó munkájáról kapott tájékoztatást a közgyűlés. A tisztikar lemondása után vitéz SZÍVÓS- Wáldvogel {József ny. tábornok az egyesület örökös elnöke indítványára a tisztikart új­ból megválasztották. Csupán csekély eltérésekben történt változás. A ve­zetőségnek és a tisztikarnak a köz­gyűlés jegyzőkönyvi elismerést sza­vazott meg, majd végül üdvözlő táviratot küldtek vitéz Borbély-Maczky Emil országos elnöknek. Felolvasás a Kereskedelmi Tár­sulat klubjában. Klinda István a Közüzemi Rt. mérnöke „Racionális kirakatvilágítás" címmel f. hó 12.-én szerdán este negyed 10 órakor elő­adást tart a társulat helyiségében. Ez előadáson, amely az áramfogyasztás és egyéb e kérdéssel kapcsolatos hasznos tudnivalókra is ki fog ter­jedni, a társulat minden érdeklődőt szívesen lát és kéri a közkedvelt előadó személyére való tekintettel, a tömeges megjelenést. A takarékossági eszme szolgá­latában. Az Esztergomi Takarék­pénztár Részvénytársaság a nemzeti vagyon növelése ós ezzel a vagyoni jólét megteremtése érdekében a kö­zönség kényelmére a már korábban bevezetett acél takarékperselyeken kívül még külön tetszetős külsejű cserép takarékperselyeket is fog a közeljövőben kibocsájtani, mely főleg az ifjúság bevonását célozza a taka­rékossági mozgalomba. E perselyek almát, kisházat, disznót, kutyát, bé­kát, autót és tornyot ábrázolnak, melyet a takarékpénztár díjtalanul bocsájt rendelkezésre, sőt mivel azok a gyűjtött pénz kivétele alkalmával megsemmisítendők, tartalmuknak be­tétkönyvbe való elhelyezése alkalmá­val jövőben is mindig új perselyre cseréli ki, ha annak tartalma leg alább 5 pengő. Ezek a gyűjtőper­selyek főleg a tanuló ifjúságnak van­nak szánva, de mindenki kaphat, aki legalább 1 vagy 2 pengő elhe­lyezésével előzetesen a fenti intézet­nél betéti könyvet vált magának. A takarékosság ily formája mellett, hogy általánosságban előnyös nevelő hatással van az ifjúságra, alkalmas módozat arra, hogy valamely alka- ceg nevét lomra, például nyaralás, utazás, szü­letés, vagy névnap, karácsonyi aján­dékra a kívánt időben a szükséges megtakarított összeg a gyűjtőnek rendelkezésre álljon. Mindenkinek csak hasznára van, ha felesleges kiadást mellőzve, megtakarítható pénzfeleslegét kis részletekben össze­gyűjti. Mindén irányú felvilágosí­tást készséggel ad az Esztergomi Takarékpénztár Rt., ahol takarék­betétek a legelőnyösebb kamatra helyezhetők el. A Dorogi Munkásotthon Ön­segélyző Egyesülete f. hó 5.-én tartotta meg ezévi első kulturelőadá­sát a munkásotthon nagytermében. Dorog bányászközönsége, élén a bányatisztikarral, ezen előadások iránt már évek óta igen nagy érdeklődést tanúsít. Az ,előadások magas szin­vonalat biztosítja a rendező egyesü­let az által is, hogy előadókul rend­szerint Esztergom vagy a főváros nagynevű, tudós előadóit kéri fel. Ez alkalommal dr. Balogh Albin bencésgimnáziumi tanár ismertette a rómaiak életmódját, kultúráját és védekező berendezkedését az eszter­gomi Duna-szakaszon. A több száz főnyi hallgatóság körében fokozták az érdeklődóst az előadás helyi jelen­tőségén felül még a bemutatott múzeumi tárgyak, rajzok! és képek. Felejthetetlen intésül szolgáljon végső következtetése, hogy amely nép el­vesztette önbizalmát, államalkotó és fenntartó ereje is elvész. Befejezésül az egyesület helyi csoportjának elnöke tolmácsolta a bányaigazgatóság és hallgatóság hálás köszönetét a tudós előadónak. Előadás a spiritizmusról. A kui­turesték iránt egyre hatalmasabb hullámban megnyilvánuló érdeklődés mellett, telt ház előtt tartotta meg február 5.-én Perlaky Lajos s. lel­kész érdekfeszítő előadását Annavöl­gyön a spiritizmusról. Az előadó abból indult ki, hogy a rendestől el­térő lelkijelenségeknél, ha még oly csodálatosnak is tetszenek, nem sza­bad lemondanunk azok természetes megfejtéséről. Orvosi és pszichiatéri szempontból ismertette a médium­kérdést, majd áttért a spiritiszta tüne­mények ténybeli értékének vizsgála­tára, végül ismertette az egyház el­utasító álláspontját a spiritizmussal szemben. A hatalmas készültségű előadást lelkesen megtapsolták. Az előadást kisérő műsoron Kiss Sándor pompás humorral előadott énekszá­mokkal, Garigl Irén gyönyörű ver sekkel és a vonószenekar zeneszá­mokkal működött közre. Enyhe .influenzajárvány Esz­tergomban. Néhány nap óta enyhe lefolyású influenzajárvány tapasztal­ható Esztergomban. A járvány köhö­géssel, alacsony lázzal és náthával jár. Színielőadás Bajnán. A bajnai műkedvelő garda vasárnap, folyó hó 16 án előadják a „Gyűrűs zsidó" 8 felvonásos népszínművet. Szere­pelnek : Krizmanits János, Tatai Jó­zsefné, Simon István, Sándor Man­cika, Kondás István, Hamerszki Ist­ván, Pallagi Böske, Bachmann Ilona, Becka Marika, Várady Pál, Nóvák Mancika, Nóvák József, Szemerédi József, Innocent Viktória, Gáspár Sándorné, Sándor László és Zsebők József. Imre névre kereszteljék az új­szülött katolikus fiúkat. A jubi­leumi Szent Imre-év rendező főbizott­sága azzal a felhívással fordul a magyar katolikus szülőkhöz, hogy a Szent Imre jubiláris évben szüle­tendő fiúgyermekek közül minél többen nyerjék el a keresztségben, a serdültebbek pedig a bérmálás szentségében a liliomos királyi her­Mindenki szene! A Königsgrube porosz sálon fűtő­szenet 10 kilós papir csomagokban 82 fillér áron mindenki megveheti! Marosi József és Fia 522

Next

/
Oldalképek
Tartalom