Esztergom és Vidéke, 1930
1930-11-27 / 93.szám
A Stefánia-Szövetség Mikulásvására. A Stefánia-Szövetség <színdarabbal kapcsolatos Mikulás és karácsonyi vásárt rendez a Fürdő Szál ioda nagytermében s éz úton is kéri jószívű pártfogóit, hogy a vásárhoz és a büfféhez bárminemű csekély adománnyal hozzájárulni szíveskedjenek. A büfféhez szánt élelmiszereket (édes-sütemény, sós sü^etmény, húsfélét) kérjük vasárnap d. e. 9 órától a Fürdő-szálloda nagytermébe küldeni. A bizományba hozott dolgokat átvesszük pénteken délután 3—6-ig a védőintézetben. Egy tisztviselő búcsúja. Fülöp J. Sándor esztergomi OTI tisztviselőt Esztergomból áthelyezték. Ismerőseitől és barátaitól ez úton vesz búcsút. A Bencés Diákszövetség Esztergomi Osztálya ismételten felhívja a régi bencés tanítványok fi gyeimét, hogy nov. 27-én csütörtökül délután 6 órakor az országos egyesület Budapesten, a bencés gimnázium tornacsarnokában országos közgyűlést tart és kéri tagjait, hogy azon minél számosabban megjelenni szíveskedjenek. A közgyűlés u'án közös társasvacsora lesz. A népkonyha megnyitása vasárnap történt meg a „Páduai Szent Antal Szeretet-otthon"-ban (volt kapuiskola) Mátéffy Viktor prépostplébános, a Szent Antal Egylet elnöke és Brenner Antal dr. polgármester-helyettes jelenlétében. A népkonyhán most naponkint cirka 160 ebédet osztanak ki, a mely szám a munkanélküliség arányában egyre növekedni fog. A megnyitás napján jó marhahúsleves metélttel és jcéposzta főzelék 15 deka marhahússal és hozzá kenyér volt az ebéd. Hétköznapon két tál étel van, leves és főzelék, vagy tészta felváltva. A népkonyha megnyitása által elértük azt, hogy Esztergomban a tél folyamán nem lesz éhező ember. Katalin est a Legényegyletben. Megszoktuk már, hogy a Legényegylettől s annak színi gárdájától mindig valami jót kapunk, mert együttesének már elsőrendű hírneve Vstn. Most is, 23 án Farkas Lnrének zamatos, magyaros csupa muzsika op .Í rétijével a „Nótás kapitány "-nyal rukkoltak elő. Rendező; Merényi Gyula, karnagy: Ammer József az úri zenekar élén, — azt hisszük, ez már magában véve eléggé ékesszólóan beszél a sikerért. Az előadást — ugyancsak szokás szerint — zsúfolt haz nézte végig s képviselve volt ott minden társadalmi osztály, jeléül annak, hogy az Egylet minden esztergominak szivéhez férkőzött s ott mindenki jól érzi magát. De kitettek magukért a szereplők is. Déé^né Steíamdesz Annuska kész színésznői ru innal játszotta az érzelmes német grófkisasszonyt, kit a magyar föld és a szerelem magyar nemes asszonnyá alakit át. Hangja behizelgően kellemes és lágy csengésű. A temperamentumot és a jókedvet Székely Mancika (Boris) képviselte a darabban partnerevei, a kifogyhatatlan humorú Csányi Feri vei (Paczal). Játékuk táncuk, mókázásuk állandó derültségben tartotta a közönséget, valahányszor csak megjelentek a szinen. A nehéz címszerepet Székely Gyula játszotta, férfiasan és teljes iiuziót kettőén Nagy Karcsi pompás huszárezredes volt. Sok derűt keltett Mitter Lajos is a nőmet nagyherceg kacagtató figurájával. Igen jó volt és kedves Ludas Ilonka (Béby grófnő), kinek partnerében, Morvay Gáborban (Bóüy gróf) egy uj ós friss erőt ismertünk meg, kitol még sok szépet és jót várunk. Utoljára maradt Torma Jóska (nuszárőrmestei), de nem azért, mintha a játékban utolsó lett volna, de nem ám 1 Nagyszerű volt, nem is játszotta, hanem egyenesen átélte alakját. De mindegyik szereplő még a statiszták is, igyekezett tudása leg javát adni, ami' a hálás közönség sok derültséggel és ki-kitörő tapsorkánokkal jutalmazott. Előadás után tánc volt, hogy meddig azt n:m is merjük megírni, ameddig jól érezték magukat a fiatalok; elég sokáig. Mint értesülünk, a minden izében jólsikerült darabot december 7 én, vasárnap meg fogják ismételni népszerű helyárakkal. A Bencésdiákok Szövetségének közgyűlése. A Bencésdiák Szövetség Esztergomi Osztálya osztályközgyűiését dec. 8-án délelőtt fél 11 órakor tartja a gimnázium zenetermében. Pártfogoljuk az esztergomi há züparművészetet. Egyik nem régi számunkban egy cikk kére ében hívtuk fel Esztergom közönségét, hogy pártfogójuk az esztergomi háziiparművószetet. Idegenforgalmi szempontból is nagy jelentősége van. Farkas Dezső ma az esztergomi házi iparművészet reprezentánsa, aki munkájával igen sokat ígér. Csak az a "baj itt, hogy nincs senki, aki támogatná. Felhívjuk Esztergom vá ros számottevő köreit, nyújtsanak segítséget Farkas Dezsőnek, hogy művészi munkájával megvesse alapját az esztergomi háziiparművészetnek. Farkas Dezsőnek az a terve, hogy karácsonyi kiállítást rendez, ehhez azonban 200—300 pengő szükséges. Kérjük a tehetősebb köröket, jöjjenek Farkas Dezső segítségére, aki nem kíván adományt, hanem csak annyit, hogy kisebb kölcsönnel járuljanak a kiállítás elősegítésére. Hiszen sokszor sürgettük az esztergomi művészeti háziipart, most itt az alkalom. Aki teheti küldjön némi segítséget, ami tulajdonképen kölcsön, mert Farkas Dezső viszsza kívánja fizetni a segítséget. Szerkesztőségünk készséggel további!j 4 a segítséget és reméljük sikerül Öszszehozni 100—200 pengőt, hogy Farkas Dezső karácsonyi kiállítását megrendezhesse. Szent Imre-ünnepély Kesztölcön. A kesztölci romai katholikus elemi népiskola növendékei szép ünnepély keretében hódoltak Szent Imre, a liliomos herceg emlékének. A gyermekek mindannyian a szentgyónáshoz és áldozáshoz járultak és 5 én résztvettek az ünnepi szent misén és szentbeszéden, 9 én délután félőt órai kezdettel a munkásotthonban. Az ünnepély Szent Imrehimnuszával kezdődöd, mely után Vándor Józstf dr. plébános felemelő beszédet mondott, melyet nagy figyelemmel hallgatott végig a termet zsúfolásig megtöltő ünneplő közönség, Több alkalmi ének, szavalat s a „Fehérvári csoda" c. színdarab előadása következeit ezután, amelyben a magyar nemzeti visele.bán megjelent szereplő gyermekek kifogástalan magyarsággal előadott biztos játéka nagy tetszést aratott. Végül egy, a Szent Imre életéből vett, meglepően szép élőkép fejezte be a műsort, mely könnyekig meghatotta a közönséget, örülünk, hogy a kultúrában erősen fejlődő község lakossági nemcsak megértéssel, de hálásan is viselkedik az ünnepélyek rendezői iránt. Kempelen Farkas művészi munkái. A volt Kuty-féie, most Tórök-féle üsiet kiraikaíában Kempelen Farkas ny. őrnagy, kitűnő művészi Ötvösmunkákat állított ki. Ez a munka új esztergomi idegenforgalmi sikerei számát emeli, amennyiaen Kempelen Farkas tárgyaival nagyszerű munkáról tanúskodik. A munkáknak sok nézője akadt, és többen vannak az érdeklődők, akik megvásárolni óhajtják Kempelen Farkas készítményeit, amelyek a tökéletes művészi munka mellett olcsók is. Vakmerő tyúkfolvaj. Vészedéi mes tolvaj járt Szentgyörmezőn f. hó 21-én éjjel Z brinyi Lajos Tem plom-utcai háza udvarán. A kerítésen átmászva hatolt be az udvarba és az ott található tyúkokat szedfe össze zsákjába. Az álmukból felriasztott tyúkok iszonyatos lármával tiltakoztak a jogtalanság ellen. A zajra felébredt Zibrinyiné kiment az udvarra és így a tolvaj elmenekült. A tyúkokat azonban — úgy látszik a szomszédos udvarokban eleregette, mert akadályozták menekülésében. Pár darab híján meg is találták a szomszédok udvarain. A tolvajt elnyelte a sötét éj. Érdekes az esetben, hogy a tolvaj mégja villanybiztosítékot is kiszedte, hogy esetleg meg ne zavarják. Ebből következtetve ismerős lehetett. A nyomozás megindult. Kérelem. Felkérem azon hö'gyaket, akinél magyar gyártmányú árúk és hazai termeivényekre vonatkozó fogadalmi ívek vannak, azokat minél előbb küldjék be hozzám. Vitéz Szívós-Waldvogel Tesz ker. elnök. „Szivek szimfóniája" (ZweiHír zen in 3 A Takt) a hatalmas sikert aratott hangos filmcsoda december 6.-án és 7.-én kerül műsorra a Kultur Mozgóban. . ^ Jókai és Petőfi szobor Pápán. A Pesti Hírlapban olvastuk a következő hírt; „A pápai Jókai Kör dr. Antal Géza püspök elnökletével ülést tartott, amelyen elhatároztak, hogy felállítják Petőfi Sándor és Jókai Mór mellszobrát, annak az emlékére, hogy Pápán együtt diákoskodtak. Az ülésen résztvett Kisfaludy Stróbl Zsigmond szobrászművész is, aki nek a bizottság megbízást adott a szobrok elkészítésére, amelyeket a pápai kollégium négyszázéves jubileumán a jövő évben országos ünnep keretében avatnak fel." — Vájjon mikor adhatunk hírt az esztergomi Rudnay és Prohászka szobrokról ? Esövizcsatorna és e járókelők. A Schwacíi-üzlet sarkán lévő esőcsatorna szabadon folyik a járdára. Nagyobb esőzésekkor itt nem lehet járni anélkül, hogy az emberek ne legyenek vizeseit. A mult vasárnap is, amikor a nagy zivatar volt, az utcánjárók kerülni voltak kénytelenek, mert a Schwach sarkán vastag sugárban Ömlött a víz. Mivel ez a sarok nagyon forgalmas, gondoskodni kell, hogy az eső vízcsatornát bekössék a csatornába. Akar ön kevés kockácattal 30.000 pengőt nyerni ? Ugy siessen a legközelebbi dohánytózsdébe, vagy sorsjáték üzletbe ós vegyen 3 pengőért Jotékonycólú állami sorsjegyet és egy csapásra gazdag ember lehet önből. „Szivek szimfóniája" (Zwei Harzén im 8 A Takt) a hatalmas suert aratott hangos mmcsoda december 6. aa ós 7. eu kerül műsorra a Kultur Mogóban. Mi yen zenére szabad táncolni ? A nyilvános tánctanitasrói szóló belügyminiszteri rendelet érteimáben a tánciskolákban zenjKíséretül csak a tánctanitás iskoíaszerűsógóVál összeegyez üthető valamely hangszer (zongora, stb.) vagy legfeljeob három tagból álló vonószenekar használható. Eunek a rendelkezésnek módosításával most a belügyminiszter megengedte, hogy a nyilvános iskolákban kizárólag a közös gyakorló leckeórákon a táncok gyakorlásához zenekiséretül ütemverőkészüléket (dobot) továbbá a táncmester vagy megbízottja vezetése és felügyelete alatt gramofon-, iletve rádióval megerősített gramofonzenét is használhassanak. A gramofonlemeznek szöveges éneknélkülinek s a táncok gyakorlására alkalmasnak kell lennie. A zenekar az ütemverőkészülék kezelőjével együtt is legfe'jebb három tagból állhat. Az „Öreg Hársfa" nál naponta reggel 4 órától kapható ízletesen elkészített bableves, káposztaleves, debreceni kolbásszal. Szives látogatást kér a tulajdonos. „Szivek szimfóniája" (Zwei Herzen in V* Takt) a hatalmas sikert aratott hangos filmcsoda december 6. án és 7.-én kerül műsorra a Kultur Mozgóban. Panaszok a villanyvilágításra. Panaszos levél érkezett hozzánk és a villanyvilágításra panaszkodik nem kevés kifakadásokkal, de snnál több joggal. A levél szerint a Simor János-utcai 13. számú ház előtt lévő villanykörte már régebb idő óta makrancoskodott, míg végre vagy két hónapja egyszerűen nem gyulladt ki. Koromsötétségbe burkolódzik igy az utcának jó része. Hasonló állapot uralkodik Batthyány Lajosutcában a volt rendőrlaktanyátói felfelé s az utcából k^gazó Téglaház-, Basa-utca s a többi mellékutcákban is, ahol égnek ugyan, hol erősebben, hol gyengébben, de ez a világítás volna vagy se, de még így is félő, hogy ezek a 0 1 gyertyafényű körték is beszüntetik a „világítást". Felhívjuk a Közüzemi Rt. figyelmét a renitenskedő villanykörtékre, mert az ázsiai sötétség a teli korai esték folytán eddig is elég bosszúságot okozott az említett utcák lakóinak. Tretorn-sárcipő P 2*50 Schwachnál. Új tánckurzus a Magyar Királyban. Tisztelettel értesítem a n. érdemű közönséget, hogy december hó 2-án este 8 órakor új tánckurzus veszi kezdetét. Beiratkozni lehet minden kedden, csütörtökön és vasárnap. Minden vasár- és ünnepnap össztánc. Tisztelettel Zachey Ilus tánctanárnő. Összes kézimunkaanyagok legolcsóbban Schwachnál. Fogorvosi műterem áthelyezés. Dr. Gailegó Ede fogorvos es Farcsel Lajos fogtechnikus rendelőjét nov. hó elsejével Horánszky-utca 10. sz. alá helyezi át. Ingyenes munkaközvetítés. Szakácsnőt, vasalónőt, napszámos aszszonyokat ingyenesen közvetít a közgyami hivatal (városház, emelet). Bőrkeztyű, gyapjúharisnyák dús választékban Keménynél. Divatszőrmék óriási választékban, eddig még nem hallott olcsó árakon kerülnek forgalom oa Weisz Mór posztóárúházában Esztergom. A szőrmék a kirakatban is megtekinthetők. Kultur Mozgó heti műsora. Csüiöriökön mutatja be Barnhard Göjtzke idei egyetlen filmjét „Frank tanár esete" c. bűnügyi törtenetet, „Szerencse feli" c. izgalmas bányalöríéncttel. Szombaton „Nászinduló" egy bájos szerelmi történet a bécsi császári udvarból és „Moziriporter" Bebe Daniels pazar sikerű vígjátéka. Vasárnap pedig Hans A. von Scniettow legújabb világattrakciója „Donkozákok dala" c. orosz szerelmi ballada kerülnek bemutatásra. mm'LERAKAT; VÖRÖS JÓZSEF ESZTERGOM.